Békés, 1930. (62. évfolyam, 1-104. szám)

1930-03-22 / 24. szám

2 Békés 1930. március 22. terjedhető függőkölcsönt igénybe vehessen. Végül értesíti a vármegyét arról, hogy igyek­szik olyan megoldásra is, hogy a tör vény ható ság részére, amikor annak lehetősége meg lesz, hosszabb lejáratú kölcsönt biztosítson. A fenti miniszteri rendeletben foglaltakra általánosságban az a megjegyzésünk, hogy a vármegyét terhelő y3 része a tervbe vett útépítéseknek rendelkezésre áll, a másik y3 részt az állam 60.000 pengős évi részletek­ben fogja fizetni, igy tehát a szükségletnek ezt a részét csak vállalkozói hitelezéssel le­het biztosítani. A községeket terhelő 3-ik */3 rész csak részben van meg a bókóscsaba— mezőmegyeri és az Orosháza—szentetornyai utaknál, de teljesen hiányzik a füzesgyarmat— bucsatelep—karcagi, a gerendás—csorvási, a békéssámson—tótkomlósi utaknál. Hogy az­után ilyen körülmények között hogy lesz le­hetséges még a folyó évben ezen utakat meg­építeni, az a vármegye vezetőségének igen nagy gondját képezi és nagyon sok függ attól, hogy a kiírandó pályázat eredménye, tekintve hogy a költségek majdnem 2/3-ad részét vállalkozói hitelezés mellett lesz csak lehetséges biztosítani és igy bizonyára ez a körülmény nagyon meg fogja drágítani az építést, olyan lesz-e, amely úgy a vármegye, mint a községek anyagi érdekei szempont­jából, megnyugvással elfogadható és a bel­ügyminiszter által a költségvetési jog figye­lembevételével engedélyezhető. Újból összeírják a világháborúban eltűnteket. Még ma *is sokan vannak az országban olyanok, akik nem tudnak semmi biztosat a világháborúban eltűnt hozzátartozóikról. A belügyminisztérium harmadik osztályának a háborús veszteségeket és hadisirokat nyilván­tartó csoportja ma már majdnem teljes bizo­nyossággal tud felvilágosításokat adni az el­tűnteket illetően. Magyarország háborús vesz­teségeinek feléről, körülbelül 300 ezer hősi halottról a legpontosabb nyilvántartás áll ren­delkezésre és a Moszkvából Bécsbe került anyag javarésze is fel van már dolgozva. Nem lehet még pontosan megállapítani az Orosz­országban maradtak számát, ezért a legköze­lebb újból összeírják a világháborúban eltűn­teket. Az összeírás után megnézik, hogy az illető szerepel-e az itthoni nyilvántartásban, ha nem, úgy a kutatást tovább folytatják Bécsben és Moszkvában. A belügyminiszté­rium harmadik osztályának csoportja a hozzá­tartozók kérését teljesen ingyen intézi el. — Értesülésünk szerint ugyanez a csoport a leg­közelebb megkezdi a külföldi hadszíntereken nyugvó magyar hősi halottak temetőinek ren­dezését. Közmunkákat és olcsó kölcsönt kérnek a kormánytól a vidéki városok. A magyar városok országos kongresszu­sának állandó bizottsága memorandumot inté­zett gróf Bethlen István miniszterelnökhöz a városok szomorú anyagi helyzetéről és a mun­kanélküliség kérdéséről. A memorandum sze­rint a munkanélküliség nemcsak az ipari, ha­nem a mezőgazdasági gjellegü városokban is egyre nagyobb méreteket ölt. Maguk a váro­sok is súlyos anyagi helyzetben vannak. A legtöbb város fizetési kötelezettségének sem tud pontosan eleget tenni. A memorandum­ban kérik a kormányt, hogy az egyes minisz­tériumok a tárcájuk körében előkészített köz­munkákat a legsürgősebben adják ki és része­sítsék szállításokban a vidéki ipart és keres­kedelmet. Kérik továbbá azt is, hogy a váro­sok súlyos feltételű külföldi kölcsöneiket minél előbb enyhébb kölcsönökre cserélhessék fel. A Szociális Misszió második nagybőjti előadása. Szónok: dr. Domanek Pál szentszéki bíró. Találóan mondta a tegnapi nagybőjti est illusztris szónoka, dr D >manek Pál szentszéki biró, tb. esperes, hogy kráteron jár a mai vi­lág Egyik oldalon a hivalkodó tobzódás, di­vatőrület és az anyagiasság imádata éktelen­kedik, a másikon könnyek peregnek, jajjok sikoltanak és ványadt ajkak sóhajtoznak egy falat kenyér után Tagadhatatlan, hogy ezt a nagy hézagot igyekszik betömni a társadalom és az állam, azonban mindez csak fölmunka. Törvényhozás utján kell ezt a hatalmas prob­lémát megoldani. A krisztusi karitász gyö­nyörű munkát végzett eddig, amelynek köz­reműködését a jövőben sem mellőzheti sem az állam, sem a társadalom. A kitűnő szónok beszédét teljes egészé­ben meg sem kíséreljük visszaadni, lapunk­nak egész terjedelme kevés lenne ahhoz. Mégis kiragadjuk remek beszédéből azt a pompás megállapítást, amely a pogány kor emberszeretetét és a krisztusi felebaráti sze­retet heroizmusát tárta elénk Megdöbbenés­sel, egyúttal csodálattal hallgattuk a Krisztus tetszése szerint való papnak sok politikust megszégyenítő éles és őszinte szavait, melyek A dal is, a terv is: hogy felolvassam, ketté tört. Közben elérkezett a látogatás ideje. Gon­dolatterhesen lépegettünk a Damjanich-utcában. A nyüsgö emberáradat csak emelte lelkünk ünne- pies, örömet-váró hangulatát. Megérkeztünk. De amidőn előszobaajtajáról ránkmeredt neve, egy pillanatra megdöbbentett bennünket a ránkváró beszélgetés nagyszerűsége, S ebben a percben túlságos merésznek tartottuk cselekedetünket. Ám nem sok időnk maradt a gondolkozásra, mert már jött is, korát meghaladó ruijékonyság- gal, magyaros termetével, fején kis otthoni sap­kájával, simogató tekintetével Szabolcska Mihály­Bemutatkoztunk s persze bocsánatot kértünk a háborgatásért. . ; de nem fejezhettük be mon­danivalónkat, megszólal : — Helyezzék magukat kényelembe öcséim 1 (Lelkünk izgulását bátorrá simítja ez a meg­szólítás.) Kényelmes fotőjbe ereszkedünk s Szabolcska neveink iránt érdeklődik. Megkérdezi rokona va­gyok-e én Demosthenesnek ? Mosolyogva vallom be: nem tudok róla ? . . . hacsak az nem bizonyít mellettem, hogy De­mosthenes a világ legjobb, én meg a világ leg­rosszabb szónoka vagyok. Most már nyugodtak vagyunk. S mig az ősz költő barátommal beszélget, tekintetem végig­futhat az egybenyíló szobákon . . . Mindegyik egyszerű, finom ízlésű. A falakon falusi tájké­pek .. . Minden olyan illatot áraszt s olyan ér­zelmet éleszt, mint egy Szabolcska-költemény . . . Az ajtó mellett ott a pipatórium. Gyönyörű piros szalagból bokréta kötve mindenik pipaszárra. Régi illatot lehelnek s mintha dédapáink gondo­latát röpítenék közénk: Ez az igazi dohányzási szerszám, nem a cigaretta ! Nem is hagyom szó nélkül: — Nagy tiszteletű Uram ! gyönyörű gyüj temény ez! S mi meg csak most, itt látunk ilyet először életünkben. Az öreg büszke szemcsillanással felel: — Bizony kedves Öcséim, kihal ez a szép szokás . .. De arcán, amelyen a szeretet különleges jele ül, valami szomorúság lappang s tovább mondja : — Öcséim! maguk hová valók? — Gyulára! — siettünk mindaketten a fe­lelettel, — a határszélre . . . — Csak tanulni jöttek fel ide Pestre ? Igent bólintunk. Majd a barátom kérdez: — Nagy tiszteletű Uram! nem volt nehéz megszokni Budapest lármáját? Hiszen a Nagy- tiszteletü Ur minden versében a falusi élet csend­jét, tisztaságát éneki és dicsőíti... . ? A szeretet-költőjének arca mindinkább szo­morú lesz. Én is kérdezek: — Mikor költözött fel a Nagytiszteletü Ur Temesvárról ? A lelke csillan fel ezekre a kérdésekre sze­mében s leikéből további érdeklődésünkre lavina­szerűen tőr elő a rég lefojtott keserűség: — Bizony nehéz volt megszokni Budapes­tet... de Temesváron már tűrhetetlen volt a helyzet . . Majd minden éjszakámat megzavarták az oláhok .. . Mikor már csend lett a városban — úgy éjfél felé, — megzörgették az ablakomat és mennem kellett .. . Igaz, mindig haza eresztet­tek, de a lelkem nem sokáig bírta volna az állandó bizalmatlankodást . . . (Látszik rajta, hogy a felemlités megeleve­níti lelkében egész kálváriáját.) Dacos szomorúság­gal folytatja tovább: — Legutóbb is mint rendesen, — felzörget­nek ; nem álomból, mert hiszen nyugodni sem tud­tunk már — s bevisznek a bíróság eelé s csak ott tudtam meg, mivel vádolnak: Egy magyar testvérem temettem s temeté­sén, — régi szokás szerint elmondtam a Miatyán- kot. Yádjuk szerint ezt a sort: de szabudits meg a gonosztól én különösebb hangsúllyal imádkoz­tam el. Keserűség fojtogatta a lelkemet De kemé­nyen meg is akartam felelni nekik, midőn vád­jukra ezt feleltem: Nem az én hangsúlyozásom­ban van a hiba, hanem az önök lelkiismeretében. Ezzel aztán haza engedtek, mert nem tudtak rá mit felelni. De a sok zaklatást s viselkedésü­ket nem bírtam tovább elviselni. így aztán egy kedvező ajánlatra — egy éve körülbelül Pestre költöztünk ... De őszre Budára megyünk lakni. Egyszerű szavakból fonódott beszéde de mé­gis lelkünk minden atomja együtt égett az övé­vel, az elkeseredés lángjában. Majd csendesen átsiklott beszédünk az Írókra s az irodalomra. Bevallottuk mi is vétkünket: hogy mi is Írogatunk Mosolyogva mondta erre : — Nagyon szeretem azokat, akik az iroda­lom iránt érdeklődnek s azzal foglalkoznak, mert azoknak nemesebb a lelkűk . . .

Next

/
Thumbnails
Contents