Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-03-30 / 24. szám

1932. március 30. B é k é s 3 i liapiu segélyt a JL A hadiköiesöQ tulajdonosok körében nagy izgalmat váltott ki, hogy az ellátmány mérvét a népjóléti miniszter lényegesen csökkentette. Akik pl. a 10—20.000 koro­náig jegyzett hadikölcsönök után a múlt év- b:n még 200 pengét kaptak, az idén kény­telenek voltak megelégedni 50 pengővel. A népjóléti miniszter a folyó évben csak azok­nak utalt ki segélyt, akiknek semmiféle jö- vedeioDük nincsen. Gaál (jászlon influenzában megbetegedett. Gaál Gaszton a Függetlenségi Kis­gazdapárt elnöke influenzában megbetege­dett és emiatt a hódmezővásárhelyi nagy­gyűlést bizonytalan időre elhalasztották. A pénzpiac enyhülése, Lord Rothermere párisi tartózkodása alatt tanácskozást folytatott Tardieu francia miniszterelnökkel. A tanácskozáson szóba kerültek a magyarországi pénzügyi nehéz­ségek is. Rothermere lord távozása után kijelentette, hogy Magyarország rövidlejá- vatu tartozásaira moratóriumot kap, vala­mint egy nagyobb francia kölcsönt. Pénzügyi körökben e nyilatkozattal kapcsolatban a pénzpiac enyhülését várják. Tardieu szombaton Londonba utazik. Egy rendőropinester agyonlőtte a felesége kedvesét. Kőbányán véres dráma játszódott le husvét hétfőjén. Szász József rendőrőrmester családján 1 megjelent húsvéti locsolásra Ha­lász Lajos. Mikor a rendőrőrmester eltávo­zott hazulról — Halász még ott maradt az asszonynál. A rendőrőrmester gyanút forralt és fél óra múlva visszatért lakására, amikor az asszony a ház barátjával szeretkezett. A rendőrőrmester annyira dühbe jött, hogy szolgálati fegyverével agyonlőtte a barátját. Halász pár perc alatt kiszenvedett. A rendőrőrmestert letartóztatták. ABC 1IAS0K RÉSZÉ1E. At Ha Budapestre jön, szálljon meg a dunaparti elsőrangú BRISTOL SZÁLLODÁBAN B: mert olcsó áron nyújt mindent: szép szobát, kitűnő ellátást és szórakozást, hisz úgy a déluiáni teánál, mint az esti vacsoránál tánc van. C : M ndezt (szobát teljes kitűnő el látással) — a szoba fekvésétől függőleg — már napi 12 pengőért kaphatja. M I » E M. Eljegyzés. Fazekas Szűcs József m. kir. rendőrtanácsos és neje Ring Ilonka leányát, Babát eljegyezta dr. Zimmer Frigyes reálgimn. tanár. (Minden külön értesítés helyett). Nyolcvanezer árva gyermekről kíván gon­doskodni a népjóléti minisztérinm. a népjóléti minisztérium megállapította, hogy Csonka-Ma­gyarország területén ezidőszerint 80 ezer árva gyermek él megfelelő gondoskodás nélkül. A népjóléti minisztérium a vidéki városokban gyér mebnevelő otthonokat akar létesíteni, ahová első­sorban az árva gyermekeket helyezik el és azután a gyermekvédelem követelményeinek megfelelően a szülőktől elhagyott és gondozatlan gyermekek­nek is létesítenek nevelő otthont. Uj mértékhitelesítő rendelet jelent meg. A kereskedelmi miniszter nemrégiben uj mér­tékhitelesítő rendeletet adott ki, amelynek leglényegesebb újítása az, hogy az uj mérték- tárgyak hitelesítéséről az az ipari vagy ke re9kedelmi vállalat köteles gondoskodni, amely az ilyen mértéktárgyakat Magyarországon előállítja, vagy a külföldről behozza. A kül­földről behozott mórtóktárgyak hitelesítéséről az importálók kötelesek azonnal gondoskodni. A közforgalom céljaira szánt hordozható mér­tékeket és mérőeszközöket az azokat gyártó vagy importáló vállalatok viszonteladóknak is kizárólag hitelesített állapotban adhatják el. A javított, módosiiott vagy igazított mérlegek és mérőeszközök újrahitelesítéséről a javítást, módosítást vagy igazítást eszközlő iparos tar­tozik gondoskodni, mert a mulasztásért ő felel. Halálozás. Juhász Imre m. kir. állami hon véd törzsszámvivő életének 74 ik évében rövid, súlyos szenvedés után f hó 24 én elhunyt. Nagy­szombaton temették az áll. kórház ravatalozójá­ból az evangélikus egyház szertartása szerint a Szentháromság temetőben. Halálozás. Részvéttel vettük a hirt, hogy Göllner Antal uradalmi jószágfelügyelő folyó hó 24 én 67 éves korában, boldog házasságának 40 ik évében a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után Dobozon elhunyt. A megboldogult, kit megyeszerte mint igen képzett gazdatisztet ismertek és becsültek, 45 évei töltött Wenckheim Dénes gróf uradalmában eredményes és intenzív munkában. Érdemeit a vármegyei gazdasági egye­sület is honorálta, amikor igazgató választmányi tagjául választotta Halála nagy veszteség a ma­gyar gazdatársadalomra, mert benne modern, széles látókörű munkása dőlt ki az agrárkultu- rínak Halálát özvegye, szül Voit Emma, gyer­mekei. unokái, nagyszámú rokonság és gazda­tiszt társai gyászolják. Temetése nagyszombaton volt Dobozon óriá i részvét mellett. Leendő anyáknak kellő ügyeimet kell fordi- taniok arra, hogy bélmüködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc lÓZSef“ keserü- viz használata által érhető el. Ismeretlen női holttestet fogtak ki a Körös­ből. öc iödön a Hármas-körösből egy oszlásnak indult női holttestet fogtak ki. Az a gyanú, hogy az illető azonos a múlt év novemberében Öcsöd ről eltűnt Király Jusztinia hajadonnal. A személy- azonosság kérdését a csendőrség igyekszik tisz­tázni. Szülők figyelmébe ! A kalocsai Jézus társa­sági sz. István Nevelőintézet — mely közel 70 éves szép múltra tekinthet vissza — legkésőbb julius 15-éig fogad el jelentkezéseket. Tartásdij évi 900 P. Részletes felvilágosítást nyújt a Jézus­társasági sz. István Nevelőintézet Kalocsa. 1-2 A csabai szinház műsora. Szerdán : A tör vény nevében (színmű) Csütörtökön : Alexandra (operett). Pénteken: Muzsikus Ferkó (operett) Szombaton és vasárnap : Zöld bárány (operett). TáncprÓbabál. Stern Jenőné okleveles tánc- tanítónő április 7 én a Ludvig vendéglő táncter­mében táncprobabált rendez. Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél a természetes „Ferenc József“ keserüviz az emésztő szervek működését hathatósan előmozdítja s igy megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyoz­zák, hogy a Ferenc József viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor és bélszabá­lyozó szer. A Ferenc József keserüviz gyógyszer- tárakban, drogériákban és füszerüzletekben kap­ható EGÉSZSÉGVÉDŐ INTÉZET (az állami kór­házban). Rendelés: Naponta 12-1-ig. Hétfőn, szerdán és pénteken délntán 4-5-ig Házassal tanácsadás kedden és csütörtökön délntán 6-7-ig „Az én kutyám“ a címe Herczeg Ferenc legújabb írásának A nagy iró bölcs humora egy iu'ya ponréján keresztül az élet és az emberek sok furcsaságát világítja meg. Az Uj Idők hús véti száma dús ünnepi tartalommal jelent meg, amelyről Zilahy-regény folytatásán kivül, megem­lítjük még Babay József megrázó elbeszélését, Fodor Gyula tanulmányát Haydn ről. a fordula­tos, érdekes Ricarda Huch regényt, Ölbey Irén és Temesváry Kriszta verseit és a költői szép­ségű húsvéti cikket. Johan Béla dr. egyetemi tanár az „Amit mindenkinek tudnia kell“ cim alatt a „bacilus gazdákról“ közöl érdekes ismer­tetést ugyanebben a rovatban Nekolny Kurt gépészmérnök, a jövő házairól ir, ahol a bacillus gazua nem árthat. Művészi reprodukciók, idő­szerű képek, divatrajzok gazdagítják Herczeg Ferenc szópitodalmi hetilapját, amelyből a nép szerű rovatok sem maradtak ki; Receptpályázat, Keresztrejtvény, Szerkesztői üzenetek, Szépség­ápolás, Kertészet, Kézimunka, Gasztronómia. Dijtalan mutatványszámot bárkinek küld a kiadó- hivatal, Budapest, VI Andrássy-ut 16. Előfizetési dij negyedévre 6 pengő 40 fillór. TAKÁCSY-PRIVLER hangverseny április hó 3-án az ipartesfületben a Szoc. Misszió rendezésében a szegények javára. Repülőgép modell-verseny. A jamboree pa rancsnoksága elnatározta, hogy a jamboroe tar­tama alatt repülőgép modell-vc-rsenyt és kiállítást rendez a jamboree területén. Tudvalevő ugyanis, hogy a külföldi repülőgép modell kiállításon a cserkészek szokták általában az első dijakat megnyerni. Így minden remény megvan arra, hogy az egész világból idesereglő cserkészek igen értékes repülőgép modell kiállítást teremte­nek a gödöllői jamboreen. Elrabolt három községi tanácsos. Szófiából jelentik : Revolveres banditák husvét vasárnapján megtámadtak egy autóbuszban utazó kiránduló társaságot. A banditák három községi tanácsost magukkal hurcoltak A banditákat a katonaság es a rendőrség vette üldözőbe. A Lindbergh-gyerek elrablása sajtómanőver. N.wyorkból jelentik, hogy olyan adatok merül­tek fel, hogy LindDerghék gyermekének elrablása sajtómanőver. Érdekes hogy a budapesti fő­kapitányság ma rádiokörözést kapott Newyork bóí, hogy Magyarországon is vezessék be a nyomozást. Minden üipuiHj! megjelenés után azonnal ol­vasható havonta 2 pengőért a

Next

/
Thumbnails
Contents