Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-03-19 / 21. szám
2 Békés 1932. március 19. MIRE K. .A. JPen Club magyarországi kongresszusának ügye újra remek alkalom volt minden, hamu alatt ernyedezö parázsnak arra, hogy pár füstös, céltalan lángot pörköljön a betiikafonák soraiba. Arról volt szó nevezetesen, hogy a világ igazán legkiválóbb irói májusban Budapestre akartak jönni gondolataik kicserélése végett, ennek a szép, távoli városnak megismerése céljából, hiszen olyan sokat hallottak már róla. Nem túlságos sötét látás azt mondani hogy elkelne itt már néhány uj és egészséges gondolat, még az akadémiai beszámolók mellett is ; nem mértéktelen képzelődés azt hinni., hogy az a néhány kulturált ember, akiknek szándékait összesesükben a világ lelkiismeretének szokás nevezni, talán megértette volna az országzászlónk lobogásából kisíró panaszt, a szabadság-téri szobrok megmereviilt fájdalmát. És otthon, mikor felidézödik bennük ez a májusi magyar emlék, bizonyosan tudnának használni annyit a magyar irredenta gondolatának, mint a külföldi magyar borházak és némely külképviseletünk. A terv igazán szép és mentalitásunk szempontjából egyetlen fogyatkozása, hogy nincs benne csatazaj. Ezen segített a hivatalos és hívatlan vélemények hossza sora, mely a legádázabb küzdelem okává tette a Pen Club ártatlan ügyét Megindult a nálunk ilyenkor, sőt egyébként is kötelező bellum omnium contra omnes: megütköznek a világnézetek, a keleti pólus végkép idejétmúlt csatakiáltásokkal, a ni, ugat i szükségtelen nárczismussal gondoskodik az illő Iái máról és egyenetlenkedés- röl. Irodalmi fegyverzetet öltenek magukra olyan tiszteletreméltó nevek, melyek a legnagyobb jó indulattal sem asszociálnak alkotásokat, az öregek pályáznak, hogy lemondhassanak, a fiatalok le mondanak, hogy béke legyen, mire persze még ádázabb lesz a harc. Az ősz fejek egy sikeresen elért élet végéről követelik maguknak az indulás jogát, a bozontos, ifjú üstökök választanak, támadnak, vitatkoznak és nem jut eszükbe, hogy ezredannyi energiával csinálhatnának is valamit. Folyik a harc, senki sem tudja miért, mindenki nek fáj, ahogyan. És[ ebben a küzdelemben Íróktól közönségig, öregtől fiatalig mindenki veszíteni fog. Veszíteni fog a magyar vendégszeretet fogalma, melynek furcsa illusztráció ja ez az ügy és még a külföldi kiváló írók is elvesztik az alkalmat, hogy segíthessenek egy arra végkép rá szoruló szegény, megcsonkított országon. Konkoly Kálmán Virágvasárnapi Passió. Krisztus Urunk kínszenvedésének történetét Szent Máté evangélista írása szerint a belvárosi róm kath. anyatemplomban folyó hó 20 án délelőtt fél 10 órakor a kö vetkező beosztásban éneklik: 1. Evangélista C. (Chroniston) : Kukla Ferenc, 2 Krisztus f. : Huszár László, 3 Synagoga S.: Dr. Jockel Jó zsef. A négyes karokat a „Cecília“ énekkar férfi tagjai éneklik A Bethlen Gábor Szövetség folyó hó 20 án, vasárnap délelőtt 11 órakor a ref egyház tanács termében választmányi és ugyanott folytatólag rendkívüli közgyűlést tart az alábbi tárgysorozattal: 1. Elnöki bejelentések, 2. Határozat az egyesület vagyonkezelése fölött, 3. A szervező bizottság jelentése, 4. Indítványok. Felbéretnek az egyesület tagjai és választmányi tagjai, hogy hogy a tárgy fontosságára való tekintettel pon tosan szíveskedjenek megjelenni. Névnapmegváltás N. Szabados József építő mester névnapmegváltás cimén 15 P adományt küldött a Szent József-gyermekkonyha céljaira, melyért bálás köszönetét mond az intézmény vezetősége. Az időjárás nemcsak kedvezőtlen hanem káros és veszélyes is minden tekintetben. Az esztendő valamennyi hónapja között a Március ugyanis az, amelynek száraznak kellene lennie, különösen száraznak most, amikor a földeket még mindig vastag jégréteg borítja és az esőt nem veszi be, úgy hogy a föld felületét már nemcsak laposabb hanem hátasabb helyeken is viz lepte el, magasan áll a föld árja, úgy hogy a pincék is legtöbb helyen vizzel íelitvék. Az olánréten az olyan tanyaépületekből, amelyek tégla- alap nélkül csupán vertfalbó' készültek és vízben állva az összedülés veszélye fenyegeti, két nap óta a lakók kiköltözni kényszerültek. Ugyanez a helyzet a gyulai határ más részein, sőt még fokozottabb mérvben a vármegye többi községeiben különösen pedig a sárréten is A Körös folyókon még ez idő szerint alacsony a viz, de ha a hegyekben is esett az eső és a hó is olvadásnak indult, rövid idő alatt nagy áradástól kell tartani, mely áradás veszélyét fokozná, ha a medret még mindég borító vastag jég hama rusan nem fog elvonulni. A légsu'ymérő napról- napra sülyed, ami további esővel fenyeget, pedig soha sem volt égetőbb szükségünk mint most heteken át tartó teljesen csapadékmentes, száraz és meleg napokra. Postaaltisztek táncmulatsága. A mióta a meghívókat kiküldötték, fokozatosan élénk az érdeklődés városszerte a közbecsülésben álló posta- altisztek zártkörű táncmulatsága iránt, amelyet husvétvasárnapján este rendeznek a zászlóalap javára a Göndöcskerti pavillonban. A rendezőség állandóan munkálkodik a bál sikere érdekében. Elsőrendű zene, kitűnő ételek és italok ! Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfuvódásnal, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hány ingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc ÍÓZSef“ keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. i 8© filléres ' húsvéti reklám ár! 1 üv. konyak 3Vi0o . 96 1 üv. rum V, o . . . . 96 1 üv likőr 25/,00 . • . 96 50 dg trapista sajt . . . 96 40 dg kakaó .... . 96 30 dg mazsola ■ . . . 96 20 dg mogyoró . . . . 96 15 dg mandula I . . 96 15 dg pörkölt kávé . 96 30 dg dióból feles . . . 96 2 nagy tábla csokoládé 96 2 üv. líkőr-eszenc . . . 96 1V, kg rizs, japán . . . 96 1V, kg borsó, sárga . . . 96 r r _ r 1 FfTSZEBÜZLAlTE «TC1A. ,i8i-i A has teltsége, májtájáki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által megszüntethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vértolulások ellensúlyozhatok. Gyomor és bélspecialisták igazolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. A Ferenc József keserüv'z gyógyszeitárakban, drogériákban és fü- szerüzletekben kapható. Március 21., 22. és 23-án lesz a szokásos lelkigyakorlat, meiyet ez idén Dr. Szunyogh Xavér bencés tanár fog tartani, A nagyhét hétfőjén, keddjén és szerdáján naponta délután 4 órakor nők, este fél 7 órakor férfiak részére lesz szentbeszéd az anyatemplomban Nagy- csütörtökön szentmise alatt lesz a közös szentáldozás. Kérjük a hiveket, hogy minél tömegesebben vegyenek részt ezeken a szentbeszédeken és úgy osszák be, hogy nagycsütörtökön szentmise alatt, nem előtte végezzék el a szent- áldozást és akkor azok is megáldozzanak, akik előző napok egyikén már megáldoztak. A nagy héten a szentmisék illetve szertartások a következő időben lesznek megtartva: Lamentációk (Jeremiás siralmai) sztrdán, csütörtökön és pénteken délután 3 órakor. Szentmisék Nagycsü törtökön és Nagypénteken 9 órákor, Nagyszombaton 7 órakor. Feltámadási körmenet este 7 órakor Táncmulatság. A gyulai Erkel Ferenc Dalkör husvéivasárnapján este 8 órai kezdettel a gyulai Általános Ipartestület összes helyiségében műsorral kapcsolatos zártkörű táncvigalmat rendez. Azok, akik tévedésből meghívót nem kaptak és erre igényt tartanak, szíveskedjenek címüket az egyesület jegyzőjénél, Szüvásy József, Novák utca 7 szám alatt közölni. A táncvigalom tiszta jövedelme a versenyre való részvétel költségeire lesz fordítva, Köszönetnyilvánítás. Az állami el. iskola kebelében működő „Napközi Otthon“ vezetősége hálás köszönettel nyugtatja az alábbi kegyes adományokat : Spóner Károly pénzügyigazgató 2 kg. rizs, 4 kg lencse, 4 kg borsó, N. Szabados József névnapi megváltás címén 10 P. Feke Kálmán meghívása a Gyulai Erkel Ferenc Dalkór közgyűlése a dalárda ügyvezetői igazgatói tisztségre egyhangú lelkesedéssel Feke Kálmánt, az országos viszonylatban is előnyösen ismert, városunkban nagy népszerűségnek és tiszteletnek örvendő kántort hívta meg A meghívás a kiküldött bizottság révén történt meg, Feke Kálmán az Erkel kultuszt és a magyar dalkultuszt szolgálni hivatott, közel negyven éves múltra visszatekintő dalárda meghívását el is fogadta. Benne a dalárda, — amely ezidő szerint 42 főnyi dalost számlál s amely évek óta a fejlődés szép utján halad — nagy értéket nyert, mert a kiváló tehetséggel megáldott, művészi lelkű férfiú képességével hasznos szolgálatot fog tenni a'dalárdának, — ennek révén városunknak is, Az Erkel Dalosok táncmulatsága husvét első napján az Ipartestületben. Gyermekkonyha nyugtázása a róm. kath. elemi iskolával kapcsolatos Szent József gyermekkonyhára érkezett alábbi adományokat hálásan köszöni az iskola tantestülete. Tar An- talné 10, Wieland Dénesné, Holecz János 5—5 pengő, Fekete Józsefné 50 fillér, Dutkay Irén 3 üveg paradicsom, 1 kg rizs, 4 kg liszt, Gyepes Jánosné 5 4 kg hús, Wéber Józsefné 6 !. tej, Spóner Károlyné 2 kg rizs, 4 kg lencse, 4 kg borsó. lesz a legsikerültebb este az üanepben!