Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-01-16 / 4. szám
2 »ékét 1931. január 16. A protestáns nőegyletek táncos teaestje. Már egy hete elmúlt, mikor szemem, lelkem gyönyörűséggel szemlélte a Göndöes- kert pavilonjában összegyűlt diszes közönséget, láthatta városunk társadalmának egybekapcsolódását a jótékonyság szolgálatában. Diszes teremben, fehér asztalok mellett otthonosan ülnek és beszélgetnek meghitt társaságok, a buffet teremben magyaros szívességgel kinálgatják a nóegyletek fáradhatatlan tagjai a jobbnál-jobb falatokat, városunk virágos kertjének legszebb virágai, üde, bájos lánykák szolgálják fel a párolgó teát. Rácz Karcsi hegedűjéből pedig szili a mu zsika, fiatalok, idősek egyforma fiatalos hévvel ropják a csárdást, lejtik a keringőt, lépegetik hajlongva a tangót, rázzák magukat a rumba rumbázó muzsikájára reggel 4-ig. A rendezőség legnagyobb dicséretet megérdemlő fáradozása, a közönség áldozatkészsége városunk két nőegyletét, a Lorántffy Zsu- zsánna Nőegyletet és Evangélikus Nőegyletet megsegítette áldásos munkájukat, a szegények megsegítését, az estély igazán szép tiszta jövedelméből még nagyobb mértékben tudják teljesíteni. Elismerést érdemel Kom- játhszeghy vendéglős is, a figyelmes, kifogástalan kiszolgálásért. (Sió) HÍREM. A. beérkezés hozzáértők szerint nem magi)áros szó, ám mégis el kell fogadnunk annak a célbafutó fogalomnak a kifejezésére, amelyik az első önálló lépést, a gyámolitás nélkül megkeresett első pengőket, az első házasságot jelenti. Beérkezni, ez annyi, mint helyet kérni és helyet jelenteni az életben. A be érkezés ténye annyira mindennapos és természetes jelenség, hogy már beszélni sem lehet róla, annál közérdekiibb azonban a beérkezés módja. A hogyan kéidésére a fonákul beérkezettek iáét lensége nyomja rá az örök időszerűség bélyegét. Ezek az emberek is elindultak a maguk rövid és keskeny utján, innen azonban a vakszerencse, a sors vagy valami humoros forgószél egész más vidékekre sodorta őket, ahová igazán nem valók, így történik meg, hogy akiből szellemi képessé geit tekintve egész használható utcakövező lett volna, — felsőbbrendű intellektuális feladatoknak kényszerül nekigyiirközni, ho.y sok hercegiden Hamupipőke a mosogatódézsa helyett foiöjben ébred fel, hogy néhány embernek portörlő helyett társadalmi pozíciót nyomott kezébe az élet. És ezek a jámbor lelkek sürgősen elhisznek minden hizel gést, a szerencsét elkeresztelik törvényszerűségnek, a véletlent elrendeltetésnek nevezik és utána amnéziával igyekeznek fényes jelenüknek azt a sebét gyógyítani, amit a sötét múlt ütött rajta. Sürgősen elfelejteni a miilt minden jellegzetessé gét: a szülőföldet: a padlásszobát vagy pince lakást: az első élettapasztalatok színhelyét: az utca porát: elfelejteni a régi perkálruhát, a zsargont, az igénytelenséget, a zsiroskenyeref. Életkérdés a parvenünek, hogy elfelejtse a decimétereket, amikkel az emberek nagyobbak voltak nála: a távolságot, mely az ég és föld, az értelem és az agya közt most és mindörökké végte lenkedik. Teszi pedig mindezt a nagyszabású társadalmi pozíció kedvéért, amibe elméletileg és sajnos gyakorlatilag is olyan megható szépség gél csöppentette bele magát. Azután elfelejtenek ezek az emberek rokonokat és megtanulnak orrhangon beszélni, félig leeresztik szempilláikat, égnek vágják állukat, Nietzschél olvasnak és azt hiszik, hogy ők, egyénileg úgy szublimálják az életet, mint a Kreutzer szonáta egy törekvő iparost. Szegények . . . Milyen megható volna, ha egyszer együttesen visszamennének a tehetségte- lenségük által nekik eredetileg kijelölt útra, örökkévaló jelleggel. Az élet természetesen azonnal szublimálódnék. Konkoly Kálmán. Országos vásár- a legközelebbi országos vásár városunkban f. hó 22., 23. és 24. napján lesz, melyre vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. A főispáni pár látogatása a népkonyhán. Korossy György főispán nejével meglátogatta kedden az árvaházban fenntartott népkonyhát, melyen ez alkalommal 150 szegény kapott ebédet. A főispáni pár végignézte az ebédkiosztást s mindketten megelégedésüket fejezték ki a nagy áldozattal fenntartott népkonyha vezetősége előtt. A főispáni pár kíséretében voltak báró Apor Vilmos dr. apátplébános és Varga Gyula dr. polgármester Főispáni látogatás a gyermekkonyhán. A róm. kath. elemi iskolával kapcsolatos Szent József gyermekkonyhát f hó 12 én meglátogatta dr. Korossy György főispán nejével. Kíséretükben volt dr. Varga Gyula polgármester és dr. báró Apor Vilmos plébános. A vendégek megtekintették a főzés színhelyét, a konyhát és éléskamrát, mely után megszemlélték az ebédhez gyülekező gyermekeket és az ebéd kiosztását az első csoport részére. Örömüket találták az il lusztris vendégek a gyermekek jóizü falatozásában. A főispánná kedvesen elbeszélgetett az étkező gyermekekkel Csaknem minden tanulóhoz volt szives szava, Kellemesen lepte meg a vendégeket az ebéd pompás illata, a rend, tisztaság és a tanulók fegyelmezettsége. A főispán nagyon áldásos intézménynek találta a gyer.nekkonyhát s annak további fenntartását fölötte kívánatosnak mondotta. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy ez intézményt városunk megértő társadalmának nemes adományaiból tartják fenn, mely valóban Gyula város lakóinak áldozatkészségét s a gyermekek iránti szeretetét igazolja. A magas ven dégek teljes megelégedésüket és elismerésüket nyilvánították Dundler Ferenc igazgató előtt s örömüknek adtak kifejezést, hogy e nemes intézményben hathatós támogatást nyerhetnek a gyulai nélkülöző és támogatásra szoruló szegény iskolás gyermekek. A vendégeknek igazgató kö szönte meg a szives és szeretetteljes érdeklődést Halálozás. Részvéttel vettük a hirt, hogy jóemlékü Alcser Imre polgártársunk özvegye szül. Bauer Róza f. hó 11 én, életének 91 ik, öz vegységének 21-ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után elhunyt Kedden délután temették a köztiszteletben élt matrónát a Szent József temetőben. Halálát leánya s kiterjedt rokonság gyászolja. Megjelent az Őrszem. A gyulai katolikusok hitbuzgalmi lapja, az Őrszem, amely ez évben a 11 ik évfolyamába lépett, uj, ízléses köntösben s bővebb tartalommal jelent meg. Az uj évfolyam első száma közli a temetők szabályrendeletén kívül a következő cikkeket: Vörös betűs napok, Gondoljunk pogány testvéreinkre, Mit olvasol, Szenteld meg a vasárnapot, Nevelj Istenben bízva, Melyik az igaz hit, Sohse halunk meg, Ferro- catti képe templomunkban. A legszebb lakodalom, Előkészületek az Íreknél, Az Alpokból a Hima laya szakadékai közé, Istentiszteletek rendje, Hírek, hirdetések. Gyac bál Az a nagyfokú érdeklődés, ami a Gye. február 1 ón rendezendő jelmezes bálja iránt úgy város, mint megyeszerte megnyilvánul, a rendezőséget fokozott munkára ser kenti. A rendezőség minden igyekezettel arra törekszik, hogy a bálon résztvevők kellemes estében részesüljenek s úgy a bál külsőségei, mint nívója a régi, szokott mérvet elérjék. A meghívók pár napon belül szétküldés alá kerülnek. A gyulai izr nőegylet évi szokásos jóté- konycélu műsoros estjét f. hó 23 án este fél 9 órakor tartja a Komló szálló helyiségeiben. Az érdekes műsor egyik kimagasló ponjának Ígérkezik a városban időző Finn dr. johannesburgi orvos felolvasása az afrikai nő helyzetéről. A meghívókat a rendezőség a jövő héten küldi szét. Az ilyenre igényt tartók szíveskedjenek Lebovics Ernőhöz (Komló szálló) fordulni A „Vezúv“ gumijavitó a legprecízebben végzi a sár- és hócipő javításokat Novák utca 7. szám alatt Szilvásynál. 615 4-10 leimezes estély. A gyulai férfi és női szabó szakosztály f. hó 30-án zártkörű jelmezes estélyt rendez az Ipartestület összes helyiségében. Beléptidij: 1 pengő. A meghívók szétküldése most vau folyamatban. A Kath. Ifjúsági Önképzőkör. 1932 január hó 23-án 8 órai kezdettel tánccal egybekötve műsoros estélyt rendez az Ipartestület helyiségében, A nemes célért küzdő ifjúság szives pártfogást kér. Népművelési előadás. Az áll. el. iskola tantestülete január hó 19 én, kedden este 6 órakor a Károlyi Sándor utcai fiúiskola földszinti termé ben kilencedik népművelési előadását tartja. Előadók : Marosi Llés áll tanító Bethlen Gáborról- Vetít Schád János áll. tanitó. Szaval: Bottó Mihály VI. o. t Énekelnek : Barna Rózsi, Rachó Anna és Szilágyi Erzsébet VI. o. tanu'ók Az érdeklődőket tisztelettel meghívja tantestület Belépődíj nincs. Helyreigazítás. Lapunk 13 iki számában a közigazgatási bizottsági ülés lefolyásáról szóló tudósításunk azon részét, amelyben Safáry László kir. műszaki tanácsos, a kir. tolyammérnöki hivatal vezetőjének az árvédelmi helyzetről szóló jelentését közöltük, több lényeges hiba csúszott be, amely hibákat ezennel helyreigazítjuk. A miniszteri tanácsos ur jelentésében nem azt mondta, hogy „a társulat“ egész védővonalain megkezdődtek az előzetes óvóintézkedések, hanem azt mondta, hogy „a társulatok“ védővonalain, a Fehér, Fekete, Kettős Körös, Sebeskörös, Berettyó és Hármas Körös folyók védő vonalain. Az elnök kérdésére pedig, hogy a románokkal hogyan történik az érintkezés, nem azt válaszolta, hogy „a nemzetközi egyezség alapján az ottani vízállásról a határon levő gátőrök kölcsönös érintkezése utján nyerünk tájékozódást“, hanem hogy „a fennálló nemzetközi egyezmény értelmében a román vízügyi hivatalok távirattal értesítik a magyar vízügyi hivatalokat a folyók vízállásairól, ezek a román nyelvű táv'ratok azonban nem mindig érthetők, sokszor késve is érkeznek és éppen ezért az ármentesitö társulatok a határnál találkozó gátőrök utján is érintkeznek egymással és szereznek felülről értesüléseket “ Ismeretterjesztő előadás a Nagy magyarvárosi Olvasókörben f hó 17 én (vasárnap) délután 5 órakor Kukla Ferenc r. k. tanitó tart ve- titettképes előadást a francia forradalomról. A tagokat és érdeklődőket szeretettel meghívja a vezetőség Meghívó. A Bethlen Gábor Szövetség gyulai fiókja 1932. évi január hó 17-én d. u. 4 órai kezdettel a Göndöcskerti pavilonban Kazinczy Ferenc halálának 100 éves évfordulója alkalmából Korossy György főispán, dr. Márky Barna alispán, dr. Vargha Gyula polgármester urak védnöksége mellett az alábbi műsor szerint em* lékünnepet rendez, melyre a város polgárságát meghívja hazafias tisztelettel az Elnökség. Az emlékünnep műsora: 1. Magyar Hiszekegy, énekli a R.formátus Énekkar Kertész Lajos karnagy vezetésével 2. Bevezető baszédet mond Szász Domokos, a Szövetség elnöke. 3. Magyar dalokat énekel Toman Ferencné, zongorán kiséri Linder László ev. lelkész. 4. A magyar nyelv Ábrányi Emiltől, szavalja dr. Ilyés Tivadar kir. ügyész. 5. Emlékezés Kazinczyról, tartja Tantó József iró, Békésvármegye népművelési titkára. 6 A Táltos álma, Kozma Andortól, szavalja Ladányi Imre ref. s. lelkész. 7. Énekel Nagy Lajos ref. s. lelkész. 8 Záróbeszédet mond Har- sányi Pál ref. esperes. 9 Énekel a Református énekkar, vezényel Kertész Lajos karnagy. Hirdetmény. Á gyulai m. kir. államépitészeti hivatal az állami közutak fenntartására és hengerlésére az 1931—32. évre előirányzott kavics és zúzalék anyagoknak az egyes vasúti állomásokról a helyszínre való kifuvarozását vállalati utón szándékozik biztosítani. Az ajánlatok f. évi január hó 30-án d. e. 10 óráig küldendők be a gyulai m. kir. államépitészeti hivatalhoz.