Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-02-04 / 10. szám

LXIII. évfolyam fO. szám Szerda Ctynla, 1931. február 1. Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fül. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Beteg tünetek. Merőben egészségtelen jelenség, hogy ügyek, amelyeknek a hivata­los, állami fórumokat kellene foglal­koztatok, egyre inkább átterelődnek a társadalmi megvitatás területére s ott azután meg is rekednek anélkül, hogy a vita tanulságait a hivatalos fórumok jobbra, vagy balra levonnák. Annak a jele ez, hogy az állami in­tézmények, elsősorban a parlament, amelynek az élő társadalom vetüle­tinek kellene lenni, másodsorban a kormányzat, mely a független társa­dalom végrehajtó szerve kellene,hogy legyen, egyre jobban elszakadtak magától a társadalomtól, kitépték gyökereiket a lelkek humuszából és most léggyökereken át táptálkoznak, nem lévén semminő szerves kapcso­latban a tömegekkel, melyeknek kor­mányzására vállalkoztak. Vagy nem furcsa-e, hogy nem­rég egyik legnagyobb társadalmi egyesületünknek eszébe jut és meg­szavaztatja azokat, akikhez el tud érni, hogy vájjon alkalmasnak tart­ják-e a mai kormányzatot a végre­hajtó hatalom további birtoklására, ha nem, miért nem és ha nem, kiket gondolnának a vezérkedésre alkal­masnak. Normális időben kinek ju­tott volna eszébe ilyen bolondság: ott volt a parlament, vagy ott kellene hogy legyen a parlament, amely 24 óra alatt leszámítolja és a kormány­nak prezentálja a hangulatváltozást a bizalmatlansági szavazat alakjában. Ma mint olvassuk, társadalmi egye­sületek rendeznek ilyen „népszava­zást“ s bár úgy hirlik, hogy a sza­vazás eredménye felette lesújtó a kormányzati rendszerre, hol van a parlament, amely ezt az országos hangulatot leszámítolja és a kor­mányzat felé közvetíti. Szintén olvassuk, hogy egy má­sik társadalmi egyesület pedig az álláshalmozásokról készít most sta­tisztikát. Szörnyű dolgok derülnek ki a levelekből nevekkel és adatok­kal. Szörnyű dolgok emberekről, akik két-három, de nem ritkán 6—7 állást töltenek be s egy állásuk után élve­zett jövedelmük is jelentősen több a létminimumnál. Ugyanez akkor, amikor a diplomások tízezrei van­nak állás nélkül s természetszerűen és érthetően terjesztik a népi izga­tottság bacillusait. És ez az ége­tően fontos és elintézésre váró prob­léma is csak a társadalmi érdeklő­dést tudja lekötni, de hidegen hagyja a hivatalos intézményeket, melyek a léggyökereken keresztül természete­sen nem tudnak tudomást szerezni azokról a nagy átváltozásokról, melyek a tömegek lelkének geológiai rétegeződésében következtek be. A Deutsehösterreiches Tageszeitung sze­rint a budapesti francia követ látogatása gróf Bethlen István magyar miniszterelnök­nél Franciaország demarsáuak tekinthető gróf Bethlén bécsi utazása miatt. A demars Fran­ciaországnak a revíziós blokk megalakításától való félelme folytán történt és arról a lap a következőket Írja: Nem titok, hogy Franciaország Bethlen gróf bécsi útját úgy fogta fel, mint politikai sakkhuzást saját maga és szövetségestársai: a kisantant ellen. Noha Bethlen gróf ismételten hangsúlyozta, hogy utazása sem­Bubaresti jelentés szerint a biharmegyei időközi parlamenti választáson a kormány .csak a legnagyobb terrorral tudta elérni a győzelmet jelentő 11,910 szavazatot a ma­A kormány tagjai tegnap délután Beth­len István gróf miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tartottak, amely letárgyalta a tisztviselői normálstátus helyreállításáról szóló kormányrendeletet, amely a nemrég megalkotott takarékossági törvény idevonat­Pedig ezek a problémák nem maradhatnak sokáig csak a társada­lom problémái. A társadalom ter- jnelhet ki eszméket, de azokat az ál­lami aparátusoknak kell felkapniok, Wegvitatniok. Mert ha ez nem követ­kezik be, úgy a társadalom elveszti jövőt teremtő potencióját, vagy — ami még rosszabb — önmaga tesz kísérletet eszméi magvalósítására. — Bölcs kormányzat nem hagyhatja eddig fejlődni a dolgot, viszont bölcs kormányzat nem is engedheti meg hogy ő felette társadalmi egyesüle­tek rendeljenek el szavazásokat. miféle idegen hatalom ellen nem irányul, a francia kormány mégis szükségesnek látta, hogy Budapesten lépéseket tegyen. Ez ter­mészetesen egész hihetetlen eset, mert bár a legyőzött államokat sok joguktól megfosztot­ták, politikai szuverénitásuk azonban érintet­len maradt. Mindenesetre egészen közömbös, hogy hogyan gondolkodnak Franciaországban Európa legújabb fejlődéséről és közömbös az is, hogy Ausztria megérzi-e az uj idők sze­lét és politikai hajójának vitorláit annak irá­nyába forditja-e ? gyarpárt 10,851 szavazatával szemben. Nagy­váradon a román kormány jelöltje csak 840 szavazatot kapott, mig a magyarpárté 3840. kozó szakaszának intencióit hajtja végre. El­határozta a minisztertanács, hogy a Kómában megtartandó mezőgazdasági nemzetközi hon- gresszuson Magyarországot gróf Károlyi Gyula külügyminiszter és Mayer János főldmivelés- ügyi miniszter fogja képviselni. A franciák is félnek a magyar- osztrák-német revíziós blokktól. Francia demars Betlen bécsi látogatása miatt. Oláh szuronyok választottak az elrabolt Biharban A minisztertanács kijelölte a nemzetközi mezőgazdasági kongresszus magyar képviselőit. Végrehajtják a takarékossági törvénynek a tisztviselői normálstátusra vonatkozó intézkedéseit. Február 8-án este 8 órától reggel 4 óráig lesz az Ipartestületben az Erivel Dalkör táncos teaestje.

Next

/
Thumbnails
Contents