Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-03-12 / 19. szám

1932. március 12. B é k 6 b . \ s Gyomor- és bélmaroknál, étvágytalanság­nál, szorulásnál, fölfuvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hány ingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc lÓZSef“ keserüviz alaposan kitisztítja az emósztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József Vizet még a fekvő betegek is na­gyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, dro gériákban és füszerüzletekben kapható. Fáduai Szent Antal film. Nagyszerdán és nagycsütörtökön, folyó hó 23 és 24 én szenzá­ciós, gyönyörű hangos film kerül bemutatásra a Király Filmszínházban, mely Páduai Szent Antal életét és csodatetteit tárgyalja. Az előadást a gyulai Urleányok Kongregációja rendezi és a jö­vedelem egyrésze a szegény gyermekeknek jut. Jegyek már válthatók a belvárosi róm. kát. elemi iskola tanitószobájában hétfőn, szerdán és szom­baton este 6—7 óra közt. A Gyulai Katholikus Ifjúsági Önképzőkör 1932 március 9-én, szerdán este a Kath. Kör­ben tartott összejövetelén böjti hangulatban ren­dezte meg utolsó előtti nagybőjti előadását. Dr. Szentkereszthy László elnök az infuenzás meg­betegedésről és orvoslásáról tartott igen értékes előadást. Tóth László karnagy művészi zongora- játékával, bus magyar nótáival tartotta lekötve a jelenlevők figyelmét, majd Kiss Pál ügyvezető igazgató tartott előadást a kanári madár tenyész­tésről, megfelelő szaktudással A kis gárda műsor után a késő éjszakai órákig volt együtt. Értesü- ésünk .szerint a jövő szerdán (március 16 án) Farkas István róm. kath. lelkész, az egyesület alelnöke tart előadást „Nagyheti gondolatok a madár és növényvilágban* cimmel Az uj alelnök előadása iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg. Tasnády László tanitó zongorázik, Szent­kereszthy László dr. elnök pedig előadást tart. Nagyszerdán az Önképzőkör nem tart összejőve telt. Husvét utáni szerdán (március 30-án) na­gyobb szabású műsor keretében kezdődik az Önképzőkör tavaszi működése. Akkor már tánc is lesz Adományok a népkonyha részére. Dr. Daimei Sándor 10 P, gróf Alrnásy Dénesné 47 kg vad hús, 10 kg zsir, 100 kg borsó 6 1. tej. özv. gróf Széchenyi Antalné 76 kg sárgarépa, Reck Gézáné 50 kg borsó Reísner Edéné 5.5 kg kenyér, özv. Hegedűs Józsefné 5 kg kenyér. Ungureán Tamásné 1 kg hús, mely adomá­nyokért hálás köszönetét mond a népkonyha vezetősége. Köszönetnyilvánítás. Az állami elemi iskola igazgatósága hálás köszönetét mond Szilágyi Károly borbély mesternek, ki 16 szegény tanuló ingyen hajnyirását vállalta. HeghivÓ. A Nagymagyarvárosi Misszió társulat vasárnap délután 4 órakor gyűlést tart. melyre a tagokat szeretettel meghívja a Vezetőség, Vacsora a Kath. Körben. A Kath. Kör március hó 15 én társasvacsorát rendez Akik a vacsorán részt óhajtanak venni, szíveskedjenek az ivet a Kör kezelőjénél aláírni. Szőlői értekezlet, a gyulai állami elemi is­kola tantestülete március hó 16 án, szerdán dél­után 4 órakor az iskola IV. osztálya termében szülői értekezletet tart, melyen Mészárosáé Pethő Dalma tanítónő a jellemnevelésről értekezik. A szülőket és a tanügybarátokat meghívja a tan testület. A Pesti Tőzsde nj számában az osztrák gazdasági élet vezetőférfiain kivül nyilatkoznak : dr. Dischka Győző, Lantos Ernő, Weiner Samu, Korody Sándor vezérigazgatók, Rotter Zsigmond tőzsdetanácsos és mások, Szenzációs és érdekes riportokon, információkon kivül bő textil, bizto­sítási, vas és gépipari, vegyészeti vidéki hitel­élet rovatok egészítik ki a 16 oldalas friss számot 22 hold prima szántó Oláhrét 16 szám alatt eladó. — Értekezni lehet Thezarovits-utea 5 szám alatt. 101 v8—l Fazekat és egyéb konyhaedényt VIM könnyűséggel tisztit! VU 406 105 1—1 Cserkészetet. Rovatvezető: SGHÁD JÁNOS. Az 1933. évi Budapest—Gödöllői IV. Világjamboreé. Magyarország megkapta az 1933 as Vi- lágjamboreét. Ez a hir örömhírként futott végig a cserkészcsapatokon és talán egész Magyarországon. Teleki Pál gróf tb főcserkósz parancsnoksága alatt azonnal megindult az előkészitós és a rendezés nagy munkája. A magyar cserkészetet nagy feladat elé állítja a világjamboreé, mert hiszen nemosak a magyar cserkészet, — a főcserkésztől az apródig, — de vele együtt a magyar nemzet, az egész magyar közönség is vendéget lát. 1933. nyarán az egész Magyarország egy nagy jamboreó tábor lesz, mert a Gödöllőn levő központi táborból több ezer külföldi csar- kósz^ fogja felkeresni a vidéki városokat, az ország legszebb, legjellegzetesebb helyeit s egy csomó magyar tábort a Mátrában, a Ba laton partján, a Tisza, Duna mentén. A jamboreó ideje alatt mindenhol készen kell lenni arra, hogy idegen cserkésztestvére ink szolgálatába állhassunk. * Az 554 sz. Gyula cserkészcsapat kere­tén belül rendezett elemi ismeretterjesztő tan­folyam összefoglalója március hó 3 án volt. Az elnöklóssel Schreiber Ottó polg. isk. igaz­gató bízatott meg. A tanfolyamot Fazekas Mihály polg. isk. tanár, a csapat parancsnoka vezette A cserkészek nagy felkészültséggel jelentek meg a vizsgán, az eredmény nagyon jó volt. * Az 554 sz. Gyula cserkészcsapat részére az Öregcserkész Albizottság az E Ö. Sz. 8. §-a alapján engedélyt adott a „B“ jellegű öregcserkósz munkára és a csapatot 554|ó. sz. alatt igazolta. * Az 554|ö. sz. Gyula cserkészcsapat öreg­csapata március hó 12-én, szombaton este fél 9 órai kezdettel összejövetelt tart a Róm Kát. Kör helyiségeiben. Az összejövetelre a csapat parancsnoksága ezúton is cserkósztestvóri sze rettel meghívja a csapat szervezőbizottságának tagjait, a cserkésztestvéreket és mindazokat, akik az őregcsapatba be óhajtanak lépni. Az összejövetel tárgya: törvénymagyarázat, a gázháboru (II.) és a cserkészet szervezete. Összejövetel után a csapat énekkara próbát tart. A csapattanács a tavaszi munkaprogramot és a nyári táborozásokat fogja megbeszélni. Hirdetmény. á gyulai egyházközségi képviselőtestületi tagok választása a f. hó 20 án (virágvasárnap) délelőtt 9 órától délután 4 óráig lesz minden szavazókerületben az egyháztanács által vá­lasztott szavazóküldöttsóg előtt. I. A belvárosi szavazókerületben szavaz : a Belváros, Újváros, Nagyoláhváros, Mária- falva, Szentpálfalva és a tanyák. II. A nagy­magyarvárosi választókerületben szavaz: a Nagymsgyarváros, Kisváros, Galbácskert és a Krínolínkert III A józsefvárosi választókerü­letben szavaz : a Józsefváros, Kisoláhváros, Kosároldal, Ujgyula és a Kossuth Lajos-tér 1—15. házszám alatt lakó szavazók. Szavazni lehet az egyháztanács által ki­adott és a szavazó helyiségekben rendelke­zésre álló hivatalos listával, valamint a józsef­városi választók által kiadott ellenlisíával. Az esetben, ha a szavazók az urnához gyéren, vagy egyáltalában nem jönnek, a sza­vazatszedő küldöttségnek jogában áll a>ár- órát a szavazási idő lejárta előtt is kitűzni. Gyula, 1932. évi március hó 11. A gyulai r. k. egyháztanács nevében Pleyer Ernő s k. Dr br. Apor Vilmos s, k. hitk. jegyző apát plébános, hitk. elnök 109 1—1 Telefon 82. _ Telefon 8*. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-ntca 6. sz. 1932- évi március hó 12-én és 13-án Szombaton délután í/íT és este Va9 órakor Vasárnap délután »A4, V«7 és este 1/a# érakor Hangos műsor! Hangos műsor! A FOX filmgyár legnagyobb szenzációja a NÉGY PAJTÁS (SINXY SIDE UP!) Romantikus, énekes, zenés és táncos vígjáték 12 felv. Főszereplők: JANET GAYNOR, CHARLES FARRELL, El Brendel, Marjorie White, Frank Richardson és Charon Mynn. Megelőzőleg IIAGYAR HANGOS VILÁGHIRADÓ a legújabb események felvételeivel. Rendes helyárak ! Rendes helyárak ! Bérletjegyek és kedvezményes szelvények érvényben.

Next

/
Thumbnails
Contents