Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-12-19 / 101. szám
1931. december 19. Békés 3 GyáC. bál. Évek során a legszínesebb és legérdekesebb mulatsága a farsangnak a Gyac. álarcos jelmezes bálja, melyet a sportegyesület az idén február hó 1-én rendez meg a pavilion- ban. Az előkészületek az idén különösen nagyszabásúnak tervezett estre legközelebb megkezdődnek. FelvilágOSitás. Illetékes helyről tudatják a város és vidéke lakosaival, hogy a Szeretelház- nak a bíróság előtt tárgyalt ügye nincs összefüggésben az irgalmas nővérek által vezetett gyulai Wenckheim Árvaházzal, mert ez teljesen különálló intézmény. Ezt a felvilágosítást az teszi szükségessé, hogy vidékről, sőt helyből is többen tájékozatlanságból sajnálkozásukat fe jeztók ki a főnöknő es irgalmi-s nővérek élőit a kellemetlen eset miatt, melyhez azonban semmi köze sincs az Árvaháznak. Halálozás. Részvéttel vesszük a hirt, hogy Dreixler Antalné született Alcser Mária életének 61 ik, boldog házasságának 42 ik évében rövid szenvedés után Budapesten folyó hó 14 én váratlanul elhunyt. A megboldogultat pénteken délután 3 órakor temették a róm. kath egyház szertartása szerint Gyulán a Szent József temető kápolnájából Nyugodjék békében. Orvosi hir. Dr. Bacsoni Barnabás belgyógyász és gyermekorvos, volt áll, kórházi h. főorvos rendelőjét Jókai Mór utca 28 sz. alá he lyezte át. Rendel: d. e. fél 9 tői fél 11-ig és d •u. fél 3-tól fel 5-ig. 605 3—3 Árpádházi Szent Erzsébet hétfői előadása a Király Filmszínházban pontosan 8 órakor kezdő dik. Nyolc óra után senkit sem bocsátanak be a nézőtérre. Megjelent az Őrszem. A gyulai katolikusok hitbuzgalmi lapja az Őrszem ünnepi száma a következő gazdag tartalommal jelent meg. Mesi- ásunk született. Magánügy-e a vallás ? Valahol baj van Kis fáradság, nagy öröm. A Szentszék és a Népszövetség. Jó tanács, jó kalács. Mária- kongreganisták felavatása. Egyházi népének oktatás Könyörüljetek rajtam legalább ti barátaim. Jubileum. Katolikus szellemű lapok. Gyermekek gyermekekért Hírek. Hirdetések. Cserkészapród előadás. A ref. iskola kebelében működő „Mélius“ cserkész apródok folyó hó 19 én délután fél 5 órakor az Újvárosi Körben előadást tartanak. A műsort karénekek, tánc, tornagyakorlatok, szavalatok, szóló ének teszik változatossá. Lesz egy cserkész színdarab is „Amikor az Isten mosolyog“ címmel, melyet Kertész Lajos tanító irt. A szépnek Ígérkező előadást Harsányi Pál esperes zárja be. Az előadás jövedelme a csapat felszerelése és nyári kirándulása fedezésére fordittatik. Műsor ára 50 és 30 fillér. Az apró magyarok nemes buzgolkodása megérdemli a felnőttek támogatását. Gyermekkonyha nyugtázása, a róm. bal. elemi iskolával kapcsolatos Szent József Gyermekkonyhára érkezett alábbi adományokat há lásan köszöni az iskola tantestülete. Jámbor 1st ván 20 P, gróf Almássy Dénesné 11 kg vadhús, 16 kg lekvár, özv. gróf Széchenyi Antalné 25 kg kelkáposzta, Wéber Józsefné 7 1, tej, 10 drb tojás, özv. Gáborják Ferencné 2 kg lencse és 2 6 kg lekvár, Fáry István és Nelly 10 kg cukor. A Bethlen Gábor Szövetség ingyenes népművelési előadását december 20-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel tartja a Göndöcs népkerti pavillonban. Előadást tart Schád János. Gyönyörű szórakoztató és tanulságos kisérő műsor. Konferál Rózsa Gyula. A terem fütött Minden érdeklődőt szeretattel meghiv és szivesen lát az elnökség. Ismeretterjesztő előadás. A Nagymagyar- várvsi Olvasókörben december hó 20 án, vasárnap délután 5 órakor népművelési előadás lesz a kuruzslásról, melyet dr. Bógner Rezső tart. Megelőzően szavalnak a belvárosi r. k. elemi iskola tanulói. Az érdeklődőket szivesen látja a vezetőség. Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértodulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet, A belorrosi klinikákon szerzett tapasztalat szerint a Ferenc József VÍZ az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesiti magában. A FereuC JÓZSef keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Ismeretterjesztő előadás. A józsefvárosi tantestület f. hó 20 án d. u. 4 órakor tartja ötödik ismeretterjesztő előadását a földművelők olvasókörében Főtisztelendő Welebil Waiter jó zsffvárosi segédleikész „Egy fejezet a könyv történetéből“ címen fog értekezni. Szaval: Pflaum Isván III. o. í. Előadás. „A hazai barnaszenek takarékos házi tüzelése“ címen fog f. hó 20 án délután 4 órakor az ipartestület nagytermében felvilágosit ó előadást tartani Sál József városi mérnök. A tárgy nemzetgazdasági jelentőségére tekintettel az érdeklődők és a nagyközönség minél nagyobb számban való megjelenése kéretik Népművelési előadás. Az áll. el. iskola tan testületé december hó 22 én, kedden este 6 órakor a Károlyi Sándor-utcai fiúiskola földszinti termében népművelési előadását tartja. Előadó: Rózsa Gyula áll. tanitó: A fatenyésztés és gyümölcstermelés. Vetit Mazurek Ferenc áll. isk. igazgató. Szaval: Oíáva Valérián IV, o t Az érdeklődőket tisztelettel meghívja a tantestület. Belépődíj nincs. A következő előadás január 12 én lesz. Adományok. A gyulai Szociális Missziónak „Giziké“ 6 pengőt küldött egy szegény család segélyezésére Schneider Mátyásné használt ruhát, özv. Brill Bernátné 13 m flanelt adott a szegényeknek. Hálás köszönettel nyugtázza a vezetőség. Figyelmeztetés, a gyulai Szoc'ális Misszió vezetősége tudomására hozza a közönségnek, hogy semmiféle ivgyüjtést nem folytat. Ha valaki ilyen Ívvel jelentkezne, utasítsák e). A misz sziónak a jövőben esetleges gyűjtőivel a misszió pecsétjével és aláírásával láttatnak el. Ha Budapestre utazik, első útja legyen a fényesen átalakított es kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII Dohány utca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 1*40 pengőért nemcsak megíürödhet, hanem jól meg is reggelizhet. A „Vezúv“ újra működik s a legprecízebbe n végzi a sár- és hócipő javításokat Novák utca 7 . szám alatt Szilvásynái. 545 10-10 Műsoros est Gyulaváriban. Csak egy szá1 gyertyát a karácsonyfára ! Egy csepp örömet a komor nincstelenségben ! a nélkülöző csöppsé geknek, óhajt nyújtani a szegénygyermekek étkeztetési költségeinek előteremtése céljából folyó hó 20 án este fél nyolc órai kezdettel a gyulavári községi t:sztviselők által a község ifjúságának bevonásával a gyulavári Hangya szövetke* kezet nagytermében rendezendő est bevétele. A műsoros est mottója a kacagás és hogy a szegény gyermekek meleg étellel való ellátására rendelkezésre áliott összeg csekélysége miatt ne maradjon egy kis gyermek sem a legszükségesebb meleg étel nélkül s kis szivét melegítse a gondoskodó emberszeretet s legyen öröme embertársaiban annak is, akit szomorú sorsa, a szülői gondoskodás szerepét betölteni, a tár sadalom segűségére kényszerűek Minden nemesen gondolkodó és érző szivü embert tisztelettel hiv meg a rendezőség Jegyek este a pénztárnál válthatók. Jegyárak 1 20, 1 pengő és 80 fillér. A vendégek kiszállítására Gyuláról a Kossuth- térről kisvasúti kocsi indul 20-án este 6 órakor, mely a vendégeket előadás után díjmentesen haza is szállítja E'őadás után tánc. Jó zene, büffé Alkafimazdst; keres bármely relátióban: községi, közigazgatási, kereskedelmi, gazdászati adminisztratív teendőkben, levelezésben, gépírásban perfect, 31 éves, keresztény, családos, önhibáján kívül leépített, menekült vármegyei tisztviselő, minden kritikát kiálló referontiákkal, esetleg kau- tióval. Megkereséseket „Szerény és ambitiózus“ jeligére a lapkiadóba kór. 1OO «»Mai lOO-féle olvasnivaló lOO kép a szenzációs tartalmú „Magyar Magazin^ decemberi számában. — Ára csak 50 fillér. Szerkeszti Tamás István. Kérjen ingyenes mutatványszámot a kiadóhivataltól: Budapest, V. Sziget u. 26. LegafetuáSisafsh olvasmány. Most jelent meg. Államháztartás és magánháztartás megsegítése s-^gBsaaHaasKaaíaaMsaBdBBfl^——— Irta : Vállár P. Artur dr. Uj jövedelmi források, adóemelések és fízetésleszállitások nélkül. — Hosszu- lejáraíi nyeremény kölcsön-kötvény. — Ezüst pénzérmek veretése infláció nélkül. A fővárosi sajtó kritikái. KAPHATÓ: A könyvkereskedésekben és a szerzőnél: Budapest, V, Bálvány u 4, Ära 3 pengő. MEGKEZDŐDÖTT a nagy KARÁCSONYI VASAK mi in iiwlim i—niMWiTW—it— mii ll■T^rflllT^rMII■rmmr^^l■il■■■ll■ll■ill iiiiiibiihiiiiiimibwii—immihij 1 kg salon cukor sima..................................1*98 1 „ „ „ stan. ...... 2*30 Gerbeaud, Lukács, Koestlin, Szerencsi és Stühmer árukban nagy választék, mélyen leszáiliíott árakon beszerezhető a§z csemege-üzletben. 6f6 2-2