Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-06-29 / 50. szám

1932. junius 29. Békés 3 Számos női bajnál a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata végtelen nagy meg­könnyebbülést szerez, A nőorvosi klinikák bi­zonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet különösen a szülé­szeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák, A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható Halálozás. Szinyeváraljáról vesszük a hirt, hegy Becsi) Sándor gyulai állami végrehajtó édesanyja, ösv. Becsy Józsefné 82 éves korában végelgyengülésben meghalt. Az elhunytat kiter­jedt rokonság gyászolja. Gyógyszertári szolgálat, a vasárnapi és ün­nepnapi, valamint az éjszakai gyógyszerkiadás Winkler Lajos gyógyszertára végzi. Kerti Ünnepély. A Szociális Misszió TársU' lat gyulai szervezete julius 2 án a Békésmegyei Kaszinóban rendezi meg idei garden partyját. Külön eseménye lesz a kerti ünnepélynek a Somogyi Gyuláné áltál betanított táncszámok bemutatása és a gyulai egyetemi hallgatók jazz- zenekarárak első szereplése. A zenekar reperto­árja a legújabb és legmodernebb számokból áll, úgy, hogy az instrumentumokkal kiválóan fel­szerelt együttes a legnagyobb sikerre számíthat. A kerti ünnepély iránt városszerte igen nagy érdeklődés mutatkozik és minden kilátás meg van arra, hogy az idei ünnepély még a tavalyi­nál is nagyobb sikerű lesz, Annyival is inkább, mert a rendezőség különös súlyt helyez arra, hogy a mostani gazdasági helyzetnek megfelelő­en az italok és ételek olcsók legyenek. Az elő­adás pont fél 9-kor kezdődik. Névnapi megváltás Uibázy László nyug. máv, főfelügyelő névnapi megváltás cimén 10 pengőt adományozott a Szociális Missziótársulat utján az anyatemplom főoltárképének restaurá­lására. Dj lap Békéscsabán. Junius 26 án egy uj lap indult meg Békéscsabán Forray Lajos dr. és Oroszlány Gábor szerkesztésében. A legelső szám cikkei, általában az egész lap öS6zeállitása s politikai iránya mind arra engednek következtetni hogy a hetenként kétszer megjelenő újság rövi desen népszerűségre tesz szert. A lap cime: Magyar Alföld. A bemutatkozó számban az ellenzéki politika helyi és megyei képviselőinek tollából igen érdekes Írások jelentek meg Balogh Mátyást Békésen jnl. 3-án iktatják be lelkészt állásába. Amint már hirül adtuk, a békési ref. egyház másod’k parochiéjára Balogh Mátyást választották meg. A beiktatás, amelyet Harsányi Pál esperes fog végezni, igen benső­séges ünnepnek ígérkezik s előkészületei már nagyban folynak. Balogh Mátyás, aki különben gyulai származású, eddig a Biharmegyei Anton lelkipásztorkodott. Az uj lelkészt hívei szombat délutáni megérkezésekor ünnepélyesen fogadják a Hősök szobránál. Matnrabál, A reálgimnázium idén éreítsé gizett diákjai a gyulai Úri Kaszinó összes ter­meiben szombaton este tartották meg a hagyó Hiányos maturabálat. A kitűnő hangulatú mulat­ság este 9 órakor kezdődött s hajnali négykor az ősi Gaudeamus hangjai mellett ért véget. A bálon a vármegye és a város notabiliíásai is megjelentek, Meghívó. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének Gyulai Csoportja, felavatott és felszentelt zász­laját a zászlóanya. özv. gróf Woracziczky Já nosné folyó hó 29-én, Péter Pál napján délelőtt 11 órakor a népkerti pavilion előtt fogja az uj zászlószalaggal feldíszíteni. Erre az ünnepélyes alkalomra a Hadirokkantak, Hadiárvák és Hadi özvegyeket, továbbá Gyula városnak hadirok­kantak iránt érdeklő közönségét ezu!tel is meg hívj a a csoport vezetősége. A Szociális Missité kerti ünnepélye julius hó 3-án aBékesmegyei Kaszinóban Vándorkiállítás Városház-utca 1. szám alatt, a Scheibert-cég melletti üzlethelyiségben első- rsngu művészek munkáiból gazdag anyagú tár­lat nyilt meg Szebbnél-szebb képek, olajok és akvarellek sorakoznak a falon, szinte zavarba ejtve a szemlélőt gazdagságukkal. A képek a nevek varázsa nélkül, tiszta értékeiknél fogva is igen figyelemre méltók, amit különben az is mutat, hogy a tárlatnak napról napra mindegyre több látogatója van A kiállítók névsorában a modern magyar piktura legkiválóbb képviselői­nek nevét találhatjuk meg és így minden kilátás megvan arra, hogy Gyula város müértő társa­dalma nem hagyja kiaknázatlanul a képvásárlás e kínálkozó alkalmát. A kiállítók névsorának egy része: Vastagh Gy., Edvi-Illés, Olgyai, Éier Gyula, Romek Árpád, Palya C, Major J , Papp Emil, Komáromi Katz, Neogrady, Rubovics, Ga­ray A. stb. A kiállításra jó lelkiismerettel hív­hatjuk fel olvasóink figyelmét. A „Nyári Festőiskola“ ezévben is meg­nyílik Horváth Béla Barkász Lajos, Edvi Illés Jenő, Minalovits Miklós és Reményi József közre­működésével Jelentkezni lehet a Müvészegyesü- let titkáránál: Kossuth Lajos utca 32 sz alatt. Vakációzó diákok figyelmébe. A Gyu'ai Gyorsírói és Gépirószakiskola a nyári szünidő alatt kéthónapos gyorsirási tanfolyamot nyit A tanfolyam időtartama 50 nap. Ezen idő alatt napi másfélórán át, összesen tehát 75 tanóra keretében részesülnek a jelentkező növendékek a legpontosabb és lelkiismeretesebb kiképzés­ben. A tanfolyam dija a két hóra, tankönyv füzet, irónrtal együtt mindössze 80 pengő. A gyorsirási tanfolyammal párbuzamosan ugyan­csak 75 tanóra keretében gépirási tanfolyamot is szervez, melyen a növendékek 10 ujjas rend­szerű modern gépírásban is alapos jártas ságra tehetnek szert. A tandíj az egész tan­folyamra 25 P Páratlan kedvezményt nyújt a szakiskola azok részére, akik mindkét tan­tárgy tanulására beiratkoznak, amennyiben a két tantárgynak a tanulási dija az egész időre összesen 45 P. A meleg időjárásra való tekintettel s figyelembe véve az esetleges el­foglaltságát is a növendékeknek, az óra idő­pontját közös megbeszélés szerint a reggeli vagy esti időpontban állapítják meg, úgyhogy a növendékeknek a tanórákon kiviil az egész nap szabadon rendelkezésükre áll. Az első tanóra 1932 julius hó 4 én lesz megtartva. A tanfolyam 1932 augusztus hó 30-án fejező­dik be Szülők, diákok ne szalasszák el ezt a páratlanul kedvező alkalmat, annál is inkább, mert a gyors és gépírás tudása ma már tel­jesen nélkülözhetetlen. Jelentkezni lehet a gyors- és gópirásszakiskolában Kossutb-tér 25. szám alatt. 258 4—5 GRAND HOTEL Budapest, VII. Rákóc/J-ut 00. Legfstiodernebb berende* Kééftt etsbrang'u családi szálloda 152 szoba hideg’- meleüT folyóvízzel, köz­ponti fűtéssel, telefonnal, elsőrendű olcsó étté* resume!." MPI PM§IO P lO­A lap igazolt előfizetői 20% kedvez­ményben részesülnek. 450 62 Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Filmszínház Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1932. évi junius hó 30>án és julius l-én, CSÜTÖRTÖKÖN és PÉNTEKEN délntán V*7 és este Va9 órakor Hangos miiser! Hangos műsor ! ....I'll H I HillHH II mill ■ IIM BBBBHBiHHi A hangos filmek között is egyike a legszebbeknek VÉGE A DALIAK...! Énekes, táncos, zenésfilm 11 felvonásban. Főszereplők: LIANE HAID és WILLY FORST.-------Megelőzőleg: Wa rner Bros Vitaphone Pictures A VOLGÁI HAJÓSOK koncertfilm 1 felvonásban, MIKI. MINT ROMEO hangos rajzfilm 1 felvonás­ban és FOK JOURNAL CA világ hangja) a legújabb események hangos felvételeivel Rendes helyárak ! Rendes helyárak ! Bérletjegyek és kedvezményes szelvények érvényben. Fej- váll- és ágyékrheumánál, idegfájások­nál, szaggatásnál és zsábánái a természetes „Ferencz József“ keserüviz rendkívül hasznos háziszer, mely kora reggel egy pohárral bevéve, az emésztőcsatornát jól kitisztítja. Caserfeészélet. Rovatvezető: SGHÁD JÁNOS. Bákésvár inegye cserkészei julius hó 2-án tábort vernek a gyulai városerdőben. Tizen­egy csapat, 4 gimnáziumi, 5 iparostanoncis- kolai és 3 polgáriskolai csapat vesz részt a megyei táborozásban. Ezen táborban a me­gyei váador-dijért versenyeznek a csapatok ugyancsak e táborban válogatják ki az 1933. évi világjamboreen résztvevő csapatokat. A csapatok 2-án érkeznek és tábort ver, nek. E nap estéjén családias tábortűz, ennek mösorszámaiból válogatják össze a vasárnap esti és szerda esti nyilvános tábortüzek mű­sorát. Szombaton érkeznek a pontozó bírák is, kik az 5 napos táborozás minden cserkész- munkáját ellenőrzik. Vasárnap délelőtt 9 órakor ünnepi isten­tiszteletek (mise) a hullámtérben. A misét a r. k. cserkészek ré-zére Dávid Béla káplán celebrálj t, az istenitiszteletet a ref. cserké­szek részére Baka Béla hitoktató, az evan­gélikusok részére Korin Kálmán vallástanár tartja. Utána diszelvonulás a táborparaucs- nokság és pontozó bírák előtt, majd követ­kezik a tábor ünnepélyes meguyitása. Este fel 8 órakor nagy tábortűz a hullámtérben, a közönség a tábortüzliöz a fél hetes vonattal indulhat, vissza tiz óra után indul a vonat, ugyanez a voaatiárás alkalmai a szerda esti nagy tábortüzhöz is. Hétfőn, kedden rendes tábori élet és a versenyszámok lebonyolítása. Ezen időre esik a Főeserkész, az 1933 as gölöllői Jamboree parancsnokának látogatása is. Szerdán hike, terepbejárás térképezéssel, megfigyeléssel és akadályversennyel. A tábor­ban rendes cserkészélet. Este bucsutábortüz a mgyközönség részére is. Csütörtökön délelőtt a dijak kiosztása, táborzárás, táborbontás. Kiadó lakás. négy szoba, fürdőszobával és egy 3 szobás udvari lakás, Vida utca 9. sz. a. 272 kiadó. Értekezni: Goldberger cégnél. 7-,

Next

/
Thumbnails
Contents