Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-12-14 / 97. szám

1933 december 14 Békés 3 vők, amelyek ellen egyéb szerrel szükséges permetezni. Tudom, felmerül az a kérdés, hogy mennyibe kerülhet az irtási, illetve védekezési mód. Nem akarok most részletekbe bocsát­kozni, tájékozásul azonban annyit közölhetek, hogy egy kifejlődött fának évi szakszerű ke­zelése hozzávetőlegesen 2 pengőbe kerül. M vel a gondos védekezés nemcsak egyéni, hanem országos érdek, ezért az államnak mindent el kellene követni, hogy a nélkülöz­hetetlen védekező szerek olcsóbbak legyenek. A nyers nikotm állami gyárakban készül, mégis kilója kedvezményes utón is 15 pen­gőbe kerül. Egyéb védekezési szerek gyártói egy egyesületbe tömörültek, igy az árakat minden verseny nélkül állapíthatják meg Ha a védekezés és irtás közérdek és ezért kö­telező, ugyancsak országos érdek volna a szükséges védekezési szerek olcsóbbá tétele is. Dundler Ferenc. HÍRE M. Tauííer Emil állapota. Örömmel vesszük a hirt, hogy a gyulai állami kórház népszerű igaz gatója, Taufferdr. egészségügyi főtanácsos jobban van. Orvosai szerint minden remény megvan arra, hogy már a Dgközelebbi napokban teljesen fel­épül és elfoglalhatja hivatalát. A vármegye téli rendes közgyűlését folyó hó 21 én, csütörtökön tartja meg. A tárgysoro­zat ezúttal nem hosszú, mindössze 45 pontot tartalma?. Főbb tárgyak : a közigazgatási b.zott- ságban 5 tagsági hely betöltése ; a kijelölő, az összeférhetetlenségi és az igazoló választmány újjáalakítása. Az alispán előterjesztése a várme­gyei útépítések céljára, a közúti alap megtaka­rításainak terhé.e 350.000 P megszavazására ; a vármegye építési szabályrendeletének módosítása. Mint mindig, ezúttal is számos nyugdíjazási ügy szerepel a tárgysorozaton. A többi eldön­tésre kerülő ügy köszségi vonatkozású. Karácsonyi előadás. A Szociális Missziótár­sulat dec. 23-án karácsonyi előadás rendezésével örvendezteti meg nemcsak a gyermekeket de a minden szépért és jóért lelkesülő közönséget is. Gyermekszindarab, b.széd, szavalat, élőkép, ka rácsonyi énekek váltakoznak a hangulatos mű­sorban, mely igazi előkészítője lesz a lelkeknek a kisded Jézus születésének ünnepére. Részletes műsort következő számunkban hozunk. Megjelent a „Gyula Hegős“ nj száma Most jelent meg a Dobay nyomda gondos kiadásában a gyu'ai ,f,uság magas-színvonalú szellemi éle­tének tükreként a Gyula Regős 3 száma Az ízléses kiállítású füzet bátor hangon foglalkozik azokkal a kérdésekkel, melyek különösen érin­tik a mai küzdelmes élet gondterhelt ifjúságát. Nemcsak szókimondó hangja jelent újítást, ha­nem mindenütt szeretettel és elismeréssel emlé­keznek meg a folyóirat rendkívül tartalmas cik keiről is Hírek az Ipartestületből. A békésmegyei ipartestületek december hó 3 án Békéscsabán tattottak körzeti előkészítő ülést, melyen elhatá­rozták hogy az idei körzeti ülést, mely tavaly Gyulán volt, most Békésen tartják meg. Szóvá teszik ezen a körzeti ülésen többek közt azt, hogy egyesek a vásárokon lehetetlenül alacsony árakon árusítanak s ezzel nemcsak iparostársaik­nak, hanem saját maguknak is súlyos kárt okoz nak. A körzeti előkészítő ülésen a gyulai Ipar­testületet Barát István elnök és Müller András jegyző képviselték. — A helybeli Ipartesiüiet csütörtökön este fél 8 órakor előíjárósági ülést tart, melyen több fontos ügyet tárgyalnak. Szó lesz itt a karácsonyi segélyakcióról is. Az akció céljaira már eddig több mint 100 P értékű készpénz és természetbeni adomány gyűlt össze­A Szociális Missziótársulat decemberi gyű lése 21 én lesz az Egyesült Kath. és Polg. Kör­ben. A karácsonyi üon-pségek kiosztások, a januári m ssziós nap stb. stb. megbeszélésén kívül nagy vonzóereje lesz a gyűlésnek dr. Zmmer Frigyes reá’gimnáziumi tanár történelmi előadása A gyűlésre a tagokat és érdeklődőket tisztelettel meghívja az Elnökség, Az ipartestület vasárnapi előadás délutánja nagy közönséget vonzott, úgy hogy a tágas te­rem zsúfolásig meglelt érdeklődő közönséggel, amelynek zömét az iparosság adta, de a társa dalom egyéb rétegeiből is számosán voltak, kü­lönösen díszes női közönség A szereplők mind­annyian kitettek magukért és tehetségük j^vát produkálták. Kállai) Ica szavalata, Fiilöp Manci, Benkö János duetténeke, melyet a jazzband já téka kisért, utóbbinak zeneelőadása nagy tét szést keltettek és a szereplők mindenikét zajos tapsokkal honorálták és játékukat meguirázták. A házasság közvetítés kis vígjátékot Szabó Teri, Ludvig Isi vári és Schriffert Ferenc adták elő állandó derültséget keltő s műkedvelői nívót meghaladó játékukkal. Komoiy szám volt dr. Wertheirn Ivánné dr. Glück Margit orvosnő ma­gas sz nvonaiu tanulságos felolvasása a szép­ségápolásról, amely nagy tetszést keltett Elisme­rés és tapsok kisérték az előadásokat konferáló Kransz Miklóst. Szervezkednek a háztulajdonosok, a hely­beli háztulajdonosok szövetségbe akarnak tömö­rülni s az ennek megalakulását előkészítő érte­kezletet folyó hó 14 én délután fél 6 órakor tárnák az Ipartestületben. Erre az értekezletre az elő­készítő bizottság a meghívókat már szétküldte. A karácsony és szilveszter előtti zárórák Szabályozása, a kereskedelemügyi m niszter ren deleiileg intézkedett, hogy a nyílt árusítási üzle­teket december 11-töl kezdve bezárólag december 23 ig este 7 óráig, a túlnyomóan élelmiszereket árusító üzleteket pedig este 8 óráig lehet nyitva- tartani A december 24-ére eső vasárnapon a nyílt árusítási üzletek este 6 óráig, az élő virá­got árusító üzletek pedig 7 óráig tarthatók nyit­va. A december 31-éré eső vasárnapon a tűi nyomóan élelmiszerek árusítására berendezett üzletek este 6 óráig, azélő virágot árusító üzletek pedig este 7 óráig Urnátok nyitva. Az egyéb árusítási üzletek nyitvatartása tekintetében az általános rendelkezések az irányadók — A bor bély és fodrászüzletek, továbbbá a női fodrász és manikür üzletekre is. — Beiratások a debreceni tudományegyetemre. A debreceni Tisza István Egyetem R ctorátói nyert értesülésünk szerint 1933—34. tanév II felére mind a négy Karon 1934 januar 7 tőt be­zárólag 22-ig Úsznék a beíratások 'zoknak, akik elsőizben óhajtanak beiratkozni az egyetemre, a felvétel iránt 50 filléres okrnái.ybélyeggel e.lá ott kérvényben kell az illetéke s dékáni hivatalhoz folyamodniok. A kérvény beadásának határideje december hó 15 A mellékletekre vonatkozó tú l nivalók, az utólagos beiratkozás fe tatelei s a diákjóléti intézmények j gyzékei az érdeklődők számára szerkesztőségünkben rendelkezésre ál­lanak SCHILLIMER LÍPÓT Alajiiíva: )893. gyula láv&eszélo: 62. M lyen tisztelt vevőim b. tudomására hozom, hogy az adott viszonyok arra késztetnek, hogy üzletemben üveg, parcellán, lámpa és majolika dísztárgyak eladását bevezessem, miért is ^tisztelettel értesítem, hogy az áruk a közeli napokban megérkeznek, kérem addig b. vásárlásaik­kal várni méltóztassék. Úgy a pontos kiszolgálást, mint versenyképes áraimat, cégem 40 éves fennállása biztosítja. S07 1-5 A Szociális Missziótársulathoz érkezett újabb karácsonyi adományok : dr. Zöldy Jánosné az iskolás gyermekek cipőjére 10 pengő, özv. gróf Woracziczky Jánosné, dr. Felföldy Sándorné, Matbis Kálmánná (Józsefszanatórium), Elek La josné, Rjzsg Stefánia használt ruhanemüek, Ki- lényi Kálmánné ruhanemüek és 9 kgr. főzelék­féle, özv. Brill Bernátrié 26 méter barchet. A jószivü adakozóknak ezúton is hálás köszönetét fejezi ki a Missziótársulat Vezetősége és egyben kéri, hogy akinek elajándékozni való régi ruhája, játékféléje stb. volna, küldje azt csütörtökön a Misszióba, mert a legeür sználtabb dolgoknak is tudnak boldog tulajdonost találni. Vásárok tartása Gyula m. városban. Gyula megyei városban az 1934, évben az országos vásárok a következő napokon fognak megtartatni: Január hó 19., 20. napjain. Május hó 11., 12., 13 napjain Julius hó 20., 21 , 22. napjain. Au­gusztus hó 31. és szeptember hó 1. és 2. nap­jain és pedig az első napon szarvasmarha, juh és seriés vásár, második napon ló és gazdasági szerszám vásár, a harmadik napon kirakodó vá­sár. Az elkerített vásártérre csak marhalevéllel szebáiyszerücn ellátott állatok engedtetnek be, míg a vándor ipsros, kereskedő, valamint min­den iparos és kereskedő, aki az országos vásá* ron árusítás céljából jelenik meg, köteles ipar- igazolványát magával hozn:. A református gyermekkonyha céljaira ado­mányokat adtak, melyet hálás köszönettel nyug­tat az Egyház elnöksége. Pénzbeli adományok : Dr. Turján Béláné 20, Dr. Tompa Gyula 10, Dr. Jantsovits Emil 10 Dr, Kiss László 10, Pénzes Ferike 10, Mathis Kálmán 10, Dr. Széli Imréné 5, Hagymási Pál 5, Kóródi Ferenc 5, Cseresznyés Ö lön 400, É Nagy György 3, N. N , Petz Jó zsefné, N. N, Dr. Nagy Dezső, H. Papp János, Czecz Margit, Czecr Ilona, Dr Bay Géza, Török József 2—2 pengő Öiv. Borsi Istvánná, Lóránt Róza, Erdődy János, Kapusi János 1 — 1 pengő. N. N. 68 f. Sebestyén István 50 f. É Nagy Fe­renc 25 f Természetben adtak: lisztet: Dalmady István 30, N N. 31, özv. Csolnaky Lajosné 10, özv. Nagy Andrásné 6 Góg Jánosné 6, Kuvács Mihályné 15, Krasznai István 66, Hídvégi Imre 33 Biró Ferenc 10, Révai István 5, Kocsis László 5, özv. Gyulai Györgynó 6 kg. Főzeléket altak : N. N 4, Biró Ferenc 18, Morvái Zoltán 2, Kocsis László 6, Szakszón Mihály 4, özv. Gyulai Györgyné 2 kg., búzát adott Nádházy Gyula 75 kg., — zsirt Kovács Mihályné 2, Ravai István másfél kg. — burgonyát adtak Morvay Zoltán 55, Ravai István 6, Kocsis László 15, Szakszón Mihály 9 kg. — özv. Csolnaky Lajosné 1 fazék lekvárt, Varga Józsefné hatkilós kenye­rei, ifj. Végh Gábornj 10 kg. tarhonyát, s zöld­séget adtak: Btó Ferenc 10, Morvay Zoltán 11, özv. Gyulai Györpyné 2 kg Djabb betörés a szanatóriumban. Folyó hó 10 én, vasárnap este a 7 órás vonat beérkezése után a szanatóriumi állomás jegykezelője bezárta a kézipénzíárt, becsukta a jegykiadó helyiség ajtaját s vacsorázni ment. Amikor alig negyed óra múlva visszatért, meglepetve látta, hogy az ajtót ismeretlen tet:cs felfeszitette s a kézipénz­tárt magával vitte. Az eset különösen azért ér­dekes, mert még nem múlt két hete annak, hogy hasonló körülmények közt ugyanebben az időpontban a szanatórium portásánál törtek be. A csendőrség megállapította, hogy a vasúti be­törő mintegy 100 pengő készpénzt és vasúti jegyeket vitt magával. A nyomozás folyik. Autóbusz indul a csabai kiállításra. A bé­I ké-;ciabai minőségbuzakiállitás megnyitására, i — mely iránt gyulai gazdakörökben is élénk ér | deklődés mutatkozik —, kellő számú résztvevő i esetén Gyuláról a Göndöcs kert elől a Mavart ! szombaton délelőtt 10 órakor különautóbuszt indít. Jelentkezni pénteken déli 12 óráig lehet a városi főjegyzői hivatalban. Az utóbusz utasai ! résztvesznek a megnyitáson, megtekintik a kiálli- 1 tást és déli 1 órakor indulnak vissza Gyulára.

Next

/
Thumbnails
Contents