Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)
1930-06-25 / 51. szám
2 Békéi 1930. junius 25. nélfogva a Magyar Nemzeti Bank főintézete és fiókintózetei a behívott bankjegyeket ugyancsak 1930 december 31-éig fizetésképpen, vagy kicserélés végett elfogadják. A jelzett időpont után az említett bankjegyeket a Magyar Nemzeti Bank intézetei már csak kicserélés végett fogadják el 1933 december 31 ével a Magyar Nemzeti Bank beváltási kötelezettsége a fent- emlitett bankjegyekre vonatkozólag a bank alapszabályainak 94. cikke szerint megszűnik. Az Első Gyulai Kereskedelmi Részvénytársaság XII. évi rendes közgyűlése. Az Európaszerte megnyilvánuló gazdasági válság, mely hazánkban is katasztrófában sújtja a mezőgazdaságot, az ipart és kereskedelmet s amelynek enyhítésére illetékes tényezők folyton keresik az orvasságot, a gyulai nyilvános számadásra kötelezett vállalatok közül most már a harmadiknál jelentkezik veszteséges eredménnyel. Ez a sajnálatos körülmény mutatkozott az Első Gyulai Kereskedelmi Részvénytársaság most vasárnap megtartott közgyűlésén is, amelyen sajnálatosan bebizonyosodott, hogy dacára a legnagyobb elővigyázatosságnak, a vállalat mérlegén bizonyos veszteség mutatkozott. Kiküldött munkatársunk a közgyűlésről a következőket jelenti: Az Első Gyulai Kereskedelmi Részvénytársaság 1929. évi rendes közgyűlését vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg Tar Antal vezér- igazgató elnöklete alatt 20 részvényes jelenlétében. Az igazgatóság jelentését Popovits István, a vállalat főkönyvelője olvasta fel, melyet szószé- rint itt közlünk: Tisztelt Közgyűlés ! 1929. évi zárszámadásaink előterjesztésének kapcsán sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ennek az évnek folyamán gazdasági viszonyaink oly erős leromlást szenvedtek, amilyenre még példa nem volt. Megcsonkított országunk mezőgazdasága — mint köztudomású — katasztrófális helyzetbe sodródott, ami agrár országunkban az egyéb terme lési ágaknál is annyira bénitólag hatott, hogy ma már nemcsak a kormány legfőbb gondja, hanem az ipari és kereskedelmi érdekeltségek, összefogva a mezőgazdálkodással, együttes erővel iparkodnak megtalálni a mezőgazdálkodás rentábilissá tételére és azon keresztül az egész társadalom felvevő képességének megjavítására a legmegfelelőbb orvosságot. Az 1929. év statisztikai adatai a csődök és kényszeregyezségek eddig még nem ismert elszaporodását jegyezték fel, amely — sajnálatos — szinte epidemikus jelenségek nemcsak a hiteladás és hitelvevés tultengése, hanem az idevonatkozó törvényes intézkedések adta könnyű lehetőségek is okozói, amelyeknek szigorítását, illetve a változott viszonyokhoz való helyes és megfelelő alkalmazását mindezideig hiába sürgették az érdekeltségek. Vállalatunk eredményes működését azonban nemcsak a fentebb vázolt országos jelenségek, hanem egyéb sajnálatos események is hátráltatták. Az a körülmény ugyanis, hogy a Szécsi féle per a végső fórumon nem a vállalat javára dőlt el, noha ezen perre az előző évben — minden eshetőségre számítva — már tartalékolásokat eszközöltünk, ezt meghaladó további veszteséget okozott, továbbá a vállalat egyik ügynökének 4202-33 pengőt kitévö sikkasztása is érzékeny veszteséget jelent. Az elmúlt üzletévben működésűnk területét megszükitettük, ezenfelül a hitelkereteket is igyekeztünk adósaink teherbiróképességével arányba hozni. Behajthatatlan követelések címén 19.790 pengőt irtunk le és ezen összeggel együtt 39.712-38 pengő veszteséget mutatnak zárszámadásaink. A veszteség eliminálására bátrak vagyunk javasolni, mondja ki a t. Közgyűlés, hogy 80.000 P alaptőkénket 50%-os lebélyegzéssel 40 000 P re leszállítja, ami azt jelenti, hogy az eddigi 16 P n. é. részvényünk a t. Közgyűlés határozatának jogerőre emelkedése után felére, azaz 8 pengőre fog lebélyegeztetni. Ha eredmény-számlánk egyes tételeit az elmúlt évek vonatkozó tételeivel összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a regie tételek erőteljes csökkenést mutatnak. Ez az apadás nemcsak a forgalom általunk tervszerűen szükebb keretek közé való szorításának eredménye, hanem főként abból származnak, hogy az igazgatóság egyfelől igyekszik a régiét a minimumra szorítani, másfelől pedig évek óta teljesen önzetlenül vezeti az ügyeket. Vállalatunk mindenkor önzetlen és hathatós támogatója volt a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület, mely intézet támogatása nélkül nem is tudtuk volna az elmúlt nehéz időket keresztül élni. Épen ezért javasoljuk a t. Közgyűlésnek, hogy a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesületnek kitűnő támogatásáért köszönet és elismerés nyilváoittassék. A mérleg és nyereségszámla, valamint az igazgatói jelentés felolvasása után Szécsi Márton részvényes kért szót és bírálta az igazgatóság jelentését, valamint a beterjesztett zárszámadásokat. Kifogásolta a vagyonárba felvett ingatlan értékét, melyet ezúttal is 50 ezer pengőben állított be az igazgatóság. Kifogás tárgyává tette az adósok és a jármüvek címén beállított tételeket is. A zárszámadásokat nem fogadja el és igy nincs abban a helyzetben, hogy a felment vényt az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak megszavazza. 7ar Antal vezérigazgetó Szécsinek válaszolva rámutat arra, hogy a kifogásolt ingatlant abban az időben vásárolta éppen az ö előterjesztésére a részvénytársaság, amikor a vállalat ügyvezetőigazgatója Szécsi volt és az a később történt építkezési és átalakítási költségekkel körülbelül 125 ezer pengőbe került. Csodálkozik, hogy éppen ő az egyetlen, aki ezt a részvényesek közül kifogás tárgyává teszi Az áruleltár értékének kifogásolására megjegyzi Tar vezérigazgató, hogy az áruk mindenkor a kellő gondossággal leltároztat- nak és a mérlegelésnél oly áron állíttatnak be a leltárba, hogy azokban megfelelő latens tartalékok is mutatkoznak. Egyébként az igazgatóság, felelősségének teljes tudatában állította össze a zárszámadásokat és Szécsi részvényes ur kifogásai csak feltevéseken alapulhatnak. Szécsi Márion az igazgatóság szakértelmét is kétségbe vonta. Erre Tar vezérigazgató megjegyezte, hogy a mai súlyos időkben a szakértelem egyedül nem elégséges az üzletvezetéshez Száz esztendős, szi ite fogalmat jelentő cégek váltak semmivé világszerte. Az igazgatóság Szécsi egyéni véleményét e tekintetben el nem fogadhatja és kéri a jelentések és zárszámadások tudomásul vételét. A közgyűlés ezek után több mint 3500 szótöbbséggel tudomásul vette az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentését. Elfogadta a zárszámadásokat, megadta a felmentvényt úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak s kimondotta az alaptőke leszállítását az igazgatóság javaslata szerint és a javasolt alapszabálymódosi- táshoz is hozzájárult. TEÜPLOH 1ÉREi\ Városház-utca 14. szám alatt két üzlethelylsé g axonnal kiadd. Feltételek megtudhatók az Első Gyulavárosi Takarékpénztárnál. 345 3—* TOteT. Beiratások az állami polgári leányiskolában junius 30-án, julius 1-én és 2 án tartatnak meg. Fizetendő dijak: Tandij egész évre 28 P, behatási dij 1 P 50 fillér, különböző alapokre fizetendő dijak összege 10 P 50 fillér, ellenőrzé könyvecske, igazoló lap és az iskolai rendszabályok ára 1 P, összesen 41 P. Aki először iratkozik be iskolánkba, az születési anyakönyvi kivonatát, legutóbbi iskolai bizonyítványát és ujraoltási bizonyítványát bemutatni tartozik Köz- alkalmazottak, hadirokkantak gyermekei és a hadiárvák, ha vagyontalanságukat szegénységi bizonyítvánnyal igazolják, a tandíjnak csak a felét fizetik Akik tandíjmentességért folyamodnak, Békésvármegye kir. tanfelügyelőjéhez címzett kérvényüket legalább „jó“ általános osztályzatú bizonyítvánnyal és újkeletű szegénységi bizonyítvánnyal együtt az igazgatónak adják át a beiratás alkalmával. Egyes tantárgyak (rajz, kézimunka, torna) tanulása alól — testi hibából — felmentést csak olyan tanulók nyerhetnek, akik az igazgatósághoz címzett újkeletű tiszti orvosi bizonyitvánnyal felszerelt kérvényüket a beiratás alkalmával benyújtják. Igazgatóság. Rajz- és kézimnnkakiállitás. a belvárosi róm. kath elemi iskola rajzai és kézimunkái az emeleten az I osztályban vannak kiállítva, melyek megtekintésére a szülőket és érdeklődőket tisztelettel meghívja a tantestület. A kiállítás bezárólag julius 4-;g tart. A megtekintés díjtalan. HÍREK. Évzáró istentisztelet. Folyó hó 28 án délelőtt 9 orakor a reálgimnázium, polgári fiú- és leányiskolák növendékeinek részére évzáró isten- tisztelet lesz a református templomban. 1—2 Halálozás. Részvéttel vesszük Orosházáról a hirt, hogy özv. Mitlasovszky Jánosné szül. Tóth Rozájia munkában eltöltött életének 70-:k évében folyó hó 21 én rövid, súlyos szenvedés s a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után elhunyt. A köztiszteletben állott matrónában dr. Mitlasovszky János törvényhatósági bizottsági tag, az Orosházi Friss Újság szerkesztője édesanyját gyászolja műsoros Ünnepség. A gyulai római ka- tholikus Ifjúsági Ö iKepzőkör folyó évi junius 25 én (szerdán) este a Kath. Kör helyiségében műsoros ünnepséget rendez. Az ünnepség kezdete este pontosan 8 órakor Hideg és meleg ételek ről, valamint kellemes, hüs italokról gondoskodva van. A zenét Szilágyi János zenekara szolgáltatja. Belépődíj nincs. Önkéntes adományokat az önképzőkör zenei felszerelése javára köszönettel fogadnak. Ezüstlakodalom, a belvárosi plébániatemplomban kedden reggel házasságuk 25 ik évfordulója alkalmából nagyszámú rokonságtól kisérve megjelentek Vecsernyés András és neje Enyedy Jolán, hogy további életükre is Isten áldását kérjék. Mintaszerű házaséletük ezen kedves év fordulóján kapott gratulációkhoz mi is odafüzzük a magunk jókívánságait. Neményi Lili a Tommyban excellál. MeghivÓ. A gyulai gyógypedagógiai intézet növendékei a vasárnapi eső miatt elhalasztott műsoros évzáró ünnepélyt az intézet udvarában, folyó évi junius hó 25 én. szerdán délután 5 órakor tartják meg Ezen ünnepségre s az ezzel kapcsolatos kézi és háziipari munka kiállítás s gyakorlati foglalkoztatás bemutatására az érdeklődőket tisztelettel meghívja az intézet igazgató sága Belépés díjtalan. A makói református Bethlen Fiuinternátus felvesz felsőkereskedelmi iskolai, polgárista. elemista és reálgimnáziumi tanulókat. — Prospektust küld az igazgatóság. ic47 2-3 v