Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-07-16 / 55. szám

1932. julius 16. B ók é s 3 If ÍREM. Vasárnapi misék. A?, anyatemplomban reg­gel S, délelőtt 10 és fél 12 órakor, a németvárosi templomban pedig 9 órakor lesz szentmise. Református istentiszteletek. Vasárnap d. e. 9 órakor Harsányi Pál esperes, délután 6 órakor pedig Szabó Pál s. lelkész tartja az igehirdetést. A színház leszállította helyárait. Sebestyén Miháiv színigazgató annak ellenére, hogy a szín­ház nívóját még fokozta, a színház helyárait lényegesen leszállította. Páholy 9 30 P Földszint I—VI sor 2 40 P, VI1-X1V sor 1 90 P, XV— XIX sor P30 P. Jegyek csütörtök reggeltől már válthatók a színházi pénztárnál Egyesületi hir. a Gyulai Egyesült Katolikus és Polgári Kör, amely nemrégiben alakult a Katolikus és Polgári Kör egyesüléséből, alapsza­bályait előirás szerint felterjesztette a belügy­miniszterhez. A belügyminiszter a Kör alapsza bályait láttamozta, s tegnap már le is küldte az alispáni hivatalnak Az aratást elvégezte a rozsda, mondotta egyik békéscsabai bizottsági tag a vármegye csü­törtöki közgyűlésén és ez a meghatározás, kisebb- nagyobb, sajnos: inkább nagyobb mint kisebb mérvben, Békésvármegye minden községére vo­natkozik, de egyikre sem olyan mérvben, mint a gyulai határra, mely Márl’y Jenőnek, a megyei gazdasági felügyelőnek, a közigazgatási bizottság hétfői ülésének hivatalos jelentése szerint a leg­nagyobb károkat szenvedi és igy — fájdalom — fen kell tartanunk muitheti megállapításunkat a búzatermés katasztrófájáról. Egészen a történelmi szomorú hírnévre vergődött 1863 ik évig kel1 visszamennünk, akkor az aszály, most pedig a ködokozta rozsda miatt pusztult el a búza; het­ven esztendő óta ilyen silány egyszer sem volt. Sajnos, a mezei munkások között nagyon sokan nem kaptak az idén aratási munkát, olyanok sem, akik akartak szerződni; a részre szerződött munkások túlnyomó része is megállapodás sze rint, nem részre, hanem holdanként megállapított fix dijért teljesiti a munkát. Nagy konsternáció s tanácstalanság van a cséplőgépesek között is, akik az ideihez hasonló helyzettel nem álltak még szemben A gyulai cséplősök a gazdákkal megállapodtak, hogy a búzát tizenhat (16) per centén cséplik, a szokásos 7—8 percent helyett, de olyan búzatáblákban, amelyek a vetőmagot alig termik meg, ilyen árért sem vállalják Sok gazda kereszt helyett asztagba rakta a búzát és el sem csépelteik Általánosságban megállapítható, hogy a legjobb földeken van a legrosszabb búza, mennyiségileg éppen úgy mint minőségileg; a szikes gyenge földek ha nem is kielégítő — atiól nagyon messze állnak — hanem hasonlithatat lanul jobb termést adnak. Az árpa termés sem mondható prímának, de a búzával szemben tel jesen kielégítő, az őszi árpa, melyből kár, hogy alig van 100 holdnál több a határban, pláne ki­tünően sikerült, a zab szintén kielégítő, de abból is igen kevés volt vetve. Minden remény most már a tengerihez fűződik. A nagy forróság miatt a körül is nagy aggodalmak merültek fel, de péntek virradóra szerencsére nagy égiháborn kí­séretében ha nem is tulbőséges, de jókora esőnk volt, amely, értesülésünk szerint, kiterjedt az egész határra, de remény van további esőre is, ami nagyon kívánatos lenne, mert megmentené a kukoricát es ez tudná valamennyire ellen­súlyozni a silány búzatermést, annyival inkább, mert csaknem annyi tengeri van vetve, mint búza a határban. A hajnali eső jó hatása remél­hető a veteményekre és a tarlólegelőkre is. A „SZENT ]ßZSEF“ FIUHEOELÖ INTÉZET elemi és polgári iskolájába felvesz 6—14 éves fiukat. Tartásdij havi 70 pengő Prospektust küld az igazgatóság: Budapest, I, Istenhegyi-ut 32. 3«o l—1 Ügyvédi hir Dr. Békés György ügyvédi irodáját Br. Wenckheim Béla-utca 19. szám alatt megnyitotta. 305 vl—3 Féltékenységi dráma. Raffay György tót komlósi napszámos tegnapelőtt féltékenységből késsel támadt a feleségére, akit szorongatott helyzetéből a sikoltozásra elősieíő szomszédok mentettek ki. Raffayt beszállították a gyulai ügyészség fogházába. A megtámadott asszony a szerencsés véletlen folytán sértetlen maradt. Nyári vásár Gyulán. Most van városunkban a szokásos aratás utáni vásár. Az állat-vásár külső képe igen mozgalmas és élénk, azonban az adás vétel nem áll arányban a mutatott kép pel. A nagy kínálat alig tud valamit is eladni a gyenge keresletnek, a pénztelenség miatt. Pén­teken volt a marha vásár, ma van a ló-vasár­nap pedig a kirakodó vásár. Rendkívüli közgyűlést kérnek az iparosok. A gyulai Ipartestület elöljáróságához számos alá­írással kérvény érkezett, amelyben az iparosok rendkívüli közgyűlés összehívását kérik, hogy azon súlyos helyzetük problémáit és a teendő intézkedéseket megtárgyalják. Versenytárgyalási hirdetmény hídépítésre. Az államépitészeti hivatal Bekésvármegye alispánja nak megbízásából versenytárgyalást hirdet a vésztői vasúti állomástól 0'5 km. távol fekvő 10 0 m nyilásu vésztői Tói vasbeton h'd és híd­feljárók átépítési munkáira. A versenyezni óhaj­tók felhivatnak, hogy „Ajánlat a vésztői Tói hid átépítésére“ felírással ellátott, pecséttel lezárt, borítékba helyezett ajánlataikat 1932 évi julius hó 30 napjának délelőtt 10 óráig alulirt hivatal­hoz közvetlenül, vagy posta utján nyújtsák be. A munkálatokra vonatkozó művelet, feltételek és terveK a hivatalos órák alatt a gyulai kir. állam­épitészeti hivatalban megtekinthetők. Ajánlattevők ajánlataik beadásával egyidejűleg igazolni tartoz­nak, hogy az O T 1. nél és M. A. B. I.-nél il­leték hátrálékuk van-e A Kereskedelmi Csarnok tagjainak ez évben is rendelkezésére bocsátja 30%-os kedvezményes színházi bérletét. Ezen bérlet a részösszeg be fizetése ellenében Veres Lajos divatáru üzletében átvehető. A gyulai festőiskola megkezdte működését. A gyulai müvésztelep festő- és rajziskolájában a múlt héten kezdődött meg a tanítás A tanfolyam nak 12 növendéke van. Az előadók jelenleg Hor váth Béla, aradi Edvi Illés, Barkász Lajos és vitéz Téchy László. Az iskola többi tanára még nincs Gyulán ; Mihalovics Miklós, Thomas Antal, Reményi József azonban még e hónapban szin­tén megérkeznek A müvésztelep tagjai mind­annyian országos hirü festők, akiknek neve kül­földön is előnyösen ismert, bt tartózkodásuk és működésűk Gyula városának nagy kulturális nyeresége Idén Kinyidig m l pengéért olvasható a „PÁL F F Y“ kölcsönkönytér ból. Aki olcsón akar nyaralni, szórakozni, pihenni, üdülni, sportolni és kirándulni az VESZPRÉMBE jön. A város a vadregéuyes és erdős Bakony és a lágy hullámú Balaton között fek­szik, amely utóbbi naponta 8 vonat­párral, aiitóbnszokkal és autókkal hnsz perc alatt elérhető. A nyaralás személyenkint és naponkint 350 P-be kerül. Levélbeli részletes választ ad Vesz­prém város idegenforgalmi Hivatala. 2-2 Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanság­nál, szorulásnál, fölfuvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hány­ingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szí­vesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc JÓZSef kererüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán, Harsányi Zsolt, Szép Ernő Írásait olvashatjuk a mai Uj Idők ben, amely különösen gazdag szépirodalmi tartalommal jeleni meg. Herczeg Ferenc kis re­gényének és Harsányi Zsolt regényének folyta­tását közli, amelyek máris nagy feltűnést kel­tettek. Csathó Kálmán hosszabb elbeszélést irt, Szép Ernő pedig ötletes elmefuttatást a pesti népdalról. Szslay László művészi írását, Babay József finom elbeszélését, Hámos György meg- rázóan mély versét, Bódás János szép költemé­nyét és Andersen György párisi levelét olvas­hatjuk az Uj Idők mai számában, amelyből a művészi és időszerű képek Pólya Tibor és Mühl- beck Károly ötletes rajzai sem maradtak ki. Vál­tozatos es tartalmas rovatok, a szerkesztő üze­netei, kézimunka, szépségápolás, gasztronómia szolgálnak az olvasónak szakszerű tanáccsal. Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának kiadó hivatala (Budapest, VI, Andrássy-ut 16) bárki­nek küld díjtalanul matatványszámot. Az Uj Idők előfizeiési dija egy negyedévre 6 pengő 40 fillér. Egyes szám ára 80 fillér. Irredenta. Mórocz József folyó hó második felében irredenta célú földkörüli propagandautra indul 500 kcm es PUCH-gyártmágyu „Justice for Hungary“ felirattal ellátott oldalkocsis motor­kerékpárján Felhívás. A békésvármegyei központi for­galmi adóhivatal felhívja a területén levő azon cséplögéptuíajdonosokat, akik bércsépléssel is foglalkoznak, hogy a cséplés megkezdését leve lezölapon tartoznak Békésvármegye Központi for ■ galmi adóhivatalának: Gyula, bejelentem, annak megjelölésével, hogy a cséplési munkálatokat melyik tanyán vagy szérűn kezdték meg. A gép kezelője és a banda gazda külön külön tartoznak a gép keresetéről pontos feljegyzést vezetni, me­lyet a cséplés befejeztevel a géptulajdonos az ellenőrzéssel megbízott közegeknek tartozik be­mutatni. Ezen mázsakönyvben a csépeltem neve pontos lakhelye, az elcsépelt gabona neme és mennyisége, a cséplési dij (százalék) és a gép keresetű pontosan és olvashatóan feltüntetendő. Figyelmezteti a központi forgalmi adóhivatal a geptuUjdonosokat, hogy a cséplés alkalmával a helyszínen többizben ellenőrzést foganatosít annak megállapítására, hogy a mázsakönyv ve­zetése rendben történik-e és amennyiben olyan szabálytalanság észleltetik, mely az államkincstár megkárosítására irányúi, úgy az 1921. évi XXXIX. t. c. 65 §. alapján a gép tulajdonosát szigorú bírsággal sújtja. megjelent a miliők Könyve uj olcsó áru so- rozatánaK harmadik regenye: E. G. Seeliger, Mégis a feleséged leszek ! Egy vérbeli amerikai lányról szói ez a regény, aki minden izében modern és semmiféle akadálytól nem riad vissza, hogy elérje a boldogságát. A Neckár partján a regényes Heidelbergben édes busán induló sze­relmi történet Amerikában boldog és vidán csat tanóval ér véget. Ára 20 fillér. Kapható min­denütt. A serdülő ifjúságnak reggel felkeléskor egy- egy kis pohárnyi természetes Ferenc JÓZSef ke- serüvizet ke l adni, < mert gyomor-, bel és vér tisztító hatásának fiuknál és leányoknál igen fontos eredményeket köszönhetünk. MÁIf j AÍIÁC A gyulai Katolikus Kör Vá- UnLLUnUnd. rosbáz-utca 22. házszám alatt íevő és eladásra meghirdetett szókházára aján­lat még folyó évi julius hó 23 ig tehető. Ezen határidő után ajánlatokat már nem fogad el a kör. 304 2—1

Next

/
Thumbnails
Contents