Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-01-30 / 8. szám
1932. január 30. Békés 3 Különös kihágások, Budapest rendőrbirái 1930 ban 64.587 esetben hoztak ítéletet külön' böző kihágási ügyekben. Ezek közül egy fiatal embert háromszor egymásután közcsendhábori- tásért ité tek el. A közcsendháboriíást azzal követte el, hogy éjféltájban megjelent szerelmese ablaka alatt és énekelt. Hárman azzal követtek el kihágást, hogy a legnagyobb forgalom idején az ut közepén olvastak. Ezek azzal védekeztek, hpgy olyan érdekes volt Tolnai Világlapja, hogy nem törődve a reájuk leselkedő veszélyekkel, az ut közepén kezdték olvasni kedvenc lapjukat Kiepurát meg akarta zsarolni a newyorki alvilág. Kiepura amerikai kalandjairól érdekes cikkben számol be a Délibáb uj száma, amely a sok érdekes cikken, rézkarcszerü illusztráción, folytatásos regényen és egyfelvonásos szin darabon kívül, érdekes novellapályázatot hirdet, A pályázat keretében dijakat oszt ki a népszerű színházi képeslap. Egy szám ára mindössze 26 fillér. Elrontott gyomor, bé!zavarok, émelygés kellemetlen szájíz, homlokfájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc lÓZSef“ keserüviz gyorsan, biztosan és kellemesen hat, Ha Budapestre utazik, első útja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII. Dohány utca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak es HO pengőért nemcsak megfürödhet, hanem jól meg is reggelizhet. A kereskedelmi iskolát pótló uj modem gyors- és gépirási tanfolyam nyílik 1932 február •3 án a gyorsíró és gépíró szakiskolában. Olcsó díjazás, államvizsgák, eredményes előkészítés. Jelentkezni lehet Patócsy-u 4 sz a. egész nap 2—1 A lélek kialszik a címe Záahy Lajos uj regényének, amely hatalmas méreteivel, mély témájával, izzó magyarságával teljes egészében reprezentálja Z'laiiy Lajos' tehetségét. Az uj re gény hősének élete ’egy tiszántúli kisvárosból ivei át Amerikába és sem otthon, sem az uj hazába nem tud megszabadulni a magyar sors tragikumától. Az uj Z lahy regényt az Uj Idők közli folytatásokban Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának mai számában Pékár Gyula történeti vonatkozású novelláját, Henri Duvernois finom elbeszélését, Krónikás ragyogóan elmés Kis Tárcáját, Ruzitska Mária érdekes cikkét Mária orosz nagyhercegnő emlékiratairól, a költői levél mindenkihez című sorozatot. Carducci és Forbáth Sándor szép verseit olvashatjuk Az Amit mindenkinek tudnia kell rovatban tartalmas cikket irt Nyilas Jenő az egykori kálvinista Ró- . máról, a modern Debrecenről Az Uj Idők változatos tartalmát még a Gyermekszájból cimü sikerült mondások, a népszerű rovatok Szer kesztői üzenetek, Keresztrejtvény. Szépségápolás, Kézimunka, Kertészet, számos időszerű fénykép,- művészi kép és elmés fej léc ;k, divatképek gazdagítják DJtalan mutatványszámot bárkinek küld a kiadóhivatal, Budapest, VI Anrássy ut 16. Előfizetési dij negyegévre 6 pengő 40 fillér, Finom jő zamat a sonka lelke. Jó és zamatos sonkákat csak a 3 sonka védjegyű Magyar Sonkapáccal készíthetünk, melynek ára nagy dobozó 2 pengő, kis próba adagé 70 fillér. Kapható mindenütt! Ha valahol nem tudná beszerezni, forduljon a Főraktárhoz, Baross Illatszertár Győr, Baross-ut 7 Telefon 867. Kapható Gyulán : Hász -Imréné, iíj. Mihalik János, Kertész Lajos, Jámbor István füszerkereske désekben. 478 3^-3 Se karácsony, - se Mikulás...! Ma reg gel a szerkesztőségbe menet több postással találkoztam, csak úgy görnyedtek a sok apró csomag alatt. Nincs se karácsony, se Mikulás, nem értettem a nagy forgalmat. A riporter kíváncsisága felébredt bennem s mikor a postás egy ismerős házba ment, utána mentem. Látom, hogy csomagot ad át a ház asszonyának, a gyerekek mind a négyen siu indián üvöltéssel üdvözlik : „Megjött a Szent István csomag!“ Felbontották a csomagot, a gyerekek mind kaptak belőle, még a nagymamának is jutott. Mindnyájan dicsérték. Kijelentették, hogy soha nem ettek még ilyen jó csokoládét Volt még benne kakaó és sok mindenféle jó, mind a budapesti Szent István cég gyártmánya. Mikor a zaj és öröm valamelyest elcsendesedett, szóhoz jutottam én is s kérdeztem, miféle csomag érkezett. Elbeszélték, hogy a budapesti Szent István Ci kóriagyár, amelytől már évek óta vásárolnak, megbízottjával levelezőlapot küldött, aki elmondotta, hogy a Szent István cikória ládika fedőlapján lévő képet vágják ki s ragasszák az ő általa adott levelezőlapra s ha a levelezőlap a kivágott képekkel megtelik, küldjék fel a gyárnak s szép csomagot fognak kapni Úgy is tettek s ime aüg pár nap, a csomag megérkezett, Hát ezért van a postásoknak olyan sok munkájuk s ezért örülnek a gyerekek, hogy ajándékot kapnak, pedig nincs se karácsony, se Mikulás. A GYULAI BORIPARI SZAKOSZTÁLY 1932 február hó 7-én este 8 órai kezdettel az Ipartesfület összes helyiségeiben táncestélyt rendez. Belépőjegy 80 fillér. — A zenét Bakró Jóska zenekara szolgáltatja Bárhei megjelent vagy hirdetett könyvet DOBAT JÁNOS könyvkereskedésében szeresse lse! llirdeíniéiiy. Értesítem a hivoket, hogy a gyulai kai* egyházközség választóinak névjegyzéke, — mely az 1932—34. évekre szól, — közszemlére kitételeit s az február hó 1 tői 15 ig a hivatalos órák alatt a plébánia hivatalban megtekinthető. A névjegyzék ellen a kitűzött időben az egyházközség "bármelyik tagja élőszóval vagy Írásban felszólalhat a plébános előtt, Gyula, 1932. évi január hó 30. Dr. kr. Apor Vimos sk. 37 1—2 apát-plébános bármilyen élni hansszáréiit, ha nálam egy modern 2007 számu PHILIPS hangszórót vásárol. Részletre Is kaphat4 BEKKER ANTAL cégnél. 20 4-4 Telefon 82. _ Telefon 82 .KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-ntca 6. sz. 1932. évi január hó 30«án és 31-én Szombaton Vasárnap délután és este délután 3, 5, 7 és Vs9 órakor este 9 órakor A legnagyobb hangos fihnszenzáeió! A „TiRnc“ i8 évvel ezelőtt megtörtént borzalmas hajóiiatasztrófáját mutatja be az ATLANTIC 1500 ember lelte halálát a huMmsirban. A beszóló fimesoda! 11 felvonás Főszereplők: FRITZ KORTNER, jWILDY FORST. Megelőzőleg MagyarViíághiradó legújabb események hangos felvételeivel I Rendes heiyárak ! Rendes helyárak ! I Bérletjegyek és kedvezményes szelvények csak a szombati előadásokra érvényesek. üároms*obá® utcai lakás, üvegezett verandával, mellékhelyiségekkel május 1 re SsÍ3.dá.- Damjanich u. 20. 18 v5-2 Három utcai szoba, fürdőszoba, mellékhelyiségekkel május elsejére kiadó. Má* gocsi-uíca 20 22 v3—1 ms ijjiíji lilán lársií TOJÁS-BRIKEJT szag és korom képződés nélkül w minden kályhában és takaróktüzhelyben használható.-------— Házhoz szállítás. Raktár : BRAUN C/I\( /ÁU Vasúi melletti telepén. Telefon 27 és 151. 25 S-8 Tábiaálwasj egy waggon raktárra érkezett, már most előnyösen lekötheti üveges munkáit. Konyhakertószeknek a legjobb minőségű gép üveget szállítom a legolcsóbb áron, bevágva is Autókhoz minden vastagságú üveget raktáron tartok. Állandó raktár minden minőségű tfsblau regben és íökörlapokban. HoriésE iivei raktár mi szállás üveg, szaüatóretii m§, ülraiat mi special üveg aula, homályos mi mintázott íivei ornament lives lelt, ornament üveg színes, zsinórozoll teilen, Meies mi iorlap sima too cm-ij. ovál tühör csiszolt 90 cm-ij, firniszos ahlalitt. iiveivase gyémántoh a legolcsóbban szerezhetők be i WERNER épület üvegezési és képkeretezési 60 éve tonna vállalatnál so eye fennáll GYULA, &OSSUTH.TÉR.