Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-03-22 / 22. szám
1938 március 22, Békés 11 ÍREM. Ezüstlakodalom. Dr. Konkoly Tihamér ügyvéd, ny. vm. főjegyző és felesége, högyéni és győri Torkos Sarolta e hó 21-én tartották t, csa ládjuk és kiterjedt rokonságuk körében házas ságuk megkötésének 25 évfordulóját. Eljegyzés. Dubányi Sárikát Benkö József főhadnagy eljegyezte. Lakos Ibolykát Keiner József magánt:szt viselő (Budapest) eljegyezte. Gratulálunk, Halálozások. Folyó hó 18-án egy szép kort megért matróna, özv. godofrói Főmet Jánosné született sóváradi Soós Juliánná, 80 éves korában, hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele mán meghalt Temetése 20-án délután 4 órakor volt a Szentháromság temető halottas házából Halálát a kiterjedt rokonság és az ismerősök mély fájdalommal gyászolják. — Az eleki társadalmat a napokban súlyos veszteség érte. Gergelyt László, az Aradmegyei Takarék- pénztár nyug. tisztviselője, tartalékos százados, folyó hó 17-én, életének 51 ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 19 én, délután 4 órakor volt a nagykiterjedésü rokonság, a barátok és ismerősök óriási részvéte mellett — Nyugodjanak békében ! Miniszteri elismerés, a gyulai állami Gyer- mekmenhely egyik tisztviselőnőjét, Vidíts Máriát a napokban kedves kitüntetés érte: Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszter sajátkezű alá Írásával elismerő okiratot kapott. A legfelsőbb helyről jövő elismerés azt a 25 évi szolgálatot kívánja jutalmazni, amelyet V dits Mária az állam kötelékében, lelkiismeretes és pontos munkásságban eltöltött. Az okiratot Széli Imre dr. e. ü. főtanácsos, a Menhely igazgató főorvosa nyuj tolta át a kitüntetettnek tisztviselőtársai jelenlétében. Kaszinótagok! A Békésmegyei Kaszinó folyó hó 25-én, szombaton délelőtt 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését. Felkéretnek a tagok, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban jelenje nek meg. Értesítés a Szociális Misszió Társulat március 23-án délután 5 órakor gyűlést tart a szokott helyen. Felkérik a munkatársakat, hogy a gyűlésre okvetlenül jöjjenek el, mert igen fontos ügyeket fognak tárgyalni. Többek között: a ke- resztuti ájtatosság, a misszió társulat leikigya korlátának időpontja, az öreg szegények lelki napja, Prohászka emlékünnep, Schubert est és más ügyek. Meghívó. A gyulai Mária Kongregációk 1933. márc. 25 én (Gyümölcsoltó Boldogasszony napján) délután öt órakor a rkatb. reálgimn. torna termében együttes diszgyülést tartanék, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja a rendezőség. Műsor: 1. Erkel Hymnus. Előadja a rk. rgimn. zenekara, 2. Megnyitó beszédet mond Dr. Rasz- laviczy Zoltán. 3. Szohurek A. Fájdalmas Anya. Szavalja Szolnoki Kovács Sándor, az Ifjak Kongregációjának prefektusa. 4. Meneres, Ave Maria. Három szólamu női kar, Énekli a B Margit kongregáció. 5. a) G. Fr. Händel, Largo, b) F, Giordani: Caro rnio ben. Előadja a rgimn. zenekar. 6. Szerafini: Puszta Rózsa, előadják a Sz Erzsébet kongregáció tagjai. 7. Ünnepi beszéd, tartja Dr. Nyisztor Zoltán szentszóki tanácsos, a Magyar Kultúra szerkesztője. 8. R Wagner: Tannhäuser: A vendégek bevonulása, előadja a rk. rgimn. zenekar. 9. Váradi Antal: A tanú. Szavalja: Hajdics I. VIII. o. t. 10, Neworál: Böjti Ének. Hogyha hozzád járulunk, három szólamu női kar, előadja a B. Margit kongregáció. 11. Záró beszéd: Dr. Br. Apor Vilmos apátplébános. 12. Kersch M.: A Congregatios indulója. Előadják a rk. rgimn. zenekar vezetésével a kongregációk tagjai. Fenntartott ülőhelyek 50 és 30 filléres belépődíj mellett kaphatók. Más helyekre önkéntes adomány is jogosit. Előadóest. Hoffer Panni és Joly f. hó 25 én szombaton este fél 9 órakor tartják modern költők müveiből összeállított előadóestjüket a Komló fehértermében. Belépődíj 1 pengő. 1—2 A gyümölcsfák Ültetéséről ir a Növény védelem és Kertészet legújabb száma Ismerteti még az öszibarackfák metszését, a zölségeskert idő szerű teendőit, a házikerí csemegeszőlő fajtáit, a málna termesztését, a kertiutak készítését stb. A dúsan illusztrált két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Főldmivelésügyi minisztérium) e lapra való hivatkozással egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot. Vásár Kétegyházán. Kátegyházán az orszá gos állat- és kirakodóvásár egy napon, 1933 évi áprfs hó 3 án hétfőn lesz. Szabályszerű marhalevéllel mindenféle állat felhajtható A Gyulai Önkéntes Tűzoltó Egylet f hó 26 án, vasárnap délelőtt 11 órakor a Városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, amelyre a t. tagokat ezúton is meghívja az Elnökség. Tárgy: 1. Aiapszabálymódositás 2 Az 554 sz. „Gyula“ Cserkészcsapattal való egyesülés és az ezzel kapcsolatos székházbővités ügye. 1—2 Személyszállítás teherautókon, a teherautókat fenntartó vállalatok, vásározó kereskedők és iparosok panaszára a kereskedelmi és iparkamara már korábban előterjesztést telt a minisztériumnál aziránt, hogy az egyes hatóságok által eltérően követett gyakorlat megszüntetése érdekében külön rendeletben nyerjen a személyeknek tehergépkocsin vaió szállítása szabályozást. A belügyminisztérium 157000 szám alatt most kiadott rendeletével ennek megfelelően a kérdést egységesen szabályozta. A rendelet szerint magánhasználatban lévő tehergépkocsival csak alkalomszerűen, esetenként ellenszolgá'tatás nélkül szabad mások részére személyszállítást végezni A rendelet részletesen megállapítja, hogy ily személyszállításnál az ülőhelyül szolgáló padokat, lépcsőt, stb. miként kell elhelyezel. Az áruval megrakott tehergépkocsinál árukísérőként legfeljebb három árukísérőt szabad szállítani Külön intézkedik a rendelet a vásározó kereskedők és iparosok családtagjainak és személyzetének a tehergépkocsin vaió helyfoglalásáról. E tekintetben meg van engedve, hogy a vásározó kereskedő családtagjait és személyzetét a nevén nyilvántartott teherautóval a vásárra és vissza szállítsa, szükséges azonban az illetékes elsőfokú iparhatóságtól külön igazolványt szerezni A minisztérium ezzei a rendelkezésével már régóta fennálló jogos panaszokat szüntetett meg. 75 1—2 Hu osztálysorsjegyét nálunk megrendeli és az ellenértéket április 6-ig befizeti, Ön is nyerhet nálunk 500.000 pengőt! A nagy főnyeremények zömét nálunk nyerték ! É 1 e te öröxntelj es lesz, lia nálunk sorsjegyet vesz. Kedden a déli órákban hatalmas szél, majd hóvihar támadt. A hőmérséklet óráról órára állandóan esett, úgy hogy délután 3 órakor már a fagypontot is elérte. A rendkívül nagy erejű szél igen kellemetlenné tette az utcákon való járást, a szabadabb térségeken pedig oly vadul dühöngött, hogy igen sok ember kezéből még az ernyőt is kicsavarta A hó eleinte nem maradt meg, a vizes földön mindjárt elolvadt, csak a tetők fe- hérédtek meg kissé a márciusi havazásban. A zord időjárás a kertek nyíló ibolyáira és az elszórtan megjött fecskékre nézve nem valami kedvező. Reméljük, a 16 és 18 fokos meleg napok után a télies zordságu idő csak futó vendég s újból megjönnek a nehezen várt tavaszi napok. Úgy látszik, Benedek zsákja kiszakadt. Május 27-én nyílik meg az ötödik Szegedi Ipari Vásár. A Szegedi Ipartestület az idén is megrendezi a szegedi ipari vásárt. Ez már az ötödik vásár Szegeden, melyen felvonulnak a vidéki kézmüiparosok, hogy b zonyságot tegyenek a magyar ipar kiválóságáról és a magyar kézmü vas iparosok haladásáról, tehetségéről művészi felkészültségéről és tudásáról. A szegedi ipari vásár május 27 tői jumus 5-ig tart, amely idő alatt kedvezményes áron lehet az ország minden részéből Szegedre utazni. A vásár vezetősége Filléres-vonatokat is kért erre az időre Szegedre és nagyszabású propagandával biztosítja a vásár sikerét. A vásáron résztvenni szándékozók április 1 ig jelentkezhetnek a szegedi ipartestületnél, melynek elnöksége készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére. Eszkimók közölt él egy magyar orvos Messze Kanada északi részén, ahol már csak eszkimók vannak, él egy magyar származású orvos, Dr. Uráb Ervin. 1928-ban ment ki Kanadába és azóta százezer négyzetkilométeres területen, távol minden kulturhelytöl folytatja áldásos működését. Urbán dr. állandó harcban áll az eszkimó kuruzslókkal, de azért jól érzi magát és hosszú estéit Tolnai Világlapja olvasásával tölti, Csak azt sajnálja, hogy sok időbe telik amig a lap hozzájut, de ha késön is, minden hazai és világeseményről tájékozódik. A kis táncosnők kínszenvedései. A kis táncosnők életéről rendkívül érdekes cikket közöl a Délibáb uj száma, amely valóságos tárháza az érdekességeknek. Minden színházi, rádió és film-eseményről beszámolót közöl, pompás budapesti és külföldi rádióműsorokat ad. Sok cikk, riport, 120 kép, folytatásos regény, egyfelvonásos színdarab, keresztrejtvény teszi változatossá a Délibáb uj számát. Egy szám ára 20 fillér. A magyar rádió vitte el csütörtökön délután a Magyar Lányok szerkesztőjének, Tutsek Annának szavait a magyar lányokhoz. A kitűnő ifjúsági iró kitűnő regényének közlését folytatja a negyven éves jubileu uára készülő Magyar Lányok legújabb száma is. Ez a szám feltűnően gazdag tartalmából kiemeljük Farkas Imre megható cikkét Kossuth Vilmáról, Tábori Piroska könnyes mosolyos elbeszélését, Babav József gyönyörű versét, s Dorothy Me Deal remekbe irt novelláját. A pompás képeken, népszerű rovatokon, gazdag és rendkívül tanulságos szerkesztői üzeneteken kívül tizenhat oldalon foglalkozik az Otthonunk melléklet hímzéssel, kézimunkával, divattal, szabás-varással. háztartással, fényképezéssel és a Magyar Lányok francia nyelvóráival. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Előfizetési díj negyedévre 4 pengő. Egyes szám ára 36 fillér Kedvezményes utazás Budapestre! Az országos mezőgazdasági kiállhas és vásárra márBeivárosi váitéiizleí 1*1. Budapest, Teréz-körut 37 Férjnevelés. Erről a nehéz feladatról, amely eddig még csak igen kevés feleségnek sikerült, irt érdekes tanulmányt Sueda Dervis török írónő, a felszabadult Törökország egyik modern asszonya. Tiz pontban sorolja fel azokat a tulajdonságokat, amelyekkel az önmagát és férjét boldogítani tudó asszonynak rendelkeznie kell. Ezt a tiz pontot és az irónö elmés, tartalmas tanácsait az Uj Idők mai száma közli. Her- czeg Ferenc szépirodalmi hetilapjában számos értékes cikket olvashatunk. Ezek közül kiemeljük a költői szépségű Levél Mindenkihez cimü Írást, Stella Adorján friss huraoru krokiját, Molnár György színes londoni naplóját, Ebeczky György színházi cikkét és egy érdekes könyvkritikát. A szépirodalmi részt Csathó Kálmán és Thruston már folytatásokban is nagy sikert aratott regényei gazdagítják. Gosztónyi -idám eleven, tarka, képekkel gyönyörködtető amerikai elbeszélést irt, Bertalan Kornélia elbeszélése a szív legmélyebb búrjait érinti meg egyszerű eszközökkel. Oszlay Verona, Varságh János, Marsovszky Mihály szép versei teszik változatossá az Uj Idők-et, amelyből a művészi és időszerű képek, a népszerű rovatok: Receptpályázat, Kézimunka, Divat, Keresztrejtvény, Szépségápolás, Kertészet. Gasztronómia sem maradtak ki. Az Uj Idők kiadóhivatala Budapest, VI. Andrássy-ut 16. bárkinek küld díjtalan mutatványszámot. Az Uj Idők előfizetési dija egy negyedévre 6 pengő 40 fillér. Egyes szám Ara 50 fillér. kedvez ményes utazás engedélyeztetett a m kir. államva.-U'.ek bármelyik kocsiosztályában való utszasra. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványok 1 pengőért az Ipartestiilet irodájában kaphatók. 2—2 ICOZIftETigCAi INTÉZETEMBEN amerikai módszerrel kezelek 35 év óta. A legmodernebb szisztémákat és a legnj’abb pakolásokat alkalmazom. Kitűnő szerek raktáron. — Tanítványok szakszerű kiképzése. SZE1ZING BUDAPEST, IV., RÉGI POSTA-UTCA 12. 711-1 ESU csinos mnilicÉ H esek gyétől r e. Cim a