Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-10-22 / 85. szám
1930. október 22. Békés 3 Halálozás. Egy áldásos, szép életre tett ismét pontot a halál. Meghalt özv. diófalvi Görög Konstantinná szül. Reiner Etelka. Hosszas szenvedés után hunyt el szombaton éjjel, életének 70 ik évében Csöndesen szunyadt el szerettei körében, akik jósággal és gyöngédséggel igyekeztek megkönnyíteni az öregség és betegeskedés nehéz éveit s utolsó percéig odaadó szeretettel ápolták A jóságos lelkű matrónában Biró Béláné szül diófalvi Görög Etelka édes anyját, Bíró Béla reálgimnáziumi tanár, a gyulai Ave Egyesület prefektusa anyósát gyászolja. Temetése hétfőn délután ment végbe a Szentháromság temető ravatalozójából. A temetési szertartást báró Apor Vilmos apát plébános végezte. A temetésen megjelent a rk. reálgimnázium tanári kara is, élén Németi József pápai kamarás, reálgimnáziumi igazgatóval. Súlyos kerékpár szerencsétlenség. Rácz Demeter békéscsabai lakos kerékpáron haladt az utcán, miközben egy kisgyermeket akart kikerülni. Ez a szándéka olyan balul sikerült, hogy a közeli kerítésnek hajtott. A heves összeütközés következtében Rácz Demeter leesett a kerékpárról és kulcscsonttörést szenvedett. Súlyos sérülésével a kórházban ápolják. Érem a szegedi jubiláris ünnepségekre, a VII. Alföldi Katolikus Nagygyűlés rendezőbizottsága a jubiláris ünnepségekre érmeket készíttetett. Az érem tulajdonosa jogosítva van a szegedi összes egyházi jellegű ünnepségekre és a ka toiikus nagygyűlésre való díjtalan belépésre. Egy érem ára 1 pengő. Kapható a plébánián és szerkesztőségünkben. A Napközi Otthon nyugtázása, az ál'ami elemi iskola kebelében működő, szociális intéz mény vezetősége hálás köszönettel nyugtázza az alábbi kegyes adományokat. Lőwy és Lauffer cég 15 pengő, Sál József 8 pengő, Alföldi Cukorgyár Sarkad 50 pengő, Kötőgyár 30 pengő, Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület 40 pengő, N. Szabados Józsefné 20 pengő és 2 kg. sza Ionná, Békésvármegye 60 pengő, vitéz Losonczy István 5 pengő, Pfaff és Schneider cég 40 pengő és Czinczár Dezsőné 16 pengő. A Békésmegyei Egyetemi Ifjak Köre folyó hó 11-én tartotta tisztújító közgyűlését A közgyűlés vezetőkul a következő tisztikart választotta meg : Elnök : Toldy Elemér, Alelnök : Tóth Zsig- mond, Főtitkár: Hanó Pál, Pénztáros : Tary Sándor, Jegyző: Hajdú Béla, Ellenőr: Bednár István, Háznagy: Lajos Ferenc. Felhívás, a rom. kath. plébánia felkéri az összes katholikus egyesületeket, szervezeteket, kath. cserkészeket és leventéket stb, hogy folyó hó 26-án, vasárnap, Krisztus Király ünnepén a 10 órai nagymisén az anyatemplomban zászlóik alatt megjelenni szíveskedjenek, hogy a felajánlásukat Jézus Szentséges Szivének megújíthassák. A magyar képzőművészet első vidéki reprezentatív tárlata. Vasárnap nyílt meg Szegeden ünnepélyes külségek között között a magyar képzőművészet első vidéki reprezentatív tárlata A nagyjelentőségű kiállítást a Szegedi Fészek Klub rendezi a budapesti Munkácsy Céhvei karöltve. A kiállításra a legelső festők és szobrászok küldték be müveiket, úgy, hogy a tárlat értéke és jelentősége egészen kivételes A Munkácsy - Céh mintegy 250 képpel illetve szoborral vesz részt a szegedi reprezentatív tárlaton, amelynek külön egyházmüvészeti része is van. A Szegedi Fészek Klub külön osztályt rendezett Heller Ödön, Károlyi Lajos és Szőri József emlékkiállításának A tárlat szorosan belekapcsolódik a szegedi országos ünnepségekbe. A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete gyulai fiókárudájában e hó 23-áig mutatja textilosztályának őszi és téli újdonságait Ez alkalommal megrendelések is teljesíthetők. 57a 1—1 „Magyar Hét“ városunkban. Estónkint hatalmas tömeg szemléli a kirakatokat városunkban s gyönyörködve nézi azt a megértést, amellyel iparosaink és kereskedőink a „Magyar flót“-ben kifejezett gondolatot megvalósították Iparosaink és kereskedőink olyan tiszteletreméltó munkát végeztek, annyi Ízlést, rendkívüli szaktudást állítottak az akció szolgálatába, hogy most már igazán azt kell mondauunk : az iparos- és kereskedővilág Gyulán megmutatta, hogy a magyar áru, a magyar kézimunkája kiállja, sőt tartósság és ár tekintetében felülmúlja a külföldi portékát; — most a közönségen van a sor, hogy belássa kötelességét a magyar, ille tőleg a gyulai iparos és kereskedő társadalom iránt. Ez a ragyogó külsőségekkel ékes gyulai „Magyar Hói“ no csak e pár napon, hanem az esztendő minden napján kötelezzen bennünket arra, hogy csak magyar árut vegyünk és lehetőleg csak gyulai iparostól és kereskedőtől. Nem sorolunk fel neveket a Magyar Hét kiállítói közül. Csak azt jegyezzük meg, a nagyvárosok kirakatait látott ismerőseink mondják, hogy a gyulai kirakatok nagysze rüsége felülmúlja sok gazdag és nagyobb városnak kifejtett látványosságát. Hisszük, közönségünk belátja, hogy e határszéli városból bűn és hazafiatlanság idegen árura adni a pénzt, amikor a gyulai ipar és kereskedelem minden igényt kielégít. Magyar testvéreink boldogulását segítjük elő, ha átórezzük a Magyar Hét gondolatát. Tiltakozás a Bata-cipőgyár letelepedése ellen. A csehországi Bata cipőgyár Magyarországon tervezett letelepedése ellen országszerte nagy a tiltakozás. A cseh gyár tervezett letelepedése halálos csapás lenne nemcsak a kisiparosokra, hanem a magyar gyáriparra is A gyulai ipartes tület felterjesztésben tiltakozott a cseh gyárala- pitás ellen s tiltakozását megküldte a kereskede lemügyi minisztériumnak s hasonló állásfoglalás végett megkereste a szegedi kereskedelmi és iparkamarát és az Ipartestületek Orsz. Szövetségét is. Dijszes vagy dísztelen otthon? A legesleg modernebb lakóházak külseje egyenes lap, a szó bák faláról eltűnt a kép, a menyezet sima, mintha fényes kartonból volna kivágva. Némely építész ebben látja az igazi architektonikus gondolat ki teljesedését. A téralakítás modern megoldásáról és az otthon díszítéséről közöl mélyenszántó érdekes cikket az Uj Idők mai száma, amelyben megtaláljuk a máris nagy sikert aratott Aldrych- regény és Ludwig Wolff izgalmas regényének a a Smarrának folytatásait, Farkas Imre mulatsá " gos, Pásztor bájos elbeszéléseit és az Egy sétáló ur ötletes feljegyzéseit, azonkívül hasznos cikket az idegen nyelvek tanulásáról és Erdélyi József és Gács Demer két szép versét. Corot mestermüveinek reprodukciója és sok érdekes, időszerű kép jelent meg az Uj Idők e heti szában, amely ismertetést közöl azokról a nagy előadásokról is, amelyeket Az Én Újságom s a Magyar Lányok szerkesztősége rendeze lőfizetőinek, Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjából e héten se maradtak ki a népszerű rovatok: Keresztrejtvény, Szerkesztői üzenetek, Kertészet, Gasztronómia, Szépségápolás Díjtalan mutatványszámot bárkinek szívesen küle a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Előfizetési dij negyedévre 6 P 40 fillér. Magyar Magazin. Hangai Sándor képes lapjának uj száma úgy tartalom, mint kiállításban páratlan. Szebbnél szebb művészi aktok, foto- riportok és rajzok gyönyörködtetik a szemet. Magas nívójú tartalmából kiemeljük : Kosztolányi, Karinthy, Erdődi, Tamás és Rudnay írásait. Kiválnak még: Irsay színes címlapja, Forray kitűnő karikatúrái és Moly T. értékes színházi beszámolója. Ára 60 fillér. Kapható mindenhol. Mutatványszámot készségei küld a kiadóhivatal (Budapest, V , Sziget utca 26 ). Hogyan telepítsük a gyümölcsöst ? Erre kérdésre felel és tiz tervrajzot közöl a Növényvédelem és kertészet legújabb 'száma. Ismerteti még a legelők fásítását, a szüret utáni teendőket, a rózsa ültetését és téli takarását, a virágok trágyázását, a vértetü irtását, a gyümölcs csomagolását stb, A dúsan illusztrált kiváló szaklapokból egy alkalommal a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V. kér, Földmivelésügyi Minisztérium) lapunkra való hivatkozással készséggel küld mutatványszámot. JRendkivül olcsó árakon vásárolhat a : 70 i-* Magyar Héten Gr OJLDBEH GEH divat áruházában. Hőler ^ aiv rrn f^r&n t / SÍR DARABJA 90tM OYÉSCMET DROGÉRI A'BAN EI G 5Z VJ NTETI ILLAT52E R.T/X R BAN V Ö RÖSSÉ G ÉT. KAP MAT O'. leszakít oa .