Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-10-03 / 79. szám
1931. október 3 Békés 3 II I B E K«-A. vénasszonyok nyara elkerülte az idén libabőrös, szürke őszünket, kimaradt a poézis a szeptemberi lombhullásból. Nem élvezhettük az elkésett napsugarak halk líráját, aranyos, mollba hangszerelt panaszkodását, nem sütkérezhettünk sápadt kékségü ég alatt és nem láttunk aranyesőként lehulló faleveleket. Nem olyan nagy eset, csak annyi az egész, hogy a nyár lubickolásából átmenet nélkül szakadtunk bele a fűtés gondjaiba, a régi késő alkonyat ok helyett kora délután lopakodik reánk a hirtelen sötétség. Túl fáradtak vagyunk mindnyájan, semhogy szimbólumot kereshetnénk vagy láthatnánk emögötf. S ha nem sietnénk ilyen nagyon, talán lenne időnk észrevenni, hogy ez a borús, napta lan ősz mégiscsak megfosztott bennünket pár mosolytól, sóhajtástól és visszaemlékezéstől. Bár, ha mégis közénklopakodott volna a nap megsápadt aranya, a "énasszonyok nyara, valószínűleg akkor sem állunk meg gondolkozni, emlékezni, meghatódni és elbúcsúzni ettől a régi nyártól, amelyik újra nem váltotta be a tavasz bőkezű, felelőtlen Ígéreteit. Nincs hozzá időnk és szivünk, így azután észrevétlenül is belenyugszunk abba, hogy nem tudunk már fölmelegedni, mielőtt eljönnek hozzánk a ködös, fázó ébredések, hogy nem álmodjuk többé vissza a nyarat, hanem régi kabátunk kopottságába menekülünk egy kis hamis’tatlanul siró őszi szél -és reménytelenül zuhogó őszi eső elől. Pedig bizonyosan jól esett volna egy kis meleg melankólia, pár pasztellszín, kigombolt kabát, méla mosoly, könnyű sóhaj a vigasztalanul ránkboruló szürke égbolt helyett. Igaz viszont, hogy mindennapi életünk sok öröme közt éppen most elfér ez a szótlan szomorúság, amit azért érzünk, mert az idén kimaradt életünkből a vénasszonyok nyara. . . Budapest. Konkoly Kálmán. Lemondott a főispán. Úgy értesülünk megbízható helyről, hogy báró Feilitssch Berthold főispán állásáról végleg lemondott és a legközelebbi napokban elhagyja vármegyénket. Istenitisztelet a református templomban. Vasárnap délelőtt 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes, délután 6 órakor Nagy Lajos vt, lelkész. A gyulai izraelita templomban Hónáno Rabokor október hó 3-án, szombaton délelőtt 10 órakor, este háromnegyed 6 órakor, október 4-én vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik. Végre: sóhajtott és fohászkodott fel a gazdaközönség Szent Mihály napján, hetek óta első esőtlen napon, amely mind a mai napig esőden is maradt. Magasabb fekvésű, különösen homokos földeken amelyek hamarább száradnak, meg is kezdték már az őszi szántást, mig laposabb fek- vésüeken. de csak azokon, amelyeket a viz nem borított el, a kukoricza kórót szedegetik. A tengeri szedése túlnyomó részben ugyanis már a nagy esők előtt megtörtént, A szüretet is be fejezték már mindenütt, mennyiségileg de különösen minőségileg siralmas eredménnyel. A leszűrt bor minden kritikán alul silány, a fürtökben leszedett szőlő se tartható, mert rohamosan rohad A sok esőnek egyedüli haszna, hogy kedvező meleg idő mellett igen jó őszi legelő ígérkezik, amire egyébként nagy szükség is van, hogy ne kelljen az állatállományt már most takarmá- nyozni. A száraz, meleg időre legalább Mindenszentek napjáig, sőt lehetőleg még azon túl is szükség lenne, mert a mezei munkák : szántás, vetés, termények és takarmány behordás csak igy történhetnek meg. A Gimnázium Öregdiákjainak Szövetsége október 6-án kedden délután fél 6 órakor a gimnáziumban gyűlést tart, melyre a tagokat és a je lentkezőket meghívja az elnökség Tárgy az alapszabályok ismertetése. Jffin ifin V Weigand Tibor a Rádió • kedvence szombaton és vasárnap a Király Filmszínházban. Október 6. a reálgimnáziumban. A helybeli róm, kath. reálgimnázium foiyó hó 6 án délelőtt 10 órakor az aradi vértanuk emlékére iskolai gyászünnepélyt rendez s arra a tanuló ifjúság szüleit s a tanügy iránt érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja Műsor: 1. Himnusz, zenekari kísérettel énekli a vegyeskar. 2. Gyulai Pál A száműzött. Szavalja Róth L III, o. t. 3 Klosz K. Gyászének. Énekli a vegyeskar. 4. A nap jelentőségét méltatja Panyik Tóth József dr. reál- gimn. tanár. 5 Grieg Ase halála, játsza a zenekar. 6. Sza'ay K. Az aradi Golgothán, Szavalja Schriffert Béla VIII. o, t. 7. Szózat, zenekari kísérettel énekli a vegyeskar. 8. Hunyadi László induló. Játsza a zenekar. Közben a tanuló ifjúság tisztelegve vonul el a nemzeti zászló előtt. Az ünnepélyt megelőzőleg 9 órakor a katholikus tanulók gyászmisét hallgatnak a Szent József templomban. Október 6. a gyulai állami polgári leányiskolában. A gyulai all. polg. leányiskola Zrínyi Ilona Önképzőköre október 6-án délután 4 órakor a szokott helyen gyászünnepélyt rendez, melyre a szülőket ez utón is meghívja az igaz gatóság. Műsor: 1. Papp Váryné—Szabados : Hiszekegy Énekli az énekkar. 2, Ünnepi felolvasás. Tartja: özv. Andaházyné Kiss Ilona tanár. 3. Móra—Enrich : Bánateső hull Aradra . .. Énekli az énekkar. 4. Ábrányi Emil: Október 6 án. Szavalja: Némedy Lenke III. o t. 5. Palo- tási: Utolsó ábrándok. Zongorán előadja Sipos Éva III. o. t 6. Illyés Bálint: A legnagyobb gyásznap Szavalja Desztig Erzsébet IV. o. t. 7. Kölcsey—Erkel : Himnusz. Énekli az énekkar. Szülői értekezlet az állami polgári leány iskolában folyó hó 6-án délután 5 órakor az is kola nagytermében Felolvasást tart dr. Bartháné Javoránszky Elvira tanár. A szülők és érdeklő dók minél nagyobb számban való megjelenését kéri a Tanárikén Elhájasodnál, köszvénynél és cukorbetegségnél a természetes „Ferenc József“ keserüviz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdit- ditja az emésztést Érdekes modellpályázat nagyértékü dijakkal. A Párisi Divat, a legszebben kiállított, legtartalmasabb s egyben a legolcsóbb magyar divatlap és képesujság huszonhetedík évfolyamába lépett. Most megjelent uj számában rendkívül érdekes modellpályázatot hirdet és ezzel kapcsolatban nagyértékü dijakat oszt ki. A Párisi Divat minden számában több mint száz eredeti modellt és feézimunkarajzot közöl. Minden trafikban és sorsjáték üzletben kap hat Osztálysorsjegyet. Siessen még ma és bizto sitsa magát. A Sorsjegyet húzás előtt mindenki fizesse ki, bogy a nyereményekre való jogait még idejében biztosítsa. Nápolyi látni és meghalni: valami. Weigand Tibort látni, hallani és tapsolni: ez most szenzáció ! ! ! A Pesti Tőzsde uj számának főbb cikkei1 dr. Makai Ernő, dr. Serbán Iván, dr. Nyuiászy János, dr. B^ri Ágost Írták. Szenzációs riportok, textil, biztosítási, vas- és gépipari, árupiaci, in gatlan és vegyészeti rovatok egészítik ki a kitü nőén sikerült uj számot A tornádó Brit-Hondurasban. Legutóbb tornádó pusztított Brit-Hondurasban, ahonnan most egy ottélő magyar telepes a következőket irta: „ A szörnyű vihar valósággal elpusztította a várost. Mindenem elpusztult.“ Tönkrement szép kis könyvtáram is, pedig a könyveket harminckét éven át gyűjtöttem össze azokból a kedvezményekből, amelyeket mint előfizető kaptam a Tolnai Világlapjától. Epe és májbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes „Eerenc József“ keserüviz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti. Klinikai tapasztalafok igazolják, hogy az otthoni ivókúra különösen hatásos, ha a Ferenc József Vizet kevés forró vízzel keverve, reggel éhgyomorra isszuk. A Ferenc lŐZSef keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszer- üzletekben kapható. MAJOR ÁKOS oki. gyorsírás tanító gyorsírás! és gépírás! szakiskoláját Báró Wenckheim Béla-utca 7. szám alól Patócsy- utca 4. szám alá (az ecetgyár utcája) helyezte át. i- 3 IKODALOI. Székelység, a Székelyföldet és népét ismertető havi folyóirat. Szerkeszti: Bányai János. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Székelyudvarhely (Odorheiu.) A megszállás alatt élő szókelytestvórek- tőJ, szépséges Székelyudvarhelyről egy folyóiratot hozott a posta. A neves székely geológus tanár Bányai Jáno3 indította meg a Szó- kelység e. folyóiratot, hogy „legyen végre egy fórum, ahol minden, ami székely, helyet találhasson. Kellett egy tükör, amelybe a fajunk, földünk után érdeklődő bepiilanthason és viszont mi is a rég keresett képet meglelhessük benne 1“ Az első szám áttekintése után bizton hisszük, hogy ez a nagy gonddal és hozzáértéssel szerkesztett lap igaz kifejezője lesz a semmiből is teremteni tudó ősi székely erőnek. A csinosan kiállított első szám tartalmából kiemeljük a szerkesztő beköszöntőjét, az Orbán Balázsról elmondott tartalmas emlék- beszédet (képpel), B. Józsa Gy. versét (Szó kelyföldön), Szádeczky K. L A szókelyszókek kialakulása. Sz. Horvát L. Népdalaink. Góbé- ságok Székelyföld kutatása, székely lexikon, székely szótár stb. A folyóirat címlapját Bene József festőművész, angyalosi székely rajzolta erővel, ízléssel, életteli művészettel. Az értékes folyóiratot minden magyar testvérünknek figyelmébe ajánljuk. Termósze- sen különös érdeklődésre tarthat <számot ez a folyóirat azoknál, akik a Szókelyföldőn születtek s akiknek ez a vérrel és szenvedéssel, öntözött föld jelentette az igazi életet, az igazi otthont. A lap olőfizetóse e csonka évre 1 pengő 50 fillér Akik az előfizetést nem utalhatják át, azok küldjenek értesítést levelezőlapon a lap megindítására. A.utogrammot ad Weigand Tibor, a Rádió kedvence szombaton és vasárnap előadás közben a Mozi cukrászdában. Szülök figyelmébe! Minden közhivatalban és irodában nélkülözheteflen az irodai alkalmazottak részére a gépírás és gyorsírás alapos ismerete! Az irodai munkát gyorsítja, pontossá, megbízhatóvá teszi, a tisztviselők munkaképességét fokozza, az elhelyezkedést mindenütt megkönnyíti. A legközelebbi modern irodai tanfolyam csoporttanitással 1931. október 10 ón kezdődik az államilag engedélyezett gépíró és gyorsíró szakiskolában, Patócsi-utca 4. szám alatt (az eoetgyár utcája). Az iskola programmja: modern irodai kiképzés, közérvónyes állami bizonyítvány, versenykiképzés, államvizsgák, 461 1—3