Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-09-10 / 71. szám

Kékes 3 1933 szeptember 10 Szeptember első napjaiban változatos időnk volt. Alig múlt el nap, hogy többnyire ismétlődő, noha mindannyiszor csak kevés esőnk ne lett í volna. A déli órákban kissé felmelegedett, de j addig és azontúl, különösen pedig az éjjeli ó ák- ban igen hűvös, hideg idő keletkezett, sőt haj nalonkint már hajszálon mű t, hogy a dér is nem bu!lott le. A hideg idő miatt alig alg tud a, tengeri & a. szőlő fejlődni. Mindakettőnek jó melegre volna szüksége. A szüretet a hó végére ugyan engedélyezte a város, de ha az idő me­legebbre nem fordul, a szőlő, melynek fejlődése a tavaszi sok eső és hideg miatt a nélkül is sokat késett, aligha lesz leszüreteínető. Az őszi szántásra kedvez a idő s a gazdaközönség a szántást serényen folytatja is, de a buravetéssel vár még. Igen helyesen, mert a korai vetes néha hasznosnak bizonyul ugyan, de többször káros nak amennyiben a hesseni légy fellépését mozditja elő. Nagyon óhajtandó lenne különben, ha gaz dáink felhagynának az általuk „ugar“ nak neve zett kétszer egymásutáni búza vetésével Az idén is bebizonyult, hogy az „ugar“-okban volt a leggyengébb termés, ami a föld zsarolásával járván, természetes is. Sokkal üdvösebb lenne, ha a helyett őszi árpát vetnének, amely tavaly is igen jó, az idén pedig valósággal rekord tér mést adott Bucsu-össztánc a Kaszinóban Somogyi Gyű. láné pénteken este a Békésmegyei Kaszinóban volt növendékei s egyben a gyulai aranyif,uság részére bucsu-össztáncot rendezett. A népszerű és kiváló koreográfiái luöásu tánctanárnőt a búcsú bálon megjelent fiatalság meleg szeretettel vette körül. Kitűnő hanguluban éjfélig volt együtt a társaság, sőt egyrésze még azon túl is ott maradt. A jobbára diákokból álló táncolok ezen az össztáncon nemcsak a népszerű Somogyinétó', hanem egyben a nyári nagyvakációtól is bu csuztak. Beiratkozás a Községi Iparostanonc Fiais­kolába. Az iparostanonc fiúiskolái beiratkozások szeptember hó 12, 13 és 14-én délután 5 órától 7 óráig lesznek az intézet földszint 2 sz. alatti igazgatói irodában. A beíráskor 4 P tanszer és könyvhasználati dij fizetendő. Ezen idő alatt tartoznak az építő téli tanfolyam tanulói is be­iratkozni. Szeptember 15 én reggel 8 órakor megnyitó istentiszteletek az egyes felekezetek templomaiban. Szeptember 16-án az előadások kezdete. A Pesti Tőzsde aj száma részletes informá­ciókat közöl a gazdaadósságok rendezéséről, a dollárzáloglevelek sorsáról, a legújabb német gazdasági intézkedésekről, a román-magyar, olasz magyar gazdasági tárgyalásokról a gabona és értéktőzsdei helyzetről. Érdekes információkat közöl a lap a Hermesbankról, a Horizont Rt. ről, a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezeiéről, a Roessemanról, a Kaszabról, a fonalbehozatalról stb„ stb. Polnay Jenő a tengerhajózási helyzet javulásáról nyilatkozik. Érdekes hxiíl, biztosítási, vas- és gépipari, vegyészeti, vidéki hitelélet-rova­tok egészítik ki az uj számot. Sár most vegye meg jegyét a nagytrafifeban a Bajtársi Egyesület műkedvelő előadására Szinre- kerül folyó hó 24-én „Mit susog a fehér akác“ A színházi iroda hírei. íg »*■$! t\ fe - j ig'­Vasárnap délután két ragyogó vígjáték j kerül színre: A nagy fiuk és.Nem divat a sze- ! retem. A kritika a legnagyobb dicsérettel és , elismeréssel emlékezett meg ezekről a pom­pás darabokról melyek diadalmasan járják be úgy a magyarországi, mint a külföldi nagy színpadokat. A vasárnap délutáni előadás fél helyárakkal megy, Kacagó est. Humor, vidámság, derű jegyé beu fog leperegni a vasárnap esti előadás A nevetés mestereinek brilüáns tréfái kerülnek bemutatóra Színre kerül Rózsahegyi pompás paraszt komédiája : Víg élet a házasólet. So­kat fog mulatni a közönség Békeffy László remek tréfáján : Szerelem ez élők világában. Az ötletes kabaré-író és konferanszié ezen írása hosszú ideig műsoron volt az Andrássy- uti színházban. A harmadik tréfa: Őfelsége szórakozik, László Miklós friss és elints bur- leszkje. A társulat valamennyi tagja játszik a Kacagó-est keretében. Muzsika. Henry Bernstein leghíresebb és egyik legértékesebb színmüve, a Mu zsika kerül a gyulai közönség elé szeptember 11 én, hétfőn este A világhiiü francia iró drámája mindenütt óriási sikert aratott. Az élvezetes sziurnü főszerepeit Nádor Olga, Máj- láth Aranka, Gonda Manci, .Földes Mihály, Iház, Lovass, Kelemen jálszák. ., A Budapestre és az onnan haza utazék figyelmébe. Számtalanszor előfordul, hogy az esti gyorsról átszálló utasok Békéscsabán nem váltanak a pénztárnál jegyet, abban a hiszem- ben, hogy a vonaton a kalauznál birság és póíilleték nélkül válthatják majd meg jegyüket. Pedig a személydijszabás úgy intézkedik, hogy az utas csak akkor nem köteles a pénz tárnál való jegyváltásra, ha a várakozási idő kevesebb húsz percnél. A 606 os számú gyors este Békéscsabára 8 óra 41 perckor érkezik, a motor Gyula fele 9 óra 6 perckor indul, tehát rendes érkezés idején 25 perce van az utasnak a tovább utazásig. Ennélfogva ha a gyorsnak nincsen késése, az utas köteles a jegyét az állomási pénztárnál megváltani, ellenkező esetben a ka lauz a viteldij kétszeresét fizetteti meg vele. Kellemetlenségek elkerülése végett szük­ségesnek tartjuk mind ezeket közölni olvasó­inkkal Felhívjuk továbbá az utasok figyel mót arra is, hogy Budapesten egészen Gyuiá'g megváltható az úgynevezett kombinált jegy s az semmivel sem drágább az útszakaszonként megváltott jegyeknél, sőt a harmad osztályú kombinált jegy még olcsóbb is 20 fillért el. Legcélszerűbb tehát Budapesten egész Gyu­láig megváltani a jegyet, mert így minden esetleges kellemetlenségtől és félreértéstől megóvhatják magukat az utasok. A Községi Polgári Fiúiskolában a javító vizsgálatok folyó hó 11-én délelőtt 9 órakor kezdődnek. E napon lesznek a felvételi vizsgá- 1 dók írásbeli része is és az esetleges pótló vizs gálatok írásbeli része. 12-én kedden az elmaradt javító vizsgálatok és a felvételi és pótló vizsgálatok szóbeli része. Szeptember 13-án és 14-én pótbe- irások a földszint 2. számú igazgatói irodában délelőtt 9—12 óráig Az elősször iratkozó tanulók kötelesek magukkal hozni 1. anyakönyvi kivona­tukat, 2. elemi .iskojai bizonyítványukat, 3 ujra- oitási bizonyítványukat. Az intézet volt növendékei műit évi bizonyítványuk beadásával iratkozhatnak be. Tandíjmentességi kérvények és az egyes tantárgyak alóli felmentést kérő kérvények szin­tén a beiratkozáskor adandók be az igazgatónál. Ugyancsak beíráskor kell jelentkezni segélyegye­sületi könyvhasználatra kiadandó tankönyvekért is Egész évi tan- és bairásidij 40 P 40 fillér. A beíráskor fizetendő 8 P 40 fül. beirási és vegyes- díj és legalább 8 P negyedévi tandij. Jeles és jó előmenetelő szegénysorsu hadiárvák, hadigyá- moltak arrsennyibsn a háborút követő legfeljebb egy éven belüli, vagy korábbi házasságból szü­lettek, sem beirási, s;m tandijat nem fizetnek. A népszerű kitűnő Írónő legu abb regényé­ben, amely csorbítatlan egészében kerül olvasóink elé, a szerelem és szenvedély örök ellentétét állítja párhuzamba. A hochbergi árva és féktelen gyámja finom pasztellszínekkel festett szerelmében a szerelem legyőzi végül a szenvedélyt azok is boldogok lesznek, akik számára a boldogság el­érhetetlennek látszott Megjelent a Milliók Könyve legújabb száma, ára 2>J fillér, kapható mindenütt Minden számhoz keresztrejtvény, értékes dijak­kal, amelyekre mindenki egyforma eséllyel pá­lyázhat, aki beküldi rejtvénynaegfejtését a Milliók Könyve szerkesztőségébe. Előfizetési dija negyed­évre 13 regény 2 40 pengő. s p o r t Gyac-Gyte. A sorsolás szeszélye folytán szokatlanul koráo, már most vasárnap kerül sorra a derbi. Hosszú évek során, hol az egyik, hol a másik csapat volt a favor't s ennek dacára sorra döntetlen volt az eredmény, mig az utóbbi időben a Gyac is meg a Gyte is megcáfolta a döntetlen tippet Mi lesz vasárnap az ered­mény ? Hálátlan dolog jósolni. A Gyactól sen- kisem várta a Maíc elleni szép győzelmet, de azt sem, hogy Sarkadon döntetlenre végez, igaz, ez utóbbiban nagy része van a szeren­csétlenül eltalált összeállításnak. Összeállítási gondok most is vaunak annyiban, hogy nem tudják, hogy kit hagyjanak ki. Ezzel szemben a Gyte kész formában levőnek látszott, de a M. Máv. majd a Bte elleni 1. félidő egyáltalá­ban nem igazolta azt a hitet. Véleményünk szerint döntetlenhez áll a meccs legközelebb, a jobb és szerencsésebb csapat esetleges győ­zelmével Az biztos, hogy nagy küzdelem lesz, mert a belyi hegemónián kivül a győztes való­színűleg megelőzi ellenfelét az őszi fordulóban. Mielőtt tanszerszükségletét beszerezné, minden gondol­kodás nélkül érdeklődjön üzletemben áraim felől. Dobay János könyvkereskedő drb. iskola könyv kötése nem át^xegezve, hanem * . 'í ■ A ... „ rendesen fűzve, vászon sar­kokkal és vászon háttal Nem kell. hogy nálam vásároljon, csak akkor, ha :: kifogástalan, jó árut megfelelő árban kap. t : FILLÉK

Next

/
Thumbnails
Contents