Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-07-09 / 53. szám

4 «eh? ? 1933 julius 9 A GyTE Nagyváradon. Vasárnap: Törekvés—GyTE 4:2 (2:1) Hétfőn: GyTE—Egyetértés Nac 3:2 (0:1) A GyTE nagyváradi vendég szereplése számszerűleg ugyan csak fél, de erkölcsileg teljes sikert hozott. Az elfogódottan játszó és bírótól nyomott csapat első nap ugyan kika­pott a Törekvéstől, de a másnapi mérkőzés már komoly sikert hozott A váradi 3 helye­zett Egyetértés a világhírű Nac játékosaival: Glanzmanu, Juhász, Rémmé* (volt Bocskay profi) erősítette meg csapatát, de hiába ve­zetet 2 : 0 arányban és nyomta a biró a GyTE-t, mert a halfsortól jól támogatott és Fodorral alaposan megerősödött csatársor len­dületes szép játékával Fodor 2 és Himmer góljával nemcsak győzni tudott, hanem tel|es elismerést keltett annyira, hogy máskor is szívesen látott vendége lesz Nagyváradnak. 2(68/193“. vh. szám. Árverés! hirdetmény* Aluliroít bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-c. 102 § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróság 1932. évi 3488. számú végzése következtében Magyar István javára 604'41 pengő és járulékai erejéig 1933. évi február hó 4 én fogana tositolt kielégítési végrehajtás utján lefoglal! és 1300 pengőre becsült kővetkező ingó ságok, u m.: bútorok, zongora, kocsik, Író­gép stb nyilvános árverésen eJadatnak. Az ár­verésegyéb foglaltatók javára is elrendeltetik, amennyiben követelésük még fennáll. Ezen árverésnek a gyulai kir járásbíróság végzése folytán C04'41 peDgő tőkekövetelés, ennek 1932. évi október hó 28. napjától járó 5% kamatai és eddig összesen 27 96 pengő­ben biróilag már megállapított s a még fel merülendő költségek erejéig, Gyulán, adós nál, Vad utca 6. sz. leendő foganatosítására 1933. évi július hó 11. napjának délelőtti fél 10 Órája batáridőül kitüzetik és abhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX t.-c. 107, 108. §-i értelmében készpénzfizetés mel­lett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén a beceár kétharmad részén is el fognak adatni. Kelt Gyula, 1933 évi juoius hó 13. napján Dp. Zsótér, 176 l~l kir. bir. végrehajtó. 608—1932 vght. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Hoffmann Károly ügyvéd által kép viselt kir. Kincstár javára, gyulai lakos ellen 400 pengő tőke és több követelés járulékai ere­jéig, a gyulai kir. járásbíróság 1932 évi 1411 és 1560 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi augusztus hó 9 én felülfoglalt 3280 P-re becsült ingóságokra a gyulai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20 § a alapján, továbbá a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk m>. is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény- kereset folyamatban n ncs, — végrehajtást szenvedő lakásán, Gyulán leendő megtartására határidőül 1933. évi julius hó 24. napjának délelőtti 12 Órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, zongora s egyéb ingóságokat a leg­többet Ígérőnek — de legalább a becsár két­harmad részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot Írásban nem nyilvánít. Gyula, 1933 junius hó 24-én. Becsy Sándor 175 i_i kir. jbiróeógi végrehajtó VASÁRNAP SZERDÁN ESTE MINDEN UT A. SZÍNHÁZBA VEZET! Filléres helyáraKKal! Délután 4 érakor AMIKOR A KISLÁNY­, Este 8 érakor 7CARRAMAPCRA OBSITOS BÓL NAGYLÁNY LESZ Lunüunrinlulln Legdrágább hely 126 fillér ! Operett 3 felvonásban. Operett 3 felvonásban. Legolcsóbb hely 22 fillér! a próhTjr de t é s e k T" Törökzugban 25 hóid prima1 szántó ta­nyával haszonbérbe kiadói jÉrt. Bonyhádi ut 3 sz. a - a 5-4 Eladó két hold föld törökzugi, szőlőben, csőszházra nyúló véggel Ért Biczere 16 sz. a. ifj. Csűri Mihállyal 3-1 Nagyrománváron szénáskert mellett Bá­rányt tanyánál fél járandó eladó. Ért. ott. Szabó János Kapa-utca 4 sz. a lakos házán a nádtető eladó. Ért. ugyanott. Dömény-ulcában 200 négyszögöles ház helynek, veteményesnek, vagy gyümölcsös nek alkalmas telek eladó Ért. Dömóny-utca 6 sz. a. özv. Ila TótjA-Józsefnéval 2 1 HódmezővásárheíyUhjf városban a leg­közelebbi országos vásár julius 15, 16 és 17 ón lesz megtartva Fehérkörös hídfeljárójánál egy kát. hold töld eladó. Ért. Sztpálfalva Dobó Utca 6 sz a. Hó megállj korcsma és vegyeskereske dés Sarkadi ut 64 alatti ház azonnali átvé telre előnyös feltételekkel eladó. Magyar Ál­talános Takarékpénztár megbízottja: Sál Béla Kőműves u. 11 sz. 1-1 Oláhréten egy járandó a nagydülőben eladó. Ért Sarkadi ut 76 sz a. 3 1 Csausz féle dűlőben 3 és fél járandó el­adó. Ért. Szélső u. 10 sz. a. 3-1 Qláhrgtgu ,fél..j%randq; hefés. nyári hasz­nálatra kiadó, vágy eladó. Ért, Kenyérsütő utca 7 sz. a. _________________ 1 1 A vármegye Békéscsabán verseny buza- kiállitást rendez, felhivatnak azok a gazdák akik a buzakiáliitáson résztvenni kívánnak, hogy ezt a szándékukat Nádházy Gyula vá­rosi I aljegyzőnél julius hó 14-ig okvetlenül jelentsék ha. Találtatott junius hó 26-án egy kis zsák árpa. Igazolt tulajdonosa az államrendőrségnél átveheti Józseíbenedek 71 sz. tanya 12 és fél hold földdel haszonbérbe kiadó, esetleg eladó. Ért. Józsefváros Kőmives u 1 sz a. műm ICARTELEN KÍVÜL 174 1—10 Egy vagon vegyes üveg­áru Karteien Kívüli gyár­tól raKtárra érKezett. Belőtte«, habos, ízes, uborkás és paradicsomos üveg egyszerű és patent zárral, valamint az összes létező vendéglői hitelesített üvegáruk. Közönséges és finom lámpacsövek, préselt, csiszolt fehér és szines üvegárukban. Sok újdonság és villanycsillárok nagy választék­ban érkeztek, s eddig nem létező, kartelen kívüli olcsó áraKon szerezhetöK be WERNER ÜVEG- ÉS P0BCELLAN ÁRUHÁZÁBAN ALAPÍTVA 1872. KOSSUTH-TÉB. ALAPÍTVA 1872. ELADÁS NAGYBAN ÉS KICSINYBEN 17b 1 — 2 ­CEMENTGYÁR egy holdnyi területen, igen forgalmas útvonalon, épületekkel, teljes leiszereléssel, nyersanyagokkal, és készáru raktárral, valamint EGY HAGY CSALÁDI HÁZ haláleset miatt jutányosán eladó, esetleg bérbe* adó. — Felvilágo itást ad: özv. Hí. SZABADOS JÓ3SEFAÉ, Gyula, Br. Wenekheim Béla-utca 5. sí­GÉPEK KEZELÉ­SÉT és JAVÍTÁSÁT értő fiatal előmuukást felveszünk. — írásbeli ajánlatokat „ügyes“ jeligére a kiadóhivatalba kérünk. 173 1-3 Megbízható házvezetőnőt keres vidéki uradalmi gazdatiszt — Crna lap kiadó- hivatalában. J 77 1-3 3 SZOBÁS LAKÁS mellékhelyiségekkel, azonnali beköltözéssel kiadó, Dobay-u. 6. 170 2—2 Dr. Walter Szeminárium legolcsóbban és biztos sikerrel készít elő középiskolai összevont íiláifizsiáüra és éretlséüre Vidékieknek levelező oktatás Kimerítő prospektus (Válaszbélyeg.) )60v3~3 BUDAPEST, JÓZSEF KOMIT 2. (Kákéezi ut sarok). ÜZLETHELYISÉG szép kirakattal, havi 25 pengőért julius 1-rn kiadó WERNER üveges házában, Ko»«uth-u»31 158 v3—6 TELEFON 82 I{IRÁL¥<< TELEFON 83 IAK9S FtU Gynla, Báró Wenekheim Béla-ntca 6. sz. 1933. évi julius hő 9-én, VASÁRHAP délután 3, 5, 7 és este 9 órakor, Nóti Károly kitiinö vigjátéka: ANNEMARIE (AZ EZRED MENYASSZONYA) Filmoperette 10 felvonásban. Főszereplők: Paul Hörbi­ger és lucy Englisch. — Megelőzőleg: ÚTI KALANDOK Fox varázsszőnyegén a világ körül. FOX JOURNAL (A világ hangja) a legújabb események hangos felvételeivel. FILLÉRES HELYÁRAK ^ ZÓNAELÖADÁSOK Naponta az ELSŐ HÉT ELŐADÁSBAN a teljes mflsor fél­________________helyárakkal. _______________ Gy ulán, 1933. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents