Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-02-13 / 12. szám
1929. február 13. Békés Az üríeftnyok Kongregációjának előadása. Künn dermesztő hideg, benn a Király Mozgó nézőtéren fény és melegség a szemekben. Hiszen a gyulai Urleányok Mária Kongregációjának tagjai rendezik az előadást, amely mindig kedves, vonzó és lélek szépségével ékes. A folyó hó 8 iki előadáson nagy közönség jelent meg s élén dr. Kovacsics Dezső főispánnal és dr. báró Apor Vilmossal plébánossal ott láttuk mindazokat, akik a katolikus közélet tevékeny tagjai. A műsor első számában a katolikus vegyeskar a Madarász c. operettből adott elő két számot (Adj Isten, valahányon vagytok és Aki Tirolban csokrot ád) színesen, kifogástalan össze- tanulással s a sok szép hang csillogásával. Nagyon szépen és lelkesen énekelt a férfikar magyar dalokat s úgy ezt a számot, mint a vegyesKar énekét zugó taps kisérte. Somogyi Mária egy tréfás kupiét (ó borzalom) énekelt bájosan, ötletesen és megvesztegető szellemességgel. Taps és taps, No igen, ha Ma nyika énekel, nem lehet az ember fábul! Az est egyik felejthetetlen, értékes momentuma, szépsége volt a magyar tánc, amelyet Akser Klára lejtett el tűzzel, élettel, magyaros temperamentummal. Ragyogó volt. Vége hossza nem volt a tapsnak. Ismételni kellett Pazar volt a Nagy dalárda c, zenés és énekes színpadi jelenet, melyben az énekkar mellett Zoro és Bara, no meg a két kabinet alak: a menyasszony és vőlegény excelláltak. Tiz perc szünet után az Urleányok Kongregációjának tagjai szinrehozták Az apróhirdetés cimü, végtelenül szellemes és mulatságos kétfel- vonásos vígjátékot Na, hanem itt egy kis baj van. Tudniillik a referenssel, aki fehér szakállu bácsi léttére már sok-sok kritikát elkövetett, de most férfiasság ide. férfiasság oda nem meri átlépni a Rubicont. Komolyan, a vígjáték minden egyes szereplője annyira beleélte magát ennek a kis fehér és kedvesen mulatságos színdarabnak előadásába, hogy — a referens szerint — igaztalan lenne bárkit is kiemelni, hiszen minden szerep egyformán megtalálta a maga kitűnő alakítóját. Ezért csak ideírjuk, hogy a vígjáték szerepeiben remekeltek: S pos Jolán, Geiszt Ilona, Somogyi Irén, T’sch Róza, Gajevszky Magda Implom Margit, Migend Magda, Kertes Ilona, Dávid Teréz és Tótn Róza. A súgás rendkívül fontos szerepét Szlávik Mária töltötte be lelkiismeretesen, kitünően Az előadáson az énekkart Huszár László rk kántor vezette, a zongorakiséretet Kovalszkg Róbert dr. látta el Mindketten igazi művészt munkát végeztek s méltán osztoztak a rendki vüli sikerben. Hálás köszönetünk az Urleányok Mária- Kongregációja érdemes vezetőségének ezért a nagy gonddal fáradsággal s kitűnő hozzáértéssel megrendezett, kiváló előadásért. * * * Az Urleányok Kongregációjának vezetősége ez utón is hálás köszönetét fejezi ki Losonczg István urnák, hogy a mozi helyiségét dí]talanul engedte át az előadásra Ugyancsak megköszöni Endrész József tanitó urnák a pianino kölcsönadását. Felülfizetések: Brém Lőrinc 20 P, dr. báró Apor Vilmos 4 P. Hanzsala Gyula 5 P, gróf Bolza Alfonzné 2 P 50 f, Faulhaber József özv. Hoffmann Kristófné 2—2 P, Huszár László 1 P 50 f. A nagylelkű adakozóknak hálás köszönetét fejezi ki a Kongregáció vezetősége. Jobb házból való leány takarításra (laboráns) felvétetik Präger Frigyes Szent József gyógyszertáráben, Józsefváros. 61 1—t HÍREK. Hamvazó szerda. A kath vallás legfőbb ünnepének, az Ur Jézus feltámadásának, a husvétnak megünneplésére előkészítő időszak a nagyböjt. A magunkbaszállásnak megszentelt napjai ezek, melyeket évszázados hagyományok szerint hamvazószerda vezet be. A magunkbaszállás gondolatának kidomboritására tartják a templomokban a hamva zás szertartását, mikor egyházunk a múlandóság eszméjét juttatja eszünkbe s igy igyekszik lelkünket Istenhez emelni. Nálunk az anyatemplomban reggel 8 órától lehet hamvazkodni. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Somogyi Gyula forgalmi föellenőrt az aboayi körzeti forgalmi hivatalhoz hivatalfőnöknek kinevezte. — Somogyi Gyula értékes tagja volt a gyulai társadalomnak, kinek távozása érzékeny veszteséget jelent. Szeretetünk kisérje uj állomáshelyére. Táncos tea-estély. A józsefvárosi Szociális Misszió f. hó 10-én, vasárnap, a nagymagyarvárosi Misszió pedig hétfőn rendezte jótékonycélu teaestjét. Mindkét est nagyon szépen sikerült. Filmelőadás. A Szociális Misszió folyó hó 18-án a Király Mozgóban bemutatja a világhírű Quo vadis cimü és lisieuxi kis szent Teréz életét tárgyaló gyönyörű, az egész világon hatalmas és mély sikert aratott filmet. A jelzett napon két előadás lesz és pedig délután 6 és este 8 órakor. A rendkívül érdekes előadásokra már most felhívjuk a nagyközönség figyelmét. A Vöröskereszt Egylet farsangi estje. Fényes keretek között folyt le a Vöröskereszt Egylet f. hó 6-i farsangi mulatsága Endrödön. Az est műsorából ki kell emelnünk Csernus Mihály apátnak gondolatokban gazdag beszédét, Takácsy Dénes gyönyörű szép szólóénekeit, tíunya Irma bájos szavalatait. A Közreadók tréfás jelenetben Manong tanár és Fehérváry tűntek ki. A műsort tánc követte. Az estélyen ott láttuk nemcsak Endrőd község szine-javát,' hanem a szomszédos Gyomatöbb vezető egyéniségeit is. Az estély úgy erkölcsileg mint anyagilag jól sikerült s igy megvan a lehetőség arra, hogy az egylet szegényei és betegei szeméből letöröljön egy-egy könnycseppet. Az esten felülfizettek : dr. Daimel Sándor 20, dr. Os- váth János II, dr. Márki Barna 5, Csernus Mihály 5, Nonay százados 5, Uhrin István mérnök 5, Csatlós Balázs 5, Szvetits Győző 5, özv. Vla- gyovits Jánosné 7, Timár Ede 4, Aucsin György, Szabó Benedek 2, Iváuyi Aladár 5, Ujházy Miklós (Körösladány) 4, Krennerits Ferenc 1, Vlinghanner László L60, Szabó Frigyes 1, Kalmár Elek 1, Bartos Máté —'50, Lehocky Károly 6, dr- Záhonyi Aladár 5 pengőt. Megalakult a Magyar öraiüiologusok Szövetsége, amelynek célja a madarak megfigyelése és a madárvédelem, hogy igy a hasznos madarak szaporításával az erdők és gyümölcsösök káros rovaroktól való mentesítése minél tökéletesebben keresztül vihető legyen. Az évi tagsági dij egész évre mindössze 1 pengő. Aki pedig az egyesület kiadásában megjelenő „Kócsag“ c. lapot is megrendelni kívánja, ez külön 5 pengőt fizet egy évre. A békéscsabai m. kir. erdöhivatal a taggyüjtési akciót már megindította s kívánatos volna, hogy ennek a szövetségnek vármegyénkben is minél számosabb tagja lenne. A megdöbbenés moraja futott végig a képviselőkön, mikor a pénzügyminiszter kijelentette, hogy évente több, mint 40 millió pengő értékű gyümölcsöt hoznak be Magyarországba. A behozatal oka, hogy a hazai gyümölcsvédelem nem áll nyugati színvonalon. Csak az marad meg, amit a gomba és rovarkártevők meghagynak. Ez pedig kevés Most hagyta el a sajtót Illés Lajos gazdasági tanár tollából „Gyümölcsvédelem“ cimü gyönyörűen kiállított kis füzet második kiadása, amit minden komtly érdeklődőnek ingyen és portómentesen megküld a Mezőgazdasági Rt. Budapest, X, Hölgy-utca 14. & Hűtött a motor egy embert. Súlyos kimenetelű motorelgázolás történt szerdán Békéscsabán az AEGV végállomás közelében. Az áldozat Gazda Márton békéscsabai lakos, kereskedő, aki az And- rássy-ut felől igyekezett az állomás felé. Éppen abban az időben futott be az állomásra a békési gyorsmotor, amely mikor Gazda közelébe ért, erősen csengetett. Gazda azonban ahelyett, hogy letért volna a vasút pályájáról, megállt és visszafelé fordult. Ez volt a veszte, mert a motorvezető már nem tudott fékezni és bekövetkezett a szerencsétlenség. A motor az előtte álló Gazda Mártont elütötte és jobbra kidobta a pályatest mellé. Ez volt Gazda szerencséje, mert különben a motor alá került volna, mely bizonyosan halálra gázolja. Az esetről azonnal értesítették a mentő két, akik kivonultak és beszállították a közkórházba a súlyosan sérült Gazda Mártont, aki valószínűleg belső sérüléseket szenvedett. A rendőrség a vizsgálatot a szerencsétlenség ügyében megindította. Újszövetségi Szentirás. Régi hiányt pótolt a Szent István Társulat, mikor a nagy közönség részére nagy áldozattal kiadta Káldi György fordítása nyomán az Újszövetségi Szentirást. Az átdolgozást, tekintettel az eredeti szövegre, átnézte, bevezetésekkel és jegyzetekkel ellátta a Szent István Társulat szentirásbizottsága. A remek kiállítású szentirás ára tartós vászonkötésben 1 20 P Kapható : Dobay János könyvárusnál, Gyula. A gyümölcsös téli kezelését, az ezzel kapcsolatos munkatt helyes elvégzését, a házilag elkészíthető és államilag kipróbált védekezőszerek ismertetését tárgyaló Útmutató a m. kir. földmi- velésügyi minisztérium növényvédelmi és nő- vényforgalmi irodájának kiadásában most jelent meg és ezt a Növényvédelmi Iroda (Budapest, Földmivelésügyi Minisztérium) válaszbélyeg beküldése mellett díjtalanul küldi meg az érdeklődők részére. Mindenkinek érdeke, hogy ezt az Útmutatót elolvassa, mivel a gyümölcsfák szak szerű téli kezelése nélkül bő és egészséges gyümölcs termesztése el sem képzelhető. Csathó Kálmán, az ember és az író cim alatt naayérdekü tanulmányt irt Császár Elemér egyetemi tanár az Uj Idők e heti számába. Regényirodalmunk e kitűnő mesteréről még sohasem jelent meg egy ilyen mélyreható méltatás, amely alkalmas arra, hogy a közönség megismerkedjék Csathó Kálmán művészetének igazi értékeivel. — Ehhez a cikkhez csatlakozik Kosáryné Réz Lola pompás uovellája Kosztolányi Dezső színházi krónikája és Sztrókay Kálmán egy meglepő tartalmú cikke, amely egy közkeletű, szinte babonás homályba burkolt fogalommal, a véletlennel foglalkozik és kimutatja annak törvényszerűségét. Her- czeg Ferenc „Északi fény“ cimü regénye, amely oly nagy feltűnést keltett a magyar olvasóközönség körében, folytatódik ebben a számban, amelyet pompás szombormüvek, színházi és aktuális esemé- ményeket mutató képek díszítenek és ebben a számban találjuk a szépségápolás, gasztronómia, kertészet és rejtvények változatos rovatait és a mindenkit érdeklő, nagy gonddal szerkesztett szerkesztői üzenetek egész sorát. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 6 40 pengő. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadóhivatal Budapest, Andrássy-ut 16. ix^rkeNztői üzenet. D. E. Budapest. Szép cikkét mielőbb hozzuk. A „Somogyi Újság“ tárcáját én Írtam. Szülővárosom napilapja. Üdv. Budapesten képlett női és férfi fodrász házastársak alkalmazást keresnek. Szives megkeresést, kérnek Kerecsényi-n 35. 67 2 3 Mücipo javítást szakszerűen vulkanizál Szilvásy cipész Novák-utca 7. szám. 6 ll—i*