Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-09-13 / 74. szám

1930. szeptember 18. Békés 3 pártolják e nemeseélu vállalatot, amelyet a legszebb szándék vezet Ismételjük : a Pálffy kölcsönkőnyvtár ol­csót és kifogástalant nyújt az olvasóközönség­nek s ezért megérdemli, hogy városunk kö zönségének érdeklődését reá felhívjuk. A gyulai katolikusság áldozatkészsége 1875-ben. Visszaemlékezés a szeptember 28-iki orgona­hangverseny alkalmából. Megírtuk, hogy a gyulai katolikus egyház­község folyó hó 28-án fővárosi művészek s a helybeli Szent Cecilia-énekkar közreműködésével a Rieger-féle uj orgona felállításával előállott költ­ségek fedezésére és a kórus nagy ablakának Szent Imre herceg képével leendő diszitésére orgonahangversenyt rendez az anyatemplomban, Ez alkalommal jól esik rámutatni arra az időre, amikor a régi orgonát állították fel és ugyancsak a hívek áldozatkészsége sietett segít­ségére az egyházközségnek a Moózer Lajos féle orgona felállításában. Az egyházi levéltár adatai szerint a kegyur adományából, Neumann plébános hagyatékából, az anyatemplom ipartőkéjéből, a magyar és németajkú hívek készpénzadományából, gabona­adományából, a magyar földésztársulattól és a régi orgona eladásából befolyt 6640 forint 51 krajcár. A kiadás 7319 forint 75 krajcár volt. A tulkiadást az orgonahangverseny belépti dijából fedezték. A hangverseny rendezésének lelke Gön- döcs Benedek áldott emlékű apát-plébános volt s a hangversenyen a férfi és női énekkar szerepelt. A gyulai katolikusság méltó marad elődei­nek nemes példájához. A folyó hó 28 án tartan­dó orgonahangverseny bizonysága lesz a gyulai hívek hagyományos áldozaikészségének egyháza iránt. A helyi énekkar, valamint a főváros elő kelő művészei oly magasabbrendü művészetet produkálnak az orgonahangverseny keretében, mely mindenkit érdekelhet e megyében és város­ban felekezetre való tekintet nélkül. it I U E K. Meghalt Vass József a szenvedők és szegények minisztere, barátja. A kerepest temető nagy halottjához mél­tán járulnak és ontanak őszinte fájdalmas könnyeket főképen a kisemberek, szegények és szenvedők. A szegény kisiparos családból származó ős őstehotsógóvel az ország kor mánykereke mellé följutott pap mindvégig a szivében hordotta a szenvedő magyar nemzet minden jajját, fájdalmát, azzal a komolyság­gal és átérzóssel, amelyre épen mint pap, a krisztusi felebaiáti szeretet hivatott hirdetője és megvalóaitója lehetett képes. Amit az Isten szolgái a maguk kisebb köreiben sok nehéz­ségtől és félreértéstől kísérve szivük mélyén a legmelegebb érzéssel munkálni igyekeznek: megértetni, enyhíteni és szüntetni az élet fáj­dalmait, azt ő nagy hivatalában még nagyobb nehézségek folytonos gátlásai mellett teljes szívvel igyekezett megvalósítani. Neki fájt legjobban, hogy mindent nem tehetett meg, hogy sok nagy, szociális, a nép bajával fog­lalkozó terve nem valósulhatott meg, azért szakadt meg a nagy szív olyan hamar. A nemzet egész fájdalmát nem bírhatta el. A szeptember 1-i tüntetés alkelmábóí egy félrevezetett süvölvóny követ dobott Vass miniszter házának kapujára Utolsó utján Gyönyösön, mikor ezt megtudta, azt mon­dotta : „Mindig azok dobják az emberre az első követ, akikért legtöbbet dolgozik.“ Ez a jutalma sokszor azoknak, akik a köz javára adják oda minden erejüket, idejü­ket. De ez sem tántoríthatta el a munkától azt a Vass Józsefet, aki Mesterétől, Krisztus­tól megtanulta, hogy munkája nyomában a hála helyett a legfájdalmasabb hálátlanságot is elviselje. Vass József meghalt, de szelleme itt maradt, ez lelkesíteni fogja továbbra is a nép jólétéért küzkődőket és a magyar kato­likus Pantheon első nagy halottjának sírjára hulló sok sok virág között ezek a krisztusi szellemben folytatott küzdelmek lesznek a legigazibbak. (bp.) A vármegye főispánja 2 hétre külföldre uta zik és ez idő alatt a főispáni teendők ellátásával a belügyminiszter külön felhatalmazása alapján a vármegye alispánja lett megbízva. Személyi hír. Oláh Ferenc csenőrőrnagy, a a gyulai csendőrszárny-parancsnokság vezetője szerdán Békéscsabán látogatást tett Jánossy Gyula polgármesternél. Requiem az anyatemplomban. A tragikus körülmények között elhalt dr. Vass József após toli protonotárius, kalocsai nagyprépost, m. klr. népjóléti és munkaügyi miniszter lelkeüdvéért ma szombaton délelőtt 9 órakor ünnepélyes requiem lesz az anyatemplomban, melyre ez utón hívja meg a plébániai hivatal a híveket, hatósá gokat és egyesületeket. Helyesbítés. Az Urleányok Kongregációjának vasárnap esti előadásán Papp Károly 8 pengőt és dr. Balázsné, pénzügyi s. titkár neje 1 pengő 50 fillért fizetett felül. Hálás köszönet. Gynla város szerdai közgyűlésén a békés­csabai Perei malom részére Soltész Bélának cse­retelep létesítését engedélyezték. Terényi Péter 11. aljegyzőt, Treba István adószámvevőt, Rira- cker András végrehajtót és Csiszár Sándor köz­gyámot előléptették. A város a „Szarvas“ épületet a Stefánia intézetnek adta át 3 évre. A közgyűlés utolsó : tárgya volt a vendéglősök kérelme, akik a zenezárőradij mérséklését kérték A dijatffelére szállította le a közgyűlés. Magyar Hét, A Kereskedelmi és iparkama­rák a többi gazdasági érdekképviseletekkel egye­temben a m. kir. Kereskedelmi Miniszter védnök­sége alatt, az idén október 18—26 között ismét megrendezik a Magyar Hetet. Kézenfekvő, hogy a hazai ipar pártolása a leghatásosabb küzdelem a rettentő kilátásokkal fenyegető munkanélküli­ség ellen, de az általános drágaság ellen is. A hazai mezőgazdaság számára állandó és felvevő­képes piacot biztosit és útját egyengeti a régi Nagymagyarország helyreállításának. Aki a hazai ipart pártolja, növeli saját kereseti lehetőségeit és biztosítja gyermekei jövőjét. Ezért mindenki — nem csak a Magyar Haza, de saját jól felfogott érdekében cselekszik, aki a Magyar Hetet bármi módon támogatja. A Magyar Hétben kirakataik­kal résztvenni kívánt iparosok és kereskedők az Ipartestületben, illetve a Kereskedelmi csarnok baq kaphatnak bővebb felvilágosítást és jelent kező iveket. Anyakönyvi hírek. Születtek: Löwy Irén, Bodonyi Erzsébet, Gyepes Ilona Mária, Gergely Imre, Süli Ferenc, Tar Lajos, Mohácsi Kálmán, Kiss Sándor, Sebestény László, Kubik Klára, Kundmann Berta. Házasságot kötöttek: Besse­nyei Lajos—Enyedi Rozália, Badmann Ferenc— Szigeti Juliánná, Barna István—Bankó Terézia, Szilágyi János—Csete Juliánná, Gyulai Mihály— Erdődi Sára. Elhaltak : Madarász István 31 éves, Szabó Endréné Vaszpil Ilona 30 éves, Szabó Béláné Apponyi Vilma 65 éves, Szilágyi Ferenc 59 éves, Sipos Bála 8 hónapos, Boros János 75 éves, Márky Albert 61 éves, Veres István 79 éves, Dobos Edit 49 napos, özv. Gyepes Antalné Siska Anna 89 éves, Csontó Mária 14 napos, özv Bartucz Antalné Piros Mária 34 éves, Tul­kán Illés 16 éves korukban. Orvosi hír. Dr. Bitter Ferenc volt állami kórházi alorvos rendelőjét Munkácsy Mihály-uica 12. sz. alatt megnyitotta. Rendel délelőtt 8—10-ig, délután 2 -4-ig. «7s-sv A vármegye őszi közgyűlését nem e hó 26­án, amint tévesen irtuk, hanem e hó 27 én fogja megtartani. E hó 26-án a vármegyei kisgyülés fog ülésezni, hogy a másnapi rendes közgyűlés tárgyait előkészítse, A tárgysorozatot a vármegye alispánja már egy beállította és e hó 16-án fog postára adatni, a megyebizottsági tagok részére. A Várm. Hiv. Lap ugyanakkor közölni fogja, a várm jövő évi háztartási költségvetést a meg­felelő indokolással Itt említjük meg, hogy a vár­megye alispánja a vm. gazdasági bizottságot e hó 20 ára szintén egybehívta, hogy esetleges javaslatait a közgyűlésnek megtehesse. A fő­tárgysorozatba kb. 80 tárgy lesz felvéve, de ezenkívül a póttárgysnrozatba fel fognak vétetni mindazok az ügyek, amelyek a közügyülés nap­ját megelőzően 24 órával előbb érkeznek, és a közgyűlésre előkészithetők. Csak helybeli iparostól és kereskedőtől vá­sároljunk ! Az Újkígyóst bttCSU vasárnap lesz, amelyen Gyuláról is sokan vesznek részt. Mint halljuk, az Alföldi Első Gazdasági Vasút Békéscsabáról reggel fél 9 órakor külön motorosvonatot indít a csabai AEGV. állomásról rendes menetdijakkal. Főtárgyalás az Enyves-atcai gyilkosság ügyé­ben A gyulai kir. törvényszék Ungváry tanácsa folyó hó 17 én, szerdán kezdi tárgyalni a Csőke- féle rablógyilkossági bűnügyet. Áldott állapotban lévő nők és ifjú anyák a természetes Ferenc József Keserüviz haszná­lata által rendes gyomor- és bélmüködést ér­nek el. Iparművészeti kiállítás Lajos Ferenc ipar- müvésznövendék rendezésében vasárnap meg­nyílt iparművészeti kiállítást sokan nézték végig s mindenki legnagyobb elismerésének adott ki • fejezést a látottak felett. §álik János, Vargha Béla és Kántor József iparművészek és Lajos Ferenc iparmüvósznövendék értékes sikert könyvelhet­nek el. A kiállítás csütörtökön zárult. Egészségügyi propaganda előadás. Az Orsz. Stefánia Szövetség és annak vidéki alaku­latai bevonásával megindított egészségügyi propaganda keretében dr Horváth Mihály bu­dapesti egyetemi orvostanár ma, szombaton délután 5 órakor a népkerti pavilion nagyter­mében a gyermekek testi elferdüléséről, annak gyógykezeléséről és megelőzéséről ismeretter­jesztő előadást tart. Megnyitót mond dr. Kon­koly Tihamér ny. várm. főjegyző, ügyvéd, a Stefánia Szövetség képviseletében. Az előadás dijtalau.

Next

/
Thumbnails
Contents