Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-07-19 / 58. szám
2 Beket 1930. julius 19. Másodízben is határozatképtelen lett a vármegyei igazoló választmány ülése. A vármegyei igazoló választmányát a vármegye főispánja e hó 14 re már másodízben hívta össze ülésre, hogy a legutóbb megtartott megyebizottsági tag választások ellen beadott felebbezéseket felülbírálja. Az ülés azon Súlyos kocsiszerencsétlenség törtónt egyik vásárhelyi tanyán Molnár Ernő gazdálkodó feleségével, akinek a szerencsétlenség következtében eltört a hátgerince. Molnár Ernő az elcsépelt gabonát hordta be tanyájába kocsival, melyen a zsákok tetején elhelyezte 4 éves kisfiát is Egy forduló alkalmával, mikor a kocsi a tanyaudvarba ért, a lovak valamitől megbokrosodtak s elszaladtak a kocsival. Molnár Ernőné, aki tanúja volt a jelenetnek, kisfiát féltve, elébe állt a rohanó Érdekes újítást vezetett be Gömbös Gyula honvédelmi miniszter egy regős csoport felállításával. A gondolat újszerű és előreláthatóan hatalmas sikerrel fogja propagálni a turáni gondolatot. A regős csoporttal kapcsolatban kitűnő honvédelmi miniszterünk a következő felhívást intézte minden városhoz és törvényhatósághoz : — A nemzeti szellem és hazafias gondolkozás emelése, továbbá a fegyveres erő népszerűsítése és a m. kir. honvédség iránt ban ezúttal sem volt megtartható, mert a törvény által kívánt minimális négy tag helyett mindössze egy tag jelent meg az ülésen s igy tehát a választmányt harmad ízben is össze kell hívni. állatoknak, hogy megfékezze őket. Természetesen nem sikerült útját állani a megvadult lovaknak, amelyek legázolták Molnár Ernőnét és keresztül robogtak rajta a kocsival. Mikor a gazdának sikerült lefékezni a lovakat, visszamenve ott találta feleségét a tanyaudvaron vérben fekve. Rögtön kocsira tették, majd a mentőautó a vásárhelyi kórházba szállította. Megállapították a kórházban, hogy az asszony hátgerinctőrést és több zuzódást szenvedett. érzett tisztelet, nagyrabecsülés és szeretet cél jából egy öt tagból álló regős csoportot állítottam fel, amely az egész országot bejárva, szóval, dallal és lelkesítő magyar zenével áll a fenti cél szolgálatában. Az őt tagú regős csoport a régi idők nagy emlékeinek felidézése céljából magyaros egyenruhában, általam szigorúan megállapított és jóváhagyott műsor keretében lép fel, mely szavalatokból, zene és dalszámokból áll. A csoport a műsortól el nem térhet, azon semmiféle változtatást nem eszközölhet és a műsorra vonatkozólag senkitől utasítást el nem fogadhat. A megtartandó toborzások alkalmával a regős csoportot a táborozási propaganda szolgálatába fogom állítani, e csoport közhasznú működésének minél szélesebb körben való érvényesülése céljából kívánatosnak tartom, hogy azt a polgári és katonai hatóságok, levente és lővészegyesületek miaél gyakrabban vegyék igénybe Nemzetnevelési szempontból ugyanis nem tartom közömbösnek, hogy a hatóságok vagy egyesületek által rendezendő hazafias előadásokon és ünnepélyeken milyen szavak hangzanak el, kik mit és hogyan adnak elő Úgy érzem, különös kötelességem az ország katonás hangulatának kifejlődését irányítani s ez irányítás egyik eszköze kíván lenni az általam felállított regős csoport, mely a visszatérő, örökké nyugtalan magyar lelki- ismeret szószólója, melyet tehát elsősorban azon vidékeken kell alkalmazni, melyeknek lakosságát a nagy cél szempontjából fel kell rázni. A regős csoport a hatóságok és az említett egyesületek által rendezendő ünnepélyek és előadások céljaira teljesen díjtalanul áll rendelkezésre, miután minden tagja a honvédelmi minisztériumtól kap ellátást és utazási költségeket. A regős csoport tagjai hivatásuk komolyságára való tekintettel nem fogadhatnak el semmiféle anyagi támogatást és a hivatalból elrendelt tartózkodási időn túl sehol sem maradhatnak. A regős csoport alkalmazása iránti kérelmet a járási főszolgabirák, a megyei és törvényhatósági városok polgármesterei, illetőleg a vármegyei törvényhatóságok első tisztviselői (a honvédelmi minisztérium polgári személyi ügyi osztályához címezve) terjesszék elém. A levente és lővészegyesületek a várSúlyos kocsiszerencsétlenség egy vásárhelyi tanyán Gömbis Gyűli Mimi miniszter Harris riscsapal ül a nemzeti eszme propagálására. A regősöket minden város vagy egyesület ingyen veheti igénybe. A honvédelmi miniszter kiáltványa az ország lakosaihoz. A bársonynadrág. A színházban javában folyt az előadás s talán a legkellemesebb pillanatok jöttét vártam a színpadról, amikor egy komoly fej hajlott le a fülem mellé s ennyit súgott abba csupán: „Tűz van!“ Ösztönös gyorsasággal rohantam ki a színházból. Künn már kocsi várt rám, amelyre amint felültem, vad vágtatással hagytuk mögöttünk a várost. A hold fent magaslott az égbolt közepén s sugara, mint valami bársonyos lepel simult a kalászosok és kukoricások földtábláira. Szemem meredten mélyült bele ebbe a szürkeségbe, miközben a tűz lángnyelveit lestem s egykedvűen találgattam : vájjon mi ég ? A gondolatok csoda-módra teremtek s tűntek el agyamból . . . Ám egyszerre csak hatalmas lángnyelvek csapdostak az ég felé s körülöttünk ijedt mozgású emberek szaladgáltak kiabálva kétségbeesett hangon. (E látványhoz nagyon hasonlíthatott az ösmagyarok éjjelenkénti áldozat-bemutatása.) Amint megérkeztem, csend lett egy pillanatra. Azt hitték, hogy valami csodaszerem van s azzal én el tudom egymagám oltani a tüzet. Ha csodaszerem nem is volt, annyit mégis elértem, hogy megnyugtattam őket. Ez a nyugalom aztán végleg fokozódott, amint tűzoltóim megfelelő vízmennyiséggel és szerekkel hozzáfogtak a tűz oltásához. Égett egy avas szalmakazal és mellette a csöszház. Legalább mi csak ezt láttuk, de hogy a csőszházbau micsoda drága kincs vált a tűz martalékává, azt csak később tudtam meg. Ugyanis, amidőn beavatkozásunk biztossága felöl meggyőződést szereztem, szétnéztem a tüzet köriilálló mezei emberek között, akiket a tűz varázsa odavouzott s égő szempárral meredtek bele a lángnyelvek játékának nézésébe. Komoly, erős vonásu ember valamennyi, akikre a szenzáció erejével hatott a tűz, mégis lelkűk nyugodtsága csak felszínen volt zavart. Szemük csodás merevséggel szűrődött bele a lángokba, amelyek veszélyes tánccal ropták körül a kazal és csöszház maradványait. Csak egy galambőszhaju s kajlabajuszu ember állott bágyadt derékkal a tűz körül. .. Szeméből a tűz fénye megtörtén csapódott vissza a könnyeken keresztül . . . Egyszerre akácfabotjára támaszkodva kétségbeesetten szegezte szemét szétporladó kunyhójára. Az emberek súgtak egymásközt. így tudtam meg, bogy az öreg csősz és ö gyújtotta fel a kunyhót. Igaz, nem akarásbői . . . Csak az esti pipázás közben el ne aludt volna . . . — No öreg ezen már nem sok búslakodni való van, — szólok hozzá — Ami leégett, azt úgy sem tudja feltámasztani senki. — De tudja-e tekintetös ur, hogy bent égett a bársonynadrágom is. Azt sajnálom én csak egyedül. — No hisz majd ad az Isten másik nadrágra valót még. Sohasem kell kétségbeesni. — De biz tekintetös uram, csak felakasztom én emiatt magamat! — Ej-ej öreg, hogy is gondol ilyenre. Emiatt a tűz miatt nem kell a halálba menekülni. Hiszen mások nagyobb kár miatt sem gondolnak ilyen ostobaságra. Az egyik szemlélő is közbeszól: — Majd építünk egy másik házat Ferus bácsi. Az már agyis roskadozó volt! Eközben az erős motorsugár ruhadarabokat mosott ki a zsarátnokok alól. A dunyhában lévő tollak is könnyű szállongással belepték a tűz feletti levegőt. A ruhadarabok közül az öreg csősz egyszer esek felkap egyet s nem törődve azzal, hogy az még lángol, arcához szoritja a drága jószágot. Ebben a pillanatban ősz haja is lángra lobbant s csak a gyorskezü csövezetö mentette meg életét. Rettenetes jelenet volt, de kedvező kimenetelű, mert az öregnek csak néhány tincse égett meg. — Nahát öreg, a teremtésit magának, majd ránk ijesztett, — mondom félig komolyan, félig nevetve felé. — Mi az a vacak még most is a kezében, dobja mán el. — Nem dobhatom én ezt soha el, tisztelt tekintetös uram. Emlék az elmúlt életemből . . . Ebben esküdtem vöt meg az anyjukkal . . . Ezt vettem fel akkor, amikor eltemettem ... s ezt szerettem volna a testemen, ha meghalokk . . . ebben a bársonynadrágban tán édesebb lett volna a koporóbéli álom is . . . Közben az oltást már befejeztük s indulnunk kellett volna befelé a városba, de nem tudtam megállani, hogy vissza ne forduljak az öreghez: — Isten legyen magával, Ferus bácsi' — mondtam búcsúzóul neki — és ne fájjon annyira a lelke azérl a bársonynadrágért . . . Majd lesz „akkorára“ másik, Az öreg letargiába süllyedve felelte: „Nem, nem hinném . . .“ A kocsiról még visszakiáltottam az embereknek : „vigyázzanak az öregre /“ s aztán elindult befelé a kocsi . . . gyönyörű holdvilágos estén. Másnap délelőtt egy borostásarcu ember kopogtatott be hozzám. Nem emlékeztem az arcára s nem tudtam, mit akarhat. Nagyon nehezen jött ki a szó a száján: — Nem tudtunk vigyázni rá ... az istállómban találtunk rá! . . . Csak a fejemmel intettem, hogy értem. Ez volt a bársonynadrág ára ! Démusz Endre.
