Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)

1931-07-29 / 60. szám

1931. Julius 29. A szezon nagy szenzációja : A Csodabár bemutatója pénteken — Színre kerül a Csodabárrá átalakított színházban, Akiknek a szívműködése rendetlen, erőlkö­dés nélkül úgy érhetnek el könnyű székelést, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserüvi- zet. Szivszakcrvosók megállapították, hogy a Ferenc József Víz szivelzsirosodásnál és billentyű- hibáknál is enyhén, biztosan és mindig kelleme­sen hat. A Ferenc József keserüviz gyógszer- tárakban, drogériákban és füszerüzletekben kap­ható. Tűzeset. Szombaton délután D. Nagy Al- bertnek Sándorhegy 49. számú tanyáján egy szalmakazal kigyulladt. A tűz tovaterjedését az azonnal kivonult tűzoltóság akadályozta meg. Elégett 18 kocsi szalma, 8 kocsi pelyva. Á kár biztosítás révén megtérül Betegek és nyugdíjasok mekkája. Az orvo­sok ezrével küldik a tengerpartra az embereke t és sok ember boldogan tért onnan vissza, mert az áldott tenger visszaadta az egészségét. Ha most elképzeljük, hogy a tenger mellett még hegy is van, akkor egészségi szempontból töké* letesnek mondható ez az Isten áldotta vidék, amely Fiume és Abbázia között van, mégpedig Cantrida községben, ahol egy kis családi ház kerttel eladó, amely a tengertől alig néhány perc­nyire van. Ezenkívül eladó még Fiúméban egy 3 emeletes ház, amely évente bruttó 30.000 lírát jövedelmez. Természetesen villanyvilágítás, víz­vezeték, csatornázás mindenütt van. Azt mond­hatnék, hogy mindkét helyen örök uyár van» mert Abbáziából autóbuszon Cantrida 15 perc, Fiume pedig 20 perc alatt elérhető. Mindkét in­gatlanra vonatkozólag bővebb felvilágosítást Tol­nai Világlapja kiadóhivatala Budapest, VII., Do- hány-u. 12. FOGORVOSI [RENDELÉS. Dr. Wertheim Iván szabadságidejéről visszaérkezvén, Erdélyi Sándor-ut 14. sz. házban fogorvosi rendelését újból megkezdette. 418 1—2 Levegő, Óceán, dicsőség a címe annak a nagyszerű portrénak, amelyben egyéni irásrnüvé- szetének jellemző színeivel, találó és érdekes ké­pet fest Kosztolányi Dezső az óceán-repülés ma­gyar hőseiről A cikk az Uj Idők mai számában jelent meg, amely a máris nagy sikert aratott Csathó regény folytatásának pompás miliőrajz­ban bővelkedő, egyik legmeglepőbb részletét közli. A szépirodalmi részből kiemeljük még Bibó La­jos mély, Urai elbeszélését és a fiatal nagytehet- ségü Székely Tibor finom írását, valamint az uj fordulatokban kifogyhatatlan Delmon-regényt. Az „Amit mindenkinek tudnia kell“ cimü rovatban Szuly Elemér egy fontos szakkérdéssel foglal­kozik. Farkas Imre hangulatos és Háderváry Klára ötletes cikke mellett öibey Irén, Bodás Já­nos és Varga Gyula szép versei teszik színessé Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának mai számát, amelyből az időszerű és művészi képek egész sora és a népszerű rovatok: Keresztrejt­vény, Szerkesztői üzenetek, Szépségágolás, Gaszt­ronómia, Kertészet sem hiányoznak. A kiadó- hivatal, Budapest, VI. Andrássy ut 16 Bárkinek küld díjtalan mutatványszámot. Előfizetési dij egy negyedévre 6 pengő 40 fillér, egy szám ára 50 fillér. Méhtenyésztők figyelmébe. A vármegye alis­pánját értesiti a földmivelésügyi miniszter, hogy felterjestése folytán a pénzügyminisztertől 10 waggon kedvezményes áru méhétető cukrot esz­közöl ki, melynek szétosztásával az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet bizta meg. Ebből a mennyiségből folyó év tavaszán 4 és fél wag- gont vettek igénybe az arra szoruló méhtenyész­tők, mig a fennmaradt 5 és fél waggon kedvez­Bék és ményes áru tiszta kristálycukornak a folyó évi nyárvégi etetésre való felhasználása iránt felha­talmazást kért a pénzügyminisztertől. A méh- legelő javítása érdekében tett javaslatra közli, hogy gondoskodás tárgyává tette a mézelő fa­csemeték nagyobb arányú termesztését, addig is mig ennek eredménye jelentkezik, kieszközölte,, hogy a gödöllői m. kir. Méhészeti gazdaságban lévő faiskolakószlet az odaforduló igénylőne k kedvezményes áron álljon rendelkezésre. A has teltsége, májtájéki fájdalmak, emész­tési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által megszüntethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló véitódulások ellensúlyoz­hatok Kérelem az igen tisztelt szülőkhöz! A tankönyvbeszerzés körül felmerült kü­lönböző nehézségek miatt az 1931—32. iskolai évre iskolakönyveket csak igen korlátolt meny nyiségben íoguuk raktáron tartani. Felkérjük ennélfogva az iskolai növendékek igen tisztelt szüleit, hogy a jövő tanévre szükséges tan­könyveket jnlius hó 31-ig előjegyeztetni szíves­kedjenek, mert csak az előjegyzett tankönyvek kiszolgálását tudjuk biztosítani. A tankönyvek ára az átvétel alkalmával fizetendő. Kiváló tisztelettel: Dobay János könyvárus, Knltnra B.-T., Gyula, Gyula. Mi lesz augusztus l-én ? ! Somogyi néni jubileumi évi táncvizsga - bálja ! Az eddigi összes szórakozáso­kat felülmúló élvezetben lesz része mindenkinek, aki ott jelen lesz. Várat« lan meglepetésben lesz része a kö­zönségnek, mert felejthetetlen estét akar szerezni Somogyi néni az ö ara­nyos növendékeinek és a kedves részt­vevő vendégeknek. — Augusztus l-én, szombaton este 8 órakor legyen ott az Újvárosi Körben mindenki, aki csak valaha is az iskola növendéke volt s aki csak ismeri e kedves esték finom, úri mivoltát. — Szeretettel vár min­denkit a rendezőség, melynek élén Somogyi néni áll az ő növendékeivel. 4 tí 2-3 ANYAKÖNYVI HÍREK. 1931. julius 17-től julius 23-ig. Születtek: Nagy Terézia, atyja Ferenc anyja Mihalik Terézia Kálvária dűlő 8. Cza- páry Miklós Andor, atyja András anyja Am­brus Emilia Békéscsaba. Kurucz László, atyja Gergely, anyja Balog Rebeka Békés. Gyurieza Imre, anyja Etelka Endrőd. Tóth Erzsébet Mária, atyja István anyja Pikó Erzsébet Szarka-u. 12. Oroveez Iloaa, atyja József anyja Puezkó Ágnes Vásártér 7. Verebi Ju­lianna, anyja Julianna Körösladány. Farkas Mária, anyja Mária Szarvas. Kisvárdai József, Kisvárdai Síndor, atyjuk Sándor, anyjuk Kő­vágó Zsuzsáuua Gyulavári. Hradaczbi József György, atyja József anyja Merkler Mária Görbe-u. 3. Papp Magdolna, atyja János, anyja Szabó Mária Csatorna-u. 27. Szabó Ferenc József, atyja Ferenc anyja Vengeter Mária Kőmüves-u. 4. Túrák László István, anyja Mária Dubay-u. 2. Gazsó Erzsébet, atyja János, anyja Sebestyén Erzsébet Sán- dorliegy 25. Cseke István, atyja István anyja Pikó Zsuzsanna Kerecsényi u. 22. Házasságot kötöttek: Ifj. Ulicska Ist­ván Ajtós u 21.—Richweisz Ilona Ajtós-u. 17. 3 Gergely Nándor Kispest—Szénásy Erzsébet Aranyág 36. Pethes Ferenc Göndöcs-u. 6.— Kádár Margit Göndöcs.u 16. Ráfi György Vóg-u. 36.—Sebe8tóny Anna Vásár u. 24. Elhaltak: Nyiri Sándor 30 éves Ke- nyérsütő-u. 3. Dékány Jánosnó Papp Julianna 35 éves Magyarbánhegyes. Tóth János 2 hó­napos atyja András anyja Csete Mária Szlányi dűlő 40. Boros József 34 éves, holtnak nyil­váníttatott. Schwartz Miklós 7 éves, atyja Ernő, anyja Altmann Erzsébet Körösiad íny. Veres György 75 éves Gyöngyösi-u. 18. Kis­várdai József 4 napos, atyja Sándor anyja Kővágó Zsuzsanna Gyulavári. Pálinkás János 30 éves V ész tő. Juaászka Géza 38 éves Nagyszénás. Cseke István 1 napos, atyja Ist­ván anyja Pikó Zsuzsanna Kerecsónyi-u 22. szonlz. Viharos nászéjszaka. Vaszary János fran­ciából átdolgozott magyar bohózata. Pénteken este ismét egy „csak felnőttek­nek“ vignettáju darab került színre. Nem pezsgő, nem tokaji, tcsak közönséges vinkó. Kár volt a színészek fáradságáért, \Harsányi pompás rendezéséért. A hölgyek közül Pogány Irén és Sulyok Mária voltak temperamentumo­sak és pikáns szerepüket kiaknázták. Turbók és Kondrát kabinetalakokat hoztak színpadra. Az urak közül Kemény László jobb ügyhöz való buzgalommal játszotta meg a bohózat pipogya vezető férfi szerepét, mig Lázár Lucien szerepében tett meg minden tőle telhetőt. Szombaton és vasárnap este Lehullott a rezgő nyárfa, vasárnap délután pedig Alvinci huszárok operettet adták elsőrendű szereposz­tásban. Hétfőn este rendkívül ötletes és fordula­tos vígjátékot mutatott be a színtársulat: Egy lány, aki mer. Tartalma, hogy jut el egy me­rész kislány a boldogsághoz. A címszerepben Kádár Margit ismét bebizonyította, hogy a vidék egyik legjobb naivája. Sok tapsot ka­pott. Nagyszerű partnere volt Kemény László, aki végre a sok abnormis alak után hús- és vórember ábrázolásához jutott. A többi sze­repekben Kondrát, Pogány, Harsányi, Pethes, Bilicsi öregbitették sikereiket- Harsányi ren­dezése modern, stílusos. Az előadás pergett, taps sok volt. j ““" Színházi hírek. Az egész város közönsége óriási izgalom­ma várja a .Csodabár“ bemutatóját. Rád bizom a feleségem a szezon legmulat­ságosabb bohózata, szerdán este „B* bérletben kerül színre. A szezon nagy eseménye, a „Csodabár“ bemutatója. Színre kerül 3Lón, 1-ón és 2-án a Csodabárrá átalakított színházban. Csütörtökön este a „Harapós férj“ zóna- előadásban kerül színre. Rendkívül olcsó hely­árak. Jegyek 42 fillértől l-70 P ig válthatók. A sziniszezon nagy napja 31-én, pénteken a „Csodabár“ bemutatója. Szokatlanul nagy izgalom uralkodik a vá­ros közönségén, mert hasonló színházi ese­ményben még nem volt része, mint a „Csoda- bár* bemutatója. A „Csodabál“ zenés játék az éjszakai életből, amely az egész világot be­járta és különös érdekessége, hogy erre az előadásra a színházat át kell alakítani. Hihe­tetlenül sok meglepetéss tartogat a „Csoda­bár“ előadása a nagyközönség számára, bi szén a közönségnek először van alkalma látni egy világvárosi ragyogó bárt, annak minden

Next

/
Thumbnails
Contents