Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-03-18 / 21. szám
1933 március 18. Békéi 3 II I IC E K. Vasárnapi szentmisék. Vasárnap délelőtt az anyatemplomban 8, 9, 10 és fél 12 órakor lesz szentmise. Szentbeszódet báró Apor Vilmos dr. mond. A reformátas templomban folyó hó 19 én délelőtt 9 és este 6 órakor prédikál Harsányi Pál esperes. Az evangélikus templomban vasárnap, márc. 19 én délelőtt 10 órakor kezdődik az Istentiszte let, prédikál Rohály Mihály lelkész. Délután 3 órakor a kétegybázi fiókegyházban lesz Isten- tisztelet. Népénekkar Március 19 én, vasárnap délelőtt a 10 órai nagymisén az anyatemplomban 60 tagú vegyes népénekkar énekel. Az első ibolyák, még pedig immár nem az üvegházban tenyésztett, hanem a mezőn szabadon nőtt ibolyák is megérkeztek és szedhetők már. Velük együtt nemcsak a kalendáriumban, de a természetben is beköszöntött a tavass, úgy hogy Tompával elmondhatjuk: „Megenyhült a lég vidul a határ“ sőt azt is, hogy „Te újra itt vagy jó gólya madár“. Most már az éjjelek is kevésbé hidegek, mint voltak, bár virradáskor a a hőmérő még mindig a fagyponton, sőt olykor azon aiul is száll A nappalok azonban, különösen a déli órákban, rr.ár határozottan melegek, úgy hogy lekivánkozik a járókelőkről a téli kabát. Egy hét óta változatlanul magasan álló lógsuly- mérő mellett nem volt egy csepp eső sem, a szél és a meleg teljesen megszáritotta a nagy sarat is, a kocsiközlekedést most már csak a száraz göröngyök nehezítik meg, áhitva az ut- kaparók munkáját, A szántás és az árpavetés mindenütt folyamatban van, a laposabb földeken épp úgy, mint a homokos talajokon, sőt az utóbbiakban teljesen be is fejeztetett, A meleg hatása alatt az árpák rövidesen ki is fognak kelni. Ezért kívánatos lenne ha a fagyok immár teljesen megszűnnének, mert az árpa nagyon érzékeny növény, Ugyanúgy a here is, amelyeken a gyenge fagy is érzékeny kárt tud okozni, a nagyobb fagy pedig teljesen megsemmisítheti. A Bethlen Gábor Szövetség f. hó 19 én rí. u. 4 órakor a Göndöcs népkerti pavillonban ismeretterjesztő előadását az alábbi műsorral tartja : 1. Magyar dal egyveleg, játssza : hegedűn Konkoly Károly, csellón Szabó Pál, zongorán Kertész Lajos. 2. Szaval : Takács Erzsébet. 3 Magyar dalokat énekel cigányzene kísérettel Kapuiné Gál Zsófia. 4 Előadást tart Hercsuth Kálmán kir. tanfelügyelő. 5. Irredenta vers, szavalja Nádházi István. 6. Énekel Rostás Ferenc, zongorán kiséri Kertész Lajos. 7. Bohózat egy felvonásban, előadják: Nagy Bándiné, Nagy Lajos, Kelemen E Tömöry Márta, Szabó Pál, Biró Ferenc, Nádházi István, Kitűnő, tanulságos és szórakoztató műsor lesz és mindenkit szívesen Iát és meghív a Rendezőség. Névnapmegváltís. Trenkó József uradalmi titkár 20 pengőt adományozott névnapmegváltás címen egy szegény családnak, mit hálás köszönettel nyugtáz a Szociális Misszió Társulat Szegényügyi Szakosztálya. Névnapmegváltás. Dr Jockel József reálgimnáziumi tanár 10 P-t adományozott névnapmegváltásra a Szent József Gyermekkonyhának, melyért hálás köszönetét mond az intézmény vezetősége. Kedvezményes utazás Budapestre! Az országos mezőgazdasági kiállítás és vásárra március 17-től április 2 ig bezárólag ötvenszázalékos kedvezményes utazás engedélyeztetett a m. kir. államvasutak bármelyik kocsiosztályában való utazásra. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványok 1 pengőért az Ipartestület indájában ■kaphatók. 1—2 Névnapmegváltás. N. Szabados József építész és Sál József butorgyáros névnapmegváltásra 10—10 P t adományozott a Szent József Gyermekkonyhának, melyet ezúton is hálásan köszön az intézmény vezetősége. 15.000 dalos vesz részt a XXIII. országos dalosversenyen. Az Országos Magyar Dalosszö vétség junius hó 24-én és 25-én tartja meg Budapesten a XXIII. országos dalosversenyt. A dalosversenyen résztvesz több, mint 500 dalárda, közel 15 ezer dalossal A vidéki városokban nem lehet már a nagy tömegek miatt megtartani a versenyeket, éppen ezért a központi választmány Budapestet jelölte ki a verseny helyéül. A ver senyre való jelentkezés határideje március hó 26-án telik le. A dalosversenynek legkiemelke • dőbb ünnepe lesz a Parlament előtti összkari hangverseny, amelyen az összes dalosok, 500 tagból álló zenekar és 1000 cigányzenész fog résztvenni. A magyar nótának ez az ünnepe az eddig tartott ehhez hasonló ünnepségeket, éppen a tömegek részvétele miatt, messze felül fogja múlni Meglopta az Első Gyulai Kereskedelmi részvénytársaságot. László Mihály solőr vezetésével az Első Gyulai Kereskedelmi rt autója néhány hónappal ezelőtt Mezőgyáuban járt, ahová különféle megrendelt árukat szállított. Mig a kocsi az egyik vevő üzlete előtt állott. Kálló Dávid mezőgyáni napszámos 4 kályhacsövet az autó hátuljáról ellopott. A büntetlen előéletű embert, aki ittasságával védekezett, vitéz Láng Ernő járásbiró 3 napi fogházra Ítélte, a büntetés végrehajtását azonban 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős. Névnapmegváltás. N. Szabados József, építész az áll. el. iskola' kebelében működő „Napközi Otthon* javára névnapmegváltás cimén 10 pengőt adománáozott. Ezen kegyes adományért az intézmény vezetősége hálás köszönetét mond. A Gyulai Miibarátok és Művészek Egyesülete f évi március ho 20 napján d. u. 4 órakor a Városháza nagytermében tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés. 2. Zárszámadás, felmentvény megadása. 3. Költségvetés. 4 Választmányi tagok egyharmadró szének kisorsolása, uj tagok választása. 5 Eset leges indítványok, melyek a közgyűlés előtt 5 nappal adandók be az elnökséghez. Határo zatképtelenség esetén a közgyűlést ugyanazon napon délután 5 órakor a megjelentek számára való tekintet nélkül megtartjuk. Heüinger Károly elnök- 2-2 Veszett kutya garázdálkodott Eleken. Csütörtökön délután egy, a tanyákból betévedt veszettkutya nagy pánikot okozott Elek utcáin. A veszett állat megmarta Bloch eleki fürdőmester kis leányát, akit azonnal Tálas Mátyás dr járásorvos vett kezelés alá; továbbá megtámadott egy asszonyt és megmart egy lovat, meg néhány kutyát. A megmart ebeket a sintérnek sikerült elfogni, a garázdálkodó kutyát a községi rendőrök agyonlőtték. Elek község elöljárósága szigorú ebzárlatot rendelt el. Adományok a népkonyha részére: készpénzben : Bartos Józsefné 3 P, természetben : Gróf Alrnásy Dénesné 105 kg. hús. Ókigyósi uradalom 470 kg. burgonya, 200 kg. hagyma, 15 kg. zsir. Wiszt Józsefné 7 kg. bab, 1 kg. sertésbőrke. Dr Follmann János 10 kg. tarhonya. Reisner Edéné 13 kg. kenyér. Novák Kamillné 4 kg. lencse. Kotzó Emilné 10 kg. burgonya, 1 kg rizs Van- gyel Adrienne 1 kg. lekvár. Nizsalovszky Józsefné 2 drb. kappan. Hyross Imre 2 drb. pulyka. Hyross László 5 kg. füstölt hús. Kolányi József 15 kg. bab. A Dobay nyomda a szükséges nyomtatványokat ingyen szállította, mely adományokat hálásan köszöni a népkonyha vezeiősége. A Pesti Tilsáé 16 «Malus uj száma szenzációs cikkben számol be az amerikai búza bojkottjáról, a Szegedi Kenderfonógyárról, a Berkovits-tervröl és az exportügyekről. Szenzációs textil, biztosítási, vas- és gépipari, vegyészeti, ! vidéki hitelélet-rovatok egészítik ki az uj számot. BUDAPEST, BAROSS-TÉR 2. Keleti pályaudvarnál. 58 v3-5 Szolid családi szálló. Olcsó árak. SZOBÁK MAR«3 PENGŐTŐL Központi fűtés. Hideg, melegvíz. Nyugtázás N. Szabados József építőmester névnapmegváltás címen a gyulai Általános Ipartestület inségakciójára adományozott 20 pengőt, mely összeget ezúton hálás köszönettel nyugtázza az Ínségesek nevében is az Intéző bizottság. Megszökött egy leány a gyulai elmegyógyintézetből. A gyulai gyógypedagógiai intézet igaz- gatósága közli, hogy Szegleti Margit nevű növendéke folyó hó 14 én reggel fél 8 órakor megszökött. Megtalálás esetén az intézet a gyermek őrizetbevételét és a vezetőség értesítését kéri. A leányka adatai a következők: Szegleti Margit, 11 éves, vajszlói születésű, rom. kath. 141 cm. magas, 30 kg su’yu, sápadt, sovány arcú és testű, szőke, kékszemü, keskeny hosszúkás orrú. Ruházata: gyermekmenhelyi fűzős cipő, fekete harisnya, piros, egybeszabott fehérpettyes ruha, rossz felső kabát. Magyarul jól beszél, de zárkózott, szótlan. Pénzt, élelmet nem vitt magával. Ellopták a berúgott ember pénztárcáját. Múlt év szeptemberében Csonka János és Mi- halik József fiatal iparossegédek a Marosán korcsmában több ember társaságában szórakoztak. Éjfél után, mikor hazafelé mentek, az egyik utmenti árokban egy részeg embert láttak he verni. Odamentek hozzá, zsebeit végigkutatták, pénztárcáját elvették s a benne lévő pénzen megosztoztak. A gyulai járásbíróságon vitéz Láng Ernő járásbiró a napokban tárgyalta az ügyet s Csonkát és Mihalikot, mint tettestársakat, lopás vétsége miatt fejenként 25 pengő pénzbüntetésre ítélte, tekintettel azonban a vádlottak büntetlen előéletére és beismerő vallomására, az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Közgyűlés. A Gyulai Erkel Ferenc Dalkör 1933 március 30-án este 8 órakor az Ipartestület helyiségében tartja meg évi közgyűlését, melyre az alapszsbályszerü tagokat és érdeklődőket ezúton is meghívja az elnökség. Nyugtázás. N. Szabados József építőmester névnapmegváltás cimén a református szegény gyermekek konyhája javára 10 pengőt adományozott, mely összeget ezúton hálás köszönettel nyugtáz a református Egyház elnöksége. Egy uj biodermayer kor van kialakulóban. Ez a bie- dermayer, sajnos, a ktil és belpolitika eseményeire nincs befolyással, csak az otthon művészetére. Mialatt kint, a világban a technika és a sport rekordjaiért folyik a küzdelem megfeszített erővel, a nők éppúgy, mint a biedermayer világban nekifogtak a kézimunkázásnak. A kulturhistorikusok meg fogják találni az uj járvány lelki okait, de azt már mi is megállapíthatjuk, hogy talán sohasem volt ilyen magas a kézimunka színvonala és sohasem volt olyan általános a kézi- munkázás művészete, mint ma. Az Uj Idők, a középosztály népszerű hetilapja mindig lépést tartott a kor igényeivel és most a közóhajnak tett eleget, amikor még tartalmasabb és még értékesebb kézinmnkamelléklettel örvendeztette meg olvasóit. Az Uj Idők kézimnnkamelléklete nyolc oldalnyi terjedelemből művészi és legújabb divatu eredeti nagyságú, leolvasható kézimunkákat közöl, a legkiválóbb iparművészek terveit. Horczeg Ferenc hetilapjának szépirodalmi tartalma épp olyan gazdag és változatos, mint inindigj Csathó Kálmán és Tluuston érdekes regényeinek folytatása mellett, Babay József és Temcsényi György erőteljes elbeszéléseit olvashatjuk. Farkas Imre kedves Írása, Levél Mindenkihez, Falu Tamás és Nadányi Zoltán szép versei. Molnár György színes, újszerű, friss stilusu londoni jegyzetei, számos ismeretterjesztő közlemény, elmés fejlécek, hires festmények reprodukciói, a népszerű rovatok és tizenhárom tavaszi ruha pmmpás divatrajza gazdagítják az Uj Időket, amelynek kiadóhivatala Budapes, VI. Andrássy ut 16. bárkinek küld díjtalan mutatványszámot. Az Uj Idők előfizetési dija egy negyedévre 6 pengő 40 fillér. Egyes szám ára 40 fillér.