Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-04-15 / 29. szám

1934 április 15 Békés 3 Erzsébet királyné szobra. Akik annak idején elégedetlenkedve fogadták a szoborbizottság dön­tését Erzsébet királyné szobrának a Göndöcs- népkertből való elhyelyezése ügyében s akik aggódva gondoltak arra, hogy a szobor a részére kijelölt uj helyen nem fog a kivánalmaknak megfelelően érvényesülni, azok most megnyugodva állapíthatják meg, hogy a mellszobor a Maróthy- téren igen szerencsés elhelyezést kapott. A kas­télykert zöld lombsátora a fehér márványból készült szobornak úgy színben, mint naturális szépségben nagyon kedvező hátteret ad. úgy hogy a népkerten kívül megfelelőbb helyet nem is lehetne számára másutt találni. Mégis van valami, ami a szobor uj helyével kapcsolatban kifogásolható. Es pedig az, hogy a szobor háta- megett egy, illetve két telefon-pózna áll, s ezek a póznák fehérre vannak meszelve. A szobor színe szintén fehér és igy az a látszat támadhat, és támad is első rápillantásra, mintha a szobor­nak és a póznának valami köze volna egymás­hoz, ami a szobor hatásának, illetve zavartalan érvényesülésének határozottan kárára van Kívá­natos tehat, hogy a szobor mellett álló két póznát fessék be zöld színűre. A vésztői gólyák. A napokban érdekes, de még ellenőrizetlen hir érkezett hozzánk Vész­tőről. A falubeli gólyák a kéményekről és más­hová rakott fészkeikről a községen kívül vo­nultak s kinn a fákon építettek uj fészket maguk­nak. Vésztőn ez az érdekes eset, Különösen az egyszerűbb emberek rétegében, nagy nyugtalan­ságot keltett s mióta a góiyák elhagyták a köz­séget, állandóan azt találgatják, miért költöztek ki a madarak a földekre. Igen sokan elemi csa­pástól félnek, mert a gólyák állítólag megérzik a bajt, akár a tüzet, akár az árvizveszedeimet s már napokkal, sőt jó idővel előre elmennek on­nan, ahol távozásuk után hosszabb-rövidebb idő múlva bekövetkezik a szerencsétlenség^ Némileg ■érthető is a vésztőiek babonás félelme, hiszen kilenc esztendővel ezelőtt nagy árvíz pusztított a községben s annak szomorú emléke még ma is élénken él az emberek emlékezetében. Ha a hir megfelel a valóságnak s nemcsak arról van szó, hogy egy vagy két gólya hagyta oda a régi szállást, hanem csoportosan valamennyi, akkor az esetnek, minden babonás vonatkozástól füg­getlenül, ornithológiai szempontból is megvan az érdekessége. TELEFON 82 IZIOAI VU TELEFON 82 Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1934. évi ápri is hő 17-én és 18-án kedden és szerdán Paul Gavault és Robert Chervay „Josette kisasszony a feleségem" című világot járt vigjátéka filmen, 8 felv Főszereplők: Anna Bella, Jean Alnrat, Edith Mera, R. Etschepare és Victor Garland. Az előadások naponta délután 3, 5, 7 és este 9 órakor Minden műsorhoz hiraflph.ooliózaloH, concert és nmmrlilmeH! FILLÉRES HELYARAK! FILLÉRES HELYARAK! ZÓMELŐADASOK délután 3 órakor a teljes műsor félhelyárakkal. ÜZLETHELYISÉG I/fl A WEBNER öveges házában, Z&lüIfflF KOSSDH-TÉR. 79 v4—6 Kiadó négyszobás nagy kerttel, Károlyi Sándor-utca 13. sz. alatt. Bővebbet Károlyi Sándor utca 12 sz. e. 98 3—3 «AZDATÉDELEÜ. Kedvezményes fizetést igénybe vevő gazda­adósok kérvényeit — mint arról már megem­lékeztünk — a helyi felügyelő bizottság mind letárgyalta. Az összes bejelentést (egyetlenegy kivételével) tudomásul vette. Tudomásul vette a bizottság a pótlólag beérkezett bejelentése­ket is. A védett birtokost azonban a kedvez­mények csak az esetben illetik meg, ba be jelentésük megtételét valamennyi hitelezőjük nek is bejelentik. A kedvezmény igénybevétele esetén a védett birtokos nem köteles összes tartozása után kamatot fizetni, hanem csak a követ­kező fizetéseket tartozik teljesíteni: A kataszteri tiszta jövedelem 30 szorosa után évi 4 százalékos kamatot és 1 százalé­kos tőketörlesztést közvetlenül a hitelezőknek, mig a kataszteri tiszta jövedelem tízszerese után évi 4 százalékos kamatot és a kataszteri tiszta jövedelem minden koronája után 10 fillért a kir. adóhivatal csekk számlájára kell befizetni. Nagyon sokan különösen ez utóbbit mulasztották el befizetni, mert 217 kedvez­ményt igénylő gazdaadus közül mindössze 70—80 gazdaadós tett eleget fizetési kötele­zettségének. Ennek elmulasztása pedig azzal a következménnyel jár, hogy a hitelezők a védett birtok minőségének törlését kérik. Már eddig is nagyon sok ilyen irányú kérelem van a telekkönyvi hatósághoz benyújtva Amennyiben azonban a gazdaadós a tárgya lás napjáig az elmaradt fizetéseket pótolja, a védettséget a biróság nem szünteti ugyan meg, a tárgyalás költsége azonban a gazdaadóst terheli. Magánegyesség a védett birtokos és hitele­zői között. A gazdaados érdeke t szolgálja a gazdavédelmi rendelet 16. §-ának az a ren­delkezése, hogy ha a gazdaadós tartozásainak összege a védett birtok kataszteri tiszta jöve­delmének negyvenszeres, (csupán házas bel- teleknél a házadóaiap tizenkétszeres) szorza­tát meghaladja s az adós, vagy bármelyik hitelező kérelmére megállapítást Dyer, hogy az adós tartozásai vagyoni erejét meghalad­ják, egyességet kell megkísérelni, avógböl, hogy a tartozásokat az adós vagyoni erejé­vel és teherbiró képességével megfelelő arányba hozzák. Természetes, hogy ezen el járás megindítását az adósnak kérelmeznie kell. Ilyen iránya kerelem érkezett is már a helyi bizottsághoz, azonban a helyi bizott­ság érdemben eljárni nem tudott, mert az alaprendeletben kilátásba helyezett végrebaj tási utasítás még nem jelent meg. A védett birtokosok szempontjából kívá­natos lenne, hogy ez a végrehajtási utasítás mielőbb kiadassák, mert ez bizonyára jelenté­kenyen enyhítené a tuladóscdott gazdák tér hót. Ha közeljövőben ezt a rendeletet nem hoznák nyilvánosságra, a helyi hizottságra fog hárulni a feladat, hogy ennek kiadása érdekében előterjesztéssel éljen. Addig is, amig ez a rendelet megjelenik — véleményünk szerint — korai egyes gaz­dák védettségét megszüntetni, mert a tuladó- sodott gazdáknak még nem is adtak módot arra, hogy a rendelet ezen kedvezményét igénybe vegyék. Zavar a sarkadi járás községeinek hova tartozása körül. A gazdavódelemmel kapcsola­tos teendők ellátása terén már több vitás kér­dés merült fel Ilyen annak a kérdésnek az eldöntése is, hogy a sarkadi járás községei­nek ügyeit melyik gazdavódelmi bizottság lássa el. A gyulai kir. járásbíróság, mint te­lekkönyvi hatóság és az ennek területére ala­kított helyi bizottság azon az állásponton van, — amint ezt a községi elöljáróságokkal írás­ban is Közölte — hogy a sarkadi járásból Bibarugra, Okány és Zsadány községek nem ' a gyulai bizottsághoz tartoznak, hanem a : szeghalmihoz, mert telekkönyvi hatóságuk ott ! van. Viszont egyes szakkörök szerint van olyan rendelet, amely szerint közömbös a te­lekkönyvi hatóság székhelye és a pénzügyi beosztás az irányadó. Ez azonban a bizottsá­gok munkáját rendkívül megnehezítené és csak az egyes ügyek elintézését késleltetné, ezért helyesnek kell tartanunk azt a kialakuló gyakorlatot, amely szerint minden község a telekkönyvi hatósága székhelyén alakított helyi bizottsághoz lartozik. Ugyanilyen kérdés merülhetne fel az eleki járás községeire nézve is. Ha a pénz­ügyi beosztás volna az irányadó, az esetben az eleki járás községei nem a gyulai helyi bizottsághoz, hanem a battonyai bizottsághoz tartoznának. Nem halottunk azonban arról, hogy az eleki járás községeire nézve is me­rültek volna fel véleménykülönbségek. MOZI. Ida regénye. Ma, vasárnap a Király Filmszínház Buda­pesttel egyidőben a magyar filmgyártás legújabb és egyik legszebb alkotását, az „Ida regényéit perget'. Gárdonyi Géza örökéletü regénye filmen magában véve is élményt jelent Éhez járul még, hogy a regény alakjait a legjava magyar színé­szek alakítják és hogy a rendezés munkáját Székely István, a legtehetségesebb rendezők egyike végezte. Örömmel látjuk a magyar filmgyártás fellendülését, a magyar faj szellemi kiválóságá­nak uj irányban való megmutatkozását s öröm­mel látjuk és hálával vesszük, hogy a Király Filmszínház a legjobb és a legújabb filmeket ho­zatja le s mutatja be a gyulai közönségnek. Ezért az áldozatkészségért és figyelemért a mozi igazán megérdemli, illetve megérdemelné a leg­melegebb pártfogást. A Ha nincs pénze momentán villanybevezetésre, rendelje meg azt 12 havi részletre. A bevezetést bármelyik szerelővel elvégeztetheti, a részleteket az áramfogyasztással együtt a villanytelepnek fizetheti. Ha nincs ismerős villanyszerelője, forduljon az Ipartestttlethez vagy a villanytelephez, ahol megbízható szere1 őt ajánlanak és készséggel szolgálnak felvilágosítással. 94 3—* \ Y

Next

/
Thumbnails
Contents