Békés, 1931. (63. évfolyam, 1-103. szám)
1931-03-14 / 21. szám
Szombat LXIIL évfolyam 21. szám. Gyula, 1931. március 14. Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intó- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Március idusán. Március idusa a szabadság, a rabságból való feltámadás örömünnepe. Ma azonban tragikus jelentősége van e történelmi napnak. Országunkat feldarabolták, testvéreink milliói a rabság láncát zörgetik s könnyes szívvel, sóhajos lélekkel gondolnak a régi márciusokra, mikor büszke zászlók, örömsugaras arcok ünnepeltek e napon. Az operetthatárokon át hozzánk szálló, megtört sóhajokra mégis felelünk. Azt mondjuk: drága rabtestvéreink, nem hiába vezette ide, a Kárpátkoszoruzta országba az Isten csillagszeme eleinket, ez a föld a miénk. Török dúlt, tatár pusztított, testvérharcok harcosai szaggattak szét nem egyszer bennünket: mégis mindig feltámadtunk rabságból, megalá- zottságból. Mert mindig hittünk egy Istenben, egy hazában, a magyarság sorsát vezérlő isteni igazságban, Magyarország feltámadásában. Ahogy a márciusi ifjúságnak lángoló lelkessége, hite széttörte a rabság bilincseit s uj, szabad életet teremtett a régi korhadt formák romjain, éppúgy kell a nemzeti eszmékben fogant mai ifjúságnak is megértenie, hogy csak nemzeti hagyományaink tiszteletben tartása, őseink Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. mély vallásossága, a közért hozott áldozatkészség, az összetartás és vállvetett munka az, amelynek nyomán uj, győzedelmes élet tavasza zsendül ott, ahol letörtek a zászlók s ott, ahol gyászfátyol borítja azokat. Meg kell értenünk, hogy a jövő érdekében mit vár tőlünk a jelen ? Tudjuk, hogy mi vagyunk a világ legárvább nemzete. Nekünk kell magunkon segíteni. Minden testvérnek módot és alkalmat kell adni, hogy a nemzet egyetemes érdekeit szolgálhassa. Minden magyar észre, magyar kézre szükség van. Nem lehetünk mind vezérek, de — a nagy Széchenyi szerint — nincs ez országban olyan csekély tehetség, melyet ne lehetne a köz érdekében hasznosítani. Ne induljunk mi idegen jelszavak után. Ne fertőzzük meg az ifjúság lelkét olyan szofizmákkal, amelyek idegenek a magyar léleknek. Kísérletezéseket, könnyelmű frázisok után indulást kibír egy dúsgazdag nemzet, de romlásba dönthet egy lábbadozó, szegény országot Napról-napra akadnak hamis próféták, nagypipáju, kevés dohányu senkik. Ott settenkednek a tisztes magyar tanyák, a nagyvárosok hamis cégér alatt működő, hangzatos nevű egyesületeiben. Ennek a lelkes és derék magyar ifjúságnak a kötelessége, hogy megérMegjelenik szerdán és szombaton. tesse ezekkel az idegen kortesekkel: megélt a magyarság eddig is, megél ezután is csalfa és átkos jelszavak nélkül. Ma még jógkéreg borítja a földet, de a tavaszi égen már a nap áldott melege sugároz, mely hóvirágokat varázsol pár nap múlva a szomorú magyar tájakon. Magyar testvérek! A kétségbeesés, a gyászos reménytelenség jég- kérgét melengesse át a mindennél erősebb szeretet melegsége. Ezen a szent napon ne csak mondjuk a Hiszekegyet, hanem éljük és érezzük át annak minden szentséges szavát. Istenben hinni annyi, mint bízni Ő benne, aki nem hagyott el a múltban, nem hagy el a jövőben sem. Hinni egy hazában annyi, mint Istenben hinni, aki nem ok és cél nélkül vezette ide, a Kárpátok aljába a magyarságot. Amikor hiszünk egy isteni, örök igazságban, akkor sziklaszilár- dan bízunk a nemzet jövőjében. Hinni Magyarország feltámadásában annyi, mint a lelkeknek tavaszi virágzásba borulni, a lelkekben a régi énekeket uj erővel megszólaltatni, hogy ez énekekből diadalmasan csendüljön ki, hogy Magyarországot csak dicső őseinktől tanult hazafiassággal, testvéri szeretettel és áldozatos munkássággal támaszthatjuk fel ismét. Magyar testvérek ! Ma erre tanítson meg bennünket március idusa. Tóth Kálmán emlékezete. Irta: Paluovuky Béla. A csendesszavu költőt, — aki itt élt A százesztendő előtti Baján. — Idézzük meg, mint régi-régi testvért, Ki balsorsával vigasztalna tán E megtépett életnek árvaságán, Mely sokszor épp olyan reménytelen, Amilyen volt e város útját járván Áz ő dala s szivén a szerelem. Az ő dala... Az ő szomorúsága, Mely annyi magyar bánattal rokon S mely annyi mindent mond nékünk ez árva Magyar hazában sirt fájdalmakon . . . Az életnek és életszerelemnek Dalán, — amely belőle áradott, — Most megnyugszunk, mint hivő, balga gyermek, Kit vágya álmok partjain hagyott. Óh, álmok, álmok ! Merész magyar álmok ! De sok Ikarus bus hazája ez, De sok nagy lélekben ellobbant lángot Gyászol a szív, ha múltba révedez, De sok vak gyászán elborult nagy elme Hirdette itt a szépet és a jót, De sok léleknek volt beteg szerelme A vágy, amelynek itt csak kínja volt De sok-sok ablak maradt itt bezárva Szegény Tóth Kálmán éneke előtt, De sokszor volt a szive vágyán árva, De sokszor érzé fogytán az erőt. Sokat volt »halvány az őszi rózsa“ S a levél róluk de sokszor lehullt És sokszor sirt hiába itt a nóta Lágy vágy szaván, — mit visszazeng a múlt. A Vojnics ház, amelynek ablakában A büszke, szép Matild kacagta őt, Már nincs sehol ... Az idők vészes árja Elsodorta . . . Helyén uj utca nőtt. Ninának sincs már se hire, se hamva — De ő, a költő, él, — holtán Is él S dalain, mint tűnt Atlantis harangja, Fájdalmával a régi vágy zenél. A régi vágy, a régi vágyak éje Moet felkisért sok régi éneken És látjuk őt, — mély bánattal szemébe’ Boldogtalanul és reménytelen . . . A Negyvennyolc tűnt árján elsodort had De sok uj gyászos példával kisért, Hasztalan kérdés most itt, hogy ki volt nagy S „ki volt nagyobb“ a magyar életért? A „gárda meghalt, magát meg nem adta* Ezer „előrén* zengett jelszava, De éjünk mégse vált itt viradatra, Csonkán hullott el ország és haza. ,A gárda meghalt" és az élet pusztult, Hiába folyt a vér . . . Mély álmokon Jövőt újítani nem támadt a régmúlt És mindent elfeledett a sirhalom. Nem zeng ma itten senkinek „Előrét“ A régi, büszke gárda éneke, A gall utódok szűk marokkal mérték Szabad futásunk útját, — nincs helye Jövendők utján lendülő erőnek: Becsaptak előttünk minden kaput. — A mi szerelmünk: siratjuk a földet, Melyen most se le, se fel nincsen ut. óh, jöjj dalolni múlt vágyak szavával Mindazt, mi benned egykor elborult, Zengjen szavad mély éjszakákon által, Zengjen dalodban vissza most a múlt; Zengjen dalodban életre a Bácska S a Bánát kalászontó tengere, Ne vigyen minket végső kárhozásba A magyarok elvett kenyere. Dalold most nékünk, hogy e bus planétán Még várnak reánk boldog hajnalok S nem veszhet éjbe-enyészően, némán A magyar dal, mely szivedben lakott, Hogy lesz még egyszer itt királyi lakzi: „Házasodik még egyszer itt király", Fog még egyszer boldogság virradni, Feltámad még álmán e néma táj. Lobogjatok zászlók az enyhe szélben, Mely uj tavasz lázával lengedez, Hozzátok vissza zöldelő reményben A múltakat, mely szebb jövője lesz Mindenkinek, ki dalát nem feledte S akinek ma a régi nagy halott: Tóth Kálmán mondja minden nemzetekre Szentenciáját, — újra énekelve : Ki volt nagyobb és ki lesz még nagyobb?
