Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)

1929-03-06 / 18. szám

1929 március 6. Békés 3 Felhívás a vértanok hozzátartozóihoz és a közönséghez. József királyi herceg tábornagy fő­védnök elnöklésével megalakult „A nemzet vérr tanúinak 1918 — 1919“ Országos Emlékmübizott- sága, hogy augusztus 6-án, a nemzeti újjáéledés tiz éves évfordulóján az első nemzetgyűlés első határozatának értelmében a nemzet akaratából, hatalmas emlékművön megörökítse a vértanuk százainak dicsőséges nevét. A hivatalos Magyar- ország élén gr. Bethlen István miniszterelnökkel és a társadalom kiválóságai vállalkoztak a fel­adat megoldására, karöltve az egyházak vezetői­vel a fő- és alispánok, polgármesterek, főszolga- bírák és a községi elöljárók készséges támoga­tásaival. Az Országos Bizottság elnöke Pékár Gyula ny. miniszter, orsz képviselő. Váry Albert ny. koronaügyész, orsz. képviselő, a vértanuk névsorát összeállító bizottság elnöke. Dr Lechner Jenő épitőmüvész-tanár, az emlékmű tervezője és vezetője és munkatársa Füredi Rikárd szob­rászművész. Az országos ünnep jellegének meg­állapítása és a nemzeti megnyilatkozások formája a kormánnyal egyetértőleg fog megtörténni. Az •Országos Bizottság felkéri a vértanuk hozzátar­tozóit és a községek elöljáróit, hogy a vértanuk neveit és vértanú haláluk körülményeit levélben jelentsék be a bizottság elnökségének. (Székhe­lye: Budapest, VIII , Szentkirályi-u. 26) Egyben tudomásul hozza, hogy adománygyűjtéssel sem hivatásos gyűjtőt, sem ügynököt nem bízott meg, mivel az anyagiak előteremtése postai megkere sések és a Pénzintézeti Központba szóló csekk­lapok utján történik. Hogyan ápoljuk a csecsemőket? A jövő nemzedék megújhodásunk alapja. Féltő gonddal, nagy szeretettel kell ezért gondoznunk a csecse­mőket. Az erre vonatkozó tudást sajátíthatják el az anyák az Egészségvédelemből, amely a Vö­rös Kereszt Egylet hivatalos lapja, Az anya- és csecsemővédelmi számban az ország legelső tu­dósai tanítják meg az anyákat arra, hogyan ápol ják, gondozzák a csecsemőiket. Modern anya, szerető szülő nem nélkülözheti az Egészségvé­delmet. Előfizetési ára évi 14 pengő. Kiadóhiva tál Budapest, Vili. József-körut 42 Az Dj Idők. Rudnay Gyula és Batthyányi •Gyula gróf gyönyörű képei diszitik az Uj Idők e heti számát, amelyben Herczeg Ferenc uj nagy regényének az Északi fénynek folytatása mellett megjelent Kosáryné Réz Lola pompás elbeszé­lése, Nagytoronyai György dr. érdekes és elmés orvosi cikke, Harsányi Zsolt, Falu Tamás és Lyka Károly egy-cikke, gazdagon illusztrált be számoló a tavaszi időről és a vendégeskedés for­máiról, több elbeszélés és az Uj Idők népszerű rovatai: Szépségápolás, gasztronómia, szerkesz tői üzenetek, rejtvényrovat, Mühlbeck Károly hu­moros fejlécei, válogatott versek és az -aktuális képek egész sora. Az Uj Idők közli azonkívül a külföldi regényirodalom egyik legérdekesebb mü­vét, Grimshaw: Korallkirálynő cimü regényét. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 640 pengő. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a ki- adóhivatal Budapest, VI. Andrássy ut 16. Féláru utazás Budapestre. A március 16-án kezdődő a márc. 30-ig tartó országos tenyószállatvásárra a Máv. igaz­gatósága fóláru kedvezmény es utazást enge­délyezett. A félárujegryek váltására jogosító igazolványok, valamint a jegyek kaphatók a Máv. Menetjegyiroda gyulai fiókjánál, a Bó kósmegyei Takarékpénztári Egyesületnél. A kedvezményes jegyek váltására jogosító iga­zolvány ára 1 pengő. Ezen kedvezménnyel utazni Budapestre március 16—25-ig, mig onnan vissza, március 21—30 ig lehet. Mindennemű felvilágosítással díjtalanul szolgál a gyulai Menetjegyiroda Fiókja.| RÁDIÓ­Szerda, március 6. Budapest. 9.15: A Temesváry—Kerpely—Pol­gár trió hangversenye. — 930: Hírek. — 9.45: A hangv. folytatása. — 12: Harangszó és időjárás­jelentés. — 12.05: Kurina Simi és cigányzenekará­nak hangv. — 12.25: Hírek. — 12.35: A hangv. folytatása. — 1: Időjelzés, időjárásjelentés. — 2.30: Hírek, élelmiszerárak. — 330: Morse-tanfolyam. — 4.10: Az Orsz. Magyar Cserkész Szövetség elő­adása. — 4.45: Időjelzés, időjárás-, vízállásjelen­tés, hírek. — 5-10: Zeller Tibor dr.: A hó, jég és a glecserek világa. — J 30: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenakar hangversenye, vezényel Berg Ottó. — 6.45: Rádióamatőr-posta. — 7.35: Olasz nyelvoktatás. — 7.10: Wenczell Béla opera­estje. 8.45: Időjelzés, hirek. — 9: Egyfelvonásosak és dalok. — 11: Időjárás. Csütörtök, március 7. Budapest. 9.15: Hangverseny — 9.30: Hirek. 9.45: A hangverseny folytatása. — 12. Harangszó és időjárás. — 12.05: A m. kir. 1. honvéd gyalog­ezred hangversenye. Vezényli Fricsay R. — 1225: Hirek. — 12.35: A hangverseny folytatása. — 1: Időjelzés, időjárás és vízállás. — 230: Hirek, élel­miszerárak. — 4: Rádió Szabad Egyetem 445: — Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. — 5.10: Szabó Lajos. A pillangós takarmánynövények sze­repe a homoktalajok feljavításában — 5 40: Ma­gyart Imre és cigányzenekarának hangversenye. — 65Q: Angol nyelvoktatás. — 730: Gyorsirási tan­folyam. — 810: Versek, elmondja Majomé Papp Mariska. — 8.30: Stefániái Imre kamaramüvész zongorahangversenye — 1010: Időjelzés, időjárás, hirek és ügetőversenyeredmények. - 1030: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangver­senye. Vezényli Berg Ottó Péntek, március 8. Budapest. 9.15: A m. kir. 1. honvédgyalog­ezred zenekarának hangversenye, vezényel Fricsay Richárd. — 9.30: Hirek. — 945: A hangverseny folytatása. — 12: Harangszó és időjárásjelentés. — 12.05: A Temesváry — Kerpely — Polgár-trió hangversenye. — 12.25: Hirek. — 12.35: A hang­verseny folytatása. — 1: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 2 30: Hirek, élelmiszerárak. — 4: Onkely Hans németnyelvű mesedélutánja. — 4.45: Időjelzés, időjárás, vízállásjelentés és hirek. — 5 10: Mariházy Miklós a vidéki színészetről. — 5.40: Gramofon-hangverseny. — 6.40: Francia nyelvoktatás. — 7.25: Egyfelvonásos és költemények. 8.30: Hangverseny. — 9.45: Pertis Jenő és cigány­zenekarának hangversenye. E hangverseny szüne­tében cca 10.15: Időjelzés, időjárás és hirek. Szombat, március 9. Budapest. 915: Gramofonhangverseny. — 930: Hirek. — 945: A hangverseny folytatása. — 12: Harangszó és időjárás. — 1205: Hangverseny. 122b: Hirek. — 123b: A hangverseny folytatása. — 1: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés — 2.30: Hirek, élelmiszerárak. — 4: Buda László: Napi jeremiádák. — 4.45: Időjelzés, időjárás, víz­állásjelentés és hirek. — 5.10: A Magyar Rádió Újság félórája. — 5: Szórakoztató zene. Vezényli Berg Ottó. — 6: A keringő története Magyarázó szöveget mond és zongorán játszik Thoman István. — 8: A Stúdióból: Csongor és Tünde. Színmű 5 felvonásban. Irta Vörösmarty Mihály. —915: Pon­tos időjelzés és hirek. — 1015: Időjárás. Utána a m, kir. 1. honvéd gyalogezred zenekarának hang­versenye. Vezényli Fricsay Richárd Nyisd me ff szivedet és erszényedet, ha nyomorgót látsz ! SPORT. • -v --~h 6yAC—KTE 3: 0 (1:0). Barátságos. Biró: Boross. Á szezon első mérkőzése abszolút fair, a kezdetet meghazudtoló elég jó játékot hozott, melyet a GyAC teljesen megérdemelten nyert meg. Mindkét félidőben nagy fölényben volt a GyAC, mert kitűnő halfsora uralta a mezőnyt, védelme biztosan állt a lábán és csatársorának sem volt nagyon nehéz még a biztos KTE vé­delemmel szemben sem meglőni a pár gólt. Eleinte a kissé csúszós talajon bizonytalanul mozog mindkét csapat, majd mindjobban bele­melegednek a játékba, melyet a GyAC irányit s állandóan támad egy jó negyedórát eredmény­kénül, majd a KTE is foglalkoztatja Barátot. A rövid KTE periódus után ismét a GyAC ke­rekedik felül s Nagy egy jó keresztlabdát az ötösről belő. A második félidő szintén GyAC támadásokkal kezdődik, melyeket sűrűn meg­szakítanak a KTE veszélyes lerohanásai. Borbély beadáséból egyenlíthetne is a KTE, de Erdélyi félrelövi a jó helyzetet. Leodold növeli utána a GyAC gólarányát, amikor Lehotzky szép szök- tetését kihasználva iveit gólt lő a túlsó sarokba. Utána ismét szépíthetne a KTE, de Borbély lö­vése a kapu előtt elhalad és nincs, aki betegye, majd egy kapu előtti kavarodásban Grónich lő kapufát s a kipattanó labdát Lindenberger vágja ki. Ezután teljesen visszaesik a KTE, végig a GyAC támad s az utolsó percben Lehotzky ha­talmas lövése felső kapufáról pattan be. A mutatott játékkal mindkét csapat hívei meg lehetnek elégedve. Nem volt az teljesen tö­kéletes, de a szezonelőt tekintve jónak mond­ható, inkább a két csatársoron látszott meg a lövőiréning hiánya. A GyAC hivei nyugodtan nézhetnek a bajnokiak elé, mert most jó anyag­gal rendelkeznek. A KTE is reménykedhet első­osztálybeli szép szereplését illetőleg, de mai elő­kelő helyezését csak úgy tarthatja meg, ha half- sorát lényegesen meg tudná erősíteni. Boross ismét csak igazolta, hogy legjobb biró az Alszövetség területén s remélhetőleg löbbször fogjuk a tavasszal látni, mintáz ősszel. CyTE—BTE 0:0. Barátságos. A II osztályú bajnokiban vezeiő egyesületet kereste fel a GyTE Békésen. Igen rossz talajú pályán, kemény és heves mérkőzésen csak gólnélküli döntetlent tudott kivívni a csapat az utóbbi időben hatal­masan feljavult ellenfelétől. A Bakkancsgyárban két szoba, konyha és kamrából álló utcát lakás május 1-re kiadó. Érdeklődni lehet a Bakkancsgyár irodájában 101 i—a „KIRÁLY“ MOZGÓSZiNHÁZ Telető. 82. GYULA. Telefon 82 1929. évi március hé 6 áa és 7-én szerdán és esfllöriökőn délután */4 7 és este !/29 órakor Paramount Világhiradó aktnalitások a világ minden részéből 1 felvonásban Billy a viz alatt amerikai bnrleszk 2 felvonásban. Világattrakció! Világattrakció! Emil Jannings legújabb filmje! O i*o szország Alfred Xenmann világhírt! drámája 10 felvonásban. Főszereplő s Emil Jannings. WHDHHHHr

Next

/
Thumbnails
Contents