Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-08-16 / 66. szám
LXII. évfolyam 60. szám. Szombat Gyula, 1930. augusztus 16 Előfizetési árak : Negyedévre : Mélyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dohay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Az elafi fecske. A fecskék rendszerint tavasszal járnak és ősz táján inkább az elmenetelhez szoktak készülődni. Azonban csodák csak történnek. Ilyen cso- oda a Temps francia nagy újságnak a vasárnapi cikke is, mely a mi szemünkben úgy jelentkezik, mint az első francia fecske, mely a revizió rég óhajtott vizei felé mutatja az útnak megerősödő derengését. Ismeretes Briand francia külügyminiszternek Pán-Európára vonatkozó javaslata, melyre az összes államok megtették már észrevételeiket. Az összes legyőzött államok a revízióban látják az európai gazdasági békének lelki feltételeit s természetesen elsősorban mi, akiket a megesonkitottság teljesen a tönk szélére juttatott. A mi gondolatunk azonban mellékes a franciának, eddig legalább mellékes volt, ellenben már nagy fontosságú az a felfogás, melyet a válaszjegyzókben, a szintén legyőzött Németország juttatott kifejezésre. A Temps ezzel a válaszjegyzékkel foglalkozik vasárnapi számában és olyan hangot üt meg, ami eddig szokatlan volt francia részről. — A Temps cikke a német kancellár beszédével foglalkozik s elismeri végre, hogy Európa gazdasági katasztrófa előtt áll, melytől csak az egyes államok együttműködése mentheti meg. Épen azért a Temps szerint nem lehet most már figyelmen kivül hagyni a legyőzött államoknak a nézetét, mely szerint a jelenlegi általános gazdasági krízisnek gyökerei Európa mai elrendezkedésében vannak. A német nacionalisták — folytatja a Temps — revans-háboruval akarnának változtatni a helyzeten, ellenben mások az európai föderációval, vagyis Briand eszméjével. „Nem mondhatjuk, hogy egyenesen revíziót kell csinálni, de ha a békének; és Európa helyreállításának nincs más módja, akkor netn szabad többé fázni ettől a gyökeres gondolattól sem.“ cikke, mely, ha még nem nyiltan is, de már burkoltan kimondja azt, hogy a revízióról gondolkozni kell. Ez a cikk még esupán egy elvetett mag, melyből soká nő ki a terebélyes fa, mégis figyelemreméltó, mert bizonyos az, hogyha^ ez a nagytekintélyű világlap, mely után a francia közvélemény indul, végre ki meri mondani ezt a szót, hogy revizió, akkor az már a francia nép lelkében is ébredezik. Nem áltatjuk mi magunkat olyan feltevésekkel, hogy talán a két szeA törvényhatósági bizottságnak őszi közgyűlése a szabályrendelet értelmében szeptember hó 2-ik felében tartandó meg. Ennek a közgyűlésnek legfőbb tárgya a vármegye 1931. évi háztartási költségvetésének a megállapítása. A költségvetési munkálatok egybeállítását a vármegye alispánja már megkezdette és ezidőszerlnt annyit közölhetünk, hogy a költségvetésben következő lényegbe vágó változások lesznek. Be kell állítani a költségvetésbe azt a 31.000 pengőt, amelyet a vármegye a folyó év tavaszán a munka- nélküliek részére megszavazott és amelyet a vármegyei ebadóalapból vett kölcsön. A vármegye alispánja valószínűleg előterjesztést fog tenni aziránt is, hogy figyelembe véve a gyenge termést és a munkaalkalmak hiányát, a törvényhatósági bizottság a költségvetésbe a télen bizonyára jelentkező nyomor enyhítésére tekintélyesebb összeget vegyen fel. A nyugdíjalap kiadásaira is újabb szükségletet kell a költségvetésbe beállítani, ez azonban a jövő évben kevesebb lesz, mint az előző években szokott lenni, mert a folyó évben a nyugdíjasok közül öten elhaltak és igy a terhek némileg csökkentek. Azonban ezen csökkenés távolról sem fedezi azt a több szükségletet, amely a jövő évben is elő fog állani. A katonabeszáilásolási alap tőkéje nagyon megfogyatkozván, az alispán egynegyed százalék pótadónak megfelelő több költség felvételét fogja javaslatba hozni. Ezenfelül van még több egypár ezer pengős műnkért fordul felénk a francia szimpátia, sőt tisztában kell lennünk azzal, hogy a dolognak hátterében önös érdekek lappanganak. Bármiként áll azonban a dolog, reánk nézve a nyert ügynek első lépése ez, mert az angol közvélemény és az olasz már régen a revizió mellett nyilatkozott. Amerika viszont nem avatkozik bele az európai külpolitikába, ilymódon csupán a francia volt hátra. Az első fecske már elröppent a Szajna felett. ségvetésben kell gondoskodni. A költségvetésnek egy 18.000 pengős tétele meg fog szűnni ezáltal, hogy az orosházi főszolgabírói lak költsége most már teljesen' ki van fizetve. Ezzel szemben azonban a szarvasi főszolgabírói hivatal elhelyezése vált akuttá, mert a főszolgabírói hivatal a községházán van elhelyezve, ahol nincs megfelelő helyisége a hivatalnak, másrészt a község sürgeti azoknak kiürítését, mert a helyiségekre magának a községnek van szüksége, saját hivatalainak elhelyezése céljából. Nemcsak a főszolgabírói hivatal, hanem a íőszolgabirói lakás elhelyezésére nagyon megfelelő és családi körülmények következtében jelenleg elég olcsón megszerezhető benne, a község szivében fekvő Lengyel-féle épület, amelynek megvétele esetén a jelenlegi íőszolgabirói épület, amely a vármegye tulajdona, eladandó lenne. Az eladási árat figyelembe véve, amely tekintve, hogy a íőszolgabirói épület telke két utcára nyílik,,elég tekintélyesnek mondható, továbbá számításba véve, a főszolgabírói hivatal elhelyezésére egyébként szükséges évenként legalább 2000 P-t kitevő haszonbért, a főszolgabíró lakpénzét, az uj épület megvételének pénzügyi lebonyolítása elviselhetetlen terhet nem róna a vármegyére. Ha tehát Lengyel-féle ház megvételét elhatázozza a közgyűlés, úgy a költségvetésbe legalább a vételárnak a fele felveendő. Ha azonban időközben a jelenlegi íőszolgabirói épület eladatnék, úgy Szepíoiiser isii leiében ifpiji a fntaiáii ittál 1ili 11 É1Í Iáin Ili«.