Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-03-11 / 19. szám

3 Békés 1938 március 11 Ezért felkérjük a Kör volt tagjait, legye­nek segítségünkre abban, hogy ezek az ün­nepségek a Kör 40 évéhez, hagyományaihoz, valamint a Kör tagjaihoz méltók legyenek. Tisztelettel felkérünk minden volt köri tagot, hogy úgy a saját, mint ismerős volt tagok címeit március 31-ig a Körrel, Buda­pest, IX.. Liliom-utca 13. szám alatt közölni szíveskedjék Összes volt tagjainkat szívből köszöntjük. Hazafias üdvözlettel : Az Elnökség. A magyar társadalomhoz! Hallgassátok meg a keresztre feszitett, anyagi és erkölcsi nyomorba süllyedt magyar if. juság kérő szavát. Ne fordítsátok el figyelmete­ket róluk, mert Ók egyedül megoldói és eszkö­zei a jövő kialakulásának. Vigyázzatok rájuk, mint egy drága ékszerre, becsüljétek meg őket és vigyázzatok, bűnt ne kövessetek el velük szem . ben azzal, hogy nem törődtök velük. Ti magyar társadalom, Ti lesztek a bűnösök, ha a magyar ifjúság a posványba süllyed. Égbe kiáltó vétket követtek el, ha elesni hagyjátok. Mert minden­nel törődtök, minden előbbre való, minden érde­kesebb, minden fontosabb nektek:, saját önző érdekeitek az első panamák ügyei az érdekesebb és előbbre való; ilyenek napvilágot látnak és nem is szégyelltek ezt kikiabálni, ami csak egy fok lehet egy nemzet történetében, de azzal nern foglalkoztok ami a tiétek, ami a tiétek kell hogy legyen szívvel lélekkel, amiből éltek, amiből táp­lálkoztak,— a magyar ifjúságról, arról nem tudtok hatalmas cikkekben Írni, arról nem tudtok rneg . értőleg megemlékezni, Ez nekiek nyűg, egy kel­lemetlenség, nem tudtok velük mit csinálni, ta­lán terhetebre vannak ? Felelősséggel tartoztok, igen Ti magyar tár­sadalom felelősséggel fogtok tartozni, ha a magyar ifjúság elbukik. Nem vettétek észre, hogy az az ut, melyet nektek ápolni kellett volna de nem ápoltatok, nem alkalmas az ifjúság haladására, megmentésére ? Mert igen már ott tartunk hogy meg kell Őket mentenünk. Mentsétek meg tehát a magyar ifjúságot," segítsetek rajtuk, ápoljátok ezt a sokat Ígérő cte. metefát, hogy megtalálja a talajt maga alatt és majdan gyökeret eresztve erős támasza legyen Hazánknak. Ti pedig magyar ifjúság, égjen bennetek a tiszta magyar hit, a magyar reménység és legye- tek tudatában annak a nehéz feladatnak, amely elé a mai súlyos, válságos idők állítottak. Ebbjn a küzdelemben adjon Nektek erőt, fanatikus ma­gyarságtok és a magyar igazság eljövetelé tek reményéből fakadó szilárd önbizalmatok. Tartsá­tok meg a régi magyar hitben kikristályosodott gondolkozástokat, maradjatok azon eszme kör­ben, amelynek alapja legyen az igazságosság, a magyar ifjúhoz méltó életfelfogás, mert csak ak­kor vagyunk erősek, ha a bajban is ki tudunk tartani eszméink és a mindenek felett álló ma­gyar hitünk mellett. Trianont pedig soha ne fe­ledjétek. Dr. Turay Vince a „Gyula Vezér Bajtársi Törzs lövészmestere. * Bár a cikk nem egészen ment bizonyos túlzásoktól szívesen közöljük. BUDAPEST, BAROSS-TER 2, Keleti pályaudvarnál. 58 v2-5 Szolid családi szálló. Olcsó árak. SZOBÁK MÁR 3 PENGŐTŐL Központi fűtés. Hideg, melegvíz. II I U K 14. A. pálinka-vértanuk fejfájára. — Konkoly Kálmán — Ezeket, szegényeket is a mi korunknak kel­let kitermelni, nincs még elég bajunk, elég kese­rűségünk, elég elszomorító képünk, nincs még elég megelevenedett gyászos szimbólumunk. Szeged mellett hat favágó ivott olyan sok pálinkát, hogy belsejük valósággal ossz eégett és azonnali halálu­kat okozta, Pesten két asszony haldoklóit pár nappal később, hasonló kínok közt. Az alkoholel­lenes küzdelem ütőkártyája lehet ez a két tragé­dia, de ugyanakkor gyászjelentése egész civili­zációnknak, pedig csak pár földhözragadt sze­gény ember haláláról szól. Mit érnek a mi küzdő soraink, ha megtörténhetik, hogy mellettünk zu­han a halálba hat szegény favágó, akiknek egy reggel már nem jutott a kenyérből és ezért pá­linkát ittak, amíg megtelt a méreggel éhes gyom­ruk Mit érnek a mi társadalmi megmozdulásaink amikor két asszonynak egy szer csak elfogy a ne­vetése és a szeretete, elfogy a simogatása és a lelke, mert kárpótolja őket mindezekért egy égető felejtető és halálos megnyugvást kínáló pálinkás- bütykös. Repülőgépek berregnek a levegőben, nincs már az ember számára titok a Földön, rádió, rakéták az idegen bolygókra és minden elképzel­hető habzsolása a lehetőségeknek: mit ér mindez mikor egy ilyen borzalmas halál áthúz minden diadalunkat, hiszen hogyan is győzhetne az az emberiség, ahol élő embereket nem akadályoznak meg abban, hogy égő,halálos magját igyanak. Hol az az erkölcsi fék, mely megálljt parancsolna az ilyen szörnyű zuhanásnak, hol az az emberi fül, mely meghallaná, amit a szegedi favágók csukott szájjal harsogtak a világba: meghalunk, ha nem segittek! És hol, igen hol a kultúra, ha a belső elégés is halálneme lett a XX századnak. Vasárnapi szentmisék. Vasárnap délelőtt az anyatemplomban 8, 9, 10 és fél 12 órakor lesz szenimise. Szentbeszédet báró Apor Vilmos dr mond. A józsefvárosi templomban 8 és fél 10. a Szentháromság-téri kápolnában fel 11, a gyula- váró Szent Erzsébet kápolnában pedig 9 órakor lesz szentmise. Istentiszteletek a református templomban f. hó 12-éü. Délelőtt 9 órakor prédikál és urvacso rát oszt Horváth István s. lelkész. Ágendázik Kustár Dániel vallástanitó lelkész. Este 6 órakor prédikál Szabó Pál vallástanitó lelkész. Uj faiskolai felügyelő a gyulai járásban, a gyulai járásban Háger András, járási faiskolai felügyelő tisztségéről lemondott, A megüresedett tisztségre az alispán Keller Jenő okleveles kér. teszt, uradalmi fökertészt nevezte ki, aki hivatali esküjét már le is tette s működését megkezdte Március második felében az előző száraz idő csapadékosra fordult, túlnyomóig eső, pén­tek virradón pedig hó alakjában, amelyből azon­ban csak néhány pille hullott és anélkül, hogy a háztetőt is fehér lepellel borította volna, a földre érve rögtön elolvadt Még a fehérnép sem tudott szépüléshez ajánlatos márciusi havat belőle sikeriteni. Eső azonban előző napokban a légsulymérő szárazságot jelző állandó magas állása dacára bőségesen volt, újra feneketlen sárt okozva a kocsival közlekedés nagy hátrá­nyára. A csapadékos idő következtében termé szetesen a tavaszi szántás és vetési munka is késedelmet szenved. A hegyekben még nagyobb eső lehetett, amely a rajtuk levő havat olvasz­tani kezdte, mert úgy a Fehér mint a Fekete Körösök erősen megáradtak, szerencsére anélkül, hogy árvíz elleni védekezés szüksége merült volna fel, annyival kevésbbé, mert a rohamosan történő áradást csütörtökön apadás váltotta fel és a folyók már újra medrükben vannak : esők mellett egész héten át enyhe idő volt, a hő­mérő egyszer sem szállt fagypont alá, sőt vol­tak napok, amikor 10 fokon felüli melegre is emelkedett Az enyhe idő hatása alatt a vege táció jól fejlődik, a búza mindenfelé szép zöld és remélhetőleg jó tavaszi legelőre és kaszálóra is számíthatunk, Gyümölcsösök létesítésével siettetjük a gaz­dasági bajok gyógyulását. Szakszerű útbaigazí­tással és árjegyzékkel díjtalanul szolgál az ál landó állami ellenőrzés alatt álló Unghváry László faiskola r. t. Cegléd. Budapesti iroda : IV. Veress Pálr.é utca 8 félemelet. Telefon 883—31. Legnagyobb készlet díszfák, díszcserjék, fenyő- félék, rózsák, szőlővesszők stb.-ből 61 1 — 1 A Szociális Misszió Társulat szegény ügyi szakosztálya hálás köszönetét fejezi ki Mathis Kálmánnénak (Józsefszanatórium) és Trenká Jó­zsefnek, kik a szegények részére használt ruha- nemüeket adományozni szívesek voltak. Isten fi­zesse meg jóságukat. A Gyulai Mübarátok és Művészek Egyesü­lete f évi március hó 20 napján d. u. 4 órakor a Városháza nagytermében tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés. 2. Zárszámadás, felmentvény megadása. 3. Költ­ségvetés. 4 Választmányi tagok egyharmadró- szének kisorsolása, uj tagok választása. 5 Eset­leges indítványok, melyek a közgyűlés előtt 5 nappal adandók be az elnökséghez. Határo­zatképtelenség esetén a közgyűlést ugyanazon napon délután 5 órakor a megjelentek számára való tekintet nélkül megtartjuk. Heilinger Károly elnök- 1-2 A Szent Erzsébet Leánykongregáció 1933 március 15-én délután 4 órakor a józsefvárosi fiúiskola tantermében műsoros előadást tart, ame­lyen Blaskó Mária Két anya cimü vallásos szín­müve és egy Tíz perccel a vonat indulása előtt cimü vigjáték kerül bemutatásra. Műsorok elővé­telben Iványi György segédlelkósznél, előadás napján pedig a pénztárnál válthatók. Félárn utazás Budapestre a kereskedelem­ügyi miniszter a március 23—27 napjain tar­tandó mezőgazdasági kiállítás és vásár megte­kintésére felutazó közönség részére 50 száza­lékos Kedvezményt biztosított a m. kir. államva- sutakon és az annak kezelésében levő helyiér­dekű vasutakon, Ugyanezt a kedvezményt meg­adta a Szeged Csanádi vasutf a MEFTER és a DGT is. A kedvezményes utazásra jogosító iga­zolványok a szegedi kereskedelmi és iparkama­ránál szerezhetők be 1 pengőért. Vidékiek az ellenértéket postabélyegben is beküldhetik. A kedvezményes utazásra jogosító igazolvány a Budapestre utazásra márc us 17-től 27-ig (27 ón azonban már csak délelőtt 9 óráig), a visszauta­zásra március 23 án délután 4 órától április 2 ig érvényes és használható bármelyik kocsi' osztályon való utazásra. Az igazolványok, me • lyek március 17 tői, április 2-ig érvényesek, — Gyulán a Veres Lajos cégnél 1 P lefizetése el­lenében kaphatók Rajzkiállitás a Józsefvárosi Olvasókörben. A Józsefvárosi Olvasókörben folyó hó 5 töl J3-ig rajzkiállitás van, amelyet dij'alanul bárki megtekinthet. Március 15-én este fel 9 órai kezdettel tartja az 554 sz. „Gyula“ cserkészcsapat öreg csapata műsoros emlékünnepélyét a Józsefvárosi Föld­művelők Olvasókörében, mely ünnepélyre a csa­pat parancsnoksága és a Kör elnöksége minden érdeklődőt szeretettel meghív. Belépődíj nincs. 1 2 Pariser...............................1*36 Tormás virslii (25 pár 1 kg) . . 1*40 Frankfurti virstli ............T60 I.— a nyári szalámi............1*30 ízletes fü stölt kolbász .... —*90 Sonkafélék és felvágottak legolcsóbb napiáron. Megrendelések már két kilótól kezdve. — Kapható : KOZMA TESTVÉREK R. T. szalámi- és hentesárogyárában REDAPEST, VIII., RÓEK-SZILÁRD-UTCA 12. SZÁM. Árjegyzéket kívánatra küldünk. 52 v3—3 Helyi megbízható ügynöküket felveszünk.

Next

/
Thumbnails
Contents