Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-09-10 / 73. szám

2 tárgyaló pontjait közöljük egész terjedelmében. A bekötő utak építése tárgyában jelen­tem, hogy az Orosháza—szentetornyai ut föld­munkái már folynak és nemsokára a beton- burkolás is kezdetét veszi. A csorvás—geren- dási útnak építési munkálatai a héten fog­nak megkezdetni. A füzesgyarmat—bucsa- telep—karcagi utón a földmunkák megkezdé­sére táviratilag adtam meg az engedélyt. Ezen útnál felebbezés alatt áll az a kérdés, hogy az általam megállapított utvonalozás megmarad-e, vagy pedig az útnak a vonala a régi irányban fog haladni. Az utvonalozás tárgyában hozott határozatom indoka az volt, hogy az által a lehetetlenül kanyargós jelen­legi útvonal 10 km. hosszban kiegyenesedik, az ut hossza 2 km.-rel megrövidül, miáltal a költségek tisztán 50.000 P-vel kevesbed- nek, de a 2 km.-rel hosszabb régi ut két­évenkénti állandó fenntartási költségeitől is, ami igen tekintélyes összeget tesz ki, szaba­dulni fog a vármegye. Természetes, hogy a régi ut mentén lakók erős akciót indítottak az általam el­rendelt vonalozás ellen. A döntés most az illetékes hatóság kezében van. Ez a felebbe­zés nem akadálya annak, hogy a földmunká­latok 14 km. hosszban, amelynek iránya a régi, meginduljanak. A békóssámson—tótkomlósi rt építésé­nek vállalatba adása tárgyában hozott hatá­rozatom szintén felebbezés alatt áll. A feleb- bezést a legolcsóbb ajánlattevő adta be, aki most utólag, tehát nézetem szerint szabály- ellenesen produkált a minisztériumban olyan egyezséget, amelyet állítólag akisiparosokkal kötött. Makadám útról lóvén szó, itt kisipari munka szóba nem jöhet, mert a fennálló végrehajtási miniszteri rendelet szerint ilyen utaknál az alapkő lerakást és a kaviesteri- tést kubikosok is elvégezhetik. Hogy miért ajánlottam fel a szóban levő ut munkálatait a valamivel drágább ajánlatot tett 0. K. H.-nak, arra nézve meg volt és meg van az én nagyon is közérdekű indokom, amelyet illetékes helyen kellő módon feltártam. Ez a felebbezés is eldöntés alatt áll. A döntés bekövetkeztéig — sajnos — az útépítéshez hozzákezdeni nem lehet. Mindkét felebbezés elintézése céljából felküldöttem a miniszté­riumba a vármegye főjegyzőjét és az állam- épitószeti hivatal főnökét is, hogy az ügy miniszteri előadójának a kellő információkat megadják és hogy a felebbbezések soronkivüli felülbírálását kérjék. Egyébként express ajánlott levélben fel­küldött hosszú felterjesztésemben személye­sen is megsürgettem a kereskedelemügyi miniszteri államtitkárnál a sürgős döntést. Felterjesztésemben részletesen feltártam mindazt, ami teljesen megvilágítja az útépí­tési munkálatoknak vállalatba adása terén tett intézkedéseimnek feltétlenül és vitán felül élló közérdekű voltát. Esetleges ellen­tétes felsőbb hatósági döntéssel szemben ezt az engem terhelő felelősség szempontjából kötelességemnek tartottam megtenni. A jelentés ezen részéhez elnöklő alispán élőszóval még külön részletes ismertetést is adott, kitérve azokra a hírlapi támadásokra, amelyek őt az útépítések vállalatba adása Békűi alkalmával hozott döntéséért érték. Kijelen­tette az alispán, hogy mindazok a támadá­sok, amelyek őt érték, teljesen alaptalanok s idevonatkozó részletes jelentését az ál­lamtitkárnak megtette. Sajnálatos, szociális szempontból a legnagyobb mértékben elíté­lendő, hogy a mai nagy munkanélküliség idején az ilyen inkább egyéni érdekeket, mint általános szociális érdekeket szolgáló felebbezések nagy mértékben késleltetik az útépítési munkálatok megkezdését. A várni. t. főorvos jelentése szerint az uralkodó betegség a roncsoló toroklob volt, vagyis az összes megbetegedéseknek egy- harmada. A pénzügyigazgató jelentése szerint az együttesen kezelt közadókban a ténylegesen már esedékessé vált hátralék 3,298.352 P, vagyis 63 százalék. A törvényhatósági főállatorvos jelen­tése szerint az állategészségügyi viszonyok kielégítők. Elszállittatott a vármegye terüle­téről 720 szarvasmarha, 300 szopósborju, 49 ló, S820 hízott sertés, 1297 sovány ser­tés, 680 süldő és 191 malac. Ebből kül­földre 195 szarvasmarha, 10 ló és 2292 hízott sertés szállíttatott el. Államépitészeti hivatal jelentése sze­rint a békéscsaba—mezőmegyeri ut szeptem­ber hó végéig át lesz adva a forgalomnak. A gyulavári hidópités vasszerelése be­fejeződött. A vasbeton pályalemez szerelése megkezdődött. A vasúti menetrend megjavítása érde­kében tett kívánságokat a Máv. a közismert súlyos gazdasági viszenyokra hivatkozással, rendre elutasította. T A 1T t « ¥. Beiratás a fia iparos-tanonciskolába folyó hó 9 tői 13-ig délután 4—6 óráig tartatik. A be- irás a polgári fiúiskola földszint 3. számú szobá­jában történik. (Bejárat a főkapun.) Tanszerdij 2 pengő 40 fillér. A beiratás e napokon kötelező az építőipari csoportba tartozó tanoncokra is. As igazgatóság. A gyulai községi leányiparastanonciskolában a beiratások szeptember 11 én, 12-én és 13-án délután 6—7 óráig lesznek. Behatási dij 2 pengő 40 fillér. A rendes tanitás szeptember 15-én kez­dődik. Igazgatóság. 2-2 Mikroszkóp. Aki pózt vet, bizonyára tekintélyt szeretne aratni. * Ha nem teheted azt, amit szeretnél, azt kell akarnod, amit megtehetsz. * Antialkoholista mondja: Rövid élethez vezet a „hosszú lépés A * Nagyon agyafúrt ember lehet az, akiben már csak az aranyból való hamis fog — az igazi. * Valódi tehetséget állami felügyelet alatt kel­lene leszoktatni a szerénységről. Nem lehet ta­gadni, hogy egy boxbajnok jobban imponál min­denkinek. Radványné Ruttkay Emma. 1930. szeptember 10 KISEK. Személyi hir. Báró Feilitzsch Berthold fő­ispán Budapestre utazott, hoogy a munkaalkalom nyújtása kérdésében tartandó kormánytanácsko­zásokon a békési munkások helyzetéről jelentést tegyen. A főispán Budapestről a Gusztáv Adolf egyesület nagy gyűlésére utazik az evangélikus egyház képviseletében Stuttgartba, ahonnan csak szeptember hó utolsó hetében tér vissza a vár­megyébe. Dr. Horváth Mihály egyetemi tanár előadása. Folyó hó 13 án délután 5 órakor dr. Horváth Mihály egyetemi tanár előadást tart „A gyerme­kek testi elferdüléséről és annak gyógykezelésé­ről.“ A nagyérdekességü előadásra felhivjuk olvasóink figyelmét. A gyulai kir. ügyészség fogházában augusz­tus hónapban a hó végén 74 egyén maradt letar ■ tóztatásban, amelyből 43 egyén jogerősen elitél­tetett, 5-en felebbeztek, a többi vizsgálati fogság­ban maradt. A letartóztatottak között volt 60 férfi és 14 nő. Kutfnratás Kétegyházán. Kétegyháza községe egy újabb ártézi kutat akar furatni, de a meg­felelő költségekkel nem rendelkezik Ezért a nép­jóléti minisztertől kért segélyt. A válasz — fede­zet hiánya miatt — elutasító volt. Létszámcsökkentés. Békéscsaba városában egy végrehajtói állás megüresedett A képviselő- testület kimondotta, hogy ezt az állást nem tölti be, hanem a végrehajtói teendőkkel egy Írnokát bízza meg. Csak helybeli iparosnál és kereskedőnél vásároljunk! Eredeti bemutató. Sebestén Mihály színigaz­gató Hódmezővásárhelyen folyó hó 11-én, csü­törtökön este eredeti bemutatót tart. A színtár­sulat előadja Faragó Sándor „Vata János első halála“ c. vigjátékát. A bemutatóra a fővárosi la­pok is küldenek le tudósítót. Az Őszi vásár meglehetősen gyönge ered­ménnyel végződött városunkban Szarvasmarha felhajtás nagy volt, de vevő kevés akadt. A ki­rakodó vásár gyöngén sikerült a pénztelenség miatt. A vidéki árusok nagyrésze még a fuvart sem kereste meg. A mutatványosok sem arattak, sőt egyrészük egészen befagyott. A ringlispilek, a hajóhinták, a céllövészet, a jósok és gyors­fényképészek sem kerestek Kevés a pénz, kevés a publikum. Még a cukorkaárusok értek el valami eredményt olcsó és festett holmijukkal. Iparművészeti kiállítás nyílt meg vasárnap délelőtt az ipartestületben. A kiállítást Lajos Fe­renc gyulai iparművész növendék rendezte, ügy az ő munkáit, mint Gálik János iparművész, Kán­tor karcagi és Vargha Béla keszthelyi keramikus művészi munkáit nagy elragadtatással szemlélte a megnyitó közönsége. A megnyitó nagy tetszést aratott s hisszük, hogy a folyó hó 12 ig tartó kiállítás állandóan szép közönséget fog vonzani. Köszönetnyilvánítás, a gyulai Urleányok Kongregációjának vezetősége hálás köszönetét mond a vasárnap esti Nagymagya előadásán a következő felülfizetőknek: báró Apor Vilmos apátplébános 3 pengő, Papp Károly szerelő 4 pengő, N. N. 2 pengő, dr. Fekete p ü. titkár 1 pengő 50 fillér, Balázsáé 1 pengő 50 fillér, ugyan­csak köszönetét fejezi ki azoknak, kik bútorokat stb. kölcsönöztek a színpadra : báró Apor Vilmos apátplébánosnak, Bálint Imre műszaki tanácsos­nak, Szabó Gézánénak, Csonka Jánosnénak és Komjátszeghy Lajosnak. Halálozás. Márki Albert, a gróf Csekonics- uradalom nyug. gazdatisztje folyó hó 7-én életé­nek 62-ik, házasságának 32 ik évében a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után elhunyt. Folyó hó 9-én temették a Szentháromság temető ha­lottas házából. Halálát özvegye, gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolják. Nyugodjék békében,

Next

/
Thumbnails
Contents