Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-03-28 / 25. szám
LXI1I. évfolyam 25. szám Szombat Oyula, 1931. március 38 Előfizetési árak: Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. A választások körül. Még senkinek sem árulta el Bethlen István gróf, hogy mikor lesznek a legközelebbi választások, mégis már megindult a harc a mandátumokért és a mostani mandátumok tulajdonosai ellen. Ha a hírlapi cikkek száma és terjedelme volna a mértéke a harc súlyosságának, mintahogy szerencsére nem az, akkor azt a benyomást kapja a szemlélő, hogy a gyulai mandátum körül lesz a legélesebb küzdelem. Helyi laptársunk, amellyel most már évek óta nem vitáztunk és nem is akartunk vitázni, az ilyen vitáknak céltalan és idejétmúlt volta miatt, pl. egyik legutóbbi számában csak három cikkében támadja meg a város mostani képviselőjét. Aki politikára adja magát, erre a meglehetősen hálátlan feladatra, az előre is nagyon jól tudja, hogy támadási felületnek adja oda magát. Ez hozzá tartozik talán az egész világon a politikához, ha seholsem is annyira, mint Magyarországon. Érthető is ez a támadás, ha elvekéit történik, végtére senkire sem lehet reáparancsolni, hogy a másik elvét magáévá tegye. Az elvek harcából sok értékes eszme és tett szűrődött már le. De most és itt, alig van szó az elvek harcáról. így az egyik cikkben arról írnak, hogy vájjon a 80 meghivott közül 40—50 volt e ott egy értekezleten. Az egészen mindegy, hogy több mint 60 meghivott volt ott. A lényeg úgyis az, hogy vájjon nem kicsin) es-e az ilyen kérdések fesze- getése ? Az már tényleg sokkal komolyabb kérdés, hogy vájjon teladata-e a képviselőnek, hogy akár másutt is, akár az ötös bizottságnál is, kölcsönöket vagy kedvezményeket járjon ki, akármelyik választónak. Véleményünk szerint abszolúte nem képviselői feladat. Sok külföldi mintára már régen be kellett volna hozni a lajstromos képviselőválasztás rendszerét, amely az egyéni ilyen eljárásokat lehetetlenné tegye. De most ez a rendszer és most Lukács György ennek a feladatnak is híven eleget tesz. Minden évben kétszer-háromszor bejárja csaknem az összes köröket és minden alkalommal csaknem minden körben igen sokan keresik fel kívánságokkal, amelyeket mindig feljegyez és amelyekben mindig eljár. Nemis beszélve azokról, akik másutt és Írásban keresik fel. Hogy mindenkinek nem tud trafikengedélyt és italmérést szerezni, ez igaz. De ha tudna, akkor ma nem volna ház, beleszámítva a középületeket is Gyulán és a kerületben, ahol nem volna trafik és italmérés. Hogy minden tönkrement vállalatot nem tud talpraállítani, az is igaz, de más tudna? Az ötös bizottságnál már többször eljárt és bizonyára van olyan gyulai bank, amely tanúbizonyságot tehet arról, hogy az érdekeltek felől már informátiót is kértek tőle. Hogy mindenki nem kapott az ötös bizottságtól sem kölcsönt, erről sem tehet egy képviselő sem. A legszomorubb a támadások közül az, mely a Józsefvárosi Kör kölcsöne ügyében érte Lukács Györgyöt. Nem is azért, mert ez a támadás teljesen igazságtalan, de mert egy olyan nagyon rokonszenves és kétségkívül tehetséges egyén, mint Góg András, is belekerült a kör egyik sajnálatraméltóan szélsőséges tagja által megindított akcióba. Ha Lukács Györgyöt nem kérik erre fel, akkor nem is tudja, hogy a körnek pénzre van szüksége. Ha nem jár el ebben a dologban, akkor a miniszter nem ir neki levelet és nem irja, hogy »közbenjárására« értesíti a dologról. Tehát tényleg eljárt a dologban s igy minden jóérzésü ember részéről még akkor is köszönet jár neki, ha ezt a köszönetét nem hívjuk ibolyacsokornak és ha elvei és meggyőződése tegyük fel, ellenkezik a kör tagjai nagyrészének meggyőződésével. Kérdés azonban, vájjon tényleg ellenkezik-e. és ha ellenkezik is, nem volna-e célszerűbb éppen kisgazda szempontokból Lukács György mellé állni, mint Lukács Györgyöt támadni ? A gyulai kerületben a kisgazdák törpe minoritásban vannak. Kicsi a száma ebben a kerületben azoknak, a 20-tól 500 holdig terjedő földbirtokkal rendelkező olyan gazdáknak, akik ma egyedül földjük jövedelméből meg tudnak élni és aki alatt értjük válójában a kisgazdákat. Igazolja ezt az a körülmény, hogy a városi képviselőtestületben rendkívül kisszám- ban vannak csak kisgazdák. Ebben a kerületben a nincstelenek, a napszámosok és munkások száma nagy. Ma sajnos, ezek ismét hajlanak a szélsőségek felé, s vájjon nem-e kisgazda érdek a müveit értelmiséggel, a kereskedőkkel és iparosokkal együtt haladni? — Az a városi értekezlet, amelyen most Lukács György résztvett és amely őt ismét beállította a támadások központjába, semmi oly határozatot nem hozott, amely akár egy társadalmi osztály érdeke ellen volna, vagy a kerület akármelyik községe nem tehetné a magáévá. Ez a határozat és annak megindokolása, amely a város kitűnő polgármesterének tollát dicséri és amelyet a város képviselője előbb nem olvasott el, a legszebben igazolja a város képviselőjének politikáját. Ez a határozat megállapítja, hogy Gyula városának bajai túlnyomó részt abból erednek, hogy az ország közepéből az ország szélére került s igy a segítség is eltekintve egyes építkezésektől, főleg a reviziótól várható. Lukács György annyit tett a gyulai épitkezések körül, hogy alig van középület és intézmény Gyulán, amely nem az ő nevéhez fűződnék s ezekkel biztositotta örökidőkre a város megyeszékhely jellegét. Ez a jelleg ma gazdasági szempontból is óriási jelentőségű, amint, hogy a város existenciáját is ma azok az intézmények biztosítják, amelyek javarészt Lukács György munkásságának köszönik nagyságukat vagy létüket. Trianon óta pedig éjjelt nappallá téve fárad a revízióért, amelynek ez egész külföldön ismert és tisztelt nevű harcosa. Nincs Apponyi Alberten kivül képviselő, aki többet tett volna a revízió érdekében, mint Lukács György. És ha a határszéli Gyula egyszer és remélhetőleg nemsokára megszűnik határszéli város lenni, akkor ebben Lukács Györgynek óriási érdemei vannak. Várhat-e, kivánhat-e kerület ennél többet a képviselőjétől ? A Békésvármegyei Kaszinó közgyűlése. A Békósvármegyei Kaszinó folyó hó 25-ón déli 12 órakor tartotta székbáza nagytermében 1930. évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen gróf Altnásg Dénes disz- elnökön kívül jelenvolt a Kaszinó elnöksége s tisztikara teljes számban, valamint több, mint negyven tag. Megnyitás elolt dr. Zöldy János elpök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a Kaszinó alapitóiról, elhalt elnökeiről s a mindenkori igazgató kegyeletes őrizetére átadta a Kaszinó által készíttetett s termeiben kifüggesztett elnökei arcképeit. Az ülés megnyitása után dr. Novák Ka^ mill igazgató tartotta meg beszámolóját, majd Junászka Ferenc pénztáros és Károlyi Gábor könyvtáros jelentése következett. A közgyűlés általános tetszésnyilvánítása kisérte a tisztikar mindenre kiterjedő, precíz beszámolóját, örömmel vette tudomásul a Kaszinó életének erős fellendülését, anyagi helyzetének minden várakozást felülmúló javulá- lását, egyhangúlag hozott határozatával a tisztikarnak hálás köszönetét s teljes elismerését nyilvánította A folyó évi költségvetést a rendes közgyűlés egyhangúlag elfogadta s fáradhatatlan, önzetlen s eredményes működéséért úgy az elnök és alelnöknek, mint az egész tisztikarnak egyénenként is elismerését és köszönetét fejezte ki s a felmentvónyt részükre, valamint a számvizsgáló bizottság részére egyhangúlag megadta. Dr. Márky Barnabás alispán felszólalására a közgyűlés egyhangúlag a lelépő elnökséget és tisztikart választotta meg a folyó évre is majd titkos választás utján 30 rendes és 6 pótválasztmányi tagot választott. Állandó és örökös diszelnök: gróf Almásy Dénes Elnök : dr. Zöldy János. Alelnök : Szakolczay Lajos. Igazgató : dr Novák Kamill. Pénztáros: Junászka Ferenc.