Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-07-02 / 53. szám
I 1930. julius 2. HIKE K. Éjjeli telefonszolgálat. Folyó év juiius hó 1-től éjjel 12 óráig telefonszolgálat van a helybeli postahivatalban. Fölmentették az öcsödi tanitónét. A gyulai törvényszék szombaton hozott Ítéletet Hadadi Lászlóné tanitóné ügyében. Dr. Zöldy Miklós kir. ügyész személyes szabadság megsértésére módosította a vádat. A bíróság gondatlanságból okozott emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek Hadadinét s ezért tiz hónapi fogházra Ítélte, amelvet a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett. Életmentés. Dobó Mária és Dobó Cecilia békéscsabai leányok a Fekete-Körösben fürödtek. A két leány nem tudott úszni s az 5 méteres vízben fuldokolni kezdtek A parton levő Iga Gyötgy gyulai úszómester gondolkodás nélkül utánuk úszott s erős küzdelem után mindkét leányt sikerült kimentenie. Sürgős figyelmeztetés a szülőknek! Miheztartás végett közlöm a szülőkkel a legújabb VK. miniszteri rendeletet: 1. „Mindazok a tauulók, akik polgári iskolában kívánják tanulmányaikat folytatni, a tanóv végén (jun. 30-án, juiius 1 ón és 2-án) okvetlenül jelentkezzenek beiratásra a polgári iskolában, mert a szeptemberi póthatáridőben a felvételt biztosítani nem minden esetben lehet. 2. A tanév végén beiratkozásra jelentkező tanulók, amennyiben elfogadható okokból az összes dijakul megfizetni nem tudnák, csak a beira- tási dijat (1 P 50 f) fizetik be. A tandíjat és mellékdíjakat azonban szeptember havában, még a tanítások megkezdése előtt kötelesek megfizetni “ Igazgatóság. A sör munkaszüneti napokon való fuvaro* zása. A kereskedelemügyi miniszter a sör vasárnapi szállítására vonatkozólag elrendelte, hogy vidéken május 1-től augusztus 31-ig terjedő időben ezen munkák délután 4 óráig, 1az év egyéb szakában pedig déli 12 óráig legyenek végezhe tők. Amennyiben valamely város vagy község állomásán a sört szállító vonatok ezen megállapított időpontok után közlekednének, úgy a sör fuvarozása a vonatközlekedés idejéhez képest meg van engedve önként értetődően a megrendelőkhöz is Lakberendezési és háztartási vásár. Az asz. Iparegycsület augusztus 30 tol szeptember 14 ig őszi lakberendezési és háztartási vásárt rendez. A vásárt a városligeti iparcsarnokban fogják megrendezni. A kiállítani szándékozók érdeklődésükkel a vásár irodájához (Budapest, VI., Gróf Z'c’ny Jenő-utca 4) fordulhatnak. A szentesi nyári országos vásárt ebben az évben juiius 18 an és 19 en tartjaK meg Állatvásár csak juhus 18-án lesz, kirakodó vásár pedig mindkét napon. A vásáron résztvenni szándékozó iparosok és kereskedők előzetes helyi igénylési kérelmüket 17-én délután 2 óráig tér jeszthetik elő a szentesi polgármesteri hivatalnál. Felvétel a békéscsabai m. kir. mezőgazda- sági szakiskolába. e>z iskola első évfolyamara 17 evesnel idősebb, legalább négy elemi iskolát végzett ifjak, a másod évre pedig azon ifjak, kik valamely m. kir. téli gazdasági szakiskolát sikerrel elvégezték, vehetők fel. A felvett tanulók az iskolánál lakást, élelmezést, mosást fűtést, vilá gitást és orvosi gyógykezelési kapnak. Az ellátási dij egy évre 300 pengő. A tanév október l én kezdődik, de a felvételért már lehet folyamodni. Bővebb felvilágosítást a felvételért folyamodóknak készséggel ad a békéscsabai m. kir. mezőgazdasági szakiskola igazgatósága. ,,Bzendrey Julia a feleségek felesége“ a mnlt századnak taián legérdekesebb magyar asz- SZOnya volt. Nagy pőre a napokban zárult le egyrészt, eddig kiadatlan leveleinek és emlékira tainak, másrészt Herceg Ferenc költői remekmű vének megjelenésével1 A közvélemény annak idején igazságtalanul ítélte el Petőfi Sándornét. Her Békés czeg Ferenc, a költő csodálatos intuíciójával megértette és megvédte őt és a müvének megírása után a nyilvánosságra került adatok mindenben igazolták azt a mesteri arcképet, amelyet Júliáról festett. Müve, amely mint olvasmány, minden regénynél érdekesebb: a világirodalom legcsodálatosabb védőbeszédeinek egyike, amely Herczeget költői tehetségének teljességében mutatja meg. „Szendreg Júliát“ a télen mutatta be a Nemzeti Színház A szinmü könyvalakban még nem jelent meg és az Uj Idők olvasói részesülnek először abban e rendkívüli élvezetben, hogy Herczeg Ferenc színmüvét nyomtatásban is megismerhetik Az üj Idők szépirodalmi hetilap má sodik félévében, melynek első száma junius 29 én jelent meg, kezdi meg a „Ssendreg Juliau közlését. Ugyanebben a számban veszi kezdetét Ludvig Wolffnak a németek egyik legnépszerűbb Írójának Smarra cimü regénye, mely a kitűnő iróuak legizgalmasabb, legpompásabb alkotása. Dr Gadó István Ítélőtáblái tanácselnök A bíró és az ember cimü, mély, tartalmas cikkben ismerteti a biró emberi problémáit. Két elbeszélés Kosárgné Réz Lola és az angol O. Henry tollától gazdagítja még a füzetet, melyet két vers és Krónikás Kis Tárcája diszit. Uj rovat indult meg az Elfelejtett írók, elfelejtett írások. A bevezető közlemény Lövik Károly \ye\, a fiatalon elhunyt kiváló Íróval foglalkozik. Zsigrag lulianna cikkét Kiss Józsefről, a szokott kedvelt rovatokat: Gasztronómiát, Kertészetet, Szépségápolást, Rejtvényrovatot, Szerkesztői üzeneteket találjuk még a Péter Pálkor megjelent számban Bárkinek küld díjtalanul mutatványszámot a kiadóhivatal, Budapest Andrássy ut 16. Előfizetési dij negyedévre 6 pengő 40 fillér. Felvétel az áll. polg. fiúiskolái internátusba. A .balatonfüredi áll polg iskolai fiuinternátusba 50 férőhelyre juiius 10 ig lehet folyamodni. A nö vendékek teljes dijat fizetők havi 70 P-vel, fél- díjasok havi 35 P vei és ingyenesek. Teljes fizetésesnek bárki folyamodhat. Féldijas helyre oly szülők példás viseletű és legalább jó elömenetelü, egészséges gyermekei nyerhetnek felvételt, akik szűkös anyagi viszonyaikat hatósági bizonyítvánnyal igazolják. Féldijas és ingyenes helyek betöltésénél közalkalmazottak, hadiözvegyek gyermekei előnyben. Felszerelt kérvények a vallás és közokt. Miniszter Úrhoz címezve az intézet igazgatóságához jul. lO-'g beküldendők. A kérvény mellékletei: születési anyakönyvi kivonat, folyó tanévvégi isk bizonyítvány, községi bizonyítvány (esetleg vaeyontalansagi) a szülők vagyoni állapotáról, orvosi bizonyítvány, hogy a fiú ép, egészséges, intprnátusi életre alkalmas Az igazgatóság. Hölgyek figyelmébe ! Női selyem és férfi harisnyák fejelését, alákötósót vállalom. Buzásné Békéscsaba Andrássy-ut 16. 343 4—4 Színészet. Tommg és Társa operett telt házat vonzott pénteken, szombaton és vasárnap. Neményi Lili kedves és temperamentumos játéka vezetett. Pompás volt. Kondrát Ilona előkelő, finom művészete nagy erőssége az előadásnak. Szabó G'zi elragadó Kompóthy szépen énekelt s kitünően játszott. Gaál Sándornak méltán jutott sok taps. Pallay Paula remekül táncolt Pallay Manci színtelen a r kkancslány szerepében Rendezés jói Betnien B. László elsőrangút produkált a zenekarral. D szlet szép. Forró esiék, rengeteg taps. Nebántsvirág klasszikus operett ment va sárnap délután Szabó Gizivel a címszerepben. Játékban, énekben ragyogó alakítás volt Bdicsi Floridorja magas nívójú. Többi szereplők, kórus nagyon jók. Takáts Alice Szomori darab Nekünk idegen a színpadi beszéde, erkölcse, tendenciája. Ma3 gyár lelkünk mélyén szomorkodunk, hogy a nemrégen komikus szerző bejutott az ország első színpadára is. A napilapok jóvoltából bejut még az irodalomtörténetbe is. Hétfőn este Szomori beszélt a gyulai szinpadon. Ah, tapsoljunk ! Az előadás kitűnő v olt Pogány Irén fenomenális Kemény László passzív szerepében is csillogó talentum. Harsányi intelligenciája, Kristóf mélyzengés ü férfiassága, Hoykó pompás jellemző képessége, Kondrát meleg szive és Pethes magkapó természetessége igyekeztek velünk elhitetni a túlzásokat és bennünket elkápráztatni a szomo- riádák ürességével Színházi hírek: Diákszerelem. A nagy premiereket megillető nagy várakozás előzi meg a Ray Handersen Diákszerelem cimü világhírű operettjének szerda esti bemutatóját. Ez a változatos cselekményü, revüszerüea tagolt pompás, az amerikai diákéletből vett operettet az amerikai színpadok több esotendőn át játszották egyfolytában. A télen érkezett el a magyar színpadokra és a budapesti Királyszinházból kiindulva itt is hódított. Két öreg játszik a darabban, két kollégiumi tanár, Harsányi és Gáspár, a többi szereplők egytől egyig mind fiatalok : Neményi Lili, Szabó Gizi, Pallai Manci, Vigh Klári, Gál Sándor, Bilicsi Tivadar, Kristóf Ferenc, Pethes, Székely, Poprádi, Hoykó Ferenc. Bérlet 8 szám. (Szelvények érvényesek). Ha szereti a football mécseseket, nézze meg a Diákszerelem előadását. O.t Gaál Sándor táncos komikus rúgja a döntő gólt. Neményi Lili mint diákkisasszony (Béby) remek lesz a Diákszerelemben. Szabó Gizi, mint diákkisasszony (Patricia Binham) a Diákszerelemben. Pallai Hand, mint diákkisasszony (Comrie Lané) a Diákszer elemben Nagy footballmeccs a Diákszerelemben. Izgató — érd. kés ! Nezze meg. Siessen jegyét a Diákszerelem footballmecc-iére megváltani. Egy, kettő, három. Pénteken este kerül bemutatóra Molnár Ferencnek már a világ összes nagy színpadjait dicsőséggel bejárt legujább nagysikerű vigjátéka, az Egy, kettő, három A darab hires íérfifőszerepét, amelyben legutóbb a hires német színész, Pallenberg is brillérozott budapesti vendégszereplése alkalmával Kemény László játsza. A női főszereplő Pogány Irén lesz A da rabot K.rsányi Miklós rendezi. A Molnár-darabot Nadas Sándor pompás, vidám a Nagy cipőben kis fiú c bohózat követi. A kis fiú szerepében Pallay Manci játszik. Bérlet 9. szám. (Szelvények érvényesek,) Heti műsor: Szerdán, juhus 3 án Diákszerelem operett 3 f lvonásban. Beriet 8. szám. (Szelvények érvényesek ) Csütörtökön juiius 3 án Diákszerelem operett. Berletszünet. (Szelvények érvényesek ) Penteken. juiius 4-én Eeg, kettő, három vígjáték újdonság 3 felvonásba Ezt megelőzi Nagy cipőben kis fiú bohózat. Bérlet 9. szám. (Szelvények érvényesek ) Szombaton, jultus 5 én fél 4 órakor rendkívül olcsó. 20 fillértől 1 pengőig terjedő helyárakkal, gyermekelőadás: Hamupipőke énekes, táncos tündérrege.Este Sisters operettujdonság 3 felvonásban. Bérlet 10 szám. (Szelvények érvé nyesek.) Vasarnap, juiius 6 án délután fél 4 órakor A ggimesi vadvirág népszínmű 3 felvonásban. Este Sisters operett. (Szelvények nem érvényesek) Uradalmi gazdatmt sza liftesnél keres. Cim a kiadóban. 360 1-3