Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-10-22 / 85. szám
LXII. évfolyam 85. szám Szerda Gyula, 1930. október 22 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre' . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek ipté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. így is segíthetünk! Annyi szó esik mostanában a nyomorúságról, s a segítés módozatairól. Ha két-három jóérzést! ember összejön, rövidesen rátérül a beszéd a mai keserves állapotokra s ki igy, ki úgy gondolja megoldhatónak vagy enyhíthetőnek a bajokat. Sokféle az ember, sokféle a felfogás s igy igen különbözők az ötletek is, melyekkel segíteni akarnak. — Nem mind uj, egyiket-másikat már itt is gyakorolják, de azért leírjuk, hátha még több követője akad, mert hiszen ezeknek a jótékonyságoknak legtöbb esetben maga a jóttevő sem vallja kárát. Pld. jön a november, december és vele egy egész sorozat névnap. Jönnek az Imrék, a Károlyok, Ödönök, Ottók, Jenők és Jolánok, jönnek az Erzsébetek, Andrások, Ferencek, Miklósok, Irének, Etelkák, Tamások és Jánosok s még sokan, akik hamarjában nem jutnak az eszembe. Nem tudom, hányán olvassák el ezeket a sorokat, de bizonyára lesznek közöttük, akik előre sejtik a folytatást s imigyen fejezik ki felháborodásukat: „Mit akarnak most meg már a névnapokkal? Jóformán az egyetlen szórakozás már, most talán még ezt is elhagyjuk?“ Dehogy is hagyjuk el ezt a kedves régi, magyar szokást! Csak egy egészen parányi kis módosítással gyakoroljuk. Állapítsuk meg magunkban, miért névnapozunk? Azért-e, hogy örülünk a jókívánságoknak, akár kapjuk, akár adjuk, vagy azért, hogy merényletet kövessünk el zsebünk és gyomrunk ellen? Első esetben az ünnepelendő háziasszony, mikor egy héttel előbb összeállítja a névnapi menüt, kifelejti a szokásos pástétomot, szendvicset és hidegfelvágottakat s felírja egyszerűen a pogácsát vagy a sósrudacskát, a torta helyett pedig (fagylaltról, pártéról, krémről már nem is beszélünk) egy kis száraz süteményt „irányoz elő“. Mindezt elkészíti boldogan és jókedvűen ama nyomasztó tudat nélkül, hogy névnapjának keserű emléke fogja hetekig kisérteni. Akik azért jönnek, hogy jólesik nekik a névnapozóval egy meleg kézszoritást váltani, azok nagyszerűen fognak a pogácsa és társaival szórakozni, akik pedig nem azért jönnek, nahát ezekről, ugy-e beszélni sem érdemes, legfeljebb jövőre nem jönnek el, ezt aztán „tiszta haszon“ jeligével elkönyvelhetjük- Viszont a vendégeknek is el kell már egyszer hinniök, hogy ösmerjük annyira az érzelmeiket, hogy nem a virágcsokortól, vagy annak malomkeréknagyságától tesz- szíik azt függővé. Mindebből pedig az következik, hogy az igy mutatkozó megtakarítást azután legyen szivünk megfelezni, adjuk a felét valami jótékonycélra s tegyük el a másik felét magunknak, esetleges még rosszabb időkre. Ez — számokban kifejezve — azt jelentené, hogy mindenki, aki 30 pengőt elkölt a névnapjára (s ki nem költ el annyit?) 10 pengőt adna, mondjuk egy rossz kis bakkancs ujjal pótlására. 100 ilyen névnap (s mennyivel több van) megoldaná 100 kis nyomorult bakkancs szomorú problémáját. S ugyanez áll az ajándékozásokra! Mennyi kiszámíthatatlan jót tehetnénk, ka redukálnánk ilyen értelemben az igényeinket és a gavallériánkat. Ha csak egy harmad vagy negyed részét az eféle kiadásainknak a szegények segítésére fordítanánk, ha nem is oldanánk meg a mai borzasztó helyzetet, de bizonyos, hogy sokat enyhítenénk. S hogy ez a törekvésünk mennyire igaz örömet váltana ki szivünkből, nem kell külön magyarázni senkinek sem, ezt A belügyminiszternek kellemes meglepetéssel fogadott leirata szerint, a minisz tertanács a munkanélküliség enyhítése érdekében tervbe vett egyes közmunkák sürgős megindithatása céljából Békés községben polgári leányiskola építésére részleges hozzájárulásképpen 80.000 pengőt, Orosháza községben rendőri székház építésére 100.000 pengőt, ugyanott katonai építkezésekre 400.000 pengőt, Békéscsaba megyei városban MAY. felvételi épület építésére részleges hozzájárulásképen 600.000 pengőt és nyári utak épitesére 35.000 pengőt, Gyula városában utcarendezés, a Bika tó medrének szabályozása, vizes területek feltöltése és csatorna építés céljaira 100.000 pengőt, a folyammérnöki székház építésére 100.000 pengő csak az nem érti, aki soha életében semmi jót nem tett. S végül itt van a Karácsony! Az a rengeteg haszontalan tárgy, amit az illető magától soha meg nem vett volna, elsősorban azért, mert nem is tetszik neki s mégis kénytelen még örömet is mutatni, hogy meg ne bántsa az ajándékozót, aki, Isten látja lelkét, nem is olyan nagy kedvvel, de annál keservesebb számolgatások között eszelte ki ezt az ajándékot. Mai időkben a karácsonyi ajándékozásnak is csak a gyermekekkel szemben van értelme, Ott sem úgy azonban, hogy az összes Stanci- Mimi-Máli és Rózanénik ajándék- halmaza is agyonuntassa a szegény gyermeket, hogy a végén már rá sem bir nézni a sok gyönyörűségre. Tapasztalatból mondom, számtalanszor láttam, nincs igaz öröme a gyermeknek a sok játékban. Ajándékozzuk meg a saját gyermekünket a rokon és idegen gyermekek udvariassági megajándékozása helyett és adjunk inkább azoknak, akiknek a mindennapi nyomorúságon kívül a Karácsony sem jelent mást. Gondoljuk ezt mégegyszer mind át, módosítsuk, tökéletesítsük a lehetőségeket, hogyan s miként tudnánk segíteni, hogyan tudnánk szerető, meleg szívvel még többet adni, adni s újra csak adni! Kaufmann Ödönné. támogatást engedélyezett. Elrendelte a belügyminiszter, hogy a fenti közmunkák, ha azok már elővannak készítve, haladéktalanul meginditandók, ellenesetben az előkészítésükről haladéktalanul gondoskodni kell. Arra is súlyt helyez a belügyminiszter, hogy a géperővel végezhető munkálatoknál, pld. kőtörés kotrás stb. gépek alkalmazását lehetőleg kerülni kell. A vármegye főispánja a szóbanlevő belügyminiszteri rendelet alapján az érdekelt közületek megbízottait ma délelőtt 10 órára értekezletre hívta egybe, amelyen megálla- pittatett, hogy egyedül Gyula városában indíthatók meg azonnal 100.000 pengő erejéig a közmunkák, valamint a békéscsabai vasútállomás kibővítésének munkálatai is megkezdKözmunkák megindítása Békésvármegyében. Békés 80 ezer, Orosháza 500 ezer, Békéscsaba 635 ezer és Gyula 200 ezer pengő államsegélyt kapott a kormánytól. A géperővel végezhető munkálatokat kerülni kell.