Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-02-21 / 15. szám

2 Békéi 1931 február 21. A kisipari hitel feltételeinek enyhítése. A szegedi kereskedelmi és iparkamara a kisipari hitel feltételeinek enybitése érdeké­ben még decemberben felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez. E felter­jesztésre most érkezett le a miniszter válasza, amely szerint az IOKSz utján folyósított kis ipari hitelekhez szükséges összeget több nagy budapesti pénzintézet bocsátotta az államnak rendelkezésére és ezeknek az összegeknek a lekötése 1931. december 31-ig történt. A visz szafizetési határidőt igy pillanatnyilag a kor mánynak meghosszabbítani nincs módjában, de ilyen irányban már tárgyalások vannak folyamatban és remélhető a határidőnek egy­A gyulai szakszerrezetek összvezetősége folyó hó 18-án este megtartott ülésén egy­hangúlag elhatározta, hogy feliratot terjeszt Gyula város képviselőtestületéhez, melyben kéri a város által végeztethető közmunkák azonnali meginditását. A felirat kiterjezkedik arra is, hogy az ilyen munkáknál a nyolc órai munkaidőt tartsák be szigorúan, továbbá A m. kir. államvasutak debreceni üzlet- vezetősége megállapítja, hogy az éveken át végrehajtott vizlecsapolások folytán a szeg- halom—füzesgyarmati és a püspökladány— füzesgyarmati Máv. vasútvonalakon lévő, ki­mutatásban foglalt és Békésvármegye terüle­tén fekvő hiujai részben feleslegessé, részben pedig a jelenleginél kisebb nyílással is meg­felelőek volnának. A „Boledni List“ érdekes megállapitáso kát tesz Bethlen gróf ismert parlamenti nyi­latkozatával összefüggésben, amelyben Benest gallórtalan és nyakkendőben úrhoz hasonlította. A napokban ugyanis Benes külügyminiszter va­lóban gallér és nyakkendő nélkül, szvetterbcn jelent meg a cseh szenátusban. A cseh kül ügyminiszternek ezt a szokatlan öltözetét több szenátor látta, valamint több újságíró is. Le­hetséges, hogy Bethlen gróf talán ilyen mó­Báró Feilitssch Berthold főispán a vár­megye téli rendes közgyűlését a jövő hét szerdájára, február 25-éré hívta össze. A köz­gyűlés főtárgysorozatán 64 tárgy szerepel és a póttárgysorozatra kerülő ügyekkel közel 100 darabja lesz a megyegyülésnok. A tárgysorozat főbb pontjai az alábbiak: A vármegye alispánjának jelentése a vármegye közállapotáról és a decemberi ren­des közgyűlés óta történt közérdekű esemé­nyekről. A vármegyei számonkérőszék jelentése, a vármegyei tisztikar tevékenységéről. két évvel való meghosszabbítása. A törlesz­tést illetőleg a miniszter hozzájárult ahhoz a könnyítéshez, hogy az ingatlan törlesztésre felvett kölcsönöknél az első két évben éven­ként csupán a tőkének 2 százaléka törlesz­tessék, míg kezes kölcsönöknél az első évben a felvett tőkének 10 százaléka, a második év­ben pedig 20 százaléka törlesztendő. A vidéki kisiparosság hiteligényeinek gyorsabb kielé gitése céljából tárgyalások folynak oly irány­ban, hogy vidéki körzetekben külön hitelszer­vek bízassanak meg a vidéki iparosok hitel- ellátásával. E vidéki hitelszervek előrelátható­lag rövid időn belül megkezdik működésűket. arra is, hogy a napszámbéreknél legalább is a létminimumot biztosi ó bérek fizettessenek. A te*jas számban megjelent vezetőségi tagok igen nagy elkeseredéssel tárgyalták azt a súlyos helyzetet, amelyben városunk munkássága, de különösen az építőiparhoz tartozó munkások évek óta sínylődnek. Ezért kéri az üzletvezetőség a vármegye alispánját, hogy a fenntartási költségek apasz- tásához fűződő fontos államérdekre való te­kintettel, az egyidejűleg megküldött tervek és műszaki leírások szerint az üzletvezetőség által megjelölt hidaknak szűkítését, illetve megszüntetését a bevezetendő eljárás során engedélyezze. dón szerzett tudomást Benes öltözködési sa­játságáról és ezért használta beszédében a fordulatot a gallértalan és nyakkendőtűn mi niszterről. A lap szerint a szenátusban a kül­ügyminiszternek ez a furcsa öltözködése igen különös benyomást keltett. Bethlen gróf tehát csak arról tanította ki Benest, amiről volta képen a szenátusnak kellett volna a külügy­minisztert kitanitania. A vármegye háztartási alapjának 1930. éri zárszámadása. Schmidt Iván várm. árvaszéki ülnök nyugdíjazás iránti kérelme. A vármegyei kijelölő választmány meg­alakítása. A nyugdíjazás folytán megüresedett vár­megyei árvaszóki elnöki és egy ülaöki, vala­mint ezen állasok betöltése után esetleg meg­üresedő többi tisztviselői állásoknak választás utján való betöltése. Az árvaszóki elnök helyettesének kije­lölése. Örökös törvényhatósági bizottsági tag*k választása. Az összeférhetetlenségi bizottság egy megüresedett tagsági helyének betöltése. A szegedi kereskedelmi és iparkamara tagválasztására vármegyei központi bizottság alakítása. Az AEGV., a békés—Csanádi Hév., az Orosháza—csongrád—'Szentesi Hév. és az Apc- vidéki Kőbányák Rt. igazgatóságában és fel­ügyelő bizottságában megüresedett tagsági he­lyekre kijelölés. A Dana—Tisza csatorna létesítésének ügyében Jásznagykun-szolnok és CsoBgrádvár- megyék köriratai. Biharvárnegye körirata a vagyonváltság- főldek árának újból való megállapítása iránt. Szeged város th. bizottságának körirata adó és illeték ügyében. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye körirata a földmunkások munkaerejének jogosulatlan kihasználásának meggátlása tárgyában. Somogymegye körirata az orosz dömping letörése és a magyar mezőgazdaság megsegí­tése érdekében. Csauád—Arad—Torontál vármegyék kör­irata a köztisztviselők fizetése foglalás alóli mentességének megszüntetése tárgyában. Sopronvármegye körirata a hadigondo­zottak ellátásának törvényhozási rendezése ügyébeu. Borsod—Gömör—Kishont vármegyék kör­irata a vasárnapi és ünnepnapi teljes mun­kaszünet elrendelése és a korcsmáknak ezeken a napokon való zárvatartása ügyében. Debrecen város körirata iparfejlesztési alap létesítése tárgyában. Békéscsaba város határozata adóelenge­dések tárgyában felirat küldése iránt. Békéscsaba város határozata a rádiódijak egyrészének inségenyhités céljaira való igény­bevétele iránt, felirat küldése tárgyában. A vármegyei autószabályrendelet módo­sítása. A gazdasági cselédek, állandó gazdasági munkások és dohánykertészek lakásáról alko­tott szabályrendelet. A házalókérdésről szóló várm. szabály­rendelet módosítása. A vármegyei épületek tatarozása. Az országgyűlési képviselóválasztók név­jegyzékének Adrema gépekkel való előállítása és az ezzel kapcsolatos költségek biztosítása. Békésvarmegye és Gyula város egészség­védő intézete (nem gondozó) és házassági tanácsadója intézmény anyagi támogatása. A gyulai kerületi szülész főorvosi hiva­tal és az azzal kapcsolatos bábatovábbképző intézet létesítése és anyagi támogatása. Az Orosháza—kondorosi vicinális közút vonalvezetésére vonatkozólag a törvényható­ság állásfoglalása. A gádorosi vasúti hozzájáró ut kikövezne. Kondoros kérelme vágóhíd építési segély és kölcsön megszavazása tárgyában. Gyula és Békéscsaba városok kérelme tisztilakbér különbözetek megtérítése iránt. A Békéscsabai Délmagyarországi baromfi , galamb- és házinyultenyésztó egyesületnek segélyezése. Manzell Gyula nagyszónási közs. főjegyző nyugdíjazási ügye. A gyulai szakszervezetek mozgalma a munkanélküliség érdekében. Hidszükitések és megszüntetések engedélyezése iránti kérelem. A esetien Hüzvéleménye is eleiért Bethlen Isin ürül. Közel száz tárgya lesz a jövő heti megyegyiilésnek.

Next

/
Thumbnails
Contents