Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-04-12 / 28. szám

3 Békés 1933 április 12. Lemondott a Kereskedelmi Csarnok elnöke és társelnöke. A közgyűlés nem fogadta el lemondásukat, {A „Békés munkatársától) A Gyulai Keres­kedők és Kereskelmi Alkalmazottak Társulata XLI-ik, rendes évi közgyűlését folyó hó Vi ón délelőtt tartotta. A közgyűlés iránt a tagok között élénk érdeklődés mutatkozott, aminek magyarázata semmi esetre sem a sablonos évi jelentésekben volt keresendő, hanem bizonyos várható személyi vonatkozású momentumok­ban. A várt események nem is maradtak e), Csincsár Dezső elnök és Tar Antal társelnök lemondtak tisztségükről. A gyűlést Csincsár Dezső nyitotta meg Üdvözölte a megjelenteket, majd a titkári je lentést olvastatta fel. A jelenlés a társulat életének meglehetősen vigasztalan kópéi mu­tatta. A vezetőség minden szükségest és le­hetőt elkövetett, hogy tespedóséböl fölrázza a társulat tagjait, azonban a választmány közöm­bösségén minden akciója megtört. A tagok nem fizetik rendesen tagdijaikat, ami pedig igen károsan befolyásolja a vezetőség mozgó konyságát. A társulatnak 154 tagja van. Meleg hangon parentálja el a jelentés Major Simon dr.-t, akinek értékes egyénisége és tisztségében való lelkes munkássága igen nagy nyeresége volt a társulatnak. A külön­féle ténykedésekről való beszámoló után közli a titkári jelentés, hogy Ssécsi Márton és Schnffert Ferenc a társulatban viselt tisztsé­gükről lemondtak, amit, valamint a jelentés többirószót tudomásul veszi és elfogadja a közgyűlés. Klein Vilmos pénztáros a számadás során számadatokból megkonstruált rideg képét adja a tagok közönyének. A tagdíjaknak csak egy egészen jelentéktelen hányada folyt be, úgyhogy a kintlevőség 3146 pengőt tesz ki. Dubioz tétel majdnem teljes egészében. Je lenti, hogy a számvizsgáló bizottság a szám­adást nem vizsgálta felül, amennyiben a bi­| zottság tagjait hiába kérte fel kötelességük teljesítésére. Keppich Frigyes úgy gondolja, hogy cél­szerű volna a tagdíjakat leszállítani, majd javasolja, hogy a pénztári jelentést a következő közgyűlésen tárgyalják. Steiner Frigyes a kint­levőségek ihkasszálására egyezségi alapot ajánl A javaslatokat egyhangúlag elfogadta a köz­gyűlés. Csinczár Dezső a vita lezárása után át adta az elnöklóst Sándor Dénesnek s eltávozott a közgyűlésről, mivel a közgyűlés további szakaszán, amely vele kapcsolatos ügyeket tárgyalt, nem kívánt jelen lenni. Két levelet olvastat fel ekkor az elnök, amelyeket Csincsár Dezső és Tar Antal Írtak s amelyekben bejelentik lemondásukat és a társulatból való kilépésüket. A meglepetést keltő levelekhez elsőnek Sándor Dénes szólt hozzá s javasolja, hogy ne fogadják el a le­mondást. A javaslatot a közgyűlés egyhangú­lag magáévá is teszi s elhatározza, hogy három tagú bizottságot küld az elnökhöz és a társelnökhöz, hogy az a lemondásukat velük visszavonassa. Klein Vilmos pénztáros is le­mond tisztségéről, azonban az ő lemondását sem fogadják el A bizottságba Reisner Edét, Keppich Frigyes dr-t és Sándor Dénest delegálják. Läufer Sándor és több felszólaló szintén saj­nálják az egyesülési mozgalomnak ezeket a fejleményeit. Läufer Sándornak és Ssécsi Mártonnak választmányi tagokká való megválasztása után Ssécsi Márton javaslatát ismerteti az elnök, amely a fúzióra, illetve annak feltételeire és módozataira vonatkozik A javaslattal érde­mileg azonban majd csak a követkoző, április 23-iki közgyűlés foglalkozik. A mozgalmas közgyűlés fél egykor ért véget. Almásy Alajos grófot ismét kinevezte a belügyminiszter a menhelybizottság elnökévé. (A „Békés“ munkatársától). Gróf Almásy Alajost, a sarkadi kerület országgyűlési kép­viselőjét a napokban Kéresstes-Fischer Ferenc dr belügyminiszter a gyulai gyermekvédő menbeiybizottság elnökévé további 6 évi idő tartamra kinevezte. A kitüntető megbízatás Almásy Alajos grófban egy lelkes és áldozat­kész, humánus gondolkodású embert áilit a menhely karitatív céljainak szolgálatába. Egész bizonyos, hogy úgy a megyei, mint a városi hatóságok, nemkevósbé a bizottság tagjai is­mét ugyanazzal a jóindulatú támogatással és megbecsüléssel veszik körül és segédkeznek Almásy Alajos grófnak abban, hogy a reábi- zott feladatokat értékes eredményekkel old­hassa meg, mint edd g tették, s amint azt az ő értékes egyénisége meg is érdemli. A kinevező leirat szószerint a követke­zőket tartalmazza: „Méltóságodat a gyulai gyermekvédő me ihely bizottság elnökévé to vábbi 6 óv tartamára újból kinevezem ós fel­kérem, hogy az állatni gyermekvédelem nem­zetmentő munkáját továbbra is eddigi ügy­szeretetével támogatni szíveskedjék. Keresztes Fischer -Ferenc.,, Hőül* Terapis Erzsébet és Markovits István hangversenye. (A „Békés“ munkatársától.) \ gyulai hadi­rokkantak javára Hoór lempis Erzsébet opera­énekesnő és Markovits István hegedűművész folyó hó 9 én este a Göndöcs-népkerti pavdlon nagytermében hangversenyt adott. Markovits István hegedüjátéka Mendelssohn nehéz hegedű­versenyében az absolut technikai tudásról, Bach praeludiumában pedig a lírai elmélyedésről ta­núskodott. A kisebb kompozíciókat szintén bra­vúrosan és átérzett játékkal szólaltatta m=g, úgy hogy bemutatkozó hangversenyén a közönség igen kedvező képet alkothatod magának művé­szetéről. Hoór Tempis Erzsébet énekszámait, amelyeket egy mélyen érző lélek lírájával telitett a magyar operaénekesek legkomolyabb és leg­tisztább értékű teljesítményei között érdemelnek helyet. Kulturált, széles skálájú hangja a leg- légyabb pianokat épugy. mint az erőteljes forte kát a legnagyobb könnyedséggel és tisztasággal adta vissza. A hangversenyen jóval több hallgató is megjelenhetett volna, különösen ha a koncert karitativ céljait is tekintetbe vesszük. Megszüntetik a Hajós-ér és a Furminc posványáit. (A „Békés“ munkatársától.) A Hajós-ér ós a Furminc környékén lakóknak már régi és gyakran panaszolt sérelme, hogy telküket a fentemlitett ér ós a Furminc használhatat­lanná teszi. Gyümölcsfáik a kertekben rendre kivesznek, mert a víz elöli a gyökereket, de meg egészségi szempontból is káros, hogy a városból befolyó vizekkel felszaporodott vad­víz ott posványosodik ós gőzölgi veszedelmes páráit néhány lépésnyire az ablakaiktól. Több ízben tett panaszuk ós a tisztifőorvosi hivatal véleménye alapján a hatóság ezért elhatá­rozta, hogy a kártékony ós ártalmas posvá nyokat megszünteti. Csatornázással a kérdést megoldani nem lehet, csak a me­der feltöltésével. Mivel azonban a városnak nincsen pénze arra, hogy ezt a nagy munkát teljes egészében a maga költségén végeztesse el, Varga Gyula dr. polgármester értekezletet hívott egybe a városháza tanácstermébe, hogy megbeszéljék a szabályozás módozatait, illetve hogy a megállapodást ebben a kérdésben a város és az érdekeltek között létrehozzák. Főidet és munkást a város ad, a telektulajdo nosoknak csak a fuvart kell adni, vagy meg fizetni A megjelentek 70 százaléka bele is ment a kérdésnek ebbe a megoldásába, a a többiek azonban egyelőre még húzódoznak, de remélhető, hogy ők is rövidesen megegyez­nek a várossal. Az a földmennyiség, ami a posványos terület rendezéséhez szükséges, körülbelül 13 ezer köbméterre tehető. A tárgyalásokat Heinrich Dezső dr. vár­megyei kiküldött vezette. ÉRTESÍTÉS. A mai viszonyokhoz arányitom a húsárakat. Marha hús, pörköltnek való P 0 72 „ „ hátszín, lapocka, fartő P 0°83 „ „ fölsál, vesepecsenye P l’OÜ Borjú hús, pörköltnek való P 0 80 „ „ karaj P I 00 „ „ comb P 1*20 86 1-2 állandóan kapható. SZEGEDI GÁBOR MÉSZÁROS ÉS HENTESNÉL Kossuth Lajos-utca 20. számú és Novák- utoa 21. számú Gombkötö-féle fióküzletemben. Rendkívül nagysikere volt az Erkel Dalkor műsoros délutánjának. (A „Békés“ munkatársától.) A pavilion nagytermében a Bethlen Gábor Szövetség ál­tal tartott vasárnap délutáni előadásokat az Erkel Dalkör rendezi tovább, illetve folytatja saját pénztára javára. Első előadásuk folyó hó 9 ón volt óriási érdeklődés és igen meleg siker mellett. A dalárda Hiszekegye után ér­dekes ós élvezetes magánszámok következtek, amelyeket Hoffmann Mihály, Farkas István, Angyal Mária, Nagy József ós Kovács Ilonka adtak elő. A magánszámok után egy igen mulatságos és: jól megjátszott egyfelvonásos vígjáték került bemutatásra, melynek szere, poit Mersa Ella, Ssabó Tériké, Teleki Ferenc- Tóth Károly, Nagy Mátyás ós Danáé József látták el igen nagy sikerrel. Az ötletes, for­dulatos vígjáték előadását a nézőtér többször szakította félbe nyiltszini tapsaival. A nagy­sikerű műsoros délutánt a dalárda által elő­adott Himnusz zárta be. Kovalssky Róbert dr. lelkes fáradhatatlan és avatott közreműködé­séért külön elismeréssel tartozunk. Kővetkező előadását az Erkel Dalkör április 23-án tartja, amikor is, értesülésünk szerint, egy rendkívül mulatságos bohózatf „Az előkelő utas“ kerül bemutatásra.

Next

/
Thumbnails
Contents