Békés, 1929. (61. évfolyam, 1-103. szám)
1929-12-11 / 98. szám
2 Békés 1929. december 11. hanem a kisgyülés befejezése után fog ülésezni, azért, mert a kisgyülés a megszűnt állandó választmány alelnökei helyébe, éven ként 2 tagot küld ki, a számonkérőszókbe, nem tisztviselő tagjai közül. A Bethlen Gábor-Szövetség gyulai fiókjának első ismeretierjesztő előadása a múlt vasárnap a közönség érdeklődése mellett a teljes erkölcsi siker jegyében zajlott le. Dr. Konrád Ernő mélyszántásu előadását az egybegyűltek feszült figyelemmel hallgattak és az előadót zajos tapssal ünnepelték. Biiky László müdala, melyet zongorán Ulicska Margit urleány kísért, az énekes énektudásáról és előadói készségéről tett tanubizonysá got. Szavalata is mutatta, hogy Büky László határozott tehetséggel van megáldva és első bemutatkozása után él bennünk a remény, hogy városunk társadalma oszlopos tagot nyer benne. A közönség lelkes tapssal jutalmazta úgy az énekszámot, mint a szavalatot A ref. férfikar szebbnól-szebb dalait, melyeket Kertész Lajos karnagy vezetésével, precíz felkészültséggel adtak elő, meleg szeretettel hallgatta a közönség. Az egyes számok közötti szüneteket Szász Domokos postafőnök mulattató, szellemes kon- ferálása töltötte ki. A legközelebbi előadás jövő vasárnap délután 4 órakor lesz az állami polgári leány iskolában, kedvesnek, tanulságosnak ígérkező műsorral, melyre a közönség figyelmét már most felhívjuk. Belügyminiszteri leirat a békéscsaba kondorosi vasat építése , ügyében. A békéscsaba-kondorosi vasút építési költségeihez Békéscsabi város 500000 paugő hozzájárulást szavazott meg. A városnak kérdéses határozatát a belügyminiszter most fi gyelembe véve a város lakosságának a va-. sutvonal megépítéséhez fűződő gazdasági ér dekeire és figyelembe véve azt is, hogy az évi terhek a közterheket nem fogják a megengedhető határon túl emelni, elvben jóváhagyta és megengedte, hogy 500000 P kölcsön felvételére nézve a tárgyalásokat megindíthassa. Megjegyzi a miniszter, hogy a kölcsönt a városnak magának kell megszerezni, mert azt az államvasutak kölcsönbópen nem előlegezheti, sem pedig a várost a kölcsön megszerzésében nem támogathatja. A kölcsön csakis törlesztéses lehet, mert rövid időre szóló függőkölcsön a városra elviselhetetlen terhet róna. Kiköti még a miniszter azt is, hogy az 500000 pengőt nem utólag, hanem előre keli az államvasutak rendelkezésére bocsájtani. Végül utasítja a belügyminiszter a város képviselőtestületét, hogy a miniszteri rendeletben foglaltak alapján az államvasutakkal a tárgyalást tegye folyamatba és hoz' zon újabb határozatot. Vasárnap délután felvonultak a gyulai kongregánisták hófehér lobogóik alatt, hogy örvendező szívvel legyenek jelen uj kongre gánista testvéreik felavatásán Délután 4 órakor vette kezdetét az ünnepélyes felavatás szertartása, melyet dr. báró Apor Vilmos apátplebános végzett. Avatás előtt beszédet intézett az uj gárdához, melyben Szűz Mária tiszteletének az egyes ko rokra gyakorolt hatását fejtette ki s elébök tárta azt a fenséges hivatást, amelyet követ- niök kell. A templomi szertartás után diszünnepély volt a reálgimnázium tornatermében, ahol hatalmas közönség jelent meg. Az ünnepi beszédet Borbás Pál s-lelkész mondta. Napfényes, tiszta lelket várunk a kongregánistáktól, meleg fényt ebbe a sáros, közömbös világban. Evangéliumi tetterőt és A Szociális Misszió december havi gyűlése folyó hó 15-én d. u. 5 órakor a reálgimnáziumban. — Előadó: dr. CZAPIK GYULA kanonok. lelkességet, mely átalakítja ezt a sok szomorúságot, békétlenséget Lengjen, lobogjon, csattogjon a hófehér szűz Máriás lobogó s hir desse a tiszta lelkiség diadalát. Tűzzel, lélek kel elmondott gyönyörű beszédét hatalmas taps kísérte. A »Cecilia“ női kar Fridrich—Lengyel : Elárvult nép ajkán c. megható számát énekelte művészi finomsággal Huszár László karnagy pompás vezetésével. Angijal Mária, az Urleányok Kongregá oiójának tagja Toldy Béla: Szűz Mária leventéihez c költeményét szavalta el a tőle megszokott remek színezéssel, magával raga dó kedvességgel. A megnyitó beszédet Szakái János VIII. o. t. prefektus mondotta el a kougregációs lélek melegségével. Váradi Antal: Salve Regináját Ventilla Sándor VII. o. t. mondta el szép orgánumával kitűnő átórzésóvel. Az ifjúsági énekkar a pápai himnusz, egy XV századbeli Mária karének és kongre ■ gációs ének előadásával tetézte eddigi szép sikereit Az ifmsági zenekar Rossini: Teli Vilmos c. operája nyitányából és Verdi : Trouba- dourjából játszott kitünően Az ének- és zenekar betanításáért és lendületes vezetéséért minden elismerésünk Károlyi Gábor tanáré, akit szeretettel ünnepelt az előadás lelkes közönsége Szűnni nem akaró taps fogadta Szabados Antal gimnáziumi bittanárt, a gimnáziumi kongregáció vezetőjét, aki kedves és kőzvet len hangú beszédében köszönte meg a közön sógnek a kongregánisták előadása iránt tapasztalt érdeklődését s kérte ezt a kitüntető szeretetet továbbra ia A díszelőadás a leglelkesebb hangulatban ért véget. Munkában a népművelési bizottság. Az iskolánkivüli népművelési bizottság tevékenységét újból megindította. A tervezeteket a helyi viszonyok és kívánságok figyelembevételével nagy gonddal és a nép lelki szükséglete szerint állították össze az előadók. A népművelési bizottság vezetősége eddig az összes községekben és tanyákon 4300 ismeretterjesztő előadást, 200 műkedvelői, és 300 mesedélutánt hagyott jóvá. — Szervezett ezenkívül a bizottság 15 analfabéta, 26 elemi ismeretterjesztő és 21 általános ismeretterjesztő tanfolyamod Ezen tanfolyamok hallgatóit ingyen Írószerekkel és tankönyvekkel látta el. A uépmüvelés szolgálatába állította a V. K. M. ur által adományozott 10 drb. rádiót és a magyar zene védelme és istápolása érdekében adományozott 3 gramofont és a bizottság tulajdonát képező 18 vetítőgépet. ATé%zétek és vegyétek Laczkó Dénes gyermekjátékai. A Szociális Misszió karácsonyi vásárján rendkívül nagy tetszést arattak azok a gyermekjátékok, amelyeket Laczkó Dénes ny. társadalombiztosító intézeti tisztviselő állított ki. A vásár minden napján nagy közönséget von zottak ezek a bámulatos ízléssel és iparművészeti érzékkel megalkotott játékszerek, amelyek nemcsak szemre csinosak, mutatósak, hanem gondos és lelkiismeretes elkészítésüknél fogva tartósak is. Van ezekben a gyermekjátékokban minden amivel a gyermekeknek örömet lehet szerezni S dacára annak, hogy minden egyes tárgy igazán bámulatos gondossággal készült, az áruk meglepően olcsó és kiállításukat, tartósságukat tekintve, messze fölötte állnak a vásári portékáknak. A gyermejátókok most Mayer István bútorüzletének í kirakatában láthatók. Felhívjuk erre a kiállításra az érdeklődök figyelmét. Az igazságügyminiszter leirata a telekkönyvi hiányosságok ügyében. A gyulai járásbíróság telekkönyveiben állítólag mitatkozó hiányosságok orvoslása céljából a közigazgatási bizottság legu óbb felirt az igazságügyminiszterhez. A felterjesztésre a miniszter válaszolva kijelenti, hogy a gyulai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság területén lévő községek telekköayvei különösebb, — a rendszerint fennforgó mértéket meghaladó, — hiányosságban vagy hibában nem szenvednek s csupán a telekkönyvi névmutatók és térképek szorulnának az évtizedes használat következtében pótlásra vagy kijavításra. Mivel az országnak még telek- jegyzőkönyvekből álló telekkönyvvel rendelkező községeinél általában ez a helyzet és ezen az állapoton csak a hosszabb vagy rö- videbb időn belül elkövetkező telekkönyv i betétszerkesztós utján lehet segíteni, ezért ennek a lehetőségnek megnyíltáig a közigazgatási bizottság felterjesztésében emlitett nehézségek orvoslása tekintetében semmiféle intézkedés nem tehető. x23a S3Ä £3a eX* eXs. eXa. eXa. qXa eXa. qXö. eXa. gXö. eXa. eXa. Ötven éves a Vállalkozók Lapja! a Vállalkozók Lapja jubileumi Albuma sokszáz oldalon gyönyörű kivitelben jelenik meg. A lap régi ób uj előfizetői 30 pengő helyett 5 pengő kezelési és portódijért kapják Budapest, Yi. Podmaniczky-utca 27. Ötven éves a Vállalkozók Lapja! „KIRÁLY“ mozgószínház TelefoH 82. GYULA. Telefon 82. 1929. éri december Í2én, csütörtökön délután y47 és este y29 órakor METRO HÍRADÓ aktualitások a világ mieden részéből I felvoaáslisa. Színigazgató ur vidám amerikai tőrléuci 8 felvonásban. Főszereplők: JACK MflLIIALL és GRETA ATSSEY A kitagadott Paul Langenseiieid regénye 9 felvonásban. Főszereplők: ÁSÓKÉ MATTOM A és DOLLY GREY. @—---------—————"fi ingyen juthat jó könyvekhez ha előfizetőket gyűjt az r UJSAG-nak minden 1 hónapos előfizető utón 1 könyv, „ negyedéves „ „ 3 im: Budapest 62, Póstafiók 282.