Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-10-10 / 81. szám
1931. október 10 Bökés 3 A gyulai Erkel Ferenc Dalkör folyó hó ll-én, vasárnap este 8 órai kezdettel táncestélyt rendez az Ipartestületben. A vénasszonyok nyara, mely hagyomány szerüleg Szent Mihálytól Mindenszentek napjáig tart, eddigelé nagyszerűen tartja magát. A szép tember havi hideg esős napokat derűs, meleg és ami a legfontosabb: száras idő váltotta fel, mely vajha ! eltartana a hónap végéig, sőt lehető leg a jövő hó közepéig. Addig ugyanis egy szem esőre sem volna szükségünk. Most már megindult és a legnagyobb serénységge! folyik a szántás, vetés, egyben a tsngerikoró és a földön levő egyéb termények összeszedése és hazahordása is. Laposabb, réti fóldt ken azonban a szántás még ma nem lehetséges, de ha az idő száraz marad, remélhetőleg a jövő hét folyamán ott is megkezdhető lesz. A majdnem árviz veszedelemmel fenyegető Körözs folyók is leapadtak és a víz mindenütt már a medrében van, A Mindszentek napjára eső vasárnapi munkaszünet. A szegedi kereskedelmi és iparkamara a hozzája több oldalról érkezett kérdésekre közli, hogy a 94537—1921, számú kereskedelemügyi miniszteri rendelet értelmében, ha mindszent ünnepe vasárnapra esik, mint ez évben is, ezen a vasárnapon virágok, koszorúk, gyertyák, mécsesek és sírok díszítésére szolgáló egyéb tárgyak reggel 8 órától esti 6 óráig árusíthatók és házhoz vagy temetőbe is szállíthatók Hasznos tudnivalók az alkalmazottak kereseti adójáról. Minisztériumi rendelet szerint alkalmazotti kereseti adót tartoznak fizetni mindazok, akiknek fizetése, hozzászámítva az esetleges természetben való ellátást is, a heti 20, illetőleg havi 80 pengőt meghaladja, 1931 január 1-től ezen az adón felül különadót tartoznak fizetni mindazok, akiknek fizetése a heti 30, illetőleg havi 120 pengőt meghaladja. Ennek a különadónak összege egyenlő a kereseti adóval. 1931 szeptember 1-től a különadó 100 százalékkal lett felemelve. Ezeken az adókon kívül fizetendő még a heti fizetések után 2, a havi fizetések után pedig 10 fillér rokkantellátási adó. Az alkalmazotti kereseti adót, különadót és a rokkantellátási adót a munkaadó köteles levonni alkalmazottaitól és bérfizetési ivek mellett, amit az adóhivatal számfejt, tar tozik ugyanazon hónap 24 ik napjáig a városi pénztárban befizetni. Amelyik munkaadó a kereseti adót, a különadót és a rokkantellátási adót nem vonja le, akkor ezek az adók őt terhelik és késedelmes fizetés esetén még külön kamatot is számítanak. A magyar sajtó, amelynek szintén igen túlnyomó része igyekszik kötelességét minden körülmények között megtenni, — mondotta Károlyi miniszterelnök — csak hadd kritizáljon, szükség van az éles bírálatokra. Az a sajtó, amelyik nem birál, nem tud megfelelni hivatásának. A sajtónak azonban szemmel kell tartani, hogy igen sokat árthat, ha a hangulatot rossz irányba tereli és befolyásolja a közvéleményt. Viszont igen sokat használhat, ha az irányítást az ország érdekében megfelelő módon igyekszik végezni. Meg van győződve arról, hogy abban a küzdelemben, amit vívunk a gazdasági háborúban a magyar sajtó is megfelelően kiveszi részét és munkássá gát a jövőben is olyan irányban fejti ki, hogy elősegítse azt, hogv a küzdelemből végeredményben győzelmesen tudjunk kibontakozni. Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgyulladásnál valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz rendes gyomor és bélmü- ködést biztosit Ha Budapestre utazik, első útja legyen a fényesen átalakított és kibővített Hungária Fürdőbe (Budapest, VII. Dohány utca 44.) menni. Ott már reggel 5 órakor nyitnak és 140 pengőért nemcsak megfürödhet, hanem jól meg is reggelizhet. Követ dobtak az autóba, az utas megvakult. Beszállítottak a szegedi szemklinikára egy budapesti utazót, aki szombaton délután autón Szentesre igyekezett. Alig hagyta el kocsijával Mindszentet, amikor az országút felől kődobás érte. A kődarab bezúzta az autó szélvédő üvegét és a lepattanó szilánkok belevágódiak az utazó szemébe. A kocsit vezető sofőr jajveszékelő utasát gyors tempóban Vásárhelyre hozta, ahonnan beszállították a szegedi szemészeti klinikára. A klinika orvosai megállapították, hogy az utazó minikét szemevilágát elvesztette. A megindult nyomozás során megállapították, hogy fiatal gyermekek voltak a tettesek. Olcsóbb lesz az aranyfog. Igaz ugyan, hogy fogaink lassanként használaton kivül kerülnek, azonban minthogy ez idő szerint még törődnek az emberek fogaikkal, nem lesz érdektelen közölni, hogy az aranyfog olcsóbb lesz. Az arany árát eddig a magánforgalomban annyira felhajtották, hogy szinte uzsoraárakon kellett megfizetni s a gyógyászati célokra használt aranyért ugyanannyit kellett fizetni, mint az ipari vagy gyűjtés céljára vásárolt aranyért, Ezen változtat az a legutóbbi intézkedés, hogy az arany forgalmazása a Hermes kezébe kerül s a gyógycélokra vásárolt aranyat a hivatalosan kilónként 3820 pengős árban bocsájtják a fogászok rendelkezésére. Most tehát ezektől függ, hogy valóban olcsóbb lesz e az aranyfog. A gyulai Erkel Ferenc Dalkör folyó hó ll-én, vasárnap este 8 órai kezdettel táncestélyt rendez az Ipartestületüen. A magánalkalmazottak adójának felemelése. A 4740—1931. M. E, rendelettel a magánszolgálatban álló azon tisztviselők és egyébb alkalmazottak, kiknek fizetése a heti 30 vagy a havi 120 pengőt meghaladja, szeptember 1 tői kezdve az alkalmazottak kereseti adóján felül már eddig is járó állami különadója kétszeresére emeltetett. Szeptember 1 tői kezdve tehát jár a rendes adótétel és különadó cimén annak kétszerese. Az összeget a munkaadó tartozik levonni és a levő nás havában legkésőbb 25-éig illetményjegyzék mellett a községi pénztárba befizetni. Az adótéte lek táblázata a községi adóhivatalban beszerezhető. Szinielőadás. A gyulai Urleányok Kongre gációja — amint megírtuk — nagy siker mellett mutatott be három színdarabot vasárnap este az Ipartestületben. Ezt az előadást most közkivá natra megismétlik a józsefvárosi elemi iskolában vasárnap délután fél 4 órakor. A jótékonycélu előadásra igen sokan készülnek DENTIST Wlisits János fogászati műterme 32 évi gyakorlattal fájdalommentes foghúzás, tömés és fogkezelés. Saját technikában müfogak, aranymunkák, fogsorok szájpadlással és anélkül. Elsőrendű anyag ból jótállás mellett. Javítások leggyorsabban. Vidékieknek soron kivül. Ambu- latoriumi árak, igen kedvező fizetési fel tételek. Saját ház. Br. Wenckheim Béla-u 29 (Vasut-utca. Népkert mellett) 456 3- 6v Számos női bajnál a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata végtelen nagy meg- könnyebülést szerez. A nőorvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hstásu Ferenc József vizet különösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Hamis egypengősöket gyártanak Vásárhelyen. A rendőrségnek hamis egypengősöket szolgáltattak be A hamisítvány tompább csengésű, mint az eredeti és erős nyomásra meghajlik. A rendőrség megállapította, hogy sok hamis egypengős került már forgalomba. Ü1AJ0R ÁKOS oki. gyorsírás tanító gycr&irási és gépírás! szakiskoláját Báró Wdnckheici Béla-utca 7. szám alól Patócsy- uica 4, szám alá (az ecetgyár utcája) helyezte át. 4*2 3-3 Film a világháború legnagyobb tengeri csatájáról. Szombaton és vasárnap igazán szenzációs világfilmet mutat be a Király Filmszínház- Cirne : Az elsülyedt flotta germán filmeposz 9 felvonásban. A világháború legnagyobb tengeri csatájáról készült filmben a legragyogóbb filmsztárok játszanak, köztük a magyar Eszterházy Ágnes. A ki a német hősiességnek, csodálatos tetterőnek és fegyelmezettségnek gyönyörű megnyilvánulásait látni, haditengerészetük bámulatos fejlettségét'akarja megcsodálni, nézze meg okvetlen ezt a világfilmet. Ave-értekezlet f. hó 12-én este fél 7-kor. Építőipari téli tanfolyam. A szegedi keres- * kedelmi és iparkamara közli, hogy november 3-án épitő ipari tanfolyam nyilik meg a szegedi állami felsőipariskolában. A tanfolyam célja, hogy az építőipari segédeknek és tanoncoknak szakmájuk - ban oly rendszeres kiképzést nyújtson, hogy azok idővel mint pallérok, vagy önálló építőiparosok működhessenek. A tanfolyam tartalma négy félév, mindenkor november 3-tól március végéig. Jelentkezés október 5 15 ig az intézet igazgatóságánál Szeged, Marstér 7. sz. lehet. A tanfolyamon fizetendő dij 55 pengő. Civil embernek tilos katonai épületbe lépni. A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amelyben szigorúan megtiltja a civileknek, hogy katonai épületekbe lépjenek. — Aki engedély nélkül bemegy ilyen épületbe, vagy ott a tartózkodási engedély korlátáit túllépi, kihágást követ el és 15 napig terjedhető elzárással bűnhődik. Az Országos Kamaraszínház Békéscsabán. Alapi Nándor kitűnő Országos Kamaraszínháza csütörtökön este 4cezdte meg Békéscsabán a Városi Színházban előadásai sorozatát H Bernstein : A titok c. színmüvével. Pénteken : Navarrai Margit (Fodor L vigjáíéka). Szombaton: Arc és álarc grotesz színjáték (Chiarelii). Vasárnap : délután : Fruska, este: A bécsi menyasszony. Hétfőn : Csehov: Vanja bácsi-ja van műsoron A ref. továbbképző iskolában a tanítás okt. 14 én szerdán megkezdődik a fiuk számára az Árpád - u fiú , a leányok számára a Novák - u leányiskolában. Tanítási idő szerdán és szombaton d. u. 2 5-ig A Pesti Tőzsde Uj számában Tóry Gergely h. álLüntitkár, dr. Herz Henrik, dr. Dános Árpád és mások nyilatkoztak. Érdekes riportok számolnak be az arany-ezüstpiac helyzetéről, a pestkörnyéki parcellázások fantasztikus méreteiről, a Futuráról, a gabonakérdés megoldásáról stb. Perfekt német, francia és román nyelvtudással nyelvtani agán- ós különbözeti vizsgára rövid idő alatt, nifást vállai, a gimnázium minden tárgyára — különösen latin ós mennyiségtanra — valamiül érettségire is előkészít Szabolcs (Schwarzkopf) Bichard Dr. Karácsonyi János- utca 14. szám alatt. 469 3—3