Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-11-14 / 91. szám
2 Béke» 1931. november 14. Ezután Münchenben töltött két évet Baltha- zár Schmidt oldalán, 1909 ben Párisba ment, ahol a hires Prinet tanítványa lett. Itt vesz kezébe a mintázófa mellett ecsetet s mindjárt első müve bekerül a párisi „Őszi szalonba“. Hazatérve az iparművészet minden ágával foglalkozik, majd 1912 ben állítja ki szobrait a Műcsarnok tárlatán 1927 ben a Paál László társaság rendezte I-sö gyűjteményes kiállítását 1929 ben kitüntetett elismerést nyert, 1930 ban a Ráth díjjal járó kitüntető elismerést juttatták neki. Római ifjú c szobra a ki rályi várban áll; a Székesfőváros sokat vásárolt képeiből, több hősi emlék stb. alkotója Mihálovits Miklósnak öt hazai s nehány külföldi kitüntetése, dija van (köztük a Koh ner, Sornsich, Ipolyi dij). „Keresztül“ cimü müvével is nem egy dijat erdemelt ki. Egyike azoknak, akire jobb viszonyok között nagy feladatok várnak Mint Benczúr iskolájának utolsó sarja, mesterének légköréből sok dráma erőt, formaszeretetet, színgazdagságot hozott magával, hogy azt saját erőteljes tehetségével párosítsa. Tömör, szinpompás figurális vásznai gyakran szenzációi a Műcsarnok kiállításainak Reményi József már a háború előtt rég beérkezett művész volt. Bár igazában szob rász, — mégis sok értékes festménye és rajza szerepelt a pesti tárlatokon. Idehaza, széles körben, külföldön jobban ismerik a szerény, zárkozott művészt, aki hazánk egyik legjobb órmósze. Több dijat nyert, sok állami megbízást kapott, melyek mind kitüntetés számba mennek. Plasztikájának csodálatos tisztasága, utánozhatatlan és kimeríthetetlen komponáló tehetsége nem ismer nehéz problémát. Az Iparművészeti Iskola érmésztanára. Thomas Antal festőművész és olk. műépítész, a Magyar Képzőművészek Egyesületének főtitkára, különböző müvószpályázato- kon mintegy 30 dijat nyert A Műemlékek Országos Bizottsága sokszorosításra vásárolta meg 12 tabáni grafikáját. A kultuszkormány zsűrije megvásárolta „Velence“ cimü kópét a rőmai nagykövetség számára A Magyar Mérnök és Építész Egylet 1930-bau I ső dijával tüntette ki. A XII, nemzetközi építészeti kongresszus és a kulturkormány dicsérő elis mérésének tulajdonosa stb. A Műcsarnokban és a Szalonban 1909 óta állít ki stb. Turmayer Sándornak most van a nagysikerű gyűjteményes kiállítása a Fészek- Klubban. 1911 óta állít ki a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban, amelynek alapító tagja is. Rendes müvésztagja a Magyar Képzőművészeti Társulatnak és a Magyar Képzőművészek Egyesületének. Mostanában finom portréival tűnik ki stb. Ezek előrebocsájtása után bejelentjük, hogy idei kiállításunkat november 29-től dec ember 6 ig tartjuk a Városháza nagytermében. Kérjük igen tisztelt olvasóinkat, kísérjék figyelemmel további közleményeinket, hirdetményeinket s tekintsék meg minél számosabban kiállításunkat. Ma, szombaton és vasárnap délután és este Gömöry László színművész fellépte a Király Filmszínház szenzációs műsorában. CSERKÉSZESTÉLY november 15-én, vasárnap este 8 órakor az Ipariés- tületben. „NAPKÖZI OTTHON“ A hontalan kobzos, nagy Balassa Bálint bujdosó éneke jut az eszembe, ha felnézek a szürke felÍ9gekkel borított égre: Ősei harmat után, Végre mikor aetán Fujdogál a hideg seél. Elbujdosnék messeire . . . Éa is bujdosnék, mennék messze, masz- sze, a megszállt részekre, jaj, de nem lőhetRablók állította határ, alig lépek párat. Szuronyos határőr fegyvere csillan, hangja parancs !? Pedig de mennék és jönnének velem sokan Erdély begyeibe melengető fáért, Mára- maros bányáiba izesitő sóért, Zsolna, Gács, Brassó gyáraiba jó meleg posztóért. Felkiált millió magyar lélek a csonka hazához, lerongyolt anyához, éhes vagyok, fázom 1 Koldusokká lettünk, tengődés az életünk, rabok vagyunk, majd összeroskaduok. Nagy árvaságunkban, lelki kínjainkban Istenbázába járulunk, az egyedüli Igazság szent szine előtt gyógyitgatjuk beteg lelkeinket. Tőle várjuk, bogy megindítsa a könyörületes sziveket a nélkülözők, a legárvábbak, az éhező, didergő, ártatlan gyermekek megsegítésére. Emberek, kiknek e szomorú idők egyre gondterhesebbé váló napjai még meghagyták a mindennapi kenyeret, megadták a meleg szobát, bár sokszor kopott, de mégis melengető ruhát, adjatok valamicskét az Isten nevében azoknak, kiknél hiányzik a betevő falat, a tüzelő fácska, a melengető ruhácska, mert különben elveszünk. A gyulai állami elemi népiskola „Napközi Otthonában“ 200-nál több gyermek várja a közelgő tél napjaiban a meleg ebédet. A megértő szivekhez fordul most a „Napközi Otthon“ vezetősége segítségért, ne hagyjuk éhezni a rászorultakat, bármily csekély adományt is hálásan fogadunk. Na feledjük, hogy a jószivü adakozót szereti az Isten! A vezetőség hálás köszönettel nyugtatja a hozzá érkezett kegyes adományokat. Sarkadi Cukorgyár Igazgatósága 50 P, dr Jung Géza 10 P, Bókósmegyei Takarékpénztári Egyesület Igazgatósága 40 P, Czinczár Dezsőné 10 P, N. N 100 P, Szövőgyár Igazgatósága 30 P, Läufer Sándor 10 P, Szent- kereszty Tivadar 10 P, Dókán József egy gyermeket állandóan ebéddel lát ei, Kocsis Lászlóné 2 kg. zsir, 5 kg. liszt, 10 kg. búr gonya, Dómusz Feronc 1 kg. hús hetenként, Vlagyovits József és Lelik Gyula hetenként 1 kg hús. Puczkó József hetenként fél kg. zsir, Hegyi József és Baráth Pál hetenként fél kg. hús, Stéberl András 10 kg zsir. Mr MM a Király Piiaszinüázöan Gömöry László énekes bonviván Gyulán. Gömöry László színművész sorsa tipikus magyar sors. A béke éveiben egyik legkedveltebb énekes színésze a magyar színpadnak, akit a megszállás éveiben rossz sorsa Aradra vetett, ahol az ottani és temesvári színház főrendezője és bonvivánja volt Egy gyönyörűen sikerült magyar ünnepségen lépett fel, amelynek forró sikere epéssé tette az ottani sziguranca vezetőjét. Másnap Gömö- rynek távoznia kellett Aradról anélkül, hogy elbúcsúzott volna a magyar közönségtől, barátaitól, a gyönyörű missziót teljesítő aradi színháztól. Itt a Csonkaországban — Istenem — mi várt reá 1 Ezer egynéhány jó színész szaladgál szerződés, kenyér nélkül. Nyakába vett e tehát az országot, mint a régi pálcás színészek. Eljutott Gyulára, ahol nemrég a Sonny boy főszerepében aratott a Király Filmszínházban óriási, feledhetetlen sikert. Losonczy István a tőle megszokott úri gavallériával azonnal lehetővé tette, hogy ez a derék színművész két napcn, ma szombaton és vasárnap délután és este a Király Filmszínház színpadán fellépjen. A filmszínház szenzációs műsora után Magyar Nótaest keretében lép fel Gömöry László, a rádióból is jól ismort énekes Irredenta dalokat, hallgató magyar nótákat énekel és mulató jelenetében pezsgő jókedvet hoz, ami mostanság igazán ráfér a busongó magyarra. Kérjük azokat, akik szeretik a magyar színészt, a magyar dalt, jöjjenek el szombaton ós vasárnap a Király Filmszínházba. Jól fogják magukat érezni s egy két napra elfeledtetik ezzel a magyarságáért sokat szenvedett színművésszel a müvószsors áldatlanságát, sürü könnyhullatását ós fekete reménytelenségét. Á gyulai házinynUenyésztők szervezkedése. Körültekintő és lázas munka előzte meg azs a szépnek Ígérkező eredményt, amelyet Major Ákos gyorsirószakiskolai igazgató kezdeményezésére a gyulai házinyultenyósztők célul tűztek ki maguk elé. Az utóbbi időben hazánkban gyönyörűen fellendült a házinyultenyésztés. A szegedi házinyultenyósztők lelkes gárdája szövetkezetbe tömörült, lapot indított, megindította az első magyarországi házinyulhus kimérő üzemet, mely igen jól működik s naponta az ország minden vidékéről befutó házinyulaknak egész seregét móri ki, mint finom, ízletes húst, majd pedig hozzáfogott az egész országban található nyultenyósztők beszervezéséhez, így jutott el a szövetkezés gondolata Gyulára is, mert most már köztudomású, hogy a bázinyulat a szegedi szövetkezeten keresztül értékesíteni lehet és, hogy csak akkor érvényesülhet a házinyultenyésztő, mint egyén, ha összefog társaival. 1931. november 8-án megalakult a helyi csoport, amelyet egy 4 tagú intéző-bizottság irányit. Az intézőbizottság tagjai Major Ákos a gyulai gyors- ós gépiró szakiskola vezetője, „Porzol“ a legolcsóbb, biztos hatású csávázószer, , mert holdanként 10 kg. vetőmag megtakarítását biztosítja. Kérje az idevonatkozó díjmentes ismertetőt Barna terménykereskedőtől, ahol a „Porzol“ is beszerezhető eredeti gyári áron.