Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-07-05 / 54. szám

2 Beke» 1930. julius 5. A miniszterelnök éles bírálata Baltazár ref. püspök külföldi szerepléséről. A felső ház szerdai ülésén vitéz Horthy István — aki Baltazár püspök politikai sze­replése miatt mondott le a ref. egyházkerü­leti főgondnoki tisztségéről — interpellációt intézett a kormányhoz Baltazár ref. püspök külföldi szereplése tárgyában. A miniszterelnök válaszában sorra cáfolta Baltasárnak külföldön elhangzott nyilatko zatait, amik nem a magyar nemzet érdekeit védték, hanem pártpolitikai célokat szolgál­tak abban a hangnemben, amit Károlyi Mi­hály használt egykor. A katolicizmusra, a magyar állapotokra s a Habsburg kérdésre vonatkozó állításait szintén a magák színvonalára szállította le a miniszterelnök azzal, hogy a magyarság érde­kében tiltakozni kell az olyan külföldi sze­replések ellen, amelyek csak ártanak a ma­gyarság egyetemes érdekeinek. A szokatlanul éles beszédet némán hall­gatta végig a felsőház s egyhangúlag tulo- másul vette a miniszterelnök nyilatkozatát, amelyet már régóta várt az ország hazafias közvéleraénve. A vármegyei népművelési bizottság 1929 -30. évi tevékenységéről jelentés. Békésvármegye törvényhatósági iskolán- kivüli népművelési bizottsága az 1929—30. évi tevékenységéről szóló jelentését a vall. és közokt. miniszterhez megtette; ezen jelentés­ből közöljük az alábbiakat. Az említett tan­évben 2 megyei városban, 28 községben, 110 tanya-körzetben összesen 220 egységnél 4526 ismeretterjesztő előadás tartatott. Az előadá­sok száma az előző évihez képest 274-el emelkedett. Az előadások jobbára gyakorlati jelentőségűek voltak, de ezenfelül szolgálták a szociális és erkölcsi nevelés eszméit. Az emlitett számú előadásokból volt valláserköl­csi 647, irodalmi 320, történelmi 649, gaz dasági 870, közjogi 212, természettudományi 303, földrajzi 486, ember- és állategészség ügyi 522, időszerű 461, iparpártoló 56. Ezeket az előadásokat igen sokan látogatták, nemcsak a fiatalok, de az idősebbek is. Az előadásokba be lettek vonva a társadalom női tagjai is, különösen a nők számára ren­dezett vallásos összejövetelek és esték szol­Punktum. Irta : Radvdnyné Ruttkay Emma. A kis Sarudi Jancsi ott állt az ablakom alatt, ő apró, kék pendelyes gyerek, én már félig nagy lány voltam. — Aggyék még kisasszony, — nyújtogatta fölfelé maszatos tenyerét a tömzsi kis paraszthajtás. Tavasztájba pászkát rágicsáltunk. Az újság ingerével hatott a csemege. Nem ugv, mint főnt Pesten, ahol esztendőn át ott laposodik, porosodik a kirakatban. Ezt most sütötték s aztán jövő ta­vaszig nem lesz. — Adjék még no, — nyújtózkodott Jancsi. — Adok te, hanem gyorsan egyed, gyorsan rágjad, úgy mint én. Adok, amennyi beléd fér Villogtak a Jancsi egérfogai és olyan sebe­sen Őröltek, akár a mókuséi. Az egyik falat a másik után tűnt el a szá­jában Dehogy győztem versenyezni vele. Ezentúl jó barátok lettünk. Sokat kujtorgott Jancsi a házunk előtt s mikor megtanult füfyülni, az én ablakom alatt füttyentette a legélesebbeket. Hát még mikor a legényektől megtanulta a „he­gyes köpést,“ — Kisasszony, nézzen ide kisasszony, milyen messzi köpök! — Hadd lám no. A kis legény önérzetesen düllesztette ki a mellét, behúzta a fejét, svungot vett, aztán nagyot sercintett. — ügyi, eltaláltam a meggyfát ? — Nagyszerűen csinálod Jancsi.-- Mit kapok érte ? Az ám, persze. Bemutató előadás. Ezt nem gálták ezt a célt. Az előadások legnagyobb része szemléltetett volt. A folyó tanévben 18 darab különböző tipusu vetítőgép volt állan­dóan használatban, ezenfelül egyes intézmé­nyek és magánosok vetítőgépei is igénybe vétettek. Az előadások mind szabadelőadások voltak és nem felolvasások. Közreműködött 904 előadó, akik között a község vezetőin kívül voltak orvosok, tanárok és más érrel miségek is. A 904 előadó között volt 456 tanító, 96 lelkész, 106 tanár, 17 jegyzi, emberorvos 65, állatorvos 17, ügy vél 17, biró 14, közigazgatási tisztviselő 32, gazda tiszt 8, iparos kereskedő 8. Az előadások u'áa tiszteletdij címén 14.000 P tisztelet dijat fizetett ki a bizottság. Makedvelő színi előadás 302 esetben tartatott, amelyre tisz teletdijbau a bizottság 680 P-t fizetett ki. Analfabéta tanfolyam volt 7. A tanfo lyamok száma a múlt évhez viszonyítva csök­kent azért, mert az analfabéták nagyobb cso­portokban már nem igen fordulnak elő a vár lehet jutalom nélkül hagyni Nesze, itt egy darab csokoládé Szuszogva fogyasztotta Jancsi a csokoládét s úgy evés közben dicsekedett el: Már ustort is tudok pattintani, csigát is pörgetek. Nem hiszi ? — De hiszem. Majd holnap megmutatod, most már nincsen több csokoládém. Másnap hiába vártam Jancsit. Hiába forgat­tam a fejem Sarudiék felé, a kis köpcös nem jött. Jött a többi, akik ide szoktak a házunk elé, a Vera, Julika, Lenke, Dőli, Palkó, egész ovodányi gyerek, kinek minden örömét, minden buját-baját ösmertem. Tudtam, melyik hál az apjával, “anyjával, testvérével, melyik a padkán, melyik a kuszlikban, vagy az ágy alatt a túliban. Jancsi például az asztalfiókban aludt, K len- cen voltak testvérek, ö a legkisebb Másutt már nem jutott hely vackot vetni. A nálánál nagyobb gyerek már „kenyérkereső“ volt. Egyezni, gyom­lálni, sarabolni jártak 10 krajcár napszámért az urasághoz. Este felé alig vártam a kis Sarudi-regi mentet. Gyurka jött elsőnek. — Gyurka, hol a .Jancsi ? — Beteg. Bizony. Anyám átszalajtotta Pannit Sarudiékhoz. Azzal jött vissza, hogy a gyerek nem ismer sen­kit, tüzes, mint a parázs, köhög és sípol a tüdeje. Szedte össze az anyám a teának valót, asz­pirint, priznic-ruhát és futott — szokása szerint — segíteni. Utána kullogtam s az ajtóból néztem milyen furcsán fogadja Sarudiné az anyám rendelkezéseit. Mikor jöttünk, visszanéztem. Láttam, hogy megye területén ezek is folyton vándorolnak cselédként egyik tanyáról a másikra. Elemi ismeretterjesztő tanfolyamokat 25 esetben tar­tott a bizottság azok számára, akik csak igeH fogyatékosán vagy egyáltalában nem sajátítot­ták el azokat az ismereteket, amelyeknek tanítása voltaképen az elemi iskola feladata. 16 esetben általános ismeretterjesztő tanfo­lyam is tartatott elég nagy látogatottsággal. Vizsgázott és bizonyítványt kapott 364 férfi és 6 nő. A megtartott órák száma 1235 volt. Békéscsabán próbtképen egy német­nyelvű tanfolyamot is engedélyezett a bizott­ság, amelyen 20 vettek részt. A bizottság könyvtáraiból 11507 egyén 34120 könyvet vett ki. A 21 könyvtárkezelőnek 870 pengő tiszteletdijat utalványozott a bizottság. A vármegye területén összesea 12 népház van, nemrég avatták fel a nagyszén isi, kiscsákói és az endrődi népházakat. Különösen a tanya­körzetekben erős a mozgalom népház építésre. 11 közráiió van használatban, amely nemcsak a magyar dalt és a zenét terjeszti, hanem ezenkívül nemes szórakoztatást is nyújt. A gramofonok száma 3, 34 darab lemezzel. A vármegye a folyó évi költségvetésében az iskolánkivüli népművelési célokra 31.440 P-t adományozott az egyes községek szerint fel­osztva. Itt említjük meg, hogy a vármegyé­nek 1%-os pótadója 47.000 P, ezek szerint az engedélyezett 31.440 P az 1%-os pótadóa jóval alul marad Egyébként a bizottságnak múlt évi bevétele volt 44.066 P 40 f, ki­adási 40.205 P 42 f, a maradványból 2800 P le van kötve a II. Évkönyv költségeire a tiszta nyeremény tehát 106Ó P. Aranyérnél és az evvel jéró béldugulás, re­pedés kelés gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rokamok- nál a természetes Ferenc József keserüviz hasz­nálata mindig kellemes megkönnyebbülést, sőt gyakran teljes gyógyulást eredményez. felvonta a vállát s odább lökte az asztalon az orvosságot. Másnap reggel Panni ment át tanáccsal, or­vossággal. Meghagytuk neki mondja meg, ha nincs jobban a gyerek, mégis csak orvos kell. Majd el­küldjük a mi doktorunkat. Panni visszajövet, dühösen vágta be a kaput: — Teccett már ilyet hallani? Mikor a dok­tort mondtam neki, akkorát ugrott, mintha darázs csípte volna meg. Hogy aszongya: ne töröggyőn az asszonyod az én gyermekemmel. Van nekem elég. Jut is, marad is Isten adta, Isten elveszi, ha akarja. Ha életrevaló a gyerek, máj kiheveri, ha nem, hát egy karéj kenyérrel kevesebbet sze­lek eztán. Punktum Mo dd meg. Elszomorodott az anyám, megcsókolta a kis öcsémet, aztán nagyot hallgattunk mindnyájan. Kaptuk a híreket Jancsiról másnap, harmad­nap, tovább nem. Hét végén temették. Az abla­kom alatt vitték a pár araszos koporsót. Szépen énekelt a pap, meg a kántor. Jancsit az anyja is siratta, amint illik. A Sarudi gyerekek aznap nem mentek napszámba. Ott libegett a kis másvilági lakás a két fehér ruhás lány karján a temető felé: Sarudi János élt 4 évet. Punktum. SÍREMLÉKEKET, sirszegélyeket és min­den e szakba vágó temetői munkákat a leg­jobban és legolcsóbban készít MOGYORÓSSY SÁNDOR szobrász, kőfaragó, kő, műkő és betonaru ipartelepe Gyulán, az evangélikus templom mellett. Kedvező fizetése feltéte­lek. Tervrajz és költségvetés díjtalan, 810 ö Ov

Next

/
Thumbnails
Contents