Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-11-08 / 90. szám
1930. november 8. Békés 5 AZ Az iskolánkivüli népművelési bizottság évi rendes közgyűlését a folyó évi november 5-én délután 5 órakor tartotta meg a vármegyei székház kistermében az alispán elnöklete alatt. Az ülésnek főtárgya volt a múlt évről szóló jelentés előterjesztése, valamint a jövő évi költségvetés megállapítása. A Tantó József népművelési titkár készített rendkívül részletes és a legnagyobb gonddal egybeálli- tott jelentésből közöljük az alábbiakat: A népművelési bizottság immár a kilencedik évben működik és ezen idő alatt a népművelés •emelése és elmélyítése érdekében igen eredményes és mélyreható munkát végzett. A legfelsőbb helyről jött megállapítás szerint a bizottság munkássága az országban első helyen áll. Alapvető munkája volt a bizottságnak a sorozatos ismeretterjesztő előadások tartása. Az 1929—30. tanévben az egész vármegyében, a városokban és a községekben és 110 tanyakörzetben 4526 ismeretterjesztő előadás tartatott, amely az előző évihez viszonyítva, dacára az igen nehéz gazdasági viszonyoknak 274-el több volt. Az emlitett -előadásokból 647 valláserkölcsi, 320 irodalmi, 649 történelmi, 480 földrajzi, 870 gazdasági, 521 egészségügyi, 303 természettudományi, 461 időszerű és 56 hazai iparpár- tolási volt. Ezeket az előadásokat igen sokan látogatták mindenütt és azokon nemcsak a fiatalkorúak, hanem nagyon sokan az idősebbek is részt vettek. Az előadások legnagyobb része szemléltetett volt. Állandóan haszná latban volt 18 drb különböző typusu vetítőgép, de ezenfelül egyes intézmények és magánosok is készséggel rendelkezésre bocsáj- íották vetítőgépeiket. Az előadások nem felolvasások, hanem szabad előadások voltak, Összesen 904 előadó működött, jobbára a nép vezetői, ezenfelül az orvosok, tanárok és más értelmiségbeliek. A 904 előadóból 96 lelkész, 456 tanító, 106 tanár stb. volt. Nagy eredményeket értek el a békési, endrödi és a szarvasi vándorelőadók. Az előadások után a bizottság kereken 14.000 pengőt fizetett ki. Mesedélután 251 esetben tartatott, a szavalatok összes száma 2513, ének- és zenedarabok száma 1811 et tett ki. Műkedvelői színi előadás 302 tartatott, amire kereken 680 P volt a költség. A tanfolyamok közül az alábbiakat ismertetjük: A munkatervben előirányzott 15 analfabéta tanfolyamból szabályszerű vizsgálattal 7 fejeztetett be, a többi tanfolyamnál nem volt meg a kellő számú hallgatóság. Analfabéta tanfolyamok társadalmi utón való szervezése — ugylátszik — nem lehetséges, ezt a kérdést csak törvényes intézkedéssel lehetne megoldani. Elemi ismeretterjesztő tanfolyamon résztvett 456 férfi, 15 nő. Ezek a tanfolyamok 3100 pengőbe kerültek. Az általános ismeretterjesztő tanfolyamokon résztvett egyének közül 364 férfi és 6 nő kapott vizsgálati bizonyítványt, a felmerült költség 3100 pengőt tett ki. Békéscsabán az iparosság és a középosztály kívánságára próbaképen egy német nyelvű tanfolyam is tartatott. Megemlékszik még a jelentés az ifjúsági egyesületek működéséről, a könyvtárügyről. A folyó tanévben a népművelési könyvtárból 11500 egyén kölcsönzött 10232 könyvet. 21 könyvtárkezelő jutalmazására 870 pengőt fizetett ki a bizottság. A vármegyei népházak száma 12. A vármegye területén 11 közrádió van használatban, amelyek terjesztik a ma gyár dalt és zenét és nemes szórakozást nyújtanak a hallgatóknak. A gramofonok száma három 34 daab lemezzel. A vármegye a múlt évben 31340 pengőt adott népművelési célokra, amely összeg, az egyes községekre lett aráizottsás évi rendes ülése nyosan kivetve. Megjegyezzük, hogy ez az összeg az állami adóknak még 1 százalékát sem teszi ki, ellenére annak, hogy jelzett célra a felsőbb hatóság 3 százalékig terjedhető kivetéseket tesz lehetővé. A közgyűlés a Tantó József népművelési titkár által szerkesztett és ismertetett jelentést örömmel vette tudomásul és elismeréssel emlékezett meg mindazoknak munkásságáról, elsősorban Tantó József fáradhatatlan ügybuzgóságáról akiknek a múlt évi szép eredményben részük van. A közgyűlés megállapította a jövő évi költségvetést, amely szerint a bevétel 49838 pengő, a kiadás 50900 pengő. Ez a költségvetés, csak a vallás és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával válik érvényessé. Végül előterjesztette a népművelési titkár a jövő évi munkaprogrammot, amelyből örömmel állapítható meg, hogy dacára a példátlan súlyos megélhetési és gazdasági viszonyoknak, a bizottság jövő évi munkaprogrammja nemcsak, hogy visszaesést nem mutat, hanem az előadások száma több százzal több, mint a múlt évben. IP ŐRT, Gyac Ttc Utolsó itthoni mérkőzésén Tótkomlós csapatával játszik a Gyac. Múlt vasárnapi súlyos kudarca remélhetőleg arra a belátásra bírja a Gyacot, hogy nincs biztos mérkőzés és hogy sohasem szabad el bizakodni. A két csapat csatársora körülbelül egyforma, mert a Gyac csak 1 góllall rúgott többet, viszont a többi csapat részben a Gyac látszik jobbnak, hacsak a Gyac. fel nem forgatja védelmét, ami súlyos taktikai hiba lenne az utolsó mérkőzések előtt, különösen most, am'kor nyilvánvaló, hogy egy gyors és gólratörő csatársor lesz az ellenfél. Biztos tehát, hogy a Gyacnak alaposan össze kell szedni magát, ha nem akar kellemetlen meglepetést hi- veinek.|Ha a csapat átérzi a mérkőzés fontossá gát és ennek megfelelőle elejéiől végig szívvel küzd a pályán, ahelyett, hogy egymással veszekednek, úgy erős küzdelem után Gyac győzel met várunk. Ha azonban intő soraink sem hasz nálnak, úgy nagyon könnyen meglepetést szerezhet a Ttc Telefon 82. Telefon 82. „KIRÁLY“ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1930. évi november 8-án és 9-én Szombaton Vasárnap délután 1/u és este 1 a9 délután 3 4-1, tjí* és este érakor 1u9 órakor Magyar Híradó 343. sz. Vass József népjóléti miniszter temetése. A film a kegyelele3 gyász minden részletét tartalmazza. A PRERIK BANDITÁI vadnyugati történet 8 felvonásban. Főszereplő: Sen laynard. Eoarád Veiát-film! Világattrakció! Asszonynélküli város Peter Holdt regénye 12 felvonásban. Főszereplő: Konrád Veidt. Kovács Sándor zongorakésziftő és hangoló november elején megérkezik. — Hangolásra és javításokra előjegyzéseket felvesz Dobay János könyvkereskedése. 3- 3 "tümdérijjjak^ Magyar Kézimunka Újság Budapest, IV., Szervita-tér 3. Telefon: 81108 4 lámpás rádió teljes felszereléssel, olcsón eladó az Ipartestületben. 597 1—! KÖNYVKEDVEZMÉNY! Modern nő asztaláról nem hiányozhat Dr. PRÁGER MÁRTON c. munkája, amely a könypiacon a legnagyobb sikert aratta. Ára 6 pengő. Lapunk olvasói az alanti megrendelés be küldése ellenében 1 P 50 fill, kedvezmó nyes áron kaphatják meg. Egészségvédelem kiadivatala Budapest VIII. Józset körűi 42 Megrendelem dr. Práger »Női testápolás kézikönyve“ c. munkáját 1 P 50 fillér kedvezményes áron. Név _____________________.____ Lak ás :-----------------------------------------„V EZU V« gőz vulkanizáló és gummU javító megkezdte a sár- és hócipők javítását. 683 8 -10 Regenerálás NOVÁK-IJTCA 7. Seiberling és Réka pneu körzetképviseiet és raktár. Csinosan bútorozott szoba kiadó Szent István-ut 33, szám alatt. 4-* (Esetleg teljes ellátással is.) 30-40 kilós csomagba kötegelt gyújtó papír kapható 4-* no SAV JÁNOS könyvnyomdájában. 1 csomag: álra 1 pengő.