Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-05-11 / 36. szám
2 Békés 1933 május 11 Szépen halad Gyulán az erdősítés és fásítás. Közel 200.000 darab fát ültettek el Gyulán 1938 tavaszán (A „Békés" munkatársától.) Akik ismerik a tbc halálozási statisztikájának Békósvár- megyére vonatkozó adatait és akik más vidékek levegőjében éltek vagy jártak, azok tudják csak igazán a maga érdemében méltá nyolni azt a széleskörű akciót, amelyet a város vezetősége a határ és a belterület erdősítése és fásítása céljából megindított. Vármegyénknek ugyanis, s különöskópen Gyulának, a kedvezőtlen talajviszonyok, s más körülmények következtében meglehetősen silány a levegője. Vidékünk talaja kö ínyen porlódik, s fölszálló pora órákhhosszat is ellebeg az utak s a városok felett. Továbbá az alföld sik területén szinte állandóan szól van, erdőink, fás területeink alig vannak úgy, hogy a por minden akadály nélkül száll és terjeng a levegőben, Az automobilizmus terjedésével a helyzet még kedvezőtlenebbé vált, az autók mindegyike mint egy egy forgószél száguld egyik várostól a másikig s szerte a helységek belterületein, nem csoda tehát, ha a tuberkulózis oly nagy pusztítást végez a lakosság között. Gyulai vonatkozásban még az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a hajdan szeszélyesen kanyargó Körösök után igen sok mo csaras meder és lapály maradt határunkban, sőt a város belterületén is, amik párolgásaikkal nagyban hozzájárulnak a levegő lerontásához. Ilyen helyzetben a határ erdősítése és a város fásítása valóságos életfeltétel, tehát az akció érdemét tekintve nem lehet a város vezetőségének fásítási tevékenységét az el - ültetett fák számadataink puszta felsorolásával, minden hozzáfüzós nélkül regisztrálni. Jelentős és a jövőt illetően igen értékes ez a munka s kívánatos, hogy azt a következő esztendőkben is hasonló tempóval folytassák Az ország mai helyzetében sajnos, nincsen meg a lehetőség arra, hogy a gazdasági, illetve a szociális viszonyok megjavításával lehessen hathatósan fellépni a romboló tuberculosis ellen, kétszeresen szükséges és érté kés tehát minden olyan eszköz, amely ennek az egyik legeredményesebb remódiumnak a hiányát ha csak részben is, pótolni hivatott A higiéniai szempontokon kívül természetesen városszépitészeti szempontból is megvan az értéke a fásításnak, nemkülönben a határban történő erdősítésnek, mindezek összegezésével tehát azt kell megállapítanunk, hogy a város vezetősége nevetségesen kis befektetéssel olyan értékekhez juttatja a várost, amelyeket felmérni szinte nem is lehet. Elég csak két- három megmentett életre gondolnunk, kót- három emberre, akik tehetséggel megáldattak s akik korai halálukkal nemcsak a várost hanem az ország egész egyetemét tennék majd vesztessé Az elültetett fiatal fák tehát valósággal szimbólumai a megmentendő életeknek, a nemzet egy jövőbeni, bizonyos hányadának Köteles ezért mindenki, akiben hazafiui és emberi érzés van, a hatóságot erejétől jtellőn támogatni munkájában s megértésével lehetővé tenni azt, hogy a fásítás eredményei nemcsak remélt, hanem tényleges értékei legyenek a városnak. Az alábbi statisztika érdekesen mutatja hogy milyen fajtájú fákkal történt a fásítás. As erdeicsemetekertböt kiadatott 115.921 drb közönséges akác-csemete, 1510 japán akác. 24145 drb amerikai kőris, 1390 drb magas kőris, 1628 drb tölgy, 2048 drb zöld juhar, 360 drb fürtös juhar, 22.995 drb szil, 1048 drb kanadai nyárfa, 40 drb jegenye, 2510 drb gledicsia, 3050 drb makiura, 362 drb vadalma t 308 drb vadkörte, 584 drb hárs, összesen 177.899 drb. A városi kertészetből a közönség részére kiadatott: 5300 drb gyümölcsfa-csemete, 600 drb akácfa, 400 drb nyárfa, 120 drb oltott akác, 50 drb hársfa, összesen 6470 drb. Vidéki elárusítók által a piacon eladatott ■' 1349 drb gyümölcsfa csemete. Az utcai fásításra a város által eliiltettetett: 1029 drb hársfa-csemete, 406 drb celtis, 107 drb zöldjuhar, 112 szil, 915 drb japán akáccsemete, 121 drb amerikai kőris, 233 drb kanadai nyár, 60 drb jegenyeakác, 2089 drb oltott gömbakác, 1093 drb közönséges akácfa, 178 eperfa, 81 drb amerikai dió, 805 drb gyümölcsfa, 948 díszcserje, 700 sövénycserje, 100 drb fenyőfa, összesen 8977 drb Szikfüszáritás közben kigyulladt egy melléképület a Bonyhádi-uton. (A „Békés" munkatársától.) Hétfőn este fél nyolc óra tájban a Bonyhádi ut irányából a tüzőrség tüzet jelzett. Hatalmas füstfelhő gomolygott a jelzett irányból az égnek, majd rövidesen a lángok is felcsaptak. A Bonyhádi- ut 7. számú ház egyik melléképületében támadt a tűz és pedig, amint a vizsgálat megállapította, gondatlanságból Az épületben ugyanis egy Landesmann Simon nevű budapesti kereskedő részére mesterségesen szikfüvet szárítottak A szárítók egyike elromlott s a munkások gyertyavilágnál meg akarták javítani. A gyertyalángtól az apparátus tüzet fogott s csakhamar az egész faszerkezet égni kezdett. A tűz, bár a tűzoltók pillanatok alatt a helyszínen termettek, felcsapott a földszinti helyiségből a tetőre is, úgyhogy rövidesen az egész épület lángokban állott. A lokalizálást a tűzoltóság a legnagyobb eróllyel kezdte meg, de csak mintegy másfél órai munka után tudta elvégezni, mert a padláson fehérített szikfüben a tűz sokáig lappangott. A száritó telep sem a hatóságnál bejelentve, sem tüzbiztositva nem volt. A mulasztásért eljárás indul a telep tulajdonosa ellen. Az Erkel Dalkor ismeretterjesztő előadását vasárnap tartotta az Ipartestület nagytermében, melynek műsora élvezetes szórakozást nyújtott a közönségnek. Rózsa Gyula tartott szellemes és érdekes beszédet, majd Merza Ella, Teleki Ferenc, Tóth Károly és Merza Antal nagy sikerrel adtak elő egy bohózatot. Utána az Erkel Dalkör magyar népdalokat énekelt, majd egy vígjáték következett, melyet Teleki Ferenc, Dandé József és Nagy Mátyás alakítottak Dagy tetszéssel. Desztig Pál gordonkajátékót a közönség sok tapssal jutalmazta. Kátai Annus, Tóth Károly és Nagy Mátyás a zárószámként előadott bohózatban ezúttal is tehetséges műkedvelőknek bizonyultak, akik derűs alakjaikkal, közvetlen játékukkal megérdemelten arattak nagy és meleg sikert. Ezzel az előadással az Erkel Dalkör műsoros délutánjai véget is értek s az áldozatkész és rátermett szereplők együttese majd csak ősszel lép ismét a közönség elé. Egy csinos, különbejáratu bútorozott szobát továbbá megvételre egy használt női kerékpárt« Gim a kiadóban. Filléres gyors indul vasárnap Gyuláról Budapestre. A Máv igazgatósága a nemzetközi vásárra tekintettel, megfelelő utas jelentkezése esetén f. hó 14 én Gyuláról Budapestre filléres gyorsvonatot indít, az alábbi menetrend szerint: Indulás Gyuláról 5 óra 40 perc, érkezés Budapestre 10 óra 18 perc. Visszautazás, Indulás Budapestről 0 óra 35 perckor, érkezés Gyulára 4 óra 50 perc. Egy oda és vissza utazásra érvényes jegy ára, a kiállításra jogosító igazolvánnyal együtt 6 (hat) pengő. Jelentkezéseket fölvesz f. hó 12 én déli 12 óráig az állomásfőnök Gyulán. Tekintettel arra, hogy a gyulai közönség részére csak 210 jegy áll rendelkezésre, ajánla- latos a mielőbbi jelentkezés. A Református Énekkar műkedvelő gárdájának előadása az Újvárosi körben ismét nagy siker mellett zajlott la. A szép számmal egybegyült közönség őszinte tetszéssel fogadta a szép és élvezetes számokat. Harsányi Pál esperes az előadás keretében igen tartalmas beszédet mondott a dalról. Az emlékezés halk, de mélyről fakadó lírájával átszőtt szavak a hallgatóság lelkében mély nyomokat hagytak. Gazsó Mária ügyes szavalatáról s Nagy Feri énekszámairól, mint magánszámokról, külön is meg kell emlékeznünk. HIKE M. Esküvő. Folyó hó 6 án vezette oltárhoz Énnyi-Dömötör Erzsébetet Ondrus Pél dr, a gyulai kir. törvényszék jegyzője. Az esküvőn előkelő és szépszámú közönség jelent meg. BÚCSÚ Gyulán. Folyó hó 14 én lesz a gyulai Anyatemplom felszentelésének évfordulója. Az évforduló alkalmával tartandó szentmisét Lindenberger János dr. apostoli kormányzó celebrálja és ugyan 5 mondja a szentbeszédet is. A búcsúra Békéscsabáról, Kígyósról, Dobozról és a megszállt területi Gyulavarsándról is igen sokan ellátogatnak. Göndöcs Benedek emlékezete az ÁVÉ-ban, Az ÁVE egyesület hétfői összejövetelén foglalkozott Göndöcs apát emlékével és elhatározta} hogy folyó hó 13 án szombaton délután fél 5-kor Dr. báró Apor Vilmos apátplébános vezetésével kivonul a megboldogultnak Szent-Kereszt temetőben lévő sirhalmához és azt megkoszorúzza. Dr. báró Apor Vilmos plébános nehány kegye- letes szóval meg fog emlékezni nagynevű elődje áldásos életéről. Kéretnek az ÁVE-tagok és az érdeklődő katholikus hivek, hogy e kegyeletes megemlékezésen minél számosabban vegyenek részt. Gyülekezés 4 órakor a plébánia előtti téren. Lehetőleg egy pár szál virágot vigyünk magunkkal, melyet a sirdombra helyezünk. Vallásos ünnepély volt vasárnap a ref. templomban. Vasárnap délután 6 órai kezdettel a református templomban vallásos ünnepség volt, amelyen Géléi József dr, egyetemi tanár tartott igen értékes s mély gondolatokban gazdag előadást „A halál a természetben és a lélek látásában“. Bevezető, illetve záró könyörgést Kiss Tihamér és Harsányi Pál mondtak. Feke Kálmán énekszámai és Fohász cimü kompozíciója harmonikusan illeszkedtek az értékes ünnepély műsorába. A perselyek jövedelmét a szegény- sorsú egyetemi hallgatók megsegítésére fordítják. Kongresszust tartanak a városok. Budapesten ma van második napja a városok kongresszusának. Gyuláról Varga Gyula dr, polgár- mester utazott fel, hogy részt vegyen az aktuális kérdések megvitatásán.