Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-12-24 / 103. szám
4 Békés 1930. december 24 den időkben voltak a közigazgatás életében leküzdésre váró nehézségek, azok, melyek most és a közeljövőben megoldásra várnak, ezekhez viszonyítva nem tartoznak a köny- nyüek közé. A keretek, melyek között ezek a nehézségek leküzdhetők és a feladatok megoldandók vannak : törvény, önkormányzatom, felsőbb hatóság törvényen alapuló akaratának tisztelete. A közigazgatáson eltöltött 22 éves múltam nyitott könyv és magában as a körülmény, hogy ebből as időből 10 esstendöt töltöttem el as általam különösen nagyrabecsiilt és as egéss vármegye kösönsége előtt osztatlan tiszteletben álló hivatali elődöm oldalán, önmagában is garanciája annak, hogy esekhes a keretekhez, eskürnhös is híven, minden körülmények között alkalmazkodni fogok. A keretet nem elég kötelességtudás, munkaszeretettel kitölteni, nem lehet a keretben betűkhöz, rendelkezésekhez való rideg alkalmazkodással eljárni, hanem a mai ;dők, a mindenkire súlyosan nehezedő viszonyok érzéseket is követelnek, emberi érzéseket, embersseretetet, mely érzésekkel a paragrafusok, sokszor fájó ridegségén enyhíteni kell. Midőn tehát elvül tűzöm magam elé, hogy osztály közötti különbséget ismerni nem fogok, feladatomul ismerem első sorban az emlitett keretek között segítségére lenni a leggyengébbeknek, a társadalom hazafiasán gondolkodó, napról-napra súlyos, megerőltető munkát végző azoknak a tömegeinek, kik súlyos, nehéz harcot folytatnak a mindennapi létért. Ez a megoldásra váró feladatok egyik legnagyobbika, azért, mert ennek a kérdésnek megoldására szükséges erőink a legkisebbek. A kérdés nemcsak helyi, vármegyei jelentőségű és önkormányzati hatáskörben nem is oldható meg, de nekünk, ennek a vármegyének, mely a gazdasági termelésben vezető helyen áll, elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen a vezető hely, melyet a termelésben elfoglalunk, jogot is ad nekünk, hogy élén álljunk annak a mozgalomnak, melynek az a jelszava, hogy mig feleslegeink vannak, addig itt éhezni senkinek sem lehet. Ez a ma legégetőbb problémája, mire itt most reá kellett mutatnom. A gazdasági helyzet, izoláltságunk valószinüleg fog még felhozni hasonló súlyos problémákat, amelyek megoldásánál, illetve a megoldásra irányuló törekvéseknél mindenkor szem előtt fogom tartani a kereteket, melyekre hivatkozni bátor voltam. f Értesítés! Alulírott fiiszerkereskedők értesítjük az igen tisztelt vevőinket, hogy ez évben újévi naptárakat vagy más ajándéktárgyakat nem osztogatunk, ellenben a nyomorenyhitö akcióhoz naptármegváltás címén az alanti ösz- szeggel járulunk hozzá: iff. Mihalik János 20 P Kovács József 20 F Húsz Imréné 15 P özv. Féhn Istvánná 5 P Fetz és Geégényi 2 P Endrész János 2 P Mnldt Márton 5 P Reinhardt M. 5 P Lusztig Béla 5 P Jámbor István 5 P Scheibert Anna 5 P Kertész Lajos 2 P Messmger Gáspár 5 P Kohn Jenő 5 P cc io Ezek a keretek szabják meg egyúttal a vármegye vagyonának és jövedelmeinek kezelése és hovaforditása tekintetében követendő eljárásomat is. Alkalmazkodni fogok a szabályokhoz, melyek a vagyon és pénzek kezelése tekintetében fennállanak, szem előtt fogom tartani a törvényhatóság megnyilvánuló akaratát, mely megkívánja a súlyos gazdasági helyzetre tekintettel való legszigorúbb takarékosságot. Nem lesz titkolni valóm és a vármegye pénzügyeibe a törvényhatósági bizottság tagjai mindig betekintést nyerhetnek. Igen fontos kérdés a vármegye közúti politikája, mely a gazdasági helyzet következtében jelentőségében csak nyert. Tudomással kell bírni a törvényhatósági bizottságnak arról, hogy a világháború alatt való kénytelen mulasztásokat a háború befejezése után egyszerre kellett pótolni, ami nem volt másként lehetséges, mint egy nagy külföldi kölcsön felvételével. Ennek a külföldi kölcsönnek terhei még hosszú időn át súlyosan fognak nehezedni a vármegye közúti költségvetésére és ma az a helyzet, hogy a közúti költségvetés terhére építkezések csak igen kis mértékben foganatosithatók. Ennek dacára a törvényhatóság már egyszer megnyilvánult akaratának megfelelően, a vármegye közúti politikájának revízióját napirendre tűzöm és bár ezidőszerint nagyobb építkezésekre fedezetet a törvényhatóság elő nem teremthet, szükségesnek látom, minél előbb meg állapíttatni a programúiét, melynek végrehajtása az én feladatom lesz. Hiszem, kogy a közúti alapnak felvett nyomasztóan terhes kölcsönöktől a jövőben mód lesz szabadulni és bár lassú tempóban, de újból megindulhat a munka, mely szorgalmas munkáskezeknek kenyeret ad. A gazdasági helyzet következménye, hogy csökkent munkaerővel fokozott munkát kell a vármegyének teljesíteni. Ebben a munkában számítok a közigazgatás tisztviselőire, kipróbált munkaerejére. Tisztviselőtársaimnak megértő barátja, de szigorú elöljárója és bírája kívánok lenni. Felfogásom, hogy a bizalom, mely választásban nyilvánul meg és a jó hírnév, mit hivatali elődeim hagytak rám, kötelez: mintaszerű életre, a társadalom min- . den mozgalmában való részvételre és arra, hogy kötelességeim pontos teljesítésével megszerzett hírnevünket öregbítsük. Köztudomású, hogy a közigazgatási tisztviselői állás vagyongyűjtésre nem alkalmas foglalkozás. Ezt a tudomást megerősíteni szándékozom azzal, hogy minden törekvést, mely törvényes utón tisztes megélhetés biztosítására irányul, támogatni fogok, de ellene vagyok minden jutalmazás, segélyezés cimü olyan jövedelemnek, mely nem a törvényhatóság önkéntes felajánlása utján történik. Az önkormányzat jogait védeni fogom és igyekezni fogok minden ellene irányuló támadást elhárítani. A vármegye közönségének mindig készséggel állok rendelkezésére, igyekezni fogok kívánságaikat kielégíteni és ha ez nem sikerül, ez nem rajtam és jóakaratomon fog múlni. Szívesen adok tanácsot, útbaigazítást és büszke leszek arra, ha ilyenekért minél többen keresnek fel. Az ut, melyen most indulok el, tekintetes törvényhatósági bizottság, nehéz. A nagy feladatok megoldása, a megsokszorozódott hivatali teendők ellátása egész embert igényel. Látom a nehézségeket, látom az akadályokat, de van bennem elszántság, szilárd akarat és bizalom az emberi jó tulajdonságokban. Ezekkel felfegyverkezve indulok el és hiszem, hogy utamon előhaladva, ha visszatekintek a becsületes kötelességtudással elvégzett feladatoknak ugyanolyan halmát látom majd hátam mögött, mint amely most oly fenyegetően elém tornyosul. Munkámban a törvényhatóság jóindulatú támogatása elengedhetetlenül szükséges. Hiszem, hogy az én jószándékomat, becsületes törekvéseimet, az a jóindulat és bizalom, mely ma velem szemben megnyilvánult, támogatni fogja. Ezzel a támogatással remélem szolgálni a vármegye minden rendű és rangú polgárságának jogos kívánságait, orvosolni a panaszokat, gyógyítani, de nem sebeket ütni, szolgálni szivvel-lélekkel a közt, ami Megszűnik minden gondja, ha az olcsóságáról közismert Diósi József rőfös üzletében Gyulán szerzi be szükségletét, ahol karácsonyi és újévi vásár árukat mélyen leszállított árban bocsájtom a tisztelt vásárló közönség rendelkezésére.