Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-04-29 / 33. szám

IjXVI. évfolyam 33 »km-hr.

Vasárnap

6iyula, 1934 április 39.

Előfizetési árak : Negyedévre :

Helybeli . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill.

Hirdetési díj előre fizetendő.

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP

Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 10 fillér,

Felelős .szerkesztő : H0RAY FERENC.

Megjelenik csütörtökön és vasárnap.

Nagyon helyes,

lakkozott körmöknek semmi keresni valója a dolgozatok lapjain. Lakkozott körmü diáklányokra nincsen szüksége a magyar tantermeknek, sem a magyar történelemnek. Aki iskolába iratkozott be, az a vokabuláriu- mokkal, a téntával és a logaritmussal éljen, ne pedig púderrel, rúzzsal és körömlakkal. A diáklánynak az a kötelessége, hogy tanuljon, hogy a tanulmányainak s azokon keresztül a jövőjének szentelje magát, nem pedig az, hogy piperével a felnőtteket ko- pirozza s lakkos körmei láttán abban az illúzióban éljen, hogy egyenjogú a felnőtt, társasági hölgyekkel. Aki iskolába jár, az a tudományok terén igyekezzék érvényesülni s ne arra törekedjék, hogy a fiatalemberek körében hóditson. Nagyon helyes, hogy a magyar pedagógia nem tűri meg a rúzst, a pudert és a körömlakkot a tantermekben és igaza van, amikor vetőt emel ellene, mert nem is annyira az iskola hírneve, hanem a növendék érdekében teszi. Amit ugyanis az otthon elmulaszt, azt az iskolának kell pótolnia. Ha a szülők nincsenek tisztában azzal, hogy hol van az a határvonal, amelyen túl semmiféle szeretet,

vagy modernség nevében nem lehet tulen- gedni a fejlődő leánygyermeket, akkor a tanárnak kötelessége, hogy a növendéknek megmutassa. Nem tanári szigorúság, vagy akadékoskodás ez, hanem a legtisztább jó szándék és legelemibb kötelesség. Mit is írhatna egy lakkozott körmü kéz Zrínyi Ilonáról, Szilágyi Erzsébetről, vagy az egri nőkről ? Az iskola a belső kultúra hajléka s nem kö- römfényességi versenyterem. Aki oda beiratkozott, fogadalmat tett a tudományokban való hiv forgolódásra, az a szellemre, a jövőre, a komolyságra esküdött fel, amikor elfoglalta kijelölt helyét a padban az első órán. Igaz, magában véve a rúzs, a púder és a kö römlakk ártatlan dolog, nem olyan végzetes, mint a például a kábitómérgek, azonban nem is maga a matéria jelenti a veszélyt, hanem az a szellem, amely ezekhez a kendőző szerekhez kapcsolódik. Az a szellem, amely Párizsban orr, fül és lábikra versenyeket rendez. A magyar nő mindig pie- desztálon állott, a világháború iszonyú esztendeiben aratott, könyvelt, dolgozott, gyermeket nevelt, messzebb a múltban kardot forgatott, szurkot forralt a bástyákon s nem egyszer az egész ország gondjait viselte a vállain. Ilyen múlthoz a mai jelen nem vezethetne, ilyen feladatra a mai lánygeneráció nem volna képes, ha a piperének nem állítana a pedagógia tilalomfát a tan termek küszöbére. Nem fényes körmökre, hanem fényes lélekre van szüksége a magyar jelennek s benne a következő időknek s nem az arc felmesterkedett, hazug, hanem a lélek tiszta, érintetlen hamvasságára. És e tilalomfa ellen hiába jönnek a modernség öreg és bemocskolódott csatabárdjával, egy szálkányit sem csaphatnak le belőle, mert az igazság acéllemezével van körülburkolva.

Gyulai házak a halál árnyékában

Vizes, penészes falak, levegőtlen, sötét lakások. Arat a tuberkolózis

(A „Békés“ munkatársától.) Általánosan tudott dolog, hogy a legfélelmetesebb népbetegségek egyike, a tuberkulózis, az alföldön s az alföldi vármegyék között is elsősorban a mi vármegyénkben szedi a legtöbb áldozatát. A talajviszonyok, úthálózataink építésének és gondozásának hiányosságai, az egyre fejlődő automobilizmus s jelentős mértékben a rendkívül súlyos, szociális viszonyok hozzák magukkal, hogy a tuberkulózis halálozási statisztikájában Magyarország élen halad. Gyulán mindéhez hozzájárul, hogy a város ártéren, betöltött vizmedreken s ajtalában olyan helyen épült, ahol a miliő kedvező talajt szolgáltat a tuberkulózis kórokozói számára. Mocsaras állóvizeink az inségakció keretében folyó áldásos szabályozási munkák mellett is még mindég bőven vannak, úgy hogy a levegőt a poron kívül még e mocsarak párolgásai is állandóan rontják. Az, hogy a város hajdan vizjárta területen épült, magával hozza, hogy a talajban a viz magasabban és bővebben van, mint más talajokban. Az is kedvezőtleünl érezteti hatását, hogy a talaj összetétele olyan, amely sok helyen nem hogy nem nyújt módot a magas talajvíz leszigetelésére, hanem egyenesen vezetője a talaj nedvességének. Innen van az, hogy amikor reggel a nyitott ablakok alatt halad az ember, a lakásokból csak úgy áramlik a dohos, egészségtelen, nehéz levegő. A lakások túlnyomó része nedves és sok helyütt annyira, hogy a penész és nedvesség a falat embermagasságig sőt még azon túl is elborítja. A magas vizű, jó nedvességvezető talajon a házak mind elnedvesednek, aminek természetes következménye, hogy a lakás levegője ártalmassá válik és a benne lakók egészsége megsínyli. Nem egy lakásnál, sőt legtöbbnél még súlyosbítja a helyzetet, hogy az építkezés sem megfelelő Igen szerencsétlenül ugyanis legtöbb háznál úgy építkeztek, hogy a kicsiny és folyosók alá eldugott ablakok kevés, vagy egyáltalán semmi napfényt nem engednek be a szobákba s még arra is elégtelenek, hogy a szobákat jól ki lehessen velük szellőztetni. A bútorok a falak mellett megpenészednek, elrothadnak, a padlók meg- gombásodnak, a ruhákat átjárja a penész nehéz szaga, úgy hogy minden túlzás nélkül nem lakóházaknak, hanem a tuberkulózis melegágyainak lehet tekinteni ezeket a lakásokat. Ha nem volnának olyan megdöbbentőek a szociális viszonyok, hanem mindenkinek megvolna a lehetősége arra, hogy megfelelően táplálkozzék s igy szervezete ellenálló képességét megtartsa, sőt növelje, az ilyen miliő akkor is veszélyt és végzetet jelentene a benne lakók számára.

Tessék megfigyelni, mennyi Gyulán a sápadt gyerek s hogy hány ház van olyan, ahol a családban valaki a tüdőjével göthös- ködik. Ha mégannyi pénze volna is az államnak a betegápolási alapban, ha még két és háromannyi szanatóriuma volna is az országnak, mint amennyit fel tudott építeni, az a pénz és az a sok szanatórium is kevés volna ahoz, hogy mindenkit, akinek arra szüksége van, gyógykezelésben részesítsen. Mert hiába kúrálnak ki hosszú hónapok vagy esztendők alatt valakit a betegségéből, ha olyan helyre tér vissza, ahol a levegő rossz s ahol a bacilusoknak egész légiója tenyészik- ismét megbetegszik. Kézenfekvő tehát, hogy ezen a téren tenni kell valamit. Praeventive kell küzdeni a tuberkulózis ellen, nem a szanatóriumban és nem a kórházban kell kinyújtani a segítő kezet az emberek felé, hanem otthonukban. Ha a talaj nem megfelelő a növény részére, akkor a talajt meg kell javítani. Meg kell reformálni a lakásokat, meg kell szüntetni a penészes talakat, a rodhadó pallókat és pedig nemzeti érdek, hogy minél hamarabb. Át kell építeni a lakásokat, levegőt, fényt kell beléjük bocsátani.

Hogyan, kérdezik sokan minden bizonynyal. Kinek van ma pénze arra, hogy a házán átalakítást végeztessen ? Hiszen az adót sem tudják fizetni a háztulajdonosok, nem hogy építkezzenek. Ez igaz is. És ezért kell az államnak közbe lépnie. Fel kell hívni a kormány figyelmét erre a rendkívül szomorú és káros helyzetre. Fel kell előtte tárni, hogy itt sürgős segítségre van szükség. Adjanak hosszúlejáratú átépítési hitelt, küldjenek ki szakembereket, akik a házakat megvizsgálják s a teendőkre nézve tanácsokat adjanak. Az állami beavatkozás nemcsak azt eredményezné, hogy a tuberkulózis statisztikája megjavulna s igy anyagiakban rövidesen megtérülne a betegápolási alap kiadásainak csökkenése révén az építkezésbe befektetett összeg, hanem azt is, hogy az építőipar is munkához jutna, ami igen jótékonyan éreztetné hatását a város egész gazdasági életében.

Ennek a kérdésnek a tanulmányozását figyelmébe ajánljuk a tisztes és jónevü gyulai építőmestereknek. Foglalkozzanak vele, mert úgy gondoljuk, a közügyön kívül ez az ő ügyük is, s ha a maguk ügyét szolgálják, a köznek is jó szolgálatot tesznek vele.

Gyula, lehet mondani, tisztviseiőváros, tehát sok olyan ember lakja, akinek bizonyos kulturigényei vannak. A városban mégis elenyészően kevés az olyan lakás, amely ennek az osztálynak az igényeit ki tudná elégíteni. Legtöbb ember elégedetlen a lakásával s hogy mégis ott lakik, ahová a lakás nincstelenség vetette, az azért van, mert nem tud megfelelőbbet találni. Ha érdemes volna rá vállalkozni, ha kedvezőbb viszonyok uralkodnának az épületek hasznosítása terén, s valaki építene, mondjuk emeletes bérhazakat, modern, szép, világos lakásokkal, természetesen megfelelő helyen, egészen bizonyos, hogy a fundámentumokat sem raknak még le, a lakások mindegyikének volna már gazdája.