Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-11-02 / 86. szám

E*XV. évfolyam 86» nxÁ

Vasárnap

%ala, Sf)33 November 5.

Előfizetési árak:

Negyedévre :

Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill.

Hirdetési dij előre fizetendő.

BÉKÉS

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP

Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nera adatnak vissza.

Egyes szám ára 10 fillér.

Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC.

Megjelenik csütörtökön és vasárnap.

orvosok, de a nagyközönség is észrevette, hogy a valóból megnyugtató gyógykezeléshez és rejtett kórok okainak felismeréséhez igen sokszor szükség van arra az orvosra, akit a beteg nem is lát és aki az életét ott tölti a laboratóriumok rejtélyes lombikjai és mikroskopjai mellett. Valóban büszkesége Gyula városának, hogy Békésmegye sorsának irányitói már közel 3 évtized előtt felismerték a kórboncolások és a laboratóriumi munka nagy jelentőségét a gyógyításban. A megyei kórházzal kapcsolatban kórbonctani intézetet állítottak fel akkor, amidőn Magyar- országon, Kolozsvár és Pozsonyon kívül, a vidéken ilyen még nem volt. A legnagyobb dicsőségük azonban az volt, hogy ennek az uj intézetnek az élére Dr. Feldmann Ignácot nyerték meg, akinek tudományos munkássága, nagy szorgalma már akkor is közismert volt. Ma, amikor közel 3 évtizeden át tartó, tudományos eredményekben rendkívül gazdag, munkásság után Feldmann főorvos nyugalomba vonul és itthagyja ezt a várost, ahol életének java részét eltöltötte, meg kell állapítanunk, hogy amit elért, az nemcsak tudományos téren maradandó, de akármilyen különösen hangzik is ez, nagyot produkált a közönség nevelése terén is. Mindenkinek imponáló tudásával, amelynél csak az a szerénysége nagyobb, amellyel most is kitér minden buesuünneplés elől, egyéniségének varázsával nemcsak önmagát, de a kórboncolást, a laboratóriumi munkát is megszerettette a laikusokkal is.

Sohasem vizsgált, sohasem gyógykezelt betegeket, mégis aki egyszer beszélt vele, rögtön érezte, hogy igazi orvossal áll szem- től-szemben. Mendelsohn mondja valahol, hogy az a valódi orvos, aki mindig tudja, hogy a kúrálni szó a maga latin eredetijében gondoskodást, a gyógykezelés görög mesterszava, a therápia pedig szolgálatot jelent. Valóban Feldmann főorvos azzal a soha kellőképp nem méltányolt, óriási munkával, amelyet a háború alatt is kifejtett ott a laboratórium 4 fala között, gondoskodott arról, hogy a fertőző betegségek ezt a vidéket el ne borítsák és a helyes diagnózissal, amelyre sokszor csak az ő alapos tudása mutatott reá, nemcsak az orvost szolgálta, de a beteget is. Népszerűvé tette az elméleti orvostudományt, bár mint törvényszéki orvos sokszor állt szemben vélt érdekekkel. E munkálkodása során is mindenki érezte, hogy az orvos-művész intuíciója mellett, amely áthatja minden munkáját, cselekedetei mögött ott a meg nem támadható tudás igazsága s ezért véleményében mindenki megnyugodott. Azon az ösvényen, amelyet ő vágott, most már a fiatalok, akik friss erővel utána jönnek, könnyebben haladhatnak előre. 0 pedig, amikor három évtizedes valóban nagyszabású működés után itthagyja Gyulát, amely, sajnos, kevesebb lesz egy kiváló egyéniséggel, magával viszi az egész város szeretetét és háláját. 0.

Dr. Feldmann Ignác.

A párisi egyetem bonctani intézetének, a hires theatrum anatomicumnak, bejárata felett nagy betűkkel ez a felirat olvasható: »Íme, ez az a hely, ahol a halál örül, hogy az élet segítségére jöhet.« Be kell vallanunk, hogy sokáig, hosszú időh át, nemcsak a laikus közönség, de az orvosok sem érezték át ennek a mondásnak igazi jelentőségét. A közönség a boncolásokban a halott nyugalmának megsértését, az orvosok előbb felesleges kíváncsiságot, majd a kórbonctani tudomány kialakulásával még feleslegesebb kritikát és későn jött bölcseséget láttak. Nagy tudósoknak, a tudomány szinte íorra- dalmi átalakulásának kellett jönnie, hogy az orvosok az orvosi tudomány haladásának s magának a gyógykezelés tökéletesebbé válásának legfőbb útja gyanánt a kórboncolást ismerjék el. Ez az alapja minden orvosi ténykedésnek s amikor a fertőző betegségek felőli ismereteink a múlt század második felében szinte hihetetlen módon kibővültek, akkor a kórbonctani mintegy kiegészítő bakteriológiával nemcsak a gyakorlati orvos- tudomány, de a betegségek megelőzését és igy az egészségesek és a betegek érdekeit egyaránt szolgáló közegészségtan is óriási fejlődésnek indult. Az orvostudományok élő- haladásával, a laboratóriumi vizsgáló mód szerek is mindinkább szaporodtak és tökéletesekké váltak. Lassanként nemcsak az

nésznőket, hozzák valamennyit Gyulára. Szerződtették őket, nem mint akkor szokásos volt: propor- cióra, közöskeresetre, hanem mint hármas direkció mindjárt fix gázsira s itt kezdték meg játék- szini előadásaikat, Gyulát azért választották ki erre a célra, mert egyrészről legközelebbi város Mácsá- hoz, másrészről pedig azért, mert a gyulai császári királyi hivatalnokok sokkal könnyebben voltak hozzáférhetők, hogy magyar szintársulati előadásokat engedélyezzenek, mint akár az aradi, akár a nagyváradiak. Igaz, hogy „lanyhaságuk“-nak meg is adták az árát, mert „megbizhatlanságuk“ miatt rövidesen menesztették is őket. Érdemükre, becsületükre legyen megörökítve, a gyulai osztrák rezsim emberei a fölött is szemet hunytak, hogy a Gyulára sereglett színészek túlnyomó része honvéd volt és nem állították őket katonai sorozás alá.

A Csernovits által direktorokká kinevezett három színész rövid idő alatt összetoborozott Gyulára vagy száz színészt és színésznőt. Aki csak kicsit bevált, ha máshová nem, a kórusba vagy statisztának szerződtették, akik sehogy se váltak be, azokat bőséges útiköltséggel látták el. így is annyian maradtak és voltak, mint se előttük se utánuk egyetlen vidéki társulat sem.

A még abban az időben alig tizenkét ezer- lakosu kis város hazafias polgársága ingyen lakást adott a színészeknek, csaknem valamennyi egyben ingyen reggelit is. Ebéd és vacsora kosztot pedig ugyancsak díjtalanul a grófi kastély konyhájából kaptak. A várkert gesztenyefái alatt szervírozták próba után ebédjüket és előadás után vacsorájuA gyulai színészet krónikájából.

Irta : Kóhn Dávid.

I.

Havi, Szabó s Kaczvinszky igazgatók színtársulata 1850-ben.

A múlt század első feléről nem maradtak — vagy legalább az én szorgos kutatásaim dacára sincsenek Írásbeli bizonyítékok, hogy kik, mikor és minő helyiségekben tartottak — mint akkoriban nevezték : „játéksain-e.két“ Gyulán. Régen, ifjú koromban, még a hetvenes esztendőkben, hallottam ugyan öreg emberektől, hogy az 1848-iki szabadságharcot megelőző időkben is játszottak már Gyulán színészek, de sem az ittjárt igazgatók, színészek, színésznők nevéről, sem előadott darabokról azok sem tudtak hiteles adatokat adni. Gyula város és Békésvármegye leveles ládáiban sem tudtam ez iránt adatokat találni. Néhai Kalmár Mihály uradalmi ügyvédtől hallottam csak annyit, hogy amikor 1841-ben gróf Károlyi Györgyöt, országra szóló nagy ünnepélyességgel, amelyhez hasonló fényes installáció sem ezelőtt sem azóta nem volt Gyulán, de sehol másut sem az országban, Békésvármegye főispáni székébe iktatták, ez alkalomból színészek is játszottak, köztük az akkori legnevesebb drámai művésznő, a hires Kantomé is, de bővebb részleteket Kalmár sem tudott mondani.

Az első, hiteles adat a gyulai színészet krónikájában az 1850-ik esztendőről szól. De nemcsak elsőnek, hanem egyben a legemlékezetesebbnek is mondható.

Inter arma silent músae. (Háború alatt elnémulnak a múzsák.) Az 1848/49-iki szabadság- harc idejében nem volt színészet Magyarországon. A Nemzeti Színház is szünetelt. A színészek túlnyomó része beállott honvédnek. Családtagjaik és a színésznők elhúzódtak vidékre és várták az idők jobbra fordulását. Ez a jobbra fordulás azonban — sajnos — sehogy sem következett be. A világosi fegyverletétel, az októberi gyásznapok valóságos siralom völggyé alakították az országot. Akiket az osztrák hadseregbe be nem soroztak, a volt színész-honvédek szerteszét bujdostak az országban. Az 1849-et követő 1850 telén a pesti Nemzeti Színházon kívül egyetlen magyar színtársulat sem működött egész Magyarországban.

Csak 1850 tavaszán Cser novits Péter dúsgazdag mácsai földbirtokos, a színészet régi bőkezű maecenása, akinek nővére Csernovits Emilia, a mártírhalált halt Damjanich János honvédtábornok neje az egész szabadságharc ideje alatt a gyulai kastélyban tartózkodott, mint gr. Wenckheim Józsefné Jankovits Stefánia barátnője s vendége, vette kezébe a magyar színészet elárvult ügyét, még pedig oly képen, hogy az általa ösmert három színészt: Havit, Szabót (aki alatt később Blaha Lujza, az ország csalogánya színi pályáját kezdte) s Kaczvinszkyt bőségesen ellátta pénzzel s azzal az utasítással, hogy toborozzák, szedjék össze az ország minden részén található színészeket és szi-