Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-07-27 / 58. szám
LX¥. évfolyam 58. szám. Csütörtök ttyula, í»33 julfns 27 E15fizetési árak : Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre flzelendö. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay .János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek iuté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: UORAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Megkezdték a kéttarifás árammérők felszerelését. Jöjjenek a tettek, jöjjenek már végre azok, akik cselekedni tudnak és mernek. Elég volt az ötlettelen és gyáva tétlenségből, elég a kontárokból és a régi dogmák vazallusaiból. Fényesre ült diplomata frakkokból meg nem élünk, sem azokból a mutatványokból, amiket a politikai Uferinik produkálnak. Elég volt az egy helyben való topogásból, a dühítő tehetetlenségből, elég volt, mert nem birjuk már tovább sem politikailag, sem gazdaságilag, sem idegileg. Jöjjenek hát a tettek, a szembenézés, az érdektelenség, a bátorság és jóakarat levegőt cserélő tettei, jöjjenek a férfiak, akik nem a megijedtség roskatag Rosi- nante gebéjén indulnak küzdelembe, hanem a bátorság és tiszta szándék telt formájú, izmos paripáján. Jöjjenek, akik uj zászlót emelnek, s nem a szoba-politika tárgyaló asztalának tintaszagu zöldposztóját lobogtatják Elég volt a konferenciákból, amik ma nem egyebek vajúdó hegyeknél, melyek egereket szülnek, ha ugyan nem szörnyetegeket. Elég volt az együttülő sokak szenilis töprengéséből s a szavazatok függvényeiből. Tetteket várunk és követelünk, mert különben megfulladunk. Levegőért könyörgünk, az emberséges élet, a megbecsült és megfizetett munka, a jelenben és jövőben való bizakodás levegőjéért. Azt akarjuk, hogy az anyák ne rettegve adjanak életet gyermeküknek, nem tudván, hogy nem a holnapi éhség és a holnaputáni halál számára szülnek-e áldozatot ? Azt akarjuk, hogy a munkának ismét meglegyen a maga értelme, ellenértéke és lelkiismerete, hogy érdemesnek látsszék a munka, s jövőt építő a mában való szorgalom. Visz- sza akarjuk szerezni a munka és a becsület hitét és arany-fedezetét. És nem a forspon-' tok lassúságával, nem a régi politika és dogmák utjain, hanem a mai idők korszerű és egyedül eredményes tempójával. Nem szavak, nem dikciók, nem ígéretek és körmondatos vigaszok kellenek nekünk, hanem tettek, s nem a szoba-politika zöldposztó- lobogói, amelyeket a páthosszál eldörgött szónoklatok áporodott lehelete lenget, hanem a békés együttélés fehér zászlói, amelyeket a vidáman futó transzmissziók és kerekek szele lobogtat. Elég volt az alacsony égboltból, a nehéz, fojtott levegőből, a ke- nyértelenségből, gyűlölködésből, a félelmemből, a zavarból és a tétlenségből. Oda sem hallgatunk már a naiv és komisz szátyárko- dásokra, fülünk süket. Elég volt az odázó kőrmondatokból, a parkettek fényében tükröződő kothurnusokból: jöjjenek a tettek. (A „Békés“ munkatársától.) Azok az áramfogyasztók, akik nemcsak világításra, hanem háztartási célokra vasalásra, takarításra és főzésre is használják az áramot, kéréssel fordultak a Bókósmegyei Villamossági Rt.-hoz, hogy a kéttarifás árammérő órákat mielőbb szereltesse fel. Jelenleg ugyanis a helyzet az, hogy a nappali, illetve a háztartási áramot a fogyasztók a világítási áram tarifája szerint fizetik, jóllehet, amint azt a szerződés megái lapítja „a vállalat mindazon fogyasztók részére, akik kóttarifáju árammérőt szereltetnek fel, a nappali áramfogyasztás után a minden kori magánvilágitási egységárból 50 százalék (A „Békás11 munkatársától.) A város erde jében a ritkítást és kitermelést befejezték. A Kőris-erdőből 81, ritkításból 112 és fél, a szál- faerdőböl pedig 19, összesen tehát 212 és fél ölet termeltek ki. Azonkívül 137 oszlopfát 370 folyóméterben, továbbá utcai fákhoz szükáges karót is, 662 darabot. A felhasználás tekin tétében a következőképpen döntött Varga Gyula dr. polgármester : a 8 tanyai iskola 20, (A „Békés" munkatársától) Bizonyára élénken emlékeznek még olvasóink arra a véros családi drámára, amely mintegy 5 hót tel ezelőtt, jumus hó 14-én este jáiszódott le Szentpálfalván. Lörincs Mihály 26 éves szobafestősegéd lelőtte 53 éves apósát, aki azonnal meghalt, megsebesítette anyósát és negye- d kés polgárista kis sógorát, majd maga ellen fordította a revolvert és agyonlőtte magát Az események hátterében a fiatalok, Déssi Ilona és ura, Lörincs Mihály háborúsága állott. Lőrinoz ugyanis nem akart apósáókkal egy fedél alatt élni s állandóan kapacitálta a feleségét, hogy költözzön ki hozzá Újváriba, amire azonban az asszony nem volt hajlandó. Lőrincz emiatt igen elkeseredett s egy este biciklire ült és bejött Újváriból apósáók szent- pálfaivi lakására, zsebében megtöltött revol vérrel és tartalék töltényekkel, hogy felesége családját kiirtsa s önmagával is végezzen. A borzalmas drámának két halálos ál dozata lett, az idős Déssi Mihály és maga Lörincs Mihály, m;g Déssi Béla csak köny Dyebben sérült meg a karján, Déssi Mibálynó kedvezményt tartozik nyújtani.“ A Villamossági Rt. a napokban értesítette a város vezetőségét, hogy a kéttarifás árammérő órák felszerelését elrendelte. Értesülésünk szerint az árammérők felszerelése már meg is kezdődött, úgy hogy a jelenlegi, a fogyasztókra cseppet sem előnyös helyzet rövidesen megszűnik. Vagyis ezután a háztartási fogyasztást külön-külön óra méri s igy a háztartási áramot nem a világítási áram egységárán, szóval nem kétszeresen keli majd a fogyasztóknak megfizetni, hanem a szerződésben megállapított kedvezmény szerint. a 4 ovóda 8, a polgári leányiskola 20, a leány- tanoneiskola 2, az áll, el. iskola 15, az Erzsébet ápoida 25, a Lampel-fóle gőzfürdő 8, a Stefánia 5 az Önkéntes Tűzoltó Testület 3, a Vágóhid 30, mig a gazdasági intéző és a városgazda összesen 8 ölet kap, a fennmaradó mennyiséget pedig a városháza fűtésére használják. pedig a hátába kapott egy revolver-lövést, ami viszont súlyos volt. A sérülteket azonnal kórházba szállították, ahonnan Déssi Béla csakhamar gyógyultan távozott, édesanyja azonban még hetekig benn feküdt. Bár állapota bizonytalan volt, hozzátartozói hazavitték és otthon ápolták. A szerencsétlen asszony állapota azonban egyre súlyosbodott, komplikációk léptek fel, a háta kisebesedett az állandó fekvéstől, vérmórgezóst kapott, úgy hogy kezeiő orvosa már lemondott életéről. A katasztrófa kedden este 11 őrskor be is következett; Déssi Mibálynó hosszas szenvedés után kiszenvedett. A szentpálfalvi családi dráma halott áldozatainak száma ezzel háromra emelkedett. Felgyógynlt a polgármester. Varga Gyula dr. polgármester néhány napig lábsérülése miatt kénytelen volt hivatalától lávolmaradni. Szerdára azonban állapota már annyira javult, hogy ismét megjelenhetett hivatalában. Több mint 200 öl fát termeltek ki a város erdőjéből. Háromra emelkedett a szentpálfalvai gyilkosság halálos áldozatainak száma. Meghalt özv. Dézsi Mihályné.