Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-04-26 / 32. szám
1984 április 26 Békés 3 úrnő, mint polgári iskolai tanárnők vezetésével önkéntesen ajánlották fel segítségüket kis ingek, réklik és pelenkák megvarrására. Ez ideig 40 darab inget, 20 darab réklit és 12 darab pelenkát varrtak meg az Egyesü let részére. Az előző számunkban a közgyűléssel kapcsolatos híradásba tévedés csúszott be : a tejkonyhára nem az ott felsoroltak adakoztak, hanem a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület mellett még a Szociális Misszió Társulat és a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület. meleg ételkülönlegességek készítésének titkait bemutatja. Tanításának egyik fontos pontja, hogy a legegyszerűbb anyagokból és takarékos beosztással hogyan lehet a tálalás művészetével a hétköznapi ételeket is ünnepi hatásúvá fokozni. A tanítási órákat úgy osztottuk be, hogy az a hölgyeknek a legalaklmasabb időpontba essék, ők maguk nem vesznek részt a főzésben, csak hallgatják az előadást és nézik az étkek elkészítését. A tanlolyam május 2-án délután fél négykor kezdődik az Egyesült Kath. és Polg. Körben. Tandíj a kitűnő recepteket tartalmazó tankönyvekkel együtt 6 pengő, egyéb kiadás a hallgatókat nem terheli. Aki csak egyes órákon óhajt résztvenni (diétás főzés, buffet rendezés, fagylalt stb. készítés) az esetről esetre 1 pengő részvételi dijat fizet. Beiratkozni lehet csütörtökön a Misszióban vagy Kaufmann Ödönné ügyvezető ale nők lakásán Kossuth u. 10. A tanfolyam munkatervét az alábbiakban közöljük Május 2 án szerdán délután fél négytől fél hatig : Speciális teasütemények készítése. Május 3-án csütörtökön délután : Aspik, majonéz, tartármártás, francia saláta. Május 4-én délelőtt fél 10—fél 12-ig: Máj- és sonka pástétom, torta sütések, hideg hal lefőzése, marcipán házilag való készítése s a tortakrémek feldolgozása. Délután 3—-6 ig elméleti szakoktatás a diétikus főzésről, fon- daukészités torta áthúzáshoz, cukortál és csokoládékosarak készitése a különböző krémek részére, fagylalt lefőzés. Május 5-én szombaton délelőtt fél 10 — fél 12-ig: torták betöltése, tálaláshoz való alapzatok készítésének előkészítése. Délután 3—6-ig: Az összes készített ételek feltálalása különböző feltálalási módozatban. M 1 H m M, Eljegyzés. Dr. Dévai Károly városi ügyvéd eljegyezte Erdős Böskét, Erdős József hirdetőirodatulajdonos leányát. (Minden külön értesítés helyett) Halálozás. Életének 40 ik évében, rövid, de súlyos szenvedés után folyó hó 22-én, a gyulai kórházban Gremsperger Lajosné, született Koochy Lenke, Gremsperger Lajos ujirázi káptalani gazd. j intéző felesége elhunyt. A megboldogult halála egész Bihar vármegyében és Gyulán, ahol elő- jj kelő rokonság fájlalja elvesztését, őszinte mély j részvétet kelt. Ravatalát a virágok teljesen elbori ; tották, koszorút több, mint hetvenen küldtek igaz szeretetük és gyászuk jeléül. A halottat Gyulá ról Békéscsabára szállította« át s ott helyezték örök nyugalomra 24-én délután a Széchenyi- ! ligeti róm. kath. temetőben Lelke üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot Ujirázon, 25-én \ mutatták be az egek Urának Béke poraira ! Uj tisztviselők az Alsó-fehérkörösi Ármente- SÍtŐ Társulatnál. Az Alsó-fenérkörösiÁrmentesitő, Belvizszabályozó és Vizhasznositó Társulat vá lasztmánya f hó 23 án délelőtt 9 órakor tartott ülésén pénztárossá ifj. Szentes Károlyt, nyilvántartóvá Trauttwein Pált, kezelővé Erkel Bélát egyhangúlag megválasztotta BérmálÓk oktatása. A bérmálandók részére a második oktatás folyó hó 29-én vasárnap délután fél 4 órakor lesz az Anyatemplomban. Május hat ? ? Süt a nap !! Uj kórházi orvosok. Keresstes-Fischer Ferenc dr. belügyminiszter Thursó Tamás dr. és Dajbu- kát Jenő dr. orvosokat a gyulai állami kórházhoz alorvosokká nevezte ki. KERESZTÉNYI KÖTELESSÉGE elfogadni a Bérmaszülőséget, amire dús választékban halmoztam fel ajándék tárgyakat ami örökös emlék leend. Arany nyaklánc szent éremmel vagy kereszttel. Arany gyűrűk, függők, karcsattok. Svájci órák már 8 P-től. Olvasók, márványplakettek, keresztek igen olcsó áron. G.IRAY JÁNOS ékszerész Gyula, Cégem garancia hogy jó árut kap. 109 2—10 Szikfüvirág-szedők figyelmébe. Tudomására jutott a város hatóságának, hogy némelyek anélkül szedik a szikfüvirágot a földeken, hogy a földek tulajdonosaitól előzőleg a gyűjtésre engedélyt kértek volna. A hatóság figyelmezteti az érdekelteket, hogy engedély nélkül ne gyűjtsenek, mert a csendőrségnek utasítása van, hogy az engedély nélküli szikfüvirágszedőket állítsák elő. Aki engedély nélkül gyűjt, az ellen eljárás indul. Titokzatos látogató a városi adóügyi tanácsnok lakásán. Antalfia Emil dr. városi tanácsnok Köröspart u. 7. szám alatt levő emeleti lakásába folyó hó 22-én délután, mig a tanácsnok és családja távol voltak, valaki álkulccsal behatolt s a szekrények és fiókok tartalmát a lakásban szerteszórta. Mikor a tanácsnokék hazatértek, megdöbbenve látták a felforgatott lakást és szerte- szort holmikat. Természetesen azonnal vizsgálni kezdték, hogy mi hiányzik, meglepetéssel és örömmel konstatálták azonban, hogy a tolvaj semmit sem vitt magával. A titokzatos látogató kézrekeritésére a rendőrség erélyes nyomozást indított. Meggyujtotta a vasaló a ruháját. Pikó János ármentesitő társulati gátőr háztartási alkalmazottja, Balogh Erzsébet gyermekmenhelyi leány szolgálata helyén a vasalóból kipattanó szikrától súlyos égési sebeket szenvedett. Kórházba szállították, állapota súlyos. Fehércipök, nyári szandalettek, topánok, és Wikendcipök megérkeztek. — Olcsó árak! Óriási választék! Schiffer, Oroszlán, Bonyhádi cipők egyedárusitása TANAI divatáruházában. no 2—* Versenytárgyalás útépítésre. Már kg Barna dr. alispán a napokban versenytárgyalást irt ki a békéscsaba—kétegyház&—eleki tb. közút 2 kilométeres és a gyula—doboz—vésztő—szeghalmi tb. közút 11.400 méteres szakaszának kiépítésére. Az ajánlatok benyújtásának határideje 1934 május 80, délelőtt 9 óra. A szükséges nyomtatványok és felvilágosítások a gyulai m. kir. államépitészeti hivatalban kaphatók. rendk i w ti I ©leső árakon. Zsebórák két évi jótállással in i_* már 6 pengőtől. 14 karátos arany nyakláncok S R ttíí F E L Ó'tísZHiSHtl viselés után bevált prima 6yAP]U0bTÖNy 112 1-1 69-F TISCH ERNŐNÉL A tisztviselői fizetéscsökkentéseit tükörkép» a Kepkeretlécgyár limit évi mérlegében (A „Békés“ munkatársától.) A gyula Képkeretléc és Faiparárugyár R. T. folyc hó 22-én tartotta 21. évi rendes közgyülé sét a vállalat irodájában. Az igazgatóság előterjesztette az 1933. évről szóló üzlet: jelentését és beszámolt arról, hogy a közönség, főleg a tisztviselő és nyugdíjas társadalom vásárló képességének erős megcsappanása folytán a forgalom további apadásr volt észlelhető. Ezen a helyzeten sajnos a2 újítások, a gyártmányok tökéletesítése és olcsóbbitása sem tudtak egyelőre a forgaloir szükséges emelésével változtatni. A folyó évben, az első három hónaj azonban némi javulást mutat. A továbbiakban sok függ attól, hogy jó termés és sikeres értékesítés révén uj véráram kerüljön a gazdasági szervezetbe, s a megindult javulás oly arányokat öltsön, mely a vállalat fentart- hatását lehetővé tudja tenni. Dr. Kovalsskg Róbert a vállalat ügyésze ezután felolvasta a f. ü. bizottság jelentését, mely a beterjesztett zárszámadásokat helyeseknek találta, s az igazgatóság javaslatait elfogadásra ajánlotta. A közgyűlés ezután köszönetét szavazotl a vállalattól egészségi okokból megváll Steigerwald János művezető igazgatónak hosszú évek buzgó, odaadó és hűséges mun kásságáért, majd megejtette az igazgatóság választását, mely a régi igazgatóság ujra- beiktatásában nyert elintézést. Az igazgatóság által beterjesztett alap- szabálymódosítást részletekben is megszavazta a közgyűlés, majd köszönetét szavazott az igazgatóság felelősségteljes és nehéz munkájáért A közgyűlés felhatalmazást adott folytatólag az igazgatóságnak oly intézkedések megtételére, melyek az adott viszonyok közt úgy a részvényesek, mint a hitelezők érdekében szükségessé válhatnak. Konyhaművészei! tanfolyam. A Szociális Missziótársulat a háziasszonyok régi óhajtását váltja valóra, amikor ezt a tanfolyamot sok utánjárással és fáradozással megszervezi. A tanfolyam vezetésére sikerült a Mansz főzőiskola kitűnő vezetőjét Waczowszky Rezső főszakácsmestert megnyerni, aki országszerte tartott már ilyen kurzusokat, melyeken a főzésben jártas háziasszonyokat a konyhaművészet legmagasabb fokáig elvezeti, a laikusoknak sokszor szinte érthetetlen és varázslatos szépségű hideg és