Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-05-28 / 41. szám
IíX.V. évfolyam 4f. nw.hm Vasárnap Ctynla, 1BB3 májas Előfizetési árak: Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Debay dános könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Hősök e ilékünnepe. Az 1914—18 évi világháborúban elesett hős katonák emlékének országszerte ugyanazon napon való kegyeletes megünneplését az 1924, évi XIV. te. elrendelte és erre min den év május hó utolsó vasárnapját tűzte ki. Gyula város közönsége világháborúban elesett hőseinek emlékezetét folyó évben m ájus hó 28 ár, vasárnap ünnepli meg és pedig a következő programmal: Délelőtt 8 óra 15 perekor a József főherceg laktanya falán elhelyezett kettős honvéd emléktábla megkoszorúzása, 8 óra 50 perckor istentisztelet a református templomban, 10 órakor szentmise a rém. katb. anyatemplomban, 10 órakor istentisztelet az ág. ev. templomban, 10 óra 30 perckor istentisztelet az izraelita templomban, 10 óra 30 perckor istentisztelet a nagyromán- városi és kisrománvárosi gör. kel templomok ban. 11 órakor a m. kir. fegyveres erő alakú latainak, hatóságok képviselőinek, egyesületeknek és küldöttségeknek gyülekezése a vármegyeháza előtti téren, ahol az ünnepély műsora a következő : 1. Magyar Hiszekegy. Előadja az Erkel Ferenc Dalkör és a Református Énekkar. 2. Ünnepi beszéd Tartja Harsány] Pál ref. esperes. 3. Költemény. Előadja Frőhner István. 4. H mnusz. Az Erkel Ferenc Dalkör és a Református énekkar vezetésével énekli a közönség. 5. Elvonulás. Ugyanaznap délután az egyházak a temetőkben lévő hősi síroknál tartják meg emlékünnepélyüket, és pedig: délután 3 órakor a református temetőben és az izraelita temetőben, 3 óra 45 perckor a köztemetőben, 4 órakor a róm. kath. Szentháromság temetőben és a Szent József temetőben. Kedvezőtlen időjárás esetén a vármegye- háza előtti térre jelzett ünnepély a nópkerti pavilion nagytermében tertatik meg. Az Országos Tüdőbeteg gyulai fiókjának (A „Békés“ munkatársától.) Folyó hó 26-án, pénteken délután a vármegyeház kisgyülósi termében a Szanatórium Egyesület tagjai báró Láng Boldizsár nyug. altábornagy vezetésével értekezletet tartottak. Az értekezlet célja az újjáalakulás, illetve az uj vezetőség megválasztása és az aktuális kérdések megvitatása volt. Tudvalevő ugyanis, hogy a József királyi hereeg Szanatórium Egyesületet a belügyminiszter feloszlatta, amennyiben a budapesti központban bizonyos visszaéléseknek jöttek a nyomára A régi vezetőség lemondott, az egyesület azonban uj néven és uj elnökséggel újjáalakult, ami magával hozta, hogy az anya-egyesülethez tartozó összes vidéki egyesületek is újjáalakuljanak Ebben az ügyben volt értekezlet pénteken délután a vármegyeházán. Az értekezleten előkelő és szépszámú közönség jelent meg, dokumentálván, hogy a tuberkulózis elleni küzdelem mennyire szive ügye a gyulai társadalomnak. Novák Kamillnó elnök megnyitó szavaiban melegen köszönti báró Láng Boldizsárt, az uj elnököt, bejelenti egyben, hogy húsz éves munkásság után tisztéről lemond. Kö szőni az iránta meguyilvánult kitüntető bizalmat, s ár. Márkg Barna alispánnak, dr. Varga Gyula polgármesternek és Gáli Géza dr. ig- főorvosnak azt, hogy munkájában odaadással támogatták. Szívesen szentelné idejét ezután is az egyesület nemes céljaira, más irányú elfoglaltsága miatt azonban ezt úgy, ahogy szeretné, nem teheti. Az uj vezetőség személyi összetételére vonatkozólag javaslatot olvas fel, amelyet az értekezlet egyhangúlag, nagy lelkesedéssel Szanatórium Egyesület alakuló gyűlése. elfogad. Elnökké gróf Pongrácz Jenőnét, társ elnökké Korossy Györgynét, alelnökké báró Apor Vilmos dr.-t, és dr. Márkg Barnánét, az elnöki tanács tagjaivá Csermák Béla dr.-t, Takácsg Lajos dr.-t és Fekete Béla dr.-t, pénz tárnokká Horti Bélát, titkárrá Trenkó József dr.-t, jegyzővé pedig Domokos Károly dr.-t választották A választmány tagjai lettek : gróf Almásg Denise, dr. Varga Gyuláné, Peck Gézáné, Eröss Pálné, Bdbay Ferencná, Kaufmann Ödönné dr. Zöldg Jánosné, Elek Lajosné, dr. Konkoly Ti hamérné, dr. Tarján Bóláné, dr. Pánczél Józsefné, Heilinger Károly né. Reisner Edónó, Czinczár Dezsőné, dr Berényi Árminná, Tar Antalné, dr. Jantsovits Emilnó, Wieland Dénes, Újházi László, Harsányi Pál, dr. Tauffer Emil dr. Purjesz Béla és dr. Vangyel Endre. A választás megejtóse után Novák Ka millnó átadja az elnöklést az uj elnöknek, gróf Pongrácz Jenőnének. aki rövid székfoglalójában köszönetét mond az iránta megnyilvánult bizalomért s Ígéretet tesz, hogy feladatát erejétől tellőn fogja teljesíteni. A lelépő elnöknek Varga Gyula dr. polgármester úgy az Egyesület, mint a város nevében meleg hangon mond köszönetét hosszú esztendőkön át kifejtett értékes, buzgó munkásságáért. Gáli Géza dr. ig. főorvosnak hasonlóan köszönetét mond azért az odaadó és produktiv ténykedésért, amelyet a dispen saire vezetésében kifejtett. Báró Láng Boldizsár üdvözli az uj tiszti kart s javaslatot tesz, hogy az értekezlet Novák Kamillnét kérje fel arra, hogy gazdag tapasztalati tudásával, mint ügyvezető elnök, továbbra is maradjon benn az egyesület vezetőségében. A nagy lelkesedéssel elfogadott javaslat után báró Láng Boldizsár az egyesület nehéz helyzetét s azokat a terveket ismerteti, amelyeket az egyesület kötelékében álló alkalmazottak nyugdíjalapjának előteremtésére dolgozott ki. A mintegy félórás értekezlet után a megjelentek a dispensairebe vonultak át és azt megtekintették. Az ott látottak a vendégeket a legteljesebb megelégedéssel töltötték eJ, s Jantsovits Irénnek, a dispensaire lelkes, fáradhatatlan gondozónőjének eredményes munkásságáért elismerésüket nyilvánították. Á megyei polgáriiskolák tornaversenye. (A „Bekósu munkatársától.) Áldozócsütör tök napján délelőtt igen mozgalmas volt az élet a gyulai polgári fiúiskola környékén Lázas jövés-menés mindenfelé, de főképpen az állomás irányában. Fazekas Mihály parancsnok vezetésével az 554 es cserkészcsapat zenekara a néhány perccel kilenc óra után, kőlönvonaton érkező versenyzők fogadására indul. Békéscsaba, Mezőberény, Orosháza Tótkomlós, Békés és Gyoma polgári iskoláinak csapatai érkeznek, mintegy 600-an, tanáraik vezetésével. Impozáns és kedves látvány a bevonulás a zászlók alatt, az egyre fejlődő cserkész-zenekar hangulatos muzsikája mellett. Hatszász fiatal leány és liu, a magyar jövendő igéretteljes vetése. Arcukon boldog izgalom ül s kíváncsian tekintgetnek jobbra balra, ahogy fegyelmezett rendben, katonás sorokban vonulnak a polgári fiúiskola felé. Benn az iskolában ünnepélyes fogadtatás. Elsőnek Schreiber Ottó igazgató, majd Varga Gyula dr. polgármester üdvözli Kotthay Alajos tankerületi főigazgatót, a tanári testületet s a tanulóifjúságot. Tíz órakor az Arad és Bókésvár- megyei polgári iskolák tanári testületé közgyűlést tart, amelyen Schreiber Ottó igazgató elnököl s mond megnyitó beszédet. A folyó ügyek letárgyaláaa után Schröder Ewoldí Miklós, a gyulai polgári fiúiskola lelkes, komoly képzettségű torna tanára a modern tornateremről és tornarendezerről tart érdekes előadást. Délben banket az Egyesült Kathoiikus és Polgáii Körben, amelyen Vaiga Gyula dr. polgármester a verseny rendezésének értékes munkáját méltatja A délután 2 órakor kezdődő versenyre a résztvevő csapatok kivonulása a város óriási érdeklődése mellett történik. A xornaruhákba öltözött fiatalság ütemes léptekkel halad a sportpálya felé. Az ízléses formaruhák, zász lék s a gyulai polgári leányiskola magyar - ruhás növendékei festői látványt nyújtanak. Mire a menet a sportelepre ér, a tágas tribün s a pályát övező térség valósággal feketéink az emberektől. Kétezerre tehető számuk. Az egymásután elvonuló csapatokat lelkes taps fogadja, a csapatokkal érkezett vendégek városok szerint tömörülnek a nézőtéren. Megkezdődik a verseny. Női szabad- gyakorlatokkal. A fiú polgári iskolák a pálya túlsó felén helyezkednek el, mig a leányok