Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-11-18 / 92. szám

2 Békéi 1931. november 18. A „Nagyrománvárosi Közművelődési Kör“ megalakult. Folyó hó 15 ón, vasárnap délután dicsé retreméltó érdeklődés nyilvánult meg a nagy- románvárosrészi lakosok részéről. Közel száz lelkes férfi, főleg ifjak, feltűnő, de megérde­melt szeretettel támogatták a kör megalakítá­sán fáradozó, a Nagyrománvárosrószen lakó, tettrekószséggel megáldott, szimpatikus egyént, dr. Blahó Dezsőt, akit meg is választottak egyhangúlag a kör elnökévé. Diszelnöknek megválasztották dr. Varga Gyula polgármes­tert, aki elsősorban erkölcsi támogatásával tette lehetővé a kör gyors megalakulását. Ügyésznek választották meg dr. Erdődi Lajos ügyvédet, aki a fiatalság jövőjéhez vezető utat nemes tettrekószséggel munkálja. A kör igazgatója Hévizi György, aligaz­gató Anka János, alelnök Miskucza János, jegyző Pintér Ferenc, pénztáros Daróczi La jós, ellenőr Dobos Lajos, könyvtáros ifj Scbell József és Hotorán György. Választmányi tagokká pedig azokat az egyéneket választották meg, akik már bizo­nyítékát adták annak a képességüknek, hogy közügyekben áldozatkészek tudnak lenni és kedvvel végzik munkájukat. Dr. Blahó Dezső elnök egy olyan város­részt vett kézbe, amely eddig művelődés te­kintetében irányítás nélkül volt. Személye garancia arra, hogy a jövőbeni munkássága révén, a kör tagjainak száma, amely már is százon felül van, anélkül, hogy bárkit is egyenként felszólítanának, önként jelentkezéssel fog elérni több százat. Jó munkát kívánunk szebb jövőnk érde­kében ! Cserkészest az Ipartestületben. Az 554. számú „Gyula“ cserkészcsapat folyó hó 15-én, vasárnap este fél 9 órai kez­dettel tánccal egybekötött műsoros cserkész- estélyt rendezett az ipartestület helyiségében. A műsor a Hiszekegy eléneklósével kezdő­dött. Az estéiyt Ila Tóth József reálgimn. ta­nár, várm. ellenőrző nyitotta meg. Beszédében köszöntötte a megjelenteket és megemléke­zett a cserkószmozgalom céljáról és feladatá­ról. A megnyitó után Sári Gyula szavalómü- vész jelent meg a dobogón, akit a közönség a művészi szavalatáért nagy tapssal jutalma­zott. A szavalat után Gömöry László ének­művész gyönyörű énekszámai után Szász Do­mokos postafőnök tartotta meg magasszárnya- lásu ünnepi beszédét. A mai életből vett, mű­vésziesen felépített beszéd után Kiss Lajos rajvezető, Jakab Ödön „Imádság“ cimü költe­ményét szavalta el ügyesen. Papp Sándor se­gédtiszt magánbeszódót a megjelentek hosz- szantartó tapssal jutalmazták. Rózsa Gyula áll. tanító záróbeszédé után az öregraj eléne­kelte a „Leng a lobogó“ cimü cserkésznótát, amely után megkezdődött a tánc. A zenét Herczeg Gábor megafonos gramofonja és Szilágyi János zenekara szolgáltatta. Ás estélyen felülfisettek: Stéberl András 5, Lang István 3, dr. Varga Gyula, Dámusz Ferenc, Fazekas Mihály, Kiss István, Kör- mendy Imre 2—2, Harsányi Pál, Ludvig La­jos, Ruck Ferenc, Schád János, Szász Domo­kos, Tisch Ernő, Zuzmann János, N. N. 1—1 peDgőt, Blaskovits László, Mihalík János 50—50, Paulik Jánosné 40 fillért. A fenti fe- lefizetéseket és a cserkészbarátok megjele­nését a parancsnokság köszönettel fogadja és kéri őket, hogy továbbra is legyenek támo gatói a magyar cserkószmozgalomnak, A csa­pat a legközelebbi zártkörű családias össze­jövetelét 22 ón, vasárnap este 8 órai kezdettel tartja a Katin Kör helyiségeiben. A beszédet dr. Matuska Ágoston mondja. Szonett bánatos szívvel. Hiúba fájt a bánat annyi éjen És hiába volt annyi fájdalom, Hiába sirt e tört ssiv tűnt reményen S hiába vér sett annyi balga ssőn. Hiába sajgóit annyi seb s lobogva Hiába hunyt hamván el annyi tiis, Más volt írva a messsi csillagokba, Melljek reménye Imsstalan derűs. Oh, visssamarad ssivéttépö vágyam Mély éjssakák setétjén sírni fog, Dalolni fog még ssivét-tépö lágyan . . . És a borongás össi hervadás'oan E lappadó tűs is még fellobog ; Világítva örömben és ggássban. Palasovsskg Béla. A Bethlen Gábor Szövetség műsoros előadása. Vasárnap délután tartotta a Bethlen Gá­bor Szövetség gyulai fiókja második műsoros ismeretterjesztő előadását a Göndöcs-nópkert pavilonjában. A nagy termet már fél négy órára teljesen megtöltötte az érdeklődő közön­ség és a legnagyobb csendben és rendben várta a műsor megkezdését. Nem volt tolon­gás, helyért való törtetós, mert a szövetség vezetősége igen ügyesen megoldotta a bárom színben kiadott műsorral a közönség elhelyez­kedését. A műsor első, kimagasló száma dr. Kovalszky Róbert zongoraszáma volt. Drey- schok Sándor: „Változatok egy magyar dal felett“ cimü szerzeményét játszotta kitűnő technikával és igaz művészi felfogásban. A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a művészt, ki ráadásul még magyar népdalok elbűvölő muzsikájával gyönyörködtetett ben­nünket. Báró Podmaniczky Pál: „Uj zsoltár“ cimü költeményét Csete József raf. tanító sza­valta igaz átérzóssel A szavalat által magá­val ragadott közönség lelkes tapssal jutal­mazta. Harsányi Pál ref. espereslelkósz Sza- bolcska Mihályról tartott a nagy költőhöz méltó gondolatokból felópiteít, lelkekbe mar­koló emlókbeszódet. Feke Kálmán ref, kántor ismét nagy énektudásáról tett bizonyságot Kovalszky Róbert dr. művészi zongorakisórate mellett fülbemászó, csengő tenorján énekelt két Szabolcska dalt, majd dr. Kovalszky szer zette muzsikára két gyulai termésű népdalt. A lelkes, szűnni nem akaró tapsvihar a gyulai dalt meg is ujráztatta Nagyon kedves volt Kaufmann Klárika vidám monológja és tréfás szavalata. A műsor egyes számait Schád Já nos állami tanító konferálta be. GRAND HOTEL JieN“ Hassa* Budapest, VII. Rábdczi-ut 00. 1 perc i Sei pilyauHI. Leg-gnoderiiebb berende­zésű elsőrangún családi szálloda 152 szoba liideg- rneleg folyó vízzel, köz­ponti fűtéssel, telefonnal, elsőrendű olcsó étte­remmel. A lap igazolt előfizetői 20% kedvez­ményben részesülnek. 450 9—* Krisztusi szocializmust! Elég volt a jelszavakból! Elég volt az álpróféciákból! Látjuk az eredményt. Halljuk az idő intő szavát. Szodoma és Gromora! Ne nézz vissza! Mit keresünk ! ? Mit akarunk ? Az Istent keressük ? Magunkat keressük ? Rossz, hely­telen utakon járunk! Közel van az Isten s mi is közel vagyunk! Reá kell hát talál­nunk az Istenre és önmagunkra, a helyes útra. A betlehemi csillag most is fenn ra­gyog a tiszta kék égen. Csak szemünket kell reá irányítanunk és követnünk minde­neken keresztül. Elvezet a helyes útra, ott reá találunk az Istenre és emberre egy ugyanazon helyen. Nem kell tehát két utón keresni, kétszer fáradni. Ezt az egy igazi utat keressük meg minél előbb mindnyájan, térjünk reá erre az ufra, a tévelygők, a szószátyárok, az álpró­féták, az önzők, kevélyek sok millió és millió labirintus útjairól, erre az egyetlen igaz útra, amelyen szeretetet, igaz földi boldogságot, megelégedést és üdvösséget találunk. Nincsen szükségünk programkészítőkre és programadásra ! Nekünk van programunk ! Nekünk az élő Isten-ember adott programot. Ha e programot, az Isten parancsolatait, Krisztus tanait, — emberi gyarlósága inkát is latba vetve, — csak közel száz százalé­kig betartjuk, — úgy e földön nincsen, nem lehet elégedetlenség. Könnyű, igen könnyű a helyzetünk, csak az akolból szétriadt, szétszéledt bárá­nyokat kell szépen visszaterelgetnünk. Min­den keresztény ember már gyermekkorában e program égisze alatt nevelkedett. Az akol­ból kikerülve megfeledkezett a szent tanok­ról, azok varázsereje kezdett kisebb és kisebb lenni, — majd később a tévelygők útvesz­tőjébe került s a mások és saját programja után indulva nem talál vissza az elhagyott igaz útra. Talán a szent és hamisítatlan ér­zelmek egy ideig igen gyakran bántották s visszatérésre hívták fel lelkiösmeretét, de már gyenge volt arra, hogy egymaga ki­utat találjon az útvesztő labirintusból, — s ha lett volna is bátorsága ahoz, hogy útba­igazítást kérjen valakitől, — nem tudta, ki­hez forduljon itt e földön, mert bolyongásai­ban megfeledkezett az Istenről; — elveszett. Van programunk ! Van pártunk ! Van célunk ! A tévelygőket az igaz útra téríteni! A felebaráti szeretetet fejleszteni, ápolni és az arra szorulton, a jótékonyságot gyako­rolni ! Kell-e ennél szebb, magasztosabb cél? Ezt a programot O adta nekünk, az Isten­ember ! Ezt kövessük ! E nélkül a program nélkül minden egyesület üres; céltalan bolyon­gás a munkája. — Megtévesztő hangzatos frázisgyár. Krisztusi szocializmusra van szükségünk! Bent nemzeti és künn nemzetközi alapon. Alakítsuk meg a krisztusi szocialisták egyesületét, legyen vezérünk Krisztus, az Isten-ember és programunk az Ü tanítása. Az emberiség boldogulni fog, az útvesztő­ből ki fogunk találni az egy igaz, egyenes útra. Denhoff lenő.

Next

/
Thumbnails
Contents