Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-02-10 / 10. szám
2 u e k eh 1932 február 10. A nehéz gazdasági viszonyok ellenére is szép kilátásokkal biztat a március 17— 21 én tartandó országos mezőgazdasági kiál litás. A tenyésztő gazdák a súlyos pénzügyi helyzethez alkalmazkodva, a múlt évhez viszonyítva számottevően alacsonyabbra szabták tenyészállataik árát. A várható vásári forgalom pénzügyi lebonyolításának megköny- nyitése céljából a földmivelésügyi miniszter elő kívánja segiteni a tenyészállatok beszerzését és ebből a célból az OMGE előterjesz tésére kamatmentes, úgynevezett jutalékos tenyészállatbeszerzési hitelt engedélyezett. A hitelt igénybe vevő magántenyésztők a kölcsönösszeget 18 kónapra kapják, amelyet két egyenlő részletben, 1932. november 30-áig és 1933. szeptember 1-ig kell visszafizetnek. Az igénybevett hitel kamatmentes, csupán a Hangverseny a rOm kát. reálgimnáziumban. Vasárnap délután rendezte a rom. kath reálgimnázium ének- és zenekara félévi hangversenyét az intézet tornacsarnokában nagyszámú közönség jelenlétében. A műsorban a zenekar a Norma opera nyitány, János vitéz egyveleg, a klasszikus Madarász operett uvertürjének, valamint Eilenberg: A jókedvű bojtár jellemképének pompás, összevágó eljátszásával gyönyörködtette a hallgatóságot és tanúságot tett arról, hogy az énekkarral együtt elismerésre méltó haladást tett. Az énekkar szebbnél- szebb számokat adott elő precízen, általános hatás kíséretében. Úgy az ének, mint a zenekar bámulatos érzékkel, tudással és szeretettel végzett betanításáért, művészi vezetésért a legteljesebb elismerés illeti meg Károlyi Gábor reálgimnáziumi tanárt, aki elsősorban szolgált rá a szép számú közönség meleg tapsaira. Nagy sikert aratott Mézes Ödön II. o. t. Varga Gyula Ébresztő c. szép versének átérzett, lelkesítő előadásával és zugó tapsok jutalmazták Läufer Gy. III. o. tanuló játékát, aki egy Beethoven szerzeményt játszott elragadó, meglepő technikával s a remek műhöz illő finomsággal. A jókedvet, szívből jövő kacagást Ru- zsinszky: A félreismert zseni c. egyfelvoná- sosa szolgálta, amelyben Szigeti L. VII. o. t. ügyesen állította elénk aószivü pedagógust, Róth. L. III. o. t. (Karcsi) pompás életrevalósággal, élénkséggel a dolog könnyebb végét szerető, fantasztikus tanulót játszotta remekül és Péczely S. III. o. t. (Peti) kedvesen, melegszívűén mondta el meglepően szép, csengő orgánumával a kis diák szerepét. Mindhárman őszinte, megérdemelt tapsot arattak, Zágon István Etetés cimü bájos krokiját Konkoly B. V. o. tannló mondta el folytonos derültség közt. A kitűnő humorista és emberismerő müvének minden részletét remekül kidolgozta és rokonszenves humorával aranyosan érzékeltette a kis Konkoly Béla, akit zajos tapssal jutalmaztak. A remek előadás Vincze „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország“ cimü lelket- szivet magával ragadó zenekari énekkel fejeződött be, dicsőségére a kiváló róm. kath. reálgimnáziumnak s dicséretére Károlyi Gábor tanár vezetése alatt álló ének- és zenekarnak. folyósításért és kezelésért kell évi 1 (egy) százalék jutalékot fizetni. Azok a magáate- nyésztők, akik ezt a hitelt igénybe óhajtják venni, igénylésüket az országos mezőgazda- sági kiállítás rendezőbizottságánál mielőbb jelentsék be. A földmivelésügyi minisztérium a kamatmentes hitel engedélyezésén kívül az OMGE előterjesztésére még azt a további támogatást nyújtja, hogy az általános szin- vonalt meghaladó minőségű és értékű tenyészállatoknak készpénzzel történő vásárlásánál bizonyos árhatárok között a vételár 10 (tiz) százalékát megtéríti, ügy a kamatmentes hitel, mint az állami hozzájárulás megszerzésére vonatkozóan az országos mező- gazdasági kiállítás rendezőbizottsága (Budapest, IX., Köztelek-utca 8. Telefon : 866—01, 866 — 05, 886—85) készséggel szolgál bővebb felvilágosítással. A Szociális Misszió teaestje fényesen sikerült. Künn az utcán fagyasztó téli szél hasított a járókelők arcába, benn az Ipartestület nagytermében meleg hangulat volt.Egymásután érkezett szerdán este a társadalom szine-java a Szociális Misszió Társulat gyulai szervezete által a szegények javára rendezett, tánccal egybekötött teaestre, mely már délután 6 órakor kezdődött és hajnali 4 órakor ért véget. Ez a mindvégig óriási érdeklődés mellett, a legpompásabb, legkedvesebb hangulatban lefolyt este ismét örvendetes bizonyság a a gyulai társadalomnak a Szociális Misszió nagyértékíi munkássága iránt mindenkor érzett meleg szeretetének, őszinte megbecsülésének. De legteljesebb elismerés illeti meg a társadalmat is, úgyszintén annak hivalalos vezetőit, akik szociális szeretettől áthatva ilyen szépen, ilyen fényesen dokumentálják együttérzésüket a szegények megsegítésének, a szegénygyermekek istápolásának fontos nemzeti ügyében. Hogy mekkora volt az érdeklődés s mily nagy a résztvevők száma, legjobban bizonyítja, hogy az ipartestület gyönyörűen, Ízlésesen feldíszített, ragyogó fényben úszó nagytermében nem egyszer megakadt a tánc a táncolok beláthatatlan tömege miatt. Természetes, hogy mint mindig, ezúttal is legkitűnőbb hangulat uralkodott mindvégig a teaesten. A rendezésért, a páratlan figyelmességért és rengeteg munkáért a legőszintébb elismerés illeti meg a misszió kitűnő vezetőségét és fáradhatatlan tagjait s azokat a hölgyeket, akik a kitűnő büffében szorgoskodtak. A táncos estén Rácz Karcsi zenekara muzsikált kitünően. ügy a pénz, mint a természetbeni adományok nyugtázását jövő számunkan hozzuk. A Bethlen Szövetség vasárnap délután megtartott népművelési előadása ismételten zsúfolt nézőtér előtt folyt le. A közönség lelkes hangulatban hangos tetszésnyilvánítás és szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a tanulságos és szórakoztató műsor minden számát. Legelőször Uiicska Margit által szép, erősen fejlett zongora játéktudással és átérzéssel előadott népdalokban gyönyörködött. Azutáu Tömöry Márta Rákóczy kesergőjét szavalta el kedvesen és hatásosan. Knóvelné Tóth Mária ének- és hegedű szá- msi következtek, amelyek annyira magával ragadták a hallgatóságot, hogy csak több ráadással fejezhette be müsorszámát. Az előadást dr. Burián József fogorvos tartotta. A fogak megbetegedéseiről és ezekkel összefüggő egyéb szervi elváltozásokról tartott értékes, tanulságos értekezést. Kiss Lajos a »Magyar haraugszó« hazafias költeményt szavalta lendülettel, érzéssel nagyon szépen. Szépen énekelt azután Nagy Ferenc Kertész karnagy zongorakisóretével. Gyönyörű volt ez a szám is, a közönség annyira tapsolta, hogy csak több ráadás után fejezhették he számukat. Végül az egyfelvonásos bohózat nyújtott igazi élvezetet. A szép összjátékból kiváltak Szabó Sándor és Frailer László szép átgondolt játékukkal. Elsőrendű alakítást nyújtottak, reászolgáltak minden elismerésre. Jók és ügyesek voltak kisebb szerepeikben Nagy Ferencné, Szilváasy Tériké, Szigeti Gábor, dr. Kovács László is. A következő előadás részletes műsorát később fogjuk közreadni. MIBE Ä. 25. éves szolgálati jubilenm. Marosi Illés gyulai állami népiskolai tanitó e hó 4 én töltötte be tanítóságának 25 esztendejét. Negyedszázados jubileuma alkalmából a pénteki tantestületi értekezleten, napirend előtti felszólalásban Schád János üdvözölte a jubilánst úgy a maga, mint kartársai nevében, majd Mazurek Ferenc igazgató szólt hozzá meleg, baráti szavakkal. Szombat reggel osztályának növendékei köszöntötték igaz szeretettel kedves tanítójukat. A gyulai oktatók szombat esti összejövetelén Dundler Ferenc elnök és Schreiber Ottó aleluök köszöntötték a a jubilánst és kedves feleségét a gyulai oktatók nevében. Hétfőn délben házánál látta vendégül a jubiláns tantestülete tagjait, mikor is dr. Rácz Béla ref. hitoktató lelkész, Rózsa Gyula áll. ta- niíó, Szabó Demeter g. kel, és Tátrai Károly evang. lelkészek köszöntötték fel szép beszédekben a jubilánst, ki a szép ünnepségeken meghatva köszönte meg a szemé ye iránt megnyilatkozó megbecsülést és szeretetet. Házasság, a kezeink közzé jutott meghívó alapján közöljük, hogy Rapport Mihály és Haász Anna folyó évi január hó 30 án d. u. 3 órakor a józsefvárosi templomban egymásnak örök hűséget esküdtek. Ez a rövidke kis hir azért is kikivánkozik a hétköznapi élet szürkeségéből, mert Rapport Mihály nem más, mint l& vármegyei számvevőség sőt sőt az egész vármegye- háza közkedveltségnek örvendő „Miska“ ja. aki az ő kicsiny kis munkakörét — lévén ő kisegítő szolga — igen nagy szolgálatkószséggel, kedvvel és sok-sok humorral tölti be. A becsületes emberek sorába imigyen beevezett Miskának tehát őszintén sok szerencsét, — szép családot s mihamarabb — becsületesen megszolgált altiszti rangot és fizetést kívánunk. Mécs László szavalóestje Békéscsabán, a békéscsabai Boldog Margit kör f. hó 20 án este 9 órakor rendezi a kiváló felvidéki pap-költő : Mécs László szavalóestjét Pongrácz István százados közreműködésével a Kulturházban.