Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-12-09 / 98. szám

2 1931. december 10­Ünnepélyes keretek közt átadták a királyi diszármei Kelemen János tűzoltósági szertárnoknak. Az önzetlenségnek, a köfielességfteljesitSsnek és felebaráti szeretetnek ünnepnapja. Dr. Uhrin László gyönyörű beszéde a téli és tavaszi délekről, az önzésről ás önfeláldozó 'Szeré­téiről. „fólinden ilyen szeretettel telített lélek kunyhó és pa­lota ablakából kivilágolé meleg lámpás, mely megmutatja az utat a magyarságnak a feltámadása feléi* kitartásunktól, fanatikus hitünktől a mi test­véri összefogásunktól, lelki és erkölcsi fel­emelkedésünktől, hogy vájjon ez előbb-utóbb hekövetkező gyökeres változások egy erős, magában bízó, egyakaratu, társadalmi és gazdasági belső rendjét szilárdan őrző, ön­tudatosan céljai felé törő magyar nemzetet találnak-e itten, amelynek szava és akarata ‘ sorsdöntőén irányitó, vagy pedig — mint a végzetes októberi összeomláskor történt — egy politikailag és társadalmilag szétzüllő, egymást marcangoló, fegyelmezetlen és nem­zetietlen embertömeget, amely nőm számit, amellyel mindenki azt teheti majd, amit akar. A ránkháruló feladat megoldása érde­kében szeretetettel és bizalommal kérjük vi­déki fiókjainkat, helyi bizottságainkat és min­den egyes tagunkat, hogy szóban és Írásban, rendszeres előadások tartásával épugy, mint a napi összejövetelek során mindenkor és mindenütt ostorozza a kishitűséget, bátorítsa a csüggedőket, adjon szárnyat a bizakodás­nak és hiúsítsa meg a bomlasztó elemek lélekromboló munkáját. Nyomatékosan kérjük, hogy mindenki támogassa tehetsége szerint a Kormányzónó 0 fő méltóságának nyomorenyhitő akcióját és ezenkívül vegye ki mindenki ró szót lakóhelyéé Ínségeseinek felsegitésében. Felhívjuk még minden öntudatos magyar figyelmét arra is, hogy a mai nehéz pénz ügyi és gazdasági viszonyok között nemcsak hazafias kötelességünk, de egyenesen élet- érdekünk parancsszava, hogy elsősorban a magyar föld és magyar ipar termékeit fo gya8szuk, mert ezzel küzködő magyar test­véreinknek keresetet és kenyeret biztosítunk s igy harcolhatunk a leghatásosabban a mun­kanélküliség és a nyomor ellen. Meg kell mutatnunk — s ez lebegjen mindig szemünk előtt most, a megpróbálta­tások napjaiban —, hogy mindaz, amit a trianoni békeparancs óta a magyar nemzetről világszerte büszke önérzettel • hirdettünk és amit külföldi jóbarátaiak is állandóan han­goztatnak, csakugyan élő valóság és a Duna- völgyében, a Kárpátok medencéjében valóban a magyar nemzet a legerősebb, a legfegyel- mezettebb, politikailag a legiskolázottabb és gazdaságilag legszivóstbb, tehát hogy mindez méltóvá teszi nemzetünket arra, hogy újra visszafoglalja a régi helyét, ahonnan a pil­lanatnyi gyöngeség és a balsors sújtó keze letaszították. Báró Perémji Zsigmond Újság: a legjobb és legolcsóbb budapesti napilap. Előfizetői ingyen k pják havonként egyszer világ urai“ havonként egyszer „A világ népei“ minden szombaton „Újság rádiója“ másod vasárnaponként „Újság vasárnapja“ cimü képes, mélynyomásu külön melléklete­ket, azonkívül karácsonykor a M ixsdent indok 1032. évi diszkóidét, Előfizetés egy hónapra 4 P, negyedévre 1080 P Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Aradi-utca 10. szám. Szépszámú ünneplő közönség, a város, a társadalom és a egyesületek vezetői adtak találkozót kedden délelőtt 11-kor a Városháza nagytermében, hogy tanúi legyeuek egy olyan kitüntetés átadásáuak, amelyből egyformán bull a fény a kitüntetettre, a íüzoltótestü- letre és Gyula városára. I. Ferenc József királyunk alapította a diszérmet, amelyet a tűzoltás és mentés terén kifejtett negyedszázados tevékenységet jutalmaz a felső kegy. Ezt a nagyórtékü ki­tüntetést most a belügyminiszter Kelemen Jánosnak, a gyulai önkéntes tűzoltóság köte­lékébe tartozó érdemes szertáraoknafc ado­mányozta az okirattal egyetemben. Ennek a szép kitüntetésnek átadási ün nepélyén ott volt a vármegyei és városi tűz­oltóság vezetőin és tagjain kivül a kitünte­tett rokonsága és sok jóbarátja, ismerőse. Az ünnepséget Sál József ipartestületi elnök, az önkéntes tűzoltóság elnöke nyitotta meg pár meleg szóval és fölkérte a polgár- mestert a diszóremnek és oklevélnek a ki tüntetett Kelemen János tűzoltósági szertár­noknak leendő átadására. Varga Gyula dr. polgármester tömör szavakbau vázolta a diszérem eredetét és örömét fejezte ki, hogy a diszérem azt a fér­fiút ékesíti, aki negyedszázadon át végezte kötelességét önzetlen szorgalommal, példás pontossággal. Amikor átadta Kelemen János szertárnoknak az okiratot és mellére tűzte a diszérmet, azt a kívánságát fejezte ki, hogy értékes munkásságát a kitüntetett még soká folytathassa a város és embertársai javára. A nagy tetszéssel fogadott meleg sza­vak és megható jelenet után siri csöndben, feszült várakozás közben állott fel szólásra Uhrin László dr. vármegyei tb. főjegyző, Békósvámegye Tűzoltó Szövetségének alel- nöke, a bensőséges ünnep szónoka. Fájdalmasan csendült meg beszéde ele­jén a szomorú megállapítás, hogy a mai vi lúgban sok a téli lélek, a didergő, cinikus szív, amely a minden reményről való lemon­dást, a puszfulast hirdeti. A megtévesztő eszmék beférkőznek a politikába, kutmérge zést visznek végbe a társadalomban. És ebbe a sivár filozófiába, mint melengető sugár, bearanylik egy egy szép és önzetlen élet pél­dája, ebbe a didergő télbe beragyog a tettro- kész, harcos élet tüzes tavasza, amely azt hir­deti, hogy fel a fejjel, magasra a reménnyel, hiszen magyarok vagyunk, akiket megkinoz- tak és kalálraszántak már nem egyszer a történelem során — és mégis talpraállottuns. Nem a lemondás a mi ideálunk, hanem a harcosélet, amely tele van ember és haza­szeretettel. Ezek a becsületes, harcos lelkek a kunyhók és paloták ablakából kivilágló meleg lámpások, amelyek dermedtséget ősz latnak és utat mutatnak - az összetartás­ban, a szeretőiben és a fáradhatatlan mun­kában — a magyar feltámadás felé ! Az ódái szárnyalás«, szépséges szavak után az emberi szív legbensőbb hangján be­szólt Kelemen Jánosról, aki 25 éven át volt polgártársai vagyonának őrzője és a túlsó part felé vándorló sok felebarátjának vissza- hozója, megmentője. Kelemen János élete irányt jelöl, u*at mutat a felebaráti szere- tetben és önzetlenségben most, ebben az ör­vénylő, szeretetlen és önző világban. Eletet kell mindenkinek menteni, amikor oly sok kincsünk, lelkünk pusztulni iádul. Az ün­nepelt élete útmutatás nekünk a magyar célok felé, mert magyar lélek sugárzott ki a negyed század munkájából. Ht ez az ön­zetlenséggel, humanizmussal telt lélek ismét átveszi uralmát e földön, akkor lesz még zengő magyar élet, diadalmas magyar tavasz. A nagy és megragadó gondolatokkal telt, a magyar nyelv pompázó gazdagságával ékes, a szó fölemelő értelmében vett modern iro­dalmi nyelven elmondott gyönyörű beszédet percekig tartó taps követte és hosszan, for­rón zengett az éljenzés az ünnepelt és az Ő életét csodaszépen jellemző, pompás ünnepi szónok : Uhrin László dr. felé. Schád János, az önkéntes tűzoltóság parancsnoka üdvözölte ez után Kelemen Já­nost néhány, lélekből fakadó szives szóval a bijtársak nevében annak a kívánságnak kap­csán, hogy működését még hosszú ideig foly­tathassa családja, városa, hazája és ember­társai javára. A szívből jövő és szivekbe találó sza­vakat követő taps elülte után egy díszes csokrot nyújtottak át az ünnepaltnek. Majd Nádor Mór köszöntötte — mint régi tagja az öukóntes tüzoltófestületnek — Kelemen Jánost néhány közvetlen, meleg szóval. A tetszéssel fogadott szavak után Kele­men Jáno3 mondott meghatott hangon kö­szönetét a magas kitüntetésért és fogadta, hogy mint eddig, ezentúl is hűséges lesz ahhoz a zászlóhoz, amely alá hosszú évek­kel ezelőtt fölesküdött. Vége-hosszn alig volt a rendkívül me­leg ünneplésnek, amely körülvette Kelemen Jánost és mindenki sietett kezetfogni azzal a derék üünepelttel, akinek élete egyszerű­ségében is ragyogó példája a tisztességnek, a férfias kötelességteljesitósnek és önfeláldozó szeretetnek. Amikor ezúttal is a legnagyobb elismeréssel hajtjuk meg a zászlót a tűzoltó­ság és a mentők páratlan munkássága előtt, őrömmel jegyezzük tel ezt a napot, mint a felebaráti szeretet és kötelességteljesités szép ünnepét és kalapot emelünk a derék János szeriárnok előtt, akinek mellét méltán éke­síti a királyi diszérem. Az ünnepély a Himnusz fenséges ak­kordjaival ért véget. Lenn a Városháza előtt pedig ün­nepélyes elvonulása volt a szereknek a nagy­közönség előtt az ügyes önkéntes tűzoltó- zenekar játéka mellett. Délben az ünnepelt barátságos lakomán látta vendégül Hajnal utcai lakásán az Ön­kéntes Tűzoltó Egyesület tagjait, bajtársait és jóbarátait. A magyar vendégszeretettel meg- kedvesitett lakoma a késő délutánig tartott. Egy fehérre festett keményfa gyermekágy í4i‘*r57. Cim : Erdélyi Sándor ut 29. 2—3

Next

/
Thumbnails
Contents