Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-04-12 / 28. szám
2 Békés 1934 április 12 Régen nem látott nagy és előkeld közönség jelenlétében folyt le a Szanatórium Egyesület hangversenye. (A „Békés“ munkatársától.) A Szanatórium Egyesület hangversenye, emely elé oly nagy várakozással tekintett a város egész társadalma, úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben kitünően sikerült. A nézőtéren ritkán látott előkelő és nagyszámú közönség foglalt helyet, dokumentálván, hogy a társadalom megérti a szükség hivó szavát, továbbá, hogy a lelkes rendezőség igen derekasan és eredményesen látta el feladatát. A hangversenyt Pong rács Jenő gróf országgyűlési képviselő szavai nyitották meg. Néhány közvetlen hangú mondat után a politikai helyzet vázolására tért át és a következőket mondta: — Mióta kitört a béke, olyan ez a világ, mint egy feldúlt hangyaboly. És a helyett, hogy javulna a helyzet, állandóan nagyobb a bizonytalanság és fejetlenség. Állandóan folynak a tárgyalások, megbeszélések és mégis csak azt vesszük észre, hogy mind jobban távolodunk az igazi békétől. Az őrületek egész sorozata kezdődött azzal a trianoni torzszülöttel, melyet béké nek csúfolnak. Ez a papirrongy örök szégyene fog maradni egész Európának, a világtörténelemnek és a civilizációnak még akkor is, ha már régen megváltoztak azok a határok, melyeket az úgynevezett béke- szerződés megállapított. Azután felépítették a Népszövetség cimü színházat, mely talán az igazgatóságnak és a társulatnak jó üzlet, az emberiség azonban vajmi kevés hasznát vette mindezideig. Most is igen nagy sikerrel játsszák a »Leszerelés« cimü tragikomédiát. Azért mondom nagy sikerrel, mert ha nincs is olyan óriási érdeklődés iránta, mégis több mint egy éve szerepel már a szinlapon, s mialatt a színpadon békeszólamokkal a kulisszát hasogat ják, azalatt a kulisszák mögött észnélkül folyik a fegyverkezés. Mig az egyik ország igyekszik valutáját arany paritásra emelni, addig a másik azt erőszakkal leszorítja. Az egyik frenetikusán halmozza az aranyat, a másik letér az arany alapról. Senki sem tudja hányadán van. Úgy állunk itt, mint az a paraszt ember, aki este a korcsmában jól felöntött a garatra és reggel egy szekérben ébredt fel, melyből ki voltak fogva a lovak. Ekkor a következőképpen morfondírozott: „Ha én én vagyok, akkor ellopták a lovaimat, ha én, nem én vagyok, akkor találtam egy szekeret*. Nem csak az egyes emberek állnak igy, de az egyes országok is. Például: fogadok, a kis Ausztria sem tudja biztosan, hogy kifogták-e előle Hitler lovait, vagy Mussolini szekerén ül-e ? Csak most olvastuk azt a bárgyú beszédet, melyet a békeszerződés jóvoltából naggyá lett ország dicső külügyminisztere Titulescu mondott el a román parlamentben. Ezt olvasva, csak Krisztus Urunk szavaival élhetünk: »Uram bocsáss meg nékiek, mert nem tudják mit cselekszenek« Józan ésszel ugyanis nem lehetne olyat állítani, hogy »milyen alapon akarják a magyarok a határaikat megváltoztatni, amikor a békeszerződés két oldalú egyezményét az ő meghallgatásuk után önként Írták alá« Midőn a bölcs békeszerződések jelenlegi területeire osztották az Osztrák-Magyar monarchiát, minden uj állam egy kaptafára igyekezett függetleniteni magát a másiktól és az önellátási elv alapján arra törekedett, hogy lehetőleg a szomszéd minden bevitelét megakadályozza. Leeresztették vámsorompóikat és mig az ipar-államok óriási szubven- cóval igyekeztek búza- és általában mező gazdasági termelésüket fejleszteni, addig az agrár-államok óriási vámvédelemmel óvták és magas szubvenciókkal fejlesztették a nagyipart. Ezeket a fenti bajokat Magyar- országon még növelte az a körülmény is, hogy a kegyetlen békeszerződések révén erdeitől, vas- szén- só- arany bányáitól megfosztott ország még nem is csökkenthétté behozatalát kellőképen. így Magyarországot még jobban sújtotta az általános világgazdasági válság. A tatárjárás óta nem szenvedett annyit a magyar, de méltóztassanak elhinni, hogy magyar Kormánynak sem volt soha olyan nehéz helyzete, mint napjainkban. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim 1 Csak igy érthető meg, üres kincstár és deficites költségvetés mellett, hogy az állam kénytelen még ott is csökkenteni hozzájárulásait, ahol igazság és szükség szerint meg kellene háromszoroznia. Gondolok itt elsősorban azokra a segély összegekre, melyek szükségesek lennének a tuberkulózisnak az »alföldi kór«-nak leküzdésére, vagy legalább is terjedésének megállítására. Azért neveztem »alföldi kór«-nak a tuberkulózist, mert sajnos, a statisztika szerint sehol sem hatalmasodott el annyira ez a betegség, mint éppen minálunk az Alföldön. Oka pedig ennek elsősorban a nagy elszegényedés, a vele járó rossz táplálkozás és ennek folytán a test kissebb ellenálló képessége. Sajnos azonban nem csak az Alföldön van ez igy, hanem az egész országban is. Az alföldi forró, nagyon száraz nyarak folyamán óriási porrétegek képződnek az utakon, amelyeket az automobilok állandóan felkavarnak, miáltal az abban rejlő bacilusok a légzőszervekbe kerülnek. Mint laikus főként ennek tulajdonítom, hogy ez a betegség itt annyira elterjedt. Hogy ez sajnos igy van, bizonyítja az is, hogy számos tüdőkórház és szanatórium az Alföldön helyeztetett el. Gyula közvetlen közelében fekszik a kiváló Gáli főorvos ur által oly nagyszerűen vezetett József Szanatórium, amely már annyi embernek mentette,’ vagy legalább is hossz3bhif°tta meg az életét. Itt van Gyulán ugyancsak az ő vezetése alatt a kitűnő Jancsovits Irén őnagysága önfeláldozó és szeretetteljes gondozására bízott tüdő dis- pensair, mely már annyi kis beteget adott vissza az életnek. Éppen ott volt alkalmam látniegy térképet, amelyen gombostűre tűzött kis zászlóval voltak megjelölve azon tüdőbetegek lakásai, akik orvosi kezelésben állanak. Elképedve láttam egyes helyeken egész kis zászlóerdőket. Meggyőződtem arról is, hogy a meglevő keretek mellett nagyobb anyagi segítséggel sokkal többet lehetne tenni a szegény gyermekekért. Ezért fordulunk újból, a nagyon igénybe vett, sokat áldozó társadalomhoz, kérő szavakkal. Örömmel állapíthatom meg, hogy az a polgárság, mely az utóbbi években maga is elszegényedett, lerongyolódott és jóformán mindenét elvesztette, egyet ma sem vesztett el: az áldott jó magyar szivét! Üdvözlöm és köszöntőm elsősorban kedves vendégeinket, a művésznőket és művészeket, kik első hívásunkra oly önzetlenül siettek segítségünkre, hogy ezzel biztosítsák estélyünk sikerét. Üdvözlöm és köszöntőm azt a hölgy koszorút, amely önfeláldozó munkával időt és fáradságot nem kiméivé létrehozta ezen estét. Mindezekért röviden csak azt kívánom, adja vissza a jó Isten százszorosán azt a sok jót nekik, amit szegény embertársaink gyermekeiért tettek. Meg kell még emlékeznem Novák Kamii barátomról is, aki geniális szervező képességével kiváló érdemeket szerzett az ünnepély megrendezése körül. Végül üdvözlöm a mélyen tisztelt hölgyeket és .urakat, a nagyérdemű közönséget és kérem élvezzék művészeink előadását és tegyék félre pár órára azt a sok gondot, mely mindnyájunk vállát nyomja és mulassanak jól — abban a fentkölt tudatban, — hogy áldozatkészségükkel sok anyának törölték le a könnyeit és sok kis beteget mentettek meg az életnek és a nemzetnek.« A nagy tapssal fogadott szavak után Engel Iván ült zongorához. Sajnos, a terem kedvezőtlen akusztikája miatt nem tudott minden részben reprezentatív játékot produkálni. Engel Iván előadó művészetét felesleges e helyütt klasszifikálnunk, azt úgy hazai, mint külföldi hangversenyeinek sikerei már fémjelezték. Az átélés szuggesztiv erejével játszott, brilliáns technikával, azzal a fényes előadói felkészültséggel, amely Önmagában véve is elegendő volna ahoz, hogy előkelő helyett biztosítson számára a pianisták sorában. Játéka még igy, az érvényesülés korlátolt keretei között is élmény volt, magávalragadó, eleven erejű, tiszta művészet. Ákossffgné Eötvös Irén két meleghangú elbeszélésével őszinte sikert aratott. Halk, könnyed mondataiban egy finom női lélek, témáiban pedig az érzelmek világának áhitatos szavú ismerője nyilatkozott meg. Takácsg Dénes hangja legutolsó szereplése óta sokat fejlődött. Kulturáltabb, ÜZLETHELYISÉG MXIAflll WERNER üveges házában, IS IíUFII KOSSDH-TÉR. 79 v3-e
