Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-09-03 / 71. szám
2 bete» 1930. szeptember 3 A magyaros számokat s a színdarab kísérő zenéjét Bakró Jóska zenekara játszotta annak a prímásnak vezetésével, akinél szeb ben, magyarosabban kevés zenész tud játszani Hol vannak őtőle a divatos, néha rádióban is szereplő talmi cigányok ? ! A diszes nézőtéren ott láttuk Gyula vá ros katolikus társadalmának minden osztályát. Ott volt báró Apor Vilmos dr. apát-plébános, Szabados Antal reálgimn. hittanár, a helyi papság, ott láttuk gróf Woraczicsky Jánosáét, a Szociális Misszió áldozatos lelkű, kiváló elnökét, Kaufmann Ödönnét, a fáradságot nem ismerő alelnököt, a gyulai Szociális Misszió lelkét, sok-sok missziós tagot és — hála Istennek ! — azt a folyton növekvő diszes sereget, amely megérti, méltányolja és előresegiti ennek az apostoli szervezetnek fölbecsülhetetlen munkásságát. És utoljára — de nem utolsó sorban — mondjunk köszönetét a kedves jó szülőknek, mert ők ebben a nehéz időben, beiratások előtt semmi áldozatot nem sajnáltak, hogy a színpad szereplői csillogó ruhácskáikkal, szép kosztümjeikkel olyan látványosságot va rázsoljanak a színpadon, aminőt ritkán látóit ez a viharvert, sok dicsőséget látott Erkel- Szinkör. A szeptember elsejei tüntetés a munkanélküliség megszüntetésére Gyulán meglehetős rendben és csendben ment végbe. A munkások csendesen sétáltak s reménykedve beszélgettek, hogy talán a munka alkalmak megteremtése folytán nem lesz a tél elviselhetetlen Kisebb összeütközés csak a Komló előtt volt, ahol a rendőrség szétszórta az oszlani nem akaró tömeget. Örvendünk, hogy a fegyelmezettség révén súlyos eset nem fordult elő. Erre büszke lehet a rendőri kirendeltség vezetősége: dr. Kövess Ede rendőrkapitány és Pávó József rendőrfel ügyelő és a szociáldemokrata helyi vezetőség. Egy bizonyos. Tüntetéssel nem lehet munkát és kenyeret kapni. De napfényes igazság, hogy a munkaalkalmak megteremtése egyedüli ellenszere a tüntetéseknek. Munkát, megélhetést a munkásnak és gyors intézkedést a munkák megkezdésére. A józsefvárosi népünnepély. Vasárnap délután rendezte a józsefvárosi társadalmi egyesületek vezetősége jótékony- célú ünnepélyét a Göndöcs-népkertben. Ae ünnepélyen hatalmas közönség jelent meg s kitünően szórakozott a különféle mutatványoknál. Az egyes, minden jóval felszerelt sátraknál állandóan szép közönség ‘mozgott s azok tartalmát a népünnepély végén teljesen kiürítette. A rengeteg látnivalón kívül két zenekar szórakoztatta a nagyközönséget. Mint halljuk, a népünnepély nemcsak erkölcsileg sikerült elsőrangúan, hanem anyagilag is. Az utóbbi annál örvendetesebb mert a tiszta jövedelem a szegény iskolás gyermekek tankönyvvel való ellátását szolgálja. A rendezés nagy munkáját a társadalmi egyesületek vezetősége, elsősorban a józsefvárosi misszió tagjai végezték Wisst József- nével és Tóth Károlynóval az élükön, akik mindenütt elől jártak kedves figyelemmel, fáradhatatlansággal Talán fölösleges megemlíteni, hogy a népünnepély vezetése nagy munkájából — mint mindig — ezúttal is de rekasau kivette részét Yalcsák Ágoston német káplán A legnagyobb elismerés illeti a Józsefváros áldozatos lelkű, megértő közönségét mely bőséges adományával az akció teljes sikerét biztosította. T A If t « 1. Beírás, a gyulai róm. kath. elemi iskolákban a pótbeirás szeptember 1-től 7 ig tart délelőtt 8-tól 11 óráig. A beirásidij l pengő, az oktató filmelőadás dija 1 pengő 92 fillér. E dijak fizetése alól a szegény tanulók felmentést nyernek és tankönyvsegélyben részesülnek. A Veni Sancte 8-án lesz, a tanítás 9 én kezdődik Pótbeiratás a gyulai református elemi iskolában. Az 1930-31. tanévre szeptember 1, 2, 3 és 4 ik napján lesz délelőtt 8—12 óráig az ősz tálytanitóknál. A beiratási dij 1 pengő, amelynek fizetése alól az iskolaszék a szegény tanulókat felmenti. A kötelező filmoktatási dij a tanév tar tamára 1 pengő 92 fillér. Felhívja az iskolaszék a szülőket és gondozókat, hogy a jelzett napo kon tanköteles gyermekeiket a mindennapi, illetve a továbbképző iskolába Írassák be. Az évmeg nyitó istenitisztelet szeptember 8-án reggel 7 óra kor lesz, amely után a tanítás is megkezdődik. Beiratás a fia iparos-tanonciskolába folyó hó 9 tői 13-ig délután 4—6 óráig tartatik. A beírás a polgári fiúiskola földszint 3. számú szobájában történik. (Bejárat a főkapun.) Tanszerdij 2 pengő 40 fillér. A beiratás e napokon kötelező az építőipari csoportba tartozó tanoncokra is. As igazgatóság HÍREK. A ref. templomban ma, szerdán délelőtt 9 órakor tanévnyitó istentisztelet lesz a középfokú iskolák tar ulói számára. Kinevezés. Heilinger Károlyt, a vármegyei garázstelep vezetőjét a főispán kinevezte a békési járás utbizíosának. Az uj utbiztos szeptember 1 én átvette hivatalát. Gyulai Szociális Misszió táncmulatságára Kaufmann Ödönné, Schreiber Ottóné és Komját- szeghy Lajos vendéglős fagylaltot ajándékoztak. Köszönet a nagylelkű adakozásért. Lemondás. Kisgyülési póttagságáról dr Zeöke Antal gyomai póttag az alispánhoz intézett levélben lemondott. Meghalt az aradi vértanuk kivégzésének utolsó Szemtanúja. Múlt héten 98 éves korában Szegeden meghalt özv. Eisenkolb Gáspárné született Rieger Terézia, nyugalmazott tanító özvegye, aki tiz évvel ezelőtt Aradról költözött Szegedre. Az elhunyt matróna — amint azt sokszor emlegette — látta az aradi tizenhárom kivégzé sét. Vele elköltözött a véres október 6. utolsó szemtanúja. Milánói fascisták magyarországi tanulmány- utja. A milánói fascists közművelődési egyesület magyarországi tanulmányutat tervez. Az olasz résztvevők szeptember 10-én érkeznek és 25 ig maradnak Magyarországon. Itthon alussza örök álmát ifjú Pénzes Ferenc. A szomorúságnak és fájdalomnak ismét aratása volt A sajgó sebek felszakittattak, hogy szabad útja legyen a sebekből még mindig kitörni akaró vércseppeknek. Ahogy megírtuk, ifjú Pénzes Ferencet, a máv. nagy jövőre jogosított, páratlan szorgalmú ifjú mérnökét, — aki Ecseren — ahol kicsiny, de nsgyon boldog családi fészke volt, 1929. december 8-án tífuszban elhunyt, Ecserrőí történt hazaszállitás után vasárnap, augusztus 31 én helyezték örök nyugalomra a Szenthárom ság temetőben lévő családi sirkeribe. A temetés impozáns megható; méltó a tragikus véget ért ifjú emlékéhez és a nagy csapástól mélyen sújtott hitves és család fájdalmához. A kettős koporsóba zárt drága halottat a koszorúk özöne bontotta el s a gyászoló rokonok, jóbarátok és ismerősök sokasága mintegy nagy fekete koszorú ölelte körül a koporsót. Harsányi Pál ref. esperes gyönyörű gyászbeszéde és imája s a ref. énekkar által előadott szebbnél-szebb gyászénekek a könnyek bő forrását nyitoiták meg a fájdalmas szivekben, A család részéről felkérettünk az alábbi köszönő sorok közlésére: Mindazok, akik a mi drága Ferink temetésén résztvettek s részvétükkel mérhetetlen fájdalmunkat enyhiteni segítettek, de azok is, akik bármi okból e szomorú végtisztességen jelen nem lehettek, de velünk éreznek, fogadják ezúton hálás köszönetünket. Gyula, 1930. augusztus 31. A gyászoló család. Kolozsváron sem szabad magyar alpolgármestert választani. A kolozsvári alpolgármesteri választásokat megsemmisítenék, mert 3 alpolgármesteri állás közül kettőt magyarral töltöttek be. A nagymama Jövő vasárnap este mutatja be az Urleányok Kongrégácmja Csiky Gergely hires vígjátékét: A nagymamát az Erkel Színkör színpadán. A meghatóan szép és mulattató színdarab főszerepeit játszák: Angyal Mária, Desztig Pál, Titz Béla, Implom Margit, Geiszt György, Somogyi Irén, Gajevszky Magda, Geiszt Ilona, Ventilla Sándor, Steigerwald Lajos, Sipos Jolán stb. Jegyek kaphatók a Somogyi trafikban. A békéscsabai mezőgazdasági szakiskolánál a vármegye által szerződésileg létesített alapítványi helyekre a vármegye alispánja a második évfolyamra Bakost Jánost, Máté Mihályt Szabó Bélát, az első évfolyamra Árgyelán Györgyöt és Krasko Mihályt vette fel az iskola igazgatóságának véleménye alapján. Házasság. Z'lahy B-dog Pál, a Szegedi Városi Színház művésze, kinek eredeti tehetségét, művészi alakításait a gyu'ai színházi közönség is nagyra értékelte, örök hűséget esküdött a fiatal szinészgeneráció egyik legragyogóbb tehetségű művésznőjének : Mágori Máriának, aki a főváros előkelő színpadain megérdemelt, jelentős sikereket aratott. Az esküvő augusztus hó 31-én délben ment végbe a budapesti Tutaj-utca 15. sz. alatti ref. imaházban. A tisztelők és jóbarátok hatalmas gárdájához ezzel a nehány sor Írással csatlakozik lapunk is, mely mindenkor a legmelegebb nagyrabecsüléssel honorálta Zilahy Pál gyulai szereplését. Ma és minden este makói ÁfiKUS JÓZSI hírneves cigányprimás és zenekara muzsikál a GyAC clubhelyiségében. PORZOL párolás! ntán erőteljes, egyenletes kelés — jő áiMelés — többtermis! Xem minden porpác — POBZOL! Vigyázzon a névre! Csak „C III .V 0 I X“ plombával lezárt dobozt fogadjon el! Egyedül a P 0 R Z 0 L-t alkalmazták Magyarországon több 100.000 holdon ! A PORZOL színe vörös, Itatása biztos. — Eredeti gyári áron beszerezhető : 459 2—* BARMA terménykereskedőnél, Kossutn-tér 5